Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-18 / 20. szám
10. oldal Három kérdés Saáry Éva Vadnay Zsuzsával, az „Érdekes emberek” című riportkötet társszerzőjével, nemrég háromnapos svájci előadókörutat csináltunk: Bernben, Luzernben, Zürichben szerepeltünk. Ezúttal azonban nem fent említett közös művünket, hanem két új könyvet tettünk az asztalra. Ő nemrég megjelent, Róma mesélő kövei című útikönyvét, én pedig Százféle szerelem című versgyűjteményemet. A szokásos bemutatás, bemutatkozás helyett, magunk és munkánk megismertetésére egy interjú-jellegű Kérdezzfelelek játékot eszeltünk ki, feltéve egymásnak 3-3 kérdést. Ezek kapcsán Zsuzsa elmondta, hogy a Romakönyv ötlete idegenvezetői munkája közben bukkant fel agyában — mikor a (főleg amerikai) turisták nem annyira a pontos történeti adatok, sokkal inkább az anekdoták, pletykák iránt érdeklődtek — nemegy,szer elképesztő tájékozatlanságról téve tanúbizonyságot. Azt is elmesélte, hogy ezt az olvasmányos, vidám, kis kötetet először angolul írta, de végül dánul látott napvilágot (több alkalommal!), míg a magyar kiadásra csak most, a müncheni nyomdatulajdonos, Dr. Buzády Tibor jóvoltából került sor. Aranykutatók Svájcban A kommunista Jugoszlávia szeretne uralkodói kinccsel gazdagodni. Néhai Sándor király Svájcban helyezte biztonságba földi javait és a belgrádi kormány most követeli a királyi banktrezor kinyitását. Márcsak azért is, mert az a gyanú, hogy annakidején az államkassza aranyrúdjainak egy része is a királyi széfbe vándorolt. A berni külügyminisztérium szóvivője megerősítette azt a hírt, hogy a jugoszláv állam októberben kérte a berni kormány támogatását a szükséges jogi lépésekben. A kérdésről egyelőre még nem döntött a külügyi problémákkal foglalkozó parlamenti bizottság. Sándor királyt 1934. október 9-én egy bolgár merénylő gyilkolta meg Marseilleben. A svájci törvények szerint 50 évvel a tulajdonos halála után minden banktrezort ki lehet nyitni, amelynek kombinációja ismeretlen. Az ügyet az teszi bonyolulttá, hogy a néhai királynak él még két örököse. Nemcsak a jugoszlávok keresnek aranyat Svájcban, hanem az olaszok is. A római Nemzeti Bank tartalékának egy részét a második világháború végén a viszszavonuló német csapatok hadizsákmányként magukkal vitték. Ez a kétmilliárd líra értékű, 80 tonna arany és egymilliárd líra értékű ékszer állítólag egy svájci bank trezorjában fekszik. Ha az ezredfordulóig nem jelentkezik érte senki, kétezerben a svájci Bankunióra száll a tulajdonjog. Amerre ők járnak, bámul a világ... Sajó: Jó hogy jön Hacsekkám ... Na, mit szól, mit szól? Hacsek: Miért, kellene szólnom valamit? Sajó: Na, ne hülyéskedjen Hacsek! Hát nem látta? Hacsek: Dehogynem. Majdnem kiesett a szemem ... Mit mondjak, gyönyörű feneke van. És azt mondják, hogy a Kovács már... Sajó: Maga ütődött, most nem Gizikéről van szó, hanem a fiúkról .. Hacsek: Ne mondja... Hát a fiúk is? Sajó: Maga címeres ökör. Én a futballistákról beszélek. Az aranylábúakról, akik úgy megverték ezeket a felfuvalkodott osztrákokat, ahogyan nálunk a földszinti Holubek szokta elgyapálni a feleségét, amikor az a szegény asszony kupaszerdán átkapcsol a kettes csatornára, és a lappföldi fókavadászok szerelmi életéről néz meg egy kisfilmet... Hacsek: És az asszony tűri? Sajó: Dehogy. Írja a leveleket a Szegőnek... Tudja ... Mit Üzen a rádió?... Hacsek: Erre a Szegő odamegy és csipóra veri a Holubeket? Sajó: Maga vízigót! Csak nem képzeli, hogy az az értelmes, kulturált, intelligens ember verekszik ... . Hacsek: Hát a Szegő nem bokszoló? Én mindig azt hallom a tévében, hogy ütik ... Sajó: Az egy másik Szegő! De őt sem ütik, maga... ő csak magyarázza! Hacsek: Mint a Szepesi a bizonyítványát! Sajó: Hogy lehet ennyire tájékozatlan valaki? Magához képest egy becsuánaföldi őslakos az MTI vezérigazgatója Mit kell egy tiszta ötös bizonyítványon magyarázni? Ma reggel már a Lantos Olivér is úgy énekelte a nótát a rádióban, hogy „Amerre ők járnak, bámul a világ...” Hacsek: Akkor miért hallom mindig azt, hogy a Szepesi, meg az az MLSZ csak magyarázza a bizonyítványát? Sajó: Kitől hallotta ezt, maga ,lócsiszár? Hacsek: A Glazovics mondta, a fürdőben. Márpedig ő ért hozzá. Szakértő!!! Sajó: Mitől? Hacsek: Az apósának az apósa egyszer állítólag kint volt egy meccsen ... Sajó: Ide figyeljen Hacsek! Én most kifizetem a kávéját, mint mindig, maga pedig feláll szépen, kimegy és megnézi, hogy nem sétálok-e kint a Körúton. Világos? Vagy ha ezt nem akarja, akkor inkább menjen vissza a barátjához, ahhoz a Glazovicshoz... Hacsek: Már nem a barátom! Sajó: összevesztek? Nem csodálom ... A Glazovics is rájött, hogy ki maga tulajdonképpen ... Hacsek: Na, na, maga már megint durva velem, Sajó! Aztán meg megbánja... Egyébként nem vesztünk össze, csak a Glazovics kijelentette, hogy én nem vagyok egy nyerő típus! Márpedig, aki nem egy nyerő típus, az neki nem lehet a barátja! És otthagyott. Mondja, Sajó, maga szerint nyerő típus vagyok én? Sajó: Hát ahogy így magába nézek, nem nagyon lehetne jobbszélső a Mezey Gyuri válogatottjában ... Hacsek: Hát az biztosan nem. Mert az a Kiprich! Sajó: Ezt meg honnan tudja, maga gyalogbéka? Hacsek: A gyerek ma reggel, mielőtt elindult az iskolába egy hetes számot varrt a farmerdzsekijének a hátára, s abban szlalomozott a kredenc és az éjjeliszekrény között egy labdát vezetve. Azt mondta, ő a Kiprich a válogatottból! Nem szokott a gyerek hazudni... Sajó: És maga? Mit csinált maga? Hacsek: Otthagytam. Siettem ide magához, hogy elmondhassam, tudom ki az a Kiprich! Sajó: Miért, eddig nem tudta? Hacsek: Töredelmesen be kell magának vallanom Sajókám, hogy nem. Bár, ahogy így viszszagondolok, ismertem egy Kiprichet, de az szódás volt a Wekerle telepen. Gondolom, ez nem az... Mert ha ahhoz akar a gyerek hasonlítani, akkor letöröm a derekát... Sajó: De azt csak tudja, hogy ki az a Détári? Hacsek: A Détári? Hogyne... Ne nézzen azért engem teljesen hülyének. Az csak a Détáriné férje lehet! A Détárinéé, a könyvelésből. Sajó: Ember, ez a gyerek még alig múlt húszéves! Hacsek: Miért? A Détáriné sincs több ötvennél... Tudja hogy van ez manapság. Sajó: Hát én biztosítom magát, Hacsek, hogy ez a Détári, nem az a Détári. Ez egy világszám, érti!? Egy csoda, egy zseni! Ilyet Puskás óta nem hordott a hátán a föld. Én vele kelek és vele fekszem! Amióta Bécsben halomra döntötte az osztrákokat, és bevágta azt a harmadik gólt, a képe ott lóg az ágyam felett... Hacsek: És mit szól ehhez a Détáriné? Sajó: Hacsek!!! Én megölöm magát. És nem létezik, hogy elítéljenek ... Hacsek: Azt maga csak hiszi! Maga sem egy nyerő típus ... De majd megkérdezem a Glazovicsot! Sajó: Hol van? Hacsek: Ki? A Détáriné? Biztos kiküldetésen a főnökkel ... Sajó: A Glazovics, maga hét mérföldes ökör! Hacsek: Ja, a Glazovics? Hát amikor otthagyott a fürdőnél, csak azt mondta, nagyon siet, mert korán nyit az IBUSZ és ő le akar foglalni egy helyet a mexikói útra. Sajó: A Glazovics megy Mexikóba? Hacsek: Én is csodálkoztam, de aztán rájöttem, csak ide mehet Zuglóba ... Több pénze nincs! Tegnap tőlem kért egy húszast tartós tejre. Sajó: Maga idióta, a Mexikói útra el lehet sétálni, minek ahhoz az IBUSZ? Hacsek: Akkor maga nem ismeri a Glazovicsot. Ez megszervezteti azt is. Tudja, nyerő típus... Sajó: Hacsek, én leöntöm magát ezzel a kapucinerrel, ha nem hagyja abba. Hát nem érti, hogy a magyar futballválogatott megy Mexikóba. A világbajnokságra! Mezeystől, Szepesistől, Glazovicsostól, Kiprichestől együtt. Hacsek: Akkor megy a gyerek is! Reggel még azt mondta, ő a Kiprich! Sajó!!! Csak nem a wekerlei szódást viszik helyette? Azt nem élném túl... Sajó: Kifelé... Kifelé.. Hacsek: Mexikóba?! Megyek ... Én is megyek!!! Ami az én kérdéseimet illeti, azokra ott (az előadások színhelyén) hevenyészve, hosszabbanrövidebben feleltem, de utána (és jobban elgondolkozva fölöttük) rádöbbentem, hogy magukban s a magam számára is érdekesek, amiért is írásban próbálok most rájuk választ adni. V.Zs.: Mióta írsz verseket? S.É.: Amióta eszemet tudom, s ez nem túlzás, mert már óvodás koromban felfigyeltem a ritmusok zakatolására, s szüleim kezét fogva, lépéseimet követve, kitaláltam apró, egy-kétsoros mondókákat, melyeket azután unalomig ismételgettem. A betűvetés tudományának elsajátítása aztán meghozta az írott verset is. Elemista füzeteimben, a Kis Filharmónia hangversenyprogramjainak margóján, a szokásos, automatikus rajzocskák kíséretében, megjelentek az első, girbe-gurba sorok. Úgy írtam, ahogyan más lélegzik. Sem a rím, sem a ritmus nem okozott problémát (ez volt egyébként vesztem is — egy darabig!). Keresztanyám figyelt fel először írogató hajlamomra, s az ő ambíciózus módján azonnal azt tanácsolta, küldjük el a költeményeket valamely gyermekrovat szerkesztőjének, így is történt. Már szinte megfeledkeztem a dologról, mikor (első gimnazista koromban) Nagy Kamilla osztálytársnőm, egy reggel az iskolában, ezzel fogadott: — Olvastam versedet Magyar Nők Lapjában. Az én versemet? ?! (Uramisten, micsoda szívdobbanás!) Futottam haza lélekszakadva, hogy lássam. Hát, ami a „nagy Magyarországot” illeti, azt ma „irredentizmus” címén elvetnénk, de akkor mindenki számára természetes volt. A „szerkesztőnéni” aranyos levelet írt, bíztatott a további munkára, s valóban, egészen 1944 végéig rendszeresen jelentek meg verse-eim. Ha nem jön a nagy öszszeomlás, bizonyára „automatikusan” átkerültem volna a „felnőtt” lapok hasábjaira, de így megszakadt minden. Költeményeim többé senkinek sem kellettek, illetve magam sem lettem volna hajlandó (a költészetet mindenkor „szent” dolognak tartva) a bértollnokok dicshimnuszáig alacsonyodni, írtam, persze továbbra is, s a gondosan legépelt verseket időnként beköttettem (itt vannak velem Luganóban: 3 vaskos kötet). Az Alkotás utcai könyvkötő volt jóformán az egyetlen — értő — olvasóm, ő bíztatott a további munkára. ’56 után, Nyugaton kezdtem el újra publikálni. Első versemet (’59-ben) a bécsi Magyar Híradó közölte, aztán ’64-ben a Nemzetőr, melynek akkor (Horváth Tamás néven), azt hiszem, Hanák Tibor volt az „irodalmi szerkesztője”. Első önálló kötetem, az Átható csend, 1973- ban jelent meg, Kocsiss Gábor bábáskodásáva!? V.Zs.: Hogyan jut eszébe valakinek verset írni? Hogyan születik egy vers? S.É.: Erre a kérdésre tulajdonképpen már az előzőekben válaszoltam. Most csak annyit (kiegészítésül), hogy az igazi vers szerintem (és más vélemények ellenére) igenis ihletből születik: nem írják, hanem íródik. " Magától s elemi erővel tör fel a költő lelkéből — sokszor egészen más tevékenységek közepette. Természetesen, azután csiszolgatni kell, játszadozni vele, míg meg nem kapja végleges formáját. Számomra három, döntően fontos követelmény létezik: a. ) a vers tömörsége (a lényeg kimondásának igénye), b. ) képeinek pontossága (nem hagyni semmit sem esetlegesnek!); c. ) a vers külső megjelenése, térbeli elhelyezése, tördelése. V.Zs.: Ezzel, azt hiszem, el is érkeztünk a harmadik kérdéshez, mely számomra a legizgatóbb: hogyan viszonyul egymáshoz költői és képzőművészeti munkásságod, hogyan illenek össze a versek és az illusztrációk? Nem lenne-e jobb ezeket a verseket figuratív akvarellekkel kísérni? S.É.: Számomra is ez a legizgalmasabb kérdés, mert hiszen ugyanaz a személy veti papírra a költeményeket, találja ki az absztrakt rajzokat, s végzi el — a fényképezőgép lencséje segítségével — a szelekció munkáját. A három kifejezési forma, természetesen összefügg, de ugyanakkor különbözik is egymástól. Egyéniségünk (vagy csak hangulataink?) más-más oldalát mutatjuk be az egyik, illetőleg a másik műfajban. A versek a nagy feszültségek, problémák feldolgozói- megoldói, a képekhez viszont derűs, nyűr, kontemplatív lélek kell, ahogyan Mereskovszkij mondja Leonardo da Vinciről írt könyvében: „Ha művész akarsz lenni, felejts el minden bút és gondot a művészeten kívül. Üres legyen lelked, mint a tükör, amely minden tárgyat, minden mozdulatot és színt visszatükröztet. Maga mozdulatlan és tiszta marad.” Mindenesetre, a versek és képek szorosan összefüggnek. Nálam egyik sem keletkezik elsődleges (impresszionista?) módon, hanem meditatír, „emésztési” folyamat eredménye, melynek során az egyéni tapasztalat (öröm, fájdalom, vágy) általános emberi tapasztalattá szélesedik. Sokan „peszszimizmusról”, mások „kozmikus pesszimizmusról” beszélnek költészetemmel kapcsolatban, pedig a vers sohasem pesszimista, inkább a sötétenlátás ellenében hat: azáltal, hogy lefesti, meg is szelídíti, „emberarcúvá” redukálja a kísérteteket. Ez, bizonyos fokig, „absztraháló” folyamat — vagyis nagyon hasonló ahhoz, ami művészeti tevékenységem folyamán jön létre. Talán érdekes megemlítenem, hogy valaha (kb. 1960-ig) rímes-ritmusos verseket írtam, figuratív képeket festettem, s aztán egy napon villámcsapásszerűen (mint Szent Pál a damaszkuszi úton!) döbbentem rá, hogy „nem rám szabott” ruhában járok, s váltottam át igazi műfajomra: a szabad versre és az absztrakt festészetre. Az, hogy ez pontosan egyidőben történt, az alkotásaim közti mély, lényegi összefüggést, párhuzamot bizonyítja. Végül, meg kell még jegyeznem, hogy első verseskötetem, az Átható csend illusztrálására (inkább, aláfestésére) mégsem találtam alkalmasnak színpompás rajzaimat, inkább fekete-fehér, strukturális (a vonalak ritmusát hangsúlyozó!) fotókat választottam. Második kötetem, a Százféle szerelem esetében pedig még tovább léptem, mikor a fényképekből még a szürke árnyalatokat is kiszűrve, kontrasztos fotografikákat alkalmaztam. A versek kiadásával nagyon le vagyok maradva. Legalább 5 kötetem várakozik nyomdafestékre. Ezek illusztrálása (ha megérem?) a magam számára is izgalmas kérdőjeleket tartogat. Talán megpróbálok kétszínű, vonalhatású rajzokat alkalmazni... Még nem tudom. „Ködbe borult az őszi táj. Hová lettél gólyamadár? Elrepültél messze tájra, Szebb, melegebb, jobb világba? Igazad van, mért is itten Megfagynod a nagy hidegben, Hisz máshol most süt a nap, Fészket rakhatsz zöld fák alatt. De tavasszal kelepelve Visszatérsz régi fészkedre S itthon leszel, napsugárban A szép, nagy Magyarországban.” HUMOR — Ha az orvosomra és a feleségemre hallgatok, semmi örömöm nem marad az életben? — Miért? — Mert az élvezetek fele a feleségem szerint tilos és erkölcstelen. S ami még marad, az az orvosom szerint tilos, mert hizlal. friljMOR MUNKAHELY — Egymagam négy ember munkáját végzem el. — Ez könnyű, hisz azok sem dolgoztak semmit. OKOK FIATAL A nyolcvanéves Mariska néni személyében van megsértődve, amikor a fiatalokat szidják. PANASZ — Ezek a mai gyerekek a játszótéren a hintát nem akarják átadni a nyugdíjasoknak. — Drágám, ma van a születésnapod. Egy szép gyémánt nyakéket megnézhetsz a kirakatban. Nős dolgok — Uram, ön rendkívül agresszív velem szemben! De ezt szeretem. GAVALLÉR FÉRJ NÉZETAZONOSSÁG BEMUTATKOZÓ LÁTOGATÁS — Főzelék nincs?I POHÁRKOSZONTÓ Iskolába küldött elefántok Dzsakarta. Az indonéz kormány Szumátra szigetén amolyan illemtan-féle szakiskolát akar nyitni faragatlan modorú elefántok számára, amelyek időnként kitörnek a dzsungelből és nagy károkat okoznak. A Dzsakarta Post című angol nyelvű lap szerint 660 ezer dollárnak megfelelő összeget szánt a kormány a mintegy kétezer szumátrai vastagbőrű átnevelésére. Pedagógus személyzetként húsz állatidomitót, valamint Thaiföldről és Burmából importált nyolc szelídített elefánt-vendégmunkást akar bevetni a környezetvédő hatóság. Az ily módon kiképzett elefántok az iskola elvégzése után fatörzsek szállításánál és cirkuszokban keresik majd meg mindennapi kenyerüket, illetve szénájukat. Maradjunk a Távol- Keleten, pontosabban Észak-Borneóban, vagy még pontosabban a Brunei olajszultánságban, amelynek uralkodója azzal dicsekedhet, hogy a világ leggazdagabb embere. A rekordok angol évkönyve, a Guinnes szerint, Sir Muda Hassanal Bokiahnak, a 38 éves szultánnak az olajexport évi kétmilliárd és 700 millió fontsterlinget hoz a konyhára, külföldi devizákban pedig tízmilliárd fontsterlinget őriz kincseskamrájában. Brunei azonban más rekorddal is szerepel a könyvben, így például a szultán palotájában látható a világ 12 legnagyobb csillárja, azonkívül az új palotának 1788 szobája van, 388-cal több, mint a vatikáni palotának Rómában. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. ____________a Chicago és Környéke Szerkesztősége