Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-02 / 5. szám
A magyar nemzeti kisebbségek jövőképe Illyés Elemér a többi az 1945 után Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján. (Az 1910. évi magyar népszámlálási adatok). A megfélemlítés légkörében végrehajtott 1949 évi csehszlovák népszámlálás csupán 367 ezer 733 magyar nemzetiségit tartott számon, 1970-ben már 572 ezer 568 magyar nemzetiségi mutatható ki, bár még mindig 52 ezer magyar anyanyelvű vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Az 1980 évi népszámlálás 579 ezer 600 magyar anyanyelvű lakosról ad hírt, jóval kevesebb, mint ahogy azt az előreszámítások jelezték. A demográfiai felmérések alacsony szaporodást mutatnak, ami nyelvi-etnikai átalakulásokra vezethető vissza. Megdöbbentő a városok magyar lakosságának a rohamos csökkenése, így például Kassa 1910 évi 33 ezer 350 magyar lakosából 1970-ben mindössze 5 ezer 827 mutatható ki, vagyis arányuk 75 és fél százalékról 3,9 százalékra zuhant, ha kétségbe is vonhatók a hivatalos statisztikai adatok, a tények mégis azt mutatják, hogy Csehszlovákia egyesvidékeiről lassan eltűnik a magyar népelem. A Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalja, hivatalos nevén Kárpát-Ukrajna területén az 1910 évi magyar népszámlálás szerint 173 ezer 915 magyar élt. Az első szovjet népszámlálás 1956-ban 146 ezer 247 magyar nemzetiségű lakost mutatott ki, 1917-ben 171 ezret. A kárpátaljai magyar lakosságra a második világháború megrázkódtatásai rendkívül súlyos kihatással voltak: a deportálások és a munkatáborok következtében számuk érzékenyen csökkent. Azután hoszszú ideig gyarapodás volt kimutatható, az A határokon kívül élő magyar nemzeti kisebbségek számát — a körülbelül 50 ezer ausztriai magyart is beleszámítva — a hazai statisztikusok 1980-ban 3 millió háromszázezerre becsülték, számításaim szerint azonban számuk meghaladja a három és fél milliót: közel másfél millióval több, mint Albánia, és alig egy millióval kevesebb, mint Finnország, vagy Dánia lakossága. Ez a jelentős nemzetrész — az ausztriai magyarokat kivéve — Nyugat-Európa peremvidékére, a Szovjetunió hatalmi körébe került. Négy különböző ország területén a következőképp oszlik meg: A trianoni békeszerződés következtében egymillió magyar szakadt Csehszlovákiába, amelyből közel háromnegyed millió élt azon a területen, mely ma is Csehszlovákiához tartozik, utolsó évtizedekben viszont fogyás észlelhető. Jugoszláviában erős fogyásnak indult a magyar népelem. Az 1961 évi népszámlálásban kimutatott 504 ezer 368 magyar nemzetiségiből 1871-re 477 ezer 374 maradt, de ennél is nagyobb fogyásról ad hírt az 1981 évi népszámlálás: a magyar nemzetiségűek száma egész Jugoszlávia területén 420-430 ezerre csökkent. E félelmetes csökkenés részben a méltányosabb nemzetiségi politika következtében előállt asszimilációs hajlamosságra, részben a külföldi munkavállalásra, vagyis a kivándorlásra vezethető vissza. Ezenkívül évtizedek óta alacsony a természetes szaporulat és gyakoriak a vegyes házasságok. Az országtól elszakított területek közül Romániában él a legtöbb magyar, hazai statisztikusok számításai szerint kétmillió, becslésem szerint körülbelül kétmillió háromszázezer. Nagyobb területen élnek, mint a mostani Magyarország területe és 1974-ben 45 államnak volt ennél kevesebb, háromnak ugyanennyi lakossága. A hivatalos román statisztika csekély szaporulatot mutat ki, ami erősen megkérdőjelezhető, mint ahogy a hivatalosan kimutatott 1 millió hétszázezer magyar nemzetiségű száma sem felel meg a valóságnak. Tény azonban, hogy a tömörebb magyar lakosságú területeken kívül, mint például a Székelyföld, a magyar lakosság itt is lassú lemorzsolódást mutat. Nincs szándékomban helyzetjelentést adni a magyar nemzeti kisebbségek jelenlegi állapotáról : az utóbbi időben higgadt, tudományos felmérések láttak napvilágot a romániai és csehszlovákiai magyar anyanyelvűek kulturális, társadalmi népmozgalmi és jogi helyzetéről. A továbbiakban a jövő távlatairól, a jövőképről kellene szólnom, ami nem könnyű feladat. Mert jóslásokba bocsátkozni, vagy helyzetükre, problémáikra „megoldásokat” találni nem lehet. Csak töprengeni lehet sorsuk felett. Sokat beszéltünk lelki megbékülésről, Dunai konföderációról, közös gondról, közös történelmi sorsról, ami többékevésbé nem is üres képzelgés, sőt sok mindenben példátmutató lehetne. Ám a több mint fél évszázados kisebbségi lét mindennek az ellenkezőjét mutatta: jogfosztást, etnikai és politikai kiszolgáltatottságot. Nem csak a rendőrállamok elnyomó politikáját, hanem az újfajta nacionalizmus által felszított történelmi gyűlöletet is a bőrén érezte a magyar kisebbség. A saját nyelvétől és kultúrájától megfosztva, létére tört az erőszakos hatalom, s az önönfeladás, vagy az ellenállás alternatívája elé állította: a kisebbségi lét ama állapota, amikor a kultúrváltást az etnikai váltás követi. A jövő távlatában tehát, ami magyar anyanyelvi közösségeinknek a hatalom körén belüli fennmaradását illeti, mondanivalóimat három kérdéskör köré összpontosítottam: 1.) Lesz-e majd anynyi belső ereje, adottsága a kisebbségnek, hogy ellen tudjon állni az erőszakos elnyomásnak és talál-e majd az ellenállásban szövetségesekre? Tehet-e valamit majd a társadalmi közöny és a rezignáció ellen? 2.) Mennyire viseli majd gondját az anyaország a határon kívül ,élp magyar anyanyelvi közösségeinek? Menynyiben mutat érdeklődést azok nyomorúsága, jogfosztott állapota iránt és mennyiben vállalja alapvető nemzeti érdekeiknek a védelmét? 3.) Mennyiben tud a Nyugaton élő emigráció szószólója lenni nemzetközi fórumokon a jogfosztottság állapotában élő magyar nemzeti kisebbségeknek? Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy a keleteurópai típusú országokban nincsen ellenzék, csak ellenzék jellegű tiltakozás, vagy ellenvélemény, másként gondolkodás. Az ellenzék politikai tevékenységet igényel, vagyis a hatalommal szemben történő állásfoglalást és e mögött tömeget, — egy szóval politikai szervezettséget. Az írásbeliségnek ugyanis — s itt a szamizdat kiadványokra gondolok — egymagában nincsen mozgósító ereje, a szóbeli közlést pedig megakadályozza a bizalmatlanság, a félelem a besúgóktól. Hogyan fejlődhet közösségtudat ott, ahol nincs nyílt beszéd? Rendőrállamokban tehát nincs politikai hatalmi alternatíva, erre nincsenek meg a feltételek. Az ellenzéki magatartás is a hatalom körén belül van. A totalitárius állam biztonsági apparátusa a kezdet kezdetén fojt el minden ellenzéki hangot. Ennek voltunk legutóbb tanúi Romániában (az „Ellenpontok” című szamizdat kiadvány élt vagy tényleges szerzőinek a letartóztatása) és Csehszlovákiában (a Duray-ügy). A rendszerben ugyanis nemcsak a másként gondolkodók, de az önállóan gondolkodók is állandóan veszélyben vannak. A jelenleg elgondolható feltételek között, vagyis a demokrácia és az önkormányzat lehetőségei nélkül, a kisebbség a felszámolására törekvő hatalmi intézkedésekkel szemben csakis a Kelet-Európában kialakulásban lévő úgynevezett belső ellenállás útján s a nemzeti identitás vállalásával biztosíthatja fennmaradását. Ez részben magatartásbeli kérdés is. Előfeltétele lenne egy szellemi vezetésre alkalmas értelmiségi réteg kitermelése, mely továbbvinni képes a történelmi folytonosság kollektív tudatát. Fönnáll ugyanis annak a veszélye, hogy a másként gondolkodókat kizárják az irodalmi és kulturális tevékenységből, kikapcsolják a nemzeti kisebbség szellemi vérkeringéséből, fizikai megsemmisítésére törekszenek. Közvetlen veszélynek látszik — legalábbis Romániában —a kivándorlásra való hajlam, amit az ország katasztrofális gazdasági helyzete is táplál. A nemzeti kisebbség fennmaradását illetően, az anyaországnak döntő szerepet kellene vállalnia. Ennek a jelét azonban ez ideig nem láttuk. A magyar politikai vezetés évtizedek óta közömbösséget, nagyfokú érdektelenséget mutat az ország határain kívül rekedt magyar anyanyelvűek nyomorúsága és jogfosztottsága iránt. Pedig ami Romániában, vagy Csehszlovákiában lejátszódik, az nemcsak az ott élő kisebbségek problémája, hanem az egész magyar nemzeté. A mulasztás jóvátehetetlen, nem igazolja sem a „blokk-hűség”, sem az ideológia. Az emigráció szerepvállalása a kisebbségben élő magyar anyanyelvű közösségek jog-, fosztott állapotával kapcsolatban hosszabb elmélkedést igényelne. A lehetőségekről és a mulasztásokról terjedelmes tanulmányt lehetne írni. Tömören szólva, szükség lenne mindenekelőtt egy olyan szellem kialakítására, amelyre alapozva — politikai szinten is — síkra lehetne szállni a magyar nemzeti kisebbségeket megillető jogokért. De önámítás lenne azt hinni, hogy a csehszlovákiai, vagy romániai politikai vezetőség elnemzetietlenítő politikája megváltoztatható, vagy különösképpen befolyásolható lenne. Útjában áll ennek az önkényuralmi rendszer és a nemzetiségi politika megszámlálhatatlan és kifürkészhetetlen praktikája. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy minden kintről jövő segítőkészség, jóindulat és erőfeszítés ellenére is a közelmúltban csak rosszabbodott mind a romániai mind a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete. Újabb megmozdulás, újabb megtorlás táptalaja. De viszont tagadhatatlan, s ezt többször elmondtuk, hogy a magyar anyanyelvi közösségeknek szükségük van a nyugati emigráció támogató munkájára. Tudniuk kell, hogy foglalkozunk sorsukkal, sérelmeiket és jogfosztottságukat a világ közvéleménye elé szándékozzuk vinni. Az emigráció feladata lenne, hogy megváltoztassa a külföld rólunk alkotott elfogult történelmi képét és megteremtse azt a politikai szellemet, mely kedvező talajt kínál majd a nemzeti kisebbségek problémáinak a megoldására. No lám! Rendszerint hosszú időbe telik felismerni az összefüggéseket. Éveken át töprengtem a Magyar Hírek politikai vonalának ellentmondásain. Sokszor ugyanazon cikkben, háromszor, négyszer fordul az irány száznyolcvan fokot, de a végére sem fejlődik ki semmi épeszű konklúzió. Néha, fogcsikorgatva ugyan, de elismerik egyik-másik külföldi személy, vagy szervezet érdemeit, de a következő mondatban ütik, vágják. A nyilvánvalóan hazug vádaskodásról ugyan már lassan kezdenek leszokni, de elhallgatással, tények tendenciózus csoportosításával még ma is folytatják a gyakorlatot.Ezen a téren Szántó Miklós és Aczél György számít „élmunkásnak”. A Magyar Hírek nyilvánvalóan a kormány „propaganda szerve, s hivatott volna az emigrációt megbékíteni, vagy legalábbis megszelídíteni. Csak az a régi szép magyar közmondás nem jut eszükbe, mely szerint dobbal nem lehet verebet fogni. A dobot régi „barátaink”, Szántó Miklós és Aczél György verik. Nyugodtan állíthatjuk, hogyha ez a két úr nem írkálna a „leibjournalba” sokkal sikeresebb volna a „honvágy újság”. Miért nem menesztik ezt a két elvtársat? A titkot, egy nemrégen „Nyugatra kitántorgott hazánfia” fedte fel. Eiszerint, Kádár és Aczél (sokan még Appel néven ismerik) elvtársak, a Rákosi féle sötét korszakban, rövid ideig egy cellában búslakodva élvezték elvtársaik vendégszeretetét. A későbbiek folyamán barátságuk elmélyült s ma már odafejlődött e csodás kapcsolat, Kádár atya már sóhajtani sem tud Aczél barátja tudta és beleegyezése nélkül. No meg a feleségek: Kádárné és Aczélné (dr. Csathó Zsuzsa) igen jó barátok lettek. Szántó Miklós n ő meg Aczél György barátja, s a feleségek is jól megértik egymást. No lám! Mindjárt világos az összefüggés. Ezek szerint, amíg Kádár elvtárs a főnök, változástól nem kell félnünk. Mert ugye mi lenne velünk, ha olyan, magyar nemzeti érzésű újságírók írnák, szerkesztenék a Magyar Híreket, akikben mi is megbízunk? Még elgondolni is borzasztó... (V.M.) Újra kapható a történelmi Magyarország színes térképe az ország és a vármegyék címereivel. 1©El V fi ff9 É EBV 09 ia Éi ü 1? n © ® ® 999 Plasztikkal védett kartonra, öt színű nyomással 21*%”x 32 Vi" nagyságban készült térkép dísze a magyar otthonoknak. Ára csomagolással és szállítási költséggel együtt $ 5.00. Rendelje meg még ma, töltse ki a jobboldalon lévő szelvényt, csatoljon 5.00 dollárról kiállított csekket, vagy money ordert és küldje az alábbi címre: Vörösváry Publishing Co. Ltd. 412 Bloor Street W., Toronto, Ont. M5S 1X5 Canada Név:. Utca, házszám: Város:. Tartomány, vagy ország: Code szám:. Clevelandi krónika Apró jegyzetek Molnár Zsigmond Sokan megkönnyebbülve és megnyugodva vettük tudomásul 1984. december 12-én, amikor a TV 8-as állomás bemondója közölte a nézőkkel és hallgatókkal azon örömteljes hírt, hogy Ohio állam képviselőháza a nagy nyomorukra való tekintettel percek alatt megszavazott magának (per kopf, vagy per kopoltyú) évi 10 ezer dolláros fizetésemelést. Mindig aggódtam ezekért a derék honatyákért és honleányokért, s mindig szívemen viseltem sorsukat. Most aztán megnyugodtam. Nem kell nekik többé cigaretta-csikkeket szívni, tarthatnak jó kis kocsikat, nem kell biciklivel (bringával) bejárniuk a columbusi képviselőházba, ahol törvényeket hoznak a jó polgárok számára. • Ami pedig a TV-állomások, főként a fent említett 8-as állomás bemondóit illeti, velük kapcsolatban is volna néhány szerény megjegyzésem. A női bemondók kivételével, akár a déli, akár az esti híreknél a férfi bemondók oly égzengető hadarást és a híranyaggal való vágtatást visznek végbe, hogy ember legyen a talpán, vagy a fenekén, aki megérti őket. A feliratokat elkapkodják, az 1 órás helyi, vagy országos hírekbe 2 órás anyagot szorítanak bele. A suta üzleti hirdetéseket viszont, amikért pénzt kap a TV. állomás, úgy nyújtják, mint a Julis néni a káposztásrétes tésztáját Káposztásmegyeren. • Hetekkel ezelőtt megjelent a TV-n egy hír, hogy az egyik legnagyobb autógyár az 1980- as gyártmányú gépkocsikat vissza fogja hívni felülvizsgálatra. És itt következtek a gépkocsik nevei. Ez nagyon tetszik nekem, hogy most, 1984-ben jött rá valamelyik hivatásos lángész, hogy az 1980- as gyártmányú kocsikkal valami baj van. A felsorolt kocsik, ,névsorában” az én közepes nagyságú, még igen jó állapotban lévő kocsim neve is ott szerepel. Mindettől függetlenül kocsimat már 1982-ben is visszahívták és 2 napig kocsi nélkül voltam. Hogy e gyár clevelandi képviselete talált-e valami hibát, nem tudom, mert kérdésemre nem is válaszoltak. Én is megvizsgáltam a kocsit. Megvolt mind a 4 kereke, a 4 ajtaja, sőt még kormánykerék is volt benne. Hát akkor hol lehet a hiba? Megmondom. Az egyesült, vagy nem egyesült autóipari munkásokat hajtják, hogy a gyár produktumai elsőnek kerüljenek ki szeptember végén, vagy október elején a piacra. Hogy a munkás siet-e és vágtat-e a gyártással, azt nem tudom. De hogy egy 1980- as gyártmányú kocsit 1984-ben visszahívjanak, aztán 1985-ben ugyanezt a kocsit ismét visszahívják, ez már több mint elmebaj. Most pedig rátérek kedvenc témámra, az amerikai császári és királyi postahivatalra. Kitörő örömmel vettem tudomásul azt a hírt is, hogy e nemes intézmény az infláció megfékezése címén 1985 februárjától ismét emeli a postai szállítási díjakat. Az egyszerű levélre az eddigi 20 cent helyett 22 centes bélyeget kell majd felnyálaznom. Jól van!... A magas nyugdíjból ezt még kibírom, hogy firkálmányaimat 22 centért vigye el a posta a Kék Újság torontói szerkesztőségébe. Attól azonban már morgok, mint egy bolhás kutya, ha bárminemű levelemet, vagy a Kék Újságot a 10 utcával odébb lakó Bulfurcsák néni levelesládájába „térítik el” a postalegények, vagy legénynők, akik ma már mind feketék, illetőleg bocsánat, „színesbőrűek” és morcondi kinézésűek. Hol vannak ma már azok a régi szép idők, amikor a clevelandi magyar negyedben két nap alatt megérkezett a levél, vagy az újság.• Krónikám befejezéséül: ...a clevelandi nemzeti emigráció tagjai úgy hullanak az emigráció száradó fájáról, mint ősszel a sárguló levelek. Alig van nap, hogy ne hívjak fel egy-egy kórházat, öreg otthont, hogy van ez vagy az a barátom, ismerősöm, akik készülnek az utolsó nagy útra, az álmosan kanyargó nagy vizeken túlra, ahonnan többé nincsen visszaút. Pár héttel ezelőtt halt meg 92 éves korában Kaschl Guszti bátyám, régi kedves öreg barátom, a híres-nevezetes vártüzér. 1912-ben kezdte a tényleges katonai szolgálatát, s az első világháború kitörése még a katonai szolgálatban érte. 1914-15-ben a kardcsörtető és pedrettbajuszú Vilmos német császár már vívta a marséi csatát, levette Párizst és Verdun várát, de nem valami nagy sikerrel. Verdunt Petain francia tábornok védte, elég sikeresen. Markos Bedő János bácsi, a clevelandi magyar negyed egykori híres hadtörténésze úgy mesélte nekem egyszer, hogy amikor a Vilmos nem bírt Verdun várával, akkor levelet írt Ferenc Józsefnek, hogy ugyan József bátyám, küldjön már ide kigyelmed nekem vagy 4 darab 30 és feles vártörő ágyút, ezekkel biztosan meg tudom töretni ezzel a „Verduntot”. József bátyám le is küldött 4 darab 30 és feles, meszszehordó vártörő löveget, amelyekkel a Vilmos megkezdte a „töretést”. A 30 és felesek kezelőlegénysége között ott volt Kaschl Guszti bátyám is. Ott volt azon kevesek között, akik az első világháborúban a nyugati fronton harcoltak. Guszti bátyám, az öreg vártüzér, most bevonult az égi ütegekhez és ott tiszteséggel jelentkezett a legfőbb Hadúrnál. Az Úristen vegye lelkét nagyságos és igaz kegyelmébe. Egyébként boldog Újesztendőt kívánok minden igaz magyarnak, erővel, egészséggel és békességgel. K FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! 7. oldal