Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-21 / 51. szám

10. oldal Válasz a Toronto Star 1985 július 8-án megjelent cikkére E hozzászólást az ausztráliai Sidneyben műkö­dő 2-CA rádióállomás adminisztrátora, író, pszicho­lógus küldte be lapunknak angol nyelven, arra kér­ve, hogy továbbítsuk a „Toronto Starnak”, mivel címüket nem ismeri. Tekintve, hogy levele köz­érdekű, így közöljük magyar fordításban, folyta­tólag pedig az eredeti szöveget. Mélyentisztelt Szerkesztő Úr! Bár nem vagyok or­száguk állampolgára, nagyon hálás lennék, ha levelemet nyilvánosság­ra hozná. Válasz ez cik­kükre, melynek címe: „MORE TRAVEL TO EAST BLOC WOULD ENCOURAGE PEACE” (Több utazás a keleti blokk országaiba, báto­rítás a békére, állítja egy magyar csoport). Ez az írás 1985. július 8-án jelent meg. Sajnos cik­kük csak most jutott el hozzám, de bízom ben­ne, hogy mondanivalóm nem vesztett időszerű­ségéből. Rendkívüli tévedés annak elhitetése olvasó­ikkal, hogy a magyar, vagy bármelyik kom­munista országból szár­mazó emigráció osztja a cikk írójának és az ál­tala vezetett Rákóczi Alapítvány álláspontját. Szerencsétlen körül­mény, melyet nyilván­való tények támaszta- FODRÁSZ üzlet már A férfi, női és gyermek hajvágás és az összes modern hajstílus mes­tervizsgás szakértője STEVEN ÁRVAI tulajdonos By appointment only­­ Előzetes bejelentés szükséges.­­ Classic D'Mill­e 8852 Milwaukee I Ave. NILES, III. Tel: 296-8585 nak alá, hogy senki nem képes levezetni a kom­munista országok és a szabad világ közötti fe­szültséget. (.......defuse tensions between com­munist countries and free world”). Minden feszültség csökkenté­sének egyedüli feltéte­le a kommunista világ­nézet, stratégiai és szempontok tökéletes át­értékelése az alapvető emberi jogok szellemé­ben. A kommunista ve­zetők üres retorikája azonban távol áll attól, hogy jelét mutassa haj­landóságának bármi­lyen jelentős változta­tásra. Valójában nem tesznek mást, mint foly­tatják a régen megszer­vezett totalitárius és hó­dításra törekvő gyakor­latukat. Tökéletes naivitás azt hinni, hogy „gya­koribb utazás a keleti blokk országaiba...” eredményez valamely enyhülést, mert semmi mást nem jelent, mint a rendszer anyagi támo­gatását. (Nemes valutá­ban. Szerk.) Az úgynevezett ,,kul­l­túrcsere” teljesen egy­oldalú, melyet kizáró­lag a kommunisták gya­korolnak. Ez pontosan tervezett befolyásolá­sa és gyengítése a nem­zeti emigráció ellenállá­sának. Jól tudjuk, hogy a kommunisták öröm­mel veszik a nyugati or­szágokban működő ma­gyar szervezetek veze­tőinek, vagy tagjainak látogatását,­­önmagu­kat akarják igazolni — Szerk.) de a vélemények alapos megvitatására nem adnak alkalmat. Könyvek, újságok és fo­lyóiratok, melyeket Nyugaton írnak és ad­nak ki, nem juthatnak be a keleti blokk orszá­gaiba. Teljesen elzár­kóznak azelől, hogy lá­togatóikkal megvitas­sák az emberi jogok, a demokratikus választás és a szólás­szabadság kérdését. Ezekről be­szélni szigorúan tilos. A „kultúrcsere” ilyen formája inzultus az em­beri méltóság és az in­tellektus ellen. Ezenfe­lül alapvetően káros a népre, mely arra kény­szerült, hogy egy dikta­túra elnyomása alatt él­jen. Ezek az emberek igénylik a demokrácia szabadságában élő test­véreik erkölcsi támoga­tását, mert egyedül őne­kik van meg a lehetősé­gük, hogy rávilágítsa­nak fajtájuk elnyomásá­ra. Tehát a „kultúrcse­­rék” elfogadása kizáró­lag szerencsétlen embe­rek millióinak halvány reményét zúzza szét. Annak állítása, hogy az ellenséges érzés a szülőktől örökölt gyű­lölet... (...antagonism, the hatred, that’s inhe­rited from parents...”) a cikkben felvetett kér­dés lényege. Én magam, emigráns barátaim és ismerőseim sokkal fia­talabb nemzedék va­gyunk, mint a 75 éves Korponay Miklós, de nyugodtan állítom, hogy senkitől semmiféle gyű­löletet nem örököltünk. A mi antagonizmusunk a tényeken alapul és kizá­­rólag az elnyomó rend­szerek ellen irányul, mert minden nemzetnek joga van a szabadságra és az önrendelkezésre. Ezek az alapvető jo­gok ismeretlenek a ke­leti blokk országaiban. A tényt semmiféle dialó­gus, vagy „kultúrcse­re” nem változtatja meg, tehát a fenti naiv törekvések propagálása teljesen hiábavaló. Ironikus és szeren­csétlen dolog az Alapít­vány elnökétől azt állí­tani, hogy a felsoroltak II. Rákóczi Ferenc fel­fogását képviselik. Rá­kóczi fejedelmet csak­nem háromszáz évvel ezelőtt ugyanazok a kö­rülmények kényszerítet­ték emigrációba, mint a XX. században magya­rok százezreit, ő egész életét és hatalmas va­gyonát hazája szabadsá­gára áldozta. Sem ő, sem követői soha nem fogadtak el semmiféle kompromisszumot, vagy „kultúrcserét”. Soha s­ tion & Design • Interior Design Design • Fashion Merchandising puter Graphics • Photography % % «Also WOODFIELD CAMPUS 999 Plaza Drive )g Schaumburg, IL 60195 PH: <312) 885'3450 Újra kapható! DOMÁNY KLÁRA nagysikerű angol nyelvű regénye: Sweet love, bitter honey A 240 oldalas kötet ára szállítással együtt $9.­Megrendelhető: Domány Klára 1236 W. Farwell Chicago, IL 60626 Kívánságra a szerző dedikálja művét. X­I­I­I­I­I I­I­­ MICKEY’S BEAUTY SALON Family Hair Designers Hétfőn, kedden és szerdán nyugdíjas kedvezmény: Mosás és berakás ...........S5.00 Szakszerű hajvágás .........S5.00 Tartóshullám .................S1 9.00 RENDES ÁRAK: Szakszerű hajvágás ............S8.00 Stílus hajvágás ..................$12.00 Tartóshullám ....................S25.00 Férfi haj­vágás és göndörítés S20 Manicures With this coupon Free Manicures & Facial Massages with each Permanent Wave. Nyitvatartás: Hétfő f szombat: Vasárnap: 8:00am - 6:00pm 10:00am - 5:00pm 3556 IRVING PARK ROAD 463-1577 Vasárnap csak előzetes bejelentkezéssel! nem tértek vissza hazá­jukba és exiliumban hal­tak meg. Rákóczi örök példája marad az utána jövő nemzedékeknek, a mienkét is beleértve. Cikkük elolvasása őszinte szomorúságot keltett bennem, de füg­getlenül ettől köszönöm, hogy lehetőségem van a válaszra. őszinte nagyrabecsü­léssel: Soós Miklós A Palazzo Vecchio árnyékában... — Séta a mai Firenzében — Saáry Éva A városokkal is úgy vagyunk néha, mint a szerelmekkel: nem ak­kor érjük el őket, amikor leghevesebben vágyó­dunk utánuk... Középiskolás, majd egyetemista koromban (annak idején még meg­volt a Kossuth Lajos ut­cában, a Fórum mozi fe­letti emeleten a Könyv­barátok Egyesületének üzlete, ahol válogatni le­hetett a klasszikusok­ban) sokat és szenvedé­lyesen foglalkoztam a görög kultúrával, majd pedig ebből követke­zően — az olasz rene­szánsz életével és mű­vészetével. Jóformán minden ezekre vonatko­zó könyvet végigbön­gésztem — Burckhardt­­tól Winckelmannig, a magyar szerzőkről nem is beszélve. Aztán a Múzeum kör­út valamely antikváriu­mában múlt századi ké­pes útikalauzokat ta­láltam... Firenze! A Signoria tere. Elfűzött derekú, hosszúruhás, strucctol­­las kalapú hölgyek, ci­­linderes, zsakettes urak sétapálcával, várakozó konflisok... s mind­ennek hátterében a még Dante idejében épült „öregpalota”, a Palazzo Vecchio súlyos, komor tömbje... Órákig elnézegettem akkoriban egy-egy ilyen metszetet, s a térképen — ceruzával! — beba­rangoltam a környező utcákat is, egészen az Arnóig, sőt azon túl... Sokkal jobban ismertem a várost,, mint most, hogy valóságosan is koptatom a köveit. Aztán jött 1956, a me­nekülés, új tájak és új élmények, — s — noha több mint 20 éve az olasz határ közelében, a sváj­ci Luganóban lakom, — csak most szántam rá magam, hogy megláto­gassam Firenzét. Miért? Féltem tőle. Féltem a csalódástól. Igaz, közben az érdek­lődésem is kihűlt a rene­szánsz túl szép, túl töké­letes alkotásai iránt, s ma már szívesebben el­álldogálok egy Cimabue­­madonna, mint Raffael „Bella fornarinája” (szép péklánya) előtt. Az első benyomás? A szellemi-lelki proletár szintre züllesztett, Pri­­mitív tömeg zajos nyüzs­gése, amely a háború óta Itália-szerte hozzászo­kott az állandó rendet­lenséghez, a vonatkésé­sekhez éppúgy, mint a sztrájkokhoz és bomba-­ robbantásokhoz. Hiába a „Firenze pulita” fel­iratú hatalmas szemét­vödrök, a hulladékot (üres üvegeket, papíro­kat stb.) mégis minden­ki a földre dobja, amit aztán hajnalban „slag­gal” mosnak le a köztisz­tasági szervek. Mikor a turista reggel az utcára lép, első pillanatban azt hiszi, hogy egész éjszaka esett az eső. Az épületek kopottak, elhanyagoltak, feketék. A szobrok karján, fejen megkövesedett galamb­piszok. Igaz, mindent restaurálnak (a legtöbb homlokzat tele van áll­ványokkal, alig lehet va­lamit lefényképezni), mégis az az ember ér­zése, nemigen halad a munka. Mindent ellepnek az amerikai és japán turis­tacsoportok, akiknek (egyhetes? kéthetes?) európai körútjába akárcsak a svájci Jung­frau­d Firenze is bele­tartozik. Mégsem jelen­létük zavar a legjobban, hanem az a kapzsi, ma­terialista szellem, amit pénzük a lakosságban kialakít. Szinte minden nyere­ségre van kihegyezve. A vendéglők (étkezési lehetőségek) szélsőséges végleteket képviselnek. Vagy elegánsak és mé­regdrágák, vagy ameri­kai mintájú „self-servi­­ce”-k és „snack bárok”, ahol mindenütt hajszál­ra ugyanaz az ízetlen, sebtében megmelegített „pizza”, vegyes saláta, „pane imbottito” (szend­vics) és habos-epres fagylalt vigyorog az em­berre. Egy kiskocsma, ahol tál spaghettit, vagy minestronét (zöldségle­vest) lehetne enni, jófor­mán nincs. De nem lé­teznek élelmiszerüzle­tek sem a belváros egész területén, nehogy a „szegény turista” vá­sárolni tudjon valamit magának. Még egy al­mát sem lehet kapni! A butikok szépek, de drágák és a ruhafélék sokkal inkább az ameri­kai, mint az olasz ízlést tükrözik: rikító, sely­mek, bársonyok, broká­tok — hozzájuk illő cif­ra cipőkkel. A bőráruk, az aranyholmik viszont szépek. A Ponte Vecchio egymáshoz ragasztott, ódon üzleteiben igazán pompás a választék. Mindenütt elfogadják a „Diner’s Club” és Visa­­kártyákat. Természetesen, a kulturális értékek most is vonzóak. Órákig lehet ülni a Battistero aranykupolá­ja alatt, vagy a Dóm mú­zeumában (mert semmi sincs már eredeti he­lyén, minden a múzeum­ban van) Michelange­lo sárguló öregkori Pietája előtt. Meg lehet csodálni a „Paradicsom kapujának”­­ azokat a domborműveit, melyek épen nincsenek „resta­urálás alatt”. Nehéz lenne „elme­sélni” Firenzét, a siká­torokat és tele­ kincs templomokat, a palotá­kat, kerteket, az Arno szürkén hömpölygő vi­zét ... Én talán az Uffizi­­képtár csendjében érez­tem magam a legjob­ban. Már a folyosók is tele szép gobelinekkel, antik szobrokkal s az ab­lakokon át a város köd­ben lebegő tornyaira, kupoláira látni. Min­denütt kényelmes fote­lek. El lehet üldögélni, el lehet bámészkodni, sőt még írogatni, jegy­zetelni is lehet — anél­kül, hogy ezért bolond­nak néznék az embert. A képek nagy része ré­gi ismerős, hiszen köny­vekben már százszor lát­ta őket az ember. .,Vé­­nus születése” vagy Botticelli „Tavasza”, Giotto, Raffael, Tizi­­án... sőt németalföldi­ek, franciák is. Meg kell azonban mondanom, hogy ezek is csalódást okoznak: a reprodukció gyakran szebb, mint az eredeti, melynek színei nem egy­szer megfakultak, elsö­tétedtek (a templomok­ban pedig ritkán van a freskókhoz megfelelő vi­lágítás), nem is szólva arról, hogy a nagyértékű művek elé (szomorú pél­dákból okulva) vastag üveglapokat tettek, s ez erősen csökkenti az élve­zetet. Persze, sok ember ré­szére mindez nem is fon­tos. Mi van vajon az amerikai nők bodros ko­ponyájában? A japánok kíváncsian villogó szem­üvegei mögött? Mit ér­tenek, mennyit értenek meg mindebből? Néme­lyik bizonyára csak azért jön, hogy „elmond­hassa, hogy itt is járt”. Aztán kitódulnak az Uf­­fiziból, s az árkádok alatt „karikatúrát” raj­zoltatnak magukról az ott hemzsegő „művé­szek”, valamelyikével, vagy megszállják az em­léktárgyárusok bódéit, ahol az eredeti szobrok silány gipszmásolatait árulják... • Nehéz ebben a „hiú­ság vásárában” múltat idézni. Annak, aki magányos szobájában ülve, köny­vek fölé hajolva próbál­ja meg, talán könnyebb. Köszönet, köszönet... Az Orsolya Nővérek, vagy ahogy itt Nyuga­ton nevezik a rend tag­jait „Ursuline Sisters” egyik messze, idegenbe szakadt hajtása, Teréz nővér újra jelentkezett kedves levelével, Bar­­dih, Indiából. Teréz nő­vér talán sohasem hitte volna, hogy a kis Vas me­gyei faluból, Olaszfá­ból — ilyen messze so­dorja a történelem viha­ra. Olaszfa — közvetlen szomszédságban van Csehimindszentivel, ahol szeretett hercegprímá­sunk Mindszenty József született. Teréz nővér 1937-ben került Belgiumba, hogy ott magasabb szinten ta­nulja a francia nyelvet, amelyet majd visszatér­ve szülőhazájába, a rend iskoláiban taníthasson. A Gondviselésnek azok­ban — más tervei voltak Teréz nővérrel. 1949-ben indiai misszióba szólítot­ták — és a Mater enge­delmeskedve a felszólí­tásnak — azonnal útnak indult. Azóta ott él Bar­­dihban, Indiában. Indiai rendtársaival kórháza­kat, iskolákat építettek a nagyon is rászoruló sze­gény lakosságnak. Vég­zik nemes feladatukat, segítik a betegeket, gyermekeket, jótaná­csaikkal, szeretettel ka­rolják fel a tudatlan la­kosságot, akik mindig bizalommal és hálával tekintenek rájuk. — Ez a szegény kis nép — iga­zán nagyon szegény — írja levelében — Isten lemaradott kis népe. Most már mi európai szerzetesek is kihalófél­ben vagyunk — alig va­gyunk 12-en, akik vala­mikor Belgiumból ér­keztünk a misszióba. A többi — kb. 400 bennszü­lött nővérek már, és egy­szer majd ők veszik át tőlünk a vezetést. Szin­te éjjel-nappal fárad­hatatlanul dolgozunk és jóleső érzés, hogy még akadnak emberek, akik , méltányolják munkán­kat és gondolnak ránk. Teréz nővér levelét a Torontóban élő Deutsch Lajosnak és feleségének Ilynek küldte, akik ba­rátaikkal együtt össze­sen 200 dollárt küldtek a nővérnek. De mint ír­ja levelében: „A Kana­dai Magyarság felhívá­sára egy jólelkű magyar tavaly 100 dollárt, míg egy másik magyar 35 dollárt küldött ne­künk. Isten fizesse meg valamennyiüknek jó­szívvel küldött adomá­nyukat. A 200 dollárból 7 mázsa búzát vettünk és a többiből 30 zsák ce­mentet, amit az iskola építésére fordítottunk. — Külön megköszönöm a kedves Mrs. Vörösvá­­rynak, aki évek óta in­gyen küldi az újságot, s habár néha 4 hónapon­­kint érkezik, mégis na­gyon örülök, mert ma­gyar szót hoz magá­nyomba. Isten fizesse meg valamennyiüknek jóságukat, akik segíte­nek bennünket...” Eddig a nővér levele. Mi viszont ismételten megkérjük kedves ma­gyar Olvasóinkat, ha va­lakinek esetleg van né­hány fölösleges dollárja — küldje el Teréz Nővér címére. Biztosak va­gyunk jobb helyre nem küldhetné, mert biztos rendeltetési helyére ke­rül és igaz célt, jó ügyet szolgál vele. Cím: Mother Theresia Bardih P.O. Amgaon 335207 — DT. Gumla Bihar, India. Teréz nővér a hollandoktól kapott betegszállító kocsival. Milliók élnek nyomorban a „modern” Kínában Gyakran olvasunk cik­keket és láthatunk te­levíziós adásokat arról, hogy milyen előnyösen változott meg az élet a Kínai Népköztársaság­ban, amióta Deng Xiao­ping felszámolta a mao­­izmust és elkezdte ennek az egybillió lakosú or­szágnak modernizálá­sát. Ez a „modern” Kína egyik arca. A másik arcról Steve Mosher, amerikai ant­ropológus számolt be, aki nemrégiben néhány hónapot töltött Kínában és beszámolt a kor­mányzat, a nyugati saj­tó és a televíziós adá­sokban sohasem emlí­tett, „rejtett” terüle­tekről. Íme, beszámoló­jának egyik részlete: — Kína egyes mező­gazdasági területein lát­tam olyan parasztokat, akik sárkunyhókban laknak még mindig, amelynek tetőzete úgy­nevezett zsup­fedél, s mivel üveg nem áll ren­delkezésre, az ablak­nyílások egyszerűen nyitva vannak. — Ezeken a mezőgaz­dasági területeken a la­kosok minden esztendő­ben keresztül mennek az úgynevezett éhezési idő­szakon, amely az édes burgonya és a kukorica aratása közötti időszak. Ez időszak általában egy-két hónapig tart és ebben az időszakban a mezőgazdasági területe­ken élőknek úgyszól­ván semmi ennivalójuk nincs — és a kormány­zat nem törődik velük. — Ezeknek a falucs­káknak lakói gyakran küldik gyerekeiket a közeli városokba, hogy ott az üzletek és ven­déglők környékén kol­duljanak. Ha valaki va­lóban Kína belső terüle­teire utazik, ez olyan, mintha az időben vissza­felé utazott volna. A leg­több faluban nem léte­zik elektromosság, az egyetlen kivételt az a hangszóró jelenti, amely­ből a falu főteréről, reg­­geltől-estig, a párt­ meg­bízott, kommunista jel­szavakat és kormány­utasításokat kiáltoz. A kínai paraszt­gyerekek 70-80 százaléka egész életében írástudatlan marad. Szappanuk nincs, a fertőző betegségek szabadon pusztítanak a falvak lakói között.­­ Kínában vannak tanfolyamok, amelye­ken a legtehetségesebb high school tanulókat alapvető elsősegély ki­képzésben részesítik. Ez a tanfolyam három hó­napig tart és elvégzése után a diákok maximá­lisan annyi „orvosi” tu­dással rendelkeznek, mint egy 17 éves ameri­kai high school tanuló. Ennek ellenére a tanfo­lyam elvégzése után, visszaküldik őket a me­zőgazdasági területek­re, ahol a falvak „hiva­talos orvosai" lesznek! Hairmasters FRISEUR Mr. Peter Kraemer 8852 N. Milwaukee Ave., Niles, IL 60648 Tel: 824-8686 TAILORING AND ALTERATIONS LA. 5-8121 Évfordulók és esküvők rendelése. LA 5-8389 Nemzetiségi ételkülönlegességek rum deutlichen ÍEck CHICAGO’S BEST DEAL FOR NEW YEAR’S EVE Serving complete Prime Rib Dinner Unlimited Wine & Champagne — Open '*■>’' A Bar — Live Music — Hats — Noise Makers $40.00/person (tip & tax incl) Call Lucy for Reservations 2924 N. SOUTHPORT AVE (1400 WEST) CHICAGO. IL 60657 AL WIRTH

Next