Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-21 / 51. szám
10. oldal Válasz a Toronto Star 1985 július 8-án megjelent cikkére E hozzászólást az ausztráliai Sidneyben működő 2-CA rádióállomás adminisztrátora, író, pszichológus küldte be lapunknak angol nyelven, arra kérve, hogy továbbítsuk a „Toronto Starnak”, mivel címüket nem ismeri. Tekintve, hogy levele közérdekű, így közöljük magyar fordításban, folytatólag pedig az eredeti szöveget. Mélyentisztelt Szerkesztő Úr! Bár nem vagyok országuk állampolgára, nagyon hálás lennék, ha levelemet nyilvánosságra hozná. Válasz ez cikkükre, melynek címe: „MORE TRAVEL TO EAST BLOC WOULD ENCOURAGE PEACE” (Több utazás a keleti blokk országaiba, bátorítás a békére, állítja egy magyar csoport). Ez az írás 1985. július 8-án jelent meg. Sajnos cikkük csak most jutott el hozzám, de bízom benne, hogy mondanivalóm nem vesztett időszerűségéből. Rendkívüli tévedés annak elhitetése olvasóikkal, hogy a magyar, vagy bármelyik kommunista országból származó emigráció osztja a cikk írójának és az általa vezetett Rákóczi Alapítvány álláspontját. Szerencsétlen körülmény, melyet nyilvánvaló tények támaszta- FODRÁSZ üzlet már A férfi, női és gyermek hajvágás és az összes modern hajstílus mestervizsgás szakértője STEVEN ÁRVAI tulajdonos By appointment only Előzetes bejelentés szükséges. Classic D'Mille 8852 Milwaukee I Ave. NILES, III. Tel: 296-8585 nak alá, hogy senki nem képes levezetni a kommunista országok és a szabad világ közötti feszültséget. (.......defuse tensions between communist countries and free world”). Minden feszültség csökkentésének egyedüli feltétele a kommunista világnézet, stratégiai és szempontok tökéletes átértékelése az alapvető emberi jogok szellemében. A kommunista vezetők üres retorikája azonban távol áll attól, hogy jelét mutassa hajlandóságának bármilyen jelentős változtatásra. Valójában nem tesznek mást, mint folytatják a régen megszervezett totalitárius és hódításra törekvő gyakorlatukat. Tökéletes naivitás azt hinni, hogy „gyakoribb utazás a keleti blokk országaiba...” eredményez valamely enyhülést, mert semmi mást nem jelent, mint a rendszer anyagi támogatását. (Nemes valutában. Szerk.) Az úgynevezett ,,kulltúrcsere” teljesen egyoldalú, melyet kizárólag a kommunisták gyakorolnak. Ez pontosan tervezett befolyásolása és gyengítése a nemzeti emigráció ellenállásának. Jól tudjuk, hogy a kommunisták örömmel veszik a nyugati országokban működő magyar szervezetek vezetőinek, vagy tagjainak látogatását,önmagukat akarják igazolni — Szerk.) de a vélemények alapos megvitatására nem adnak alkalmat. Könyvek, újságok és folyóiratok, melyeket Nyugaton írnak és adnak ki, nem juthatnak be a keleti blokk országaiba. Teljesen elzárkóznak azelől, hogy látogatóikkal megvitassák az emberi jogok, a demokratikus választás és a szólásszabadság kérdését. Ezekről beszélni szigorúan tilos. A „kultúrcsere” ilyen formája inzultus az emberi méltóság és az intellektus ellen. Ezenfelül alapvetően káros a népre, mely arra kényszerült, hogy egy diktatúra elnyomása alatt éljen. Ezek az emberek igénylik a demokrácia szabadságában élő testvéreik erkölcsi támogatását, mert egyedül őnekik van meg a lehetőségük, hogy rávilágítsanak fajtájuk elnyomására. Tehát a „kultúrcserék” elfogadása kizárólag szerencsétlen emberek millióinak halvány reményét zúzza szét. Annak állítása, hogy az ellenséges érzés a szülőktől örökölt gyűlölet... (...antagonism, the hatred, that’s inherited from parents...”) a cikkben felvetett kérdés lényege. Én magam, emigráns barátaim és ismerőseim sokkal fiatalabb nemzedék vagyunk, mint a 75 éves Korponay Miklós, de nyugodtan állítom, hogy senkitől semmiféle gyűlöletet nem örököltünk. A mi antagonizmusunk a tényeken alapul és kizárólag az elnyomó rendszerek ellen irányul, mert minden nemzetnek joga van a szabadságra és az önrendelkezésre. Ezek az alapvető jogok ismeretlenek a keleti blokk országaiban. A tényt semmiféle dialógus, vagy „kultúrcsere” nem változtatja meg, tehát a fenti naiv törekvések propagálása teljesen hiábavaló. Ironikus és szerencsétlen dolog az Alapítvány elnökétől azt állítani, hogy a felsoroltak II. Rákóczi Ferenc felfogását képviselik. Rákóczi fejedelmet csaknem háromszáz évvel ezelőtt ugyanazok a körülmények kényszerítették emigrációba, mint a XX. században magyarok százezreit, ő egész életét és hatalmas vagyonát hazája szabadságára áldozta. Sem ő, sem követői soha nem fogadtak el semmiféle kompromisszumot, vagy „kultúrcserét”. Soha s tion & Design • Interior Design Design • Fashion Merchandising puter Graphics • Photography % % «Also WOODFIELD CAMPUS 999 Plaza Drive )g Schaumburg, IL 60195 PH: <312) 885'3450 Újra kapható! DOMÁNY KLÁRA nagysikerű angol nyelvű regénye: Sweet love, bitter honey A 240 oldalas kötet ára szállítással együtt $9.Megrendelhető: Domány Klára 1236 W. Farwell Chicago, IL 60626 Kívánságra a szerző dedikálja művét. XIIIII II MICKEY’S BEAUTY SALON Family Hair Designers Hétfőn, kedden és szerdán nyugdíjas kedvezmény: Mosás és berakás ...........S5.00 Szakszerű hajvágás .........S5.00 Tartóshullám .................S1 9.00 RENDES ÁRAK: Szakszerű hajvágás ............S8.00 Stílus hajvágás ..................$12.00 Tartóshullám ....................S25.00 Férfi hajvágás és göndörítés S20 Manicures With this coupon Free Manicures & Facial Massages with each Permanent Wave. Nyitvatartás: Hétfő f szombat: Vasárnap: 8:00am - 6:00pm 10:00am - 5:00pm 3556 IRVING PARK ROAD 463-1577 Vasárnap csak előzetes bejelentkezéssel! nem tértek vissza hazájukba és exiliumban haltak meg. Rákóczi örök példája marad az utána jövő nemzedékeknek, a mienkét is beleértve. Cikkük elolvasása őszinte szomorúságot keltett bennem, de függetlenül ettől köszönöm, hogy lehetőségem van a válaszra. őszinte nagyrabecsüléssel: Soós Miklós A Palazzo Vecchio árnyékában... — Séta a mai Firenzében — Saáry Éva A városokkal is úgy vagyunk néha, mint a szerelmekkel: nem akkor érjük el őket, amikor leghevesebben vágyódunk utánuk... Középiskolás, majd egyetemista koromban (annak idején még megvolt a Kossuth Lajos utcában, a Fórum mozi feletti emeleten a Könyvbarátok Egyesületének üzlete, ahol válogatni lehetett a klasszikusokban) sokat és szenvedélyesen foglalkoztam a görög kultúrával, majd pedig ebből következően — az olasz reneszánsz életével és művészetével. Jóformán minden ezekre vonatkozó könyvet végigböngésztem — Burckhardttól Winckelmannig, a magyar szerzőkről nem is beszélve. Aztán a Múzeum körút valamely antikváriumában múlt századi képes útikalauzokat találtam... Firenze! A Signoria tere. Elfűzött derekú, hosszúruhás, strucctollas kalapú hölgyek, cilinderes, zsakettes urak sétapálcával, várakozó konflisok... s mindennek hátterében a még Dante idejében épült „öregpalota”, a Palazzo Vecchio súlyos, komor tömbje... Órákig elnézegettem akkoriban egy-egy ilyen metszetet, s a térképen — ceruzával! — bebarangoltam a környező utcákat is, egészen az Arnóig, sőt azon túl... Sokkal jobban ismertem a várost,, mint most, hogy valóságosan is koptatom a köveit. Aztán jött 1956, a menekülés, új tájak és új élmények, — s — noha több mint 20 éve az olasz határ közelében, a svájci Luganóban lakom, — csak most szántam rá magam, hogy meglátogassam Firenzét. Miért? Féltem tőle. Féltem a csalódástól. Igaz, közben az érdeklődésem is kihűlt a reneszánsz túl szép, túl tökéletes alkotásai iránt, s ma már szívesebben elálldogálok egy Cimabuemadonna, mint Raffael „Bella fornarinája” (szép péklánya) előtt. Az első benyomás? A szellemi-lelki proletár szintre züllesztett, Primitív tömeg zajos nyüzsgése, amely a háború óta Itália-szerte hozzászokott az állandó rendetlenséghez, a vonatkésésekhez éppúgy, mint a sztrájkokhoz és bomba- robbantásokhoz. Hiába a „Firenze pulita” feliratú hatalmas szemétvödrök, a hulladékot (üres üvegeket, papírokat stb.) mégis mindenki a földre dobja, amit aztán hajnalban „slaggal” mosnak le a köztisztasági szervek. Mikor a turista reggel az utcára lép, első pillanatban azt hiszi, hogy egész éjszaka esett az eső. Az épületek kopottak, elhanyagoltak, feketék. A szobrok karján, fejen megkövesedett galambpiszok. Igaz, mindent restaurálnak (a legtöbb homlokzat tele van állványokkal, alig lehet valamit lefényképezni), mégis az az ember érzése, nemigen halad a munka. Mindent ellepnek az amerikai és japán turistacsoportok, akiknek (egyhetes? kéthetes?) európai körútjába akárcsak a svájci Jungfraud Firenze is beletartozik. Mégsem jelenlétük zavar a legjobban, hanem az a kapzsi, materialista szellem, amit pénzük a lakosságban kialakít. Szinte minden nyereségre van kihegyezve. A vendéglők (étkezési lehetőségek) szélsőséges végleteket képviselnek. Vagy elegánsak és méregdrágák, vagy amerikai mintájú „self-service”-k és „snack bárok”, ahol mindenütt hajszálra ugyanaz az ízetlen, sebtében megmelegített „pizza”, vegyes saláta, „pane imbottito” (szendvics) és habos-epres fagylalt vigyorog az emberre. Egy kiskocsma, ahol tál spaghettit, vagy minestronét (zöldséglevest) lehetne enni, jóformán nincs. De nem léteznek élelmiszerüzletek sem a belváros egész területén, nehogy a „szegény turista” vásárolni tudjon valamit magának. Még egy almát sem lehet kapni! A butikok szépek, de drágák és a ruhafélék sokkal inkább az amerikai, mint az olasz ízlést tükrözik: rikító, selymek, bársonyok, brokátok — hozzájuk illő cifra cipőkkel. A bőráruk, az aranyholmik viszont szépek. A Ponte Vecchio egymáshoz ragasztott, ódon üzleteiben igazán pompás a választék. Mindenütt elfogadják a „Diner’s Club” és Visakártyákat. Természetesen, a kulturális értékek most is vonzóak. Órákig lehet ülni a Battistero aranykupolája alatt, vagy a Dóm múzeumában (mert semmi sincs már eredeti helyén, minden a múzeumban van) Michelangelo sárguló öregkori Pietája előtt. Meg lehet csodálni a „Paradicsom kapujának” azokat a domborműveit, melyek épen nincsenek „restaurálás alatt”. Nehéz lenne „elmesélni” Firenzét, a sikátorokat és tele kincs templomokat, a palotákat, kerteket, az Arno szürkén hömpölygő vizét ... Én talán az Uffiziképtár csendjében éreztem magam a legjobban. Már a folyosók is tele szép gobelinekkel, antik szobrokkal s az ablakokon át a város ködben lebegő tornyaira, kupoláira látni. Mindenütt kényelmes fotelek. El lehet üldögélni, el lehet bámészkodni, sőt még írogatni, jegyzetelni is lehet — anélkül, hogy ezért bolondnak néznék az embert. A képek nagy része régi ismerős, hiszen könyvekben már százszor látta őket az ember. .,Vénus születése” vagy Botticelli „Tavasza”, Giotto, Raffael, Tizián... sőt németalföldiek, franciák is. Meg kell azonban mondanom, hogy ezek is csalódást okoznak: a reprodukció gyakran szebb, mint az eredeti, melynek színei nem egyszer megfakultak, elsötétedtek (a templomokban pedig ritkán van a freskókhoz megfelelő világítás), nem is szólva arról, hogy a nagyértékű művek elé (szomorú példákból okulva) vastag üveglapokat tettek, s ez erősen csökkenti az élvezetet. Persze, sok ember részére mindez nem is fontos. Mi van vajon az amerikai nők bodros koponyájában? A japánok kíváncsian villogó szemüvegei mögött? Mit értenek, mennyit értenek meg mindebből? Némelyik bizonyára csak azért jön, hogy „elmondhassa, hogy itt is járt”. Aztán kitódulnak az Uffiziból, s az árkádok alatt „karikatúrát” rajzoltatnak magukról az ott hemzsegő „művészek”, valamelyikével, vagy megszállják az emléktárgyárusok bódéit, ahol az eredeti szobrok silány gipszmásolatait árulják... • Nehéz ebben a „hiúság vásárában” múltat idézni. Annak, aki magányos szobájában ülve, könyvek fölé hajolva próbálja meg, talán könnyebb. Köszönet, köszönet... Az Orsolya Nővérek, vagy ahogy itt Nyugaton nevezik a rend tagjait „Ursuline Sisters” egyik messze, idegenbe szakadt hajtása, Teréz nővér újra jelentkezett kedves levelével, Bardih, Indiából. Teréz nővér talán sohasem hitte volna, hogy a kis Vas megyei faluból, Olaszfából — ilyen messze sodorja a történelem vihara. Olaszfa — közvetlen szomszédságban van Csehimindszentivel, ahol szeretett hercegprímásunk Mindszenty József született. Teréz nővér 1937-ben került Belgiumba, hogy ott magasabb szinten tanulja a francia nyelvet, amelyet majd visszatérve szülőhazájába, a rend iskoláiban taníthasson. A Gondviselésnek azokban — más tervei voltak Teréz nővérrel. 1949-ben indiai misszióba szólították — és a Mater engedelmeskedve a felszólításnak — azonnal útnak indult. Azóta ott él Bardihban, Indiában. Indiai rendtársaival kórházakat, iskolákat építettek a nagyon is rászoruló szegény lakosságnak. Végzik nemes feladatukat, segítik a betegeket, gyermekeket, jótanácsaikkal, szeretettel karolják fel a tudatlan lakosságot, akik mindig bizalommal és hálával tekintenek rájuk. — Ez a szegény kis nép — igazán nagyon szegény — írja levelében — Isten lemaradott kis népe. Most már mi európai szerzetesek is kihalófélben vagyunk — alig vagyunk 12-en, akik valamikor Belgiumból érkeztünk a misszióba. A többi — kb. 400 bennszülött nővérek már, és egyszer majd ők veszik át tőlünk a vezetést. Szinte éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgozunk és jóleső érzés, hogy még akadnak emberek, akik , méltányolják munkánkat és gondolnak ránk. Teréz nővér levelét a Torontóban élő Deutsch Lajosnak és feleségének Ilynek küldte, akik barátaikkal együtt összesen 200 dollárt küldtek a nővérnek. De mint írja levelében: „A Kanadai Magyarság felhívására egy jólelkű magyar tavaly 100 dollárt, míg egy másik magyar 35 dollárt küldött nekünk. Isten fizesse meg valamennyiüknek jószívvel küldött adományukat. A 200 dollárból 7 mázsa búzát vettünk és a többiből 30 zsák cementet, amit az iskola építésére fordítottunk. — Külön megköszönöm a kedves Mrs. Vörösvárynak, aki évek óta ingyen küldi az újságot, s habár néha 4 hónaponkint érkezik, mégis nagyon örülök, mert magyar szót hoz magányomba. Isten fizesse meg valamennyiüknek jóságukat, akik segítenek bennünket...” Eddig a nővér levele. Mi viszont ismételten megkérjük kedves magyar Olvasóinkat, ha valakinek esetleg van néhány fölösleges dollárja — küldje el Teréz Nővér címére. Biztosak vagyunk jobb helyre nem küldhetné, mert biztos rendeltetési helyére kerül és igaz célt, jó ügyet szolgál vele. Cím: Mother Theresia Bardih P.O. Amgaon 335207 — DT. Gumla Bihar, India. Teréz nővér a hollandoktól kapott betegszállító kocsival. Milliók élnek nyomorban a „modern” Kínában Gyakran olvasunk cikkeket és láthatunk televíziós adásokat arról, hogy milyen előnyösen változott meg az élet a Kínai Népköztársaságban, amióta Deng Xiaoping felszámolta a maoizmust és elkezdte ennek az egybillió lakosú országnak modernizálását. Ez a „modern” Kína egyik arca. A másik arcról Steve Mosher, amerikai antropológus számolt be, aki nemrégiben néhány hónapot töltött Kínában és beszámolt a kormányzat, a nyugati sajtó és a televíziós adásokban sohasem említett, „rejtett” területekről. Íme, beszámolójának egyik részlete: — Kína egyes mezőgazdasági területein láttam olyan parasztokat, akik sárkunyhókban laknak még mindig, amelynek tetőzete úgynevezett zsupfedél, s mivel üveg nem áll rendelkezésre, az ablaknyílások egyszerűen nyitva vannak. — Ezeken a mezőgazdasági területeken a lakosok minden esztendőben keresztül mennek az úgynevezett éhezési időszakon, amely az édes burgonya és a kukorica aratása közötti időszak. Ez időszak általában egy-két hónapig tart és ebben az időszakban a mezőgazdasági területeken élőknek úgyszólván semmi ennivalójuk nincs — és a kormányzat nem törődik velük. — Ezeknek a falucskáknak lakói gyakran küldik gyerekeiket a közeli városokba, hogy ott az üzletek és vendéglők környékén kolduljanak. Ha valaki valóban Kína belső területeire utazik, ez olyan, mintha az időben visszafelé utazott volna. A legtöbb faluban nem létezik elektromosság, az egyetlen kivételt az a hangszóró jelenti, amelyből a falu főteréről, reggeltől-estig, a párt megbízott, kommunista jelszavakat és kormányutasításokat kiáltoz. A kínai parasztgyerekek 70-80 százaléka egész életében írástudatlan marad. Szappanuk nincs, a fertőző betegségek szabadon pusztítanak a falvak lakói között. Kínában vannak tanfolyamok, amelyeken a legtehetségesebb high school tanulókat alapvető elsősegély kiképzésben részesítik. Ez a tanfolyam három hónapig tart és elvégzése után a diákok maximálisan annyi „orvosi” tudással rendelkeznek, mint egy 17 éves amerikai high school tanuló. Ennek ellenére a tanfolyam elvégzése után, visszaküldik őket a mezőgazdasági területekre, ahol a falvak „hivatalos orvosai" lesznek! Hairmasters FRISEUR Mr. Peter Kraemer 8852 N. Milwaukee Ave., Niles, IL 60648 Tel: 824-8686 TAILORING AND ALTERATIONS LA. 5-8121 Évfordulók és esküvők rendelése. LA 5-8389 Nemzetiségi ételkülönlegességek rum deutlichen ÍEck CHICAGO’S BEST DEAL FOR NEW YEAR’S EVE Serving complete Prime Rib Dinner Unlimited Wine & Champagne — Open '*■>’' A Bar — Live Music — Hats — Noise Makers $40.00/person (tip & tax incl) Call Lucy for Reservations 2924 N. SOUTHPORT AVE (1400 WEST) CHICAGO. IL 60657 AL WIRTH