Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-16 / 7. szám
„Egy — vagy mindegy?!” (Erkölcs és pornográfia Magyarországon) Hajnal László Gábor Első rész „Ne háborúzz, inkább szeretkezz!” — hirdette a nyugati ifjúság ezt a jelszót a hatvanas évek közepén. A szexuális szubkultúra terjedése számos formában borzolta a hagyományos elveket valló emberek idegeit. Szülők tömegei rettegtek attól, hogy gyermekeik — engedve a divatnak — látványosan felrúgják a „Ne paráználkodj!” — isteni parancsot, és bevonulnak a dolce vita kommunák valamelyikébe. Hazánkban, pontosabban, a keleti blokk országaiban az volt a hivatalos vélemény, hogy az érzelem nélküli kapcsolatok ilyetén megnyilvánulása a „rothadó kapitalizmus” terméke, és a pornográfiának semmiféle változata nem egyeztethető össze az úgymond szocializmust építő társadalmak közösségi eszményeivel. Néhány esztendőn át sikerült is gátat vetni a szexhullám „begyűrűzésének”, ám ismét az történt, mint annyi más esetben, hogy az illetékesek nem vették észre, mekkora lehetőség rejtőzik a szabadosság mozgalmában. Ha ugyanis a teljes elutasítás helyett megvizsgálják, hogy mi hasznosítható ebből, mások kárán tanulva okíthatták volna a mi fiataljainkat az újmódi párkapcsolatokra, érzelmi önkifejezésre. De nem ez történt, pedig a hetvenes évek derekán már felmérések, mélyinterjúk igazolták,hogy hazánk felnőtt lakosságának szerelmi kultúrája igencsak primitív. Gondolat- és érzelemvilágukat főleg a konzervatív előítéletek, szorongások szabályozzák. A szexuáletika bábeli zűrzavarát egyik pillanatról a másikra akarták megoldani, ám ezzel a gyors zsiliprántással — szokás szerint — a ló túlsó oldalára pottyant minden jó és rossz kezdeményezés. Főleg ez utóbbiból akadt bőven, mert az ifjúság családi ■életre nevelése címén olyan „felvilágosító” előadásokat tartottak az iskolákban, amiből több kár származott, mint haszon. Ennek oka pediglen az volt, hogy a tennivalókat a pedagógusok a szülőkre és az orvosokra hárították, míg az apák-anyák nagy százaléka visszadobta a labdát az iskolának ésaz egészségügynek. S ebben az „ipiapacs, ki a hunyó” játékban mindig a kamasz fiúk és lányok veszítettek. Persze, a múlt időben fogalmazás közel sem jelenti, hogy napjainkban nincs semmi probléma. Éppen ellenkezőleg: a tétovázás kockáiból rakott jéghegy háromnegyed része így képződött, ám ezt sokáig nem lehetett észrevenni. Mostanában viszont előbukkant a csúcs is, aminek látványa riasztó és elszomorító. Nem vagyunk álszemérmes moralisták, s nincs szándékunkban erkölcsi prédikációt tartani, hiszen saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy az emberi méltóság és a nemek közötti egyenjogúság sárbatiprása milyen okokra vezethető vissza hazánkban: miért sokasodik a párosmagány, a házasságtörés, a válás? Hallottuk eleget az okoskodók érvelését, hogy a kapcsolatok eltárgyiasulása — csak a vágy a lényeges — a konfortosabb élet terméke, mert a testi kényelem, torzítja a lelket. Az eféle hamis magyarázkodásból nincs hiány, pedig a reálisan gondolkodó tanárok, pszichológusok időben figyelmeztettek arra, hogy a különböző ideológiák gyártása helyett cselekedni, és nem kapkodni kell. A mai fiatalok szerelme már közel sem nyilvánítható testetlen bolyogásnak a felnőttéválás folyamatában: 13-14 éves gyerekek próbálgatják a szexet, ám az eligazító tanácsok hiányában gyakorta tévednek rossz útra. A kamaszok havi folyóirata, az Ifjúsági Magazin 1982. januári számában arra bíztatták az olvasókat, hogy írják meg véleményeiket: felhagytak-e az „igazi”, az „egyetlen”, a „nagy Ő” keresésével! Igaz-e, hogy a nagy többség azt képzeli, ma már nem lehet holtomiglan-holtodiglan barátságok, szerelmek „ábrándjait” kergetni és ezért praktikusabb az átmeneti kapcsolatokra építeni? A jelige: „Egy — vagy mindegy?!” A másik vita önvallomások sorozata — viszont azzal a címmel jelent meg: „Hogyan veszítettem el szüzességemet?” A harmadik: —de talán ne soroljuk fel az egészet, a lényeg változatlan. A „szerelmi posta” hangvételével fölajzott kölykök válaszait olvasva akaratlanul is arra gondolunk, hogy szexuális terápia ürügyén egy igen rafinált programozás történik. Ha türelmesen és alaposan áttanulmányozzuk a Családi Lap, a Magyar Ifjúság, az IM orvosi rovatait, rögtön tetten érhető az öngerjesztő szerkesztői elv gyakorlata, mert szinte csak és kizárólag a nemi életre vonatkozó kérdésekre válaszolnak — alaposan! Az olyan tanácsadó viszont, mint dr. Bolya Péter, az Új Tükör munkatársa, gyorsan a vádaskodások kereszttüzébe kerül, hiszen a nyakra-főre való biztogatás helyett mérsékletre int. „Maradi álláspontot képvisel!” — jelenti ki róla kollegája, a Kossuth Rádió 168 óra műsorában, 1985. január 19-én. De lehet-e igazságot tenni ott és akkor, ha az erkölcs hagyományos fogalmát alapjaiban értelmezték újra az élet minden területén. A társadalmi, politikai döntések „szükségszerűségét” sulykoló propaganda mellett azért kaphat helyet a promiszkuitás „bújtatott reklámja”, mert akik a testi örömök hajszolásával töltik idejük javarészét, kevésbé figyelnek oda a rezsim nemzetpusztító rombolásaira. Kétségtelen, hogy óriási különbség van az utcalánykodás szintjén „működő”, kritikátlan partnercserék és csak a házasságkötés utáni testi kapcsolatok között, ám az egészséges arányérzékre neveléssel elérhető lenne annak fölismertetése, mi a különbség a mennyiség és a minőség között, így lényegesen kevesebb volna a művi abortuszok száma, iskolás lányok nem kéregetnének kölcsön idősebb barátnőiktől „randevútablettákat”. Szükség van a szexuális témák nyílt, őszinte hangvételű megvitatására, de a párbeszéd irányítóinak alaposan kellene arra ügyelni, hogy a zsendülő ösztönöket ne pornográfiával, vagy ahhoz közeli fényképekkel, szövegekkel borzolják. A nyugati szexhullám tapasztalatait összegező szociológusok, pedagógusok, orvosok bebizonyították, hogy a nemiség forradalmában résztvevő fiatalokból röpke pár év alatt megcsömörlött, cinikus, frigid és impotens felnőttek hatalmas csapata rekrutálódott, akik irtóznak az élettől, a munkától, a közügyektől. Tapasztalatok tehát akadnak bőséggel, lehetne miről kopírozni a használható és nem javasolt példákat, ám a türelmes korrekciók helyett egyszer tiltanak, máskor szabad utat engednek a legnagyobb őrületeknek is. Sőt, olykor direkt felerősítik a romboló hatású divatdömpingek áradatát, hogy aztán legyen ok a hatósági közbelépésekre. Az újságok rendőrségi híreiben szinte naponta szerepelnek tudósítások milliomos prostituáltakról, férfiakra vadászó utcasarki tündérek pénzhajhászó életmódjáról, a mozikban sorra tűzik műsorra a pár esztendővel ezelőtt még pornográfnak minősített filmeket: Utolsó tangó Párizsban, vagy Passolini homoszexuális krónikáit a „Tribádok éjszakáiról”. A szülők ellenőrzése alól kikerült fiatalokra sűrű záporban ömlik az ingerzuhany, tombol a kettős erkölcs skizofréniája, hovatovább szégyennek számít az általános iskola nyolcadik osztályában a testi élménytelenség. „Ne higgyétek, hogy a szüzesség valamiféle érték!” — jelenti ki az Ifjúsági Magazin szerkesztője, és arra kérdésre, hogy a televízióban miért nem mutogatnak pucér férfiakat is, a válasz annyi: „Feudális maradvány”, s különböző gondok boncolgatása egyenlő az álszenteskedéssel, pedig alkalmasint ajánlatos lenne olyan témáknak is helyet szorítani, hogy az évszázados értékrendek sutbadobása után most miféle kapaszkodók segítségével készülhetnek ifjú honfitársaink az életre, a házasságra, gyermeknevelésre. Netán az immár államilag engedélyezett — támogatott! — szexuális kalandozások korában a párt azért nem tartja lényegesnek a családközpontú normák tudatosítását, mert a rezsimnek valójában nem fontos a népesedési helyzet kedvező alakulása? Az „Egy — vagy mindegy?!” — szemlélettel nevelt tizenévesekből minden bizonnyal neurotikus felnőttek lesznek, akik semmin nem lázadoznak, hiszen fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az a szó, hogy erkölcs ! (Folytatjuk.) FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Megjelent: ifj. Fekete István Hajótörött nemzedék című korrajza. Ezt írja a szerző a könyv előszavában: Olyan formában próbáltam megörökíteni a történteket, hogy senkit ne botránkoztassak meg a szereplők parlagi nyelvezetével és erkölcstelen tetteivel. Tessék-lássék törekvésem persze nem járt túlzott sikerrel, mert valójában nem is akartam kimosdatni az eseményeket. Irodalmi stílust, és ,virág,nyelvet használva megközelítőleg sem tudtam volna visszaadniazt az erkölcsi és világnézeti nihilizmust, amiben az 1945-os úgynevezett elszabdítása után hazánk lakosságának jelentős szá Zal Maayarországról 1956. december 4-én disszidáltam mint fasiszta ellenforradalmár’. Azóta némileg rehabilitáltak, és ■idegenbe szakadt hazánkfiává’ nemesedtem a rendszer sze-Ez a mű nyerte el a Nyisztor Zoltán Irodalmi pályázat egyik első díját. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. A 446 oldalas keménykötésű könyv ára: $ 15.00, szállítási és csomagolási költség: $ 2.00. Memorabiliák II. („Fraternizálás”) Zathureczky Gyula Teleki Pál valaha professzorom volt a budapesti közgazdasági egyetemen, ahol politikai és gazdasági földrajzot adott elő. Szokása volt, hogy óra után néhány hallgatóját meghívta dolgozószobájába. Néhányszor én is részesültem ebben a kitüntetésben, mert bizony valóban kitüntetés, vele beszélni reveláció volt. A meghívás különórának számított, szabadon lehetett kérdéseket feltenni, vagy ő maga magyarázott meg valamilyen problémát. Politikájának egyik sarkalatos pontja volt a nemzetiségi kérdés. Élesen fordult szembe a szerencsétlen névmagyarosítással, aminek nem volt helye az igazi magyar állameszmében. Szabadságot, jogegyenlőséget követelt nemcsak a törvényekben, hanem a gyakorlati életben is. A Dunamedencéről mint a népek közösségéről beszélt, amit a különböző nyelvű, fajú, vallású polgárok csak akkor tekinthetnek hazájuknak, ha benne szabadon élhetik nemzeti életüket. Bizony Wesselényit és Széchenyit követően könyvet érdemelne Teleki nemzetiségi politikája. A Második Bécsi Döntés idején, majd tragikus haláláig ő volt Magyarország miniszterelnöke,immár másodízben. Ezt megelőzően mint a magyar kormánylapok berlini tudósítója minden alkalommal fel kellett keresnem, hogy referáljak neki saját tapasztalataimról, mert Sztójay Döme követünk túlzottan németbarát jelentései nem elégítették ki. Természetesen nem én voltam egyedül ebben a tárgykörben aki tájékoztatta. 1940 végén politikai okokból lemondtam berlini megbízatásomról és hazajöttem Budapestre. Egy ideig a Pester Lloyd munkatársa voltam, majd erdélyi meghívásra a Bartha Miklós alapította nagymúltú kolozsvári „Ellenzék” felelős szerkesztői tisztét vettem át. Nem sokkal később az Erdélyi Magyar Újságíróegyesület elnökévé választottak. Újabb audiencia Telekinél, aki két feladattal bízott meg. Az egyik az volt, hogy az ő támogatásával csináljak országos lapot az Ellenzékből, hogy Erdély szelleme kiterjedjék a csonka országra. A másik feladat az volt, hogy igyekezzek jó kapcsolatokat teremteni az erdélyi szászok, svábok és románok felé. Sajnos egyik feladatot sem tudtam elvégezni. Így Teleki halála után nem lehetett országos lap az Ellenzékből. Az észak-erdélyi románok passzív rezisztenciába vonultak, várva hogy Hitler beváltja ígéretét és visszaadja Észak- Erdélyt Romániának. Amikor az illemnek megfelelően udvariassági bemutatkozó látogatást tettem a kolozsvári „Patria” szerkesztőségében a román kollégák jéghidegen fogadtak és nem adták vissza a látogatást. Hát itt nem volt mit csinálni. Szerencsésebben jártam a szászokkal. Az Erdélyi Párt a visszacsatolás után azonnal megnyitotta a románok által megszüntetett besztercei német gimnáziumot és visszaadatta az ugyancsak besztercei felső földmívesiskola elkobzott földjeit. Így megvolt az érintkezési alap. Egy jóbarátommal, akinek régi személyi kapcsolatai voltak a szászok felé, le is utaztunk Besztercére. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk és cikkeim alapján a szász vezetők meghívtak egy előadás tartására, aminek természetesen örömmel tettem eleget. Az előadás színhelye a helyi mozi volt. A szászok valamennyien SA egyenruhában, csizmásan, derékszíjjasan, horogkereszttel jelentek meg. Az előadás eléggé jól sikerült és már bevezető szavaimért erősen megtapsoltak, amikor azt mondtam, hogy bennünket népernyő- , móknak kiáltottak el, de ha valóban azok lettünk volna, akkor hét évszázad elegendő idő lett volna arra, hogy Besztercén már senki sem tudna egy szót sem németül. Mostantól pedig megint a régi és igazi magyar politikát folytatjuk. Az előadást vacsora követte, pohárköszöntökkel. Amikor rám került a sor felkértem a szászokat, hogy viszonozzák előadásomat Kolozsvárt. Az Újságíró Egyesület ugyanis évente egy-egy előadóestet rendezett a Nyári Színkörben. Mint az egyesület elnöke biztosítottam a szászokat, hogy teljesen szabadon állíthatják össze a műsorukat és azt mondhatják amit akarnak. A meghívást nagyon lelkesen fogadták és abban maradtunk, ha elkészülnek a műsortervvel, értesítenek és akkor megrendezzük az előadásukat. Múltak a hetek, múltak a hónapok... semmi! Végül is felhívtam az egyik szász vezetőt és megkérdeztem, hogy hát mi van? Kínos csend következett, majd azt mondotta, hogy telefonon nem beszélhet, de kér jöjjek le személyesen. Le is mentem és a szász vezetők rendkívül feszélyezetten fogadtak. Nyiz kérdésemre, hogy hát mi van a Gruppenführer végre kínosan nyögte ki a következőket: „Basch Ferenc, a magyarországi Volksbund elnöke interveniált Berlinben és ott megtiltották, hogy a magyarokkal fkaternizáljunk.” Hát ez is a nem feledhető memorabilták közé tartozik! A világ legnagyobb hadserege Kína tartja fönn a világ legnépesebb szárazföldi hadseregét. Ennek létszáma a hetvenes évek végén négy és fél millió fő körül járt, az utóbbi években azonban néhány százezerrelcsökkent. A most bejelentett létszámcsökkentés méreteit nem közölték, a kínai hivatalos angol nyelvű lapban, a ,,China Daily”-ben megjelent interjúban a vezérkari főnök hangsúlyozta azonban, hogy a haderő korszerűsítése továbbra is elsőrendű feladat. A tervezett létszámcsökkentésnél sokkal jelentősebbnek tűnik azonban az a pekingi döntés, hogy tovább csökkentik a katonai kiadásokat. Hivatalos kínai adatok szerint ezek összege az 1979-ben elért 22 milliárd jüanos tetőpontról az utóbbi években 18 milliárd alá esett vissza, ami körülbelül 20%-os csökkenést jelent. Ez, a mintegy hat és fél milliárd dollárnak megfelelő öszszeg azonban nem tükrözi híven a valóságot, hiszen a többi kommunista országhoz hasonlóan Kínában is egyéb költségvetési címek mögött rejtik el a hadikiadások egy részét. Tény azonban, hogy a katonai célokra fordított összegeket csökkenteni kívánják Pekingben, ami tovább gyengíti a hadsereg befolyását. Ez komoly kihívást jelent a katonai vezetők számára, akik többségükben kommunista partizánok voltak még 1949 előtt. Bőven van ugyanis vesztenivalójuk. Mao Ce-tung idején a hadsereg félig-meddig önálló politikai és gazdasági erő volt. Külön iskolákat, gyárakat, kórházakat, mezőgazdasági üzemeket működtetett és kézben tartotta Kína egész területeinek tényleges ellenőrzését is. A hatvanas évek végén, az úgynevezett ,,kulturális forradalom” kezdetén azután a katonatisztek már a polgári közigazgatás munkájába is bekapcsolódtak. Amikor Teng Hsziaoping került hatalomra, ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A hadsereg több jelentős részlegét feloszlatták. A nagyhatalmú gárdaegységeket a rendőrség kötelékébe osztották be, a vasúti alakulatokat pedig a polgári közlekedési hatóságok irányítása alá helyezték. Számos katonai egységet polgári építkezésekre vezényeltek. Jang vezérkari főnök az említett nyilatkozatban elmondotta, hogy 1984-ben összesen 1100 építkezésen dolgoztak katonák, köztük több kikötő illetve repülőtér felépítésénél. Teng Hsziao-ping a hadsereget közvetlenül a kezében tartja, minthogy a párt és a kormány katonai bizottságának is ő az elnöke. Ellenlábasainak pozícióit nem csupán az említett eszközökkel igyekszik gyengíteni. Nemrégiben hivatalosan bejelentették, hogy a vezérkar 40 magasrangú tisztjét nyugdíjazták. Teng már korábban felszólította az idősebb katonai vezetőket, hogy adják át helyüket a fiatalabb és hozzáértőbb tiszteknek. A vezérkari főnök nyilatkozatából érezhető volt, hogy ő maga — aki egyébként Teng bizalmi embere — is tisztában van a katonai vezetők körében várható elégedetlenség veszélyével, amit a költségvetés és létszámcsökkentés válthat ki. Megelőző védekezésként úgy érvelt, hogy a mostani intézkedések hosszú távon a hadsereg érdekeit szolgálják. A felszabaduló pénzt és munkaerőt a gazdaság fejlesztésére lehet fordítani. Bármennyire is tetszetős az érvelés, aligha nyugtatja meg a hatat az túlzottan, hogy — mint Jang vezérkari főnök bejelentette — a hadsereg alakulatait idegenforgalmi létesítmények építésére és mezőgazdasági munkákra is igénybe kívánják venni. SZŐKE KLÁRA Négy hét Párizsban... Megjelent! Szőke Klára: Négy hét Párizsban... A Nyisztor Zoltán irodalmi pályázat másik nyertesének Szőke Klárának: Négy hét Párizsban című könyve is kikerült a nyomdából. Az írónő könnyed stílusban, bizalmas együttlétben Olvasójával meséli el mindazt, ami az olvasót érdekli az álomvárosról, Párizsról, amely valamikor valamennyiünk álma volt, ahová művészek sóvárogva tekintettek és amit az egész világ mint a pompa, elegancia központját tart számon, ahonnan szellemi áramlatok, forradalmak indultak el valamikor és amelynek Eiffel tornya a Szajna partján még ma is vonzza a turisták millióit Ugyanakkor rendkívül érdekessen világítja meg a szerző 1956v előzményeit és a felejthetetlen szabadságharc napjait. A 200 oldalas könyv ára: 12.00 dollár , szállítási költség 2.00 dollár. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. Gombás ragy 1 lb. borjú, vagy marha fűlér ujjnyi vastag szeletekre vágunk 3-4 evőkanálnyi zsiradékon kb 10 percig pirítjuk a húst, vigyázva, nehogy leégjen. 1 lb. megtisztított, megszárított és felszeletelt gombát adunk ekkor hozzá és fedő alatt lassú tűzön további 10-13 percig, illetve, amíg a hús megpuhult, pároljuk. Sóval, borssal, kinyomott fokhagymálével (1 gerezd) és 1 /4 hagyma kinyomott levével, 1/2 kávéskanál pirospaprikával ízesítjük, felfőzzük és 4 evőkanál tejfölt keverünk hozzá. Tovább nem főzzük, csak melegen tálaljuk, meghintve vagdalt petrezselyemzöldjével. Krumplipüré illik mellé. (4 személy) ... a University of Florida társadalomtudományi fakultásának kutatói szerint a 23 és 32 év közötti egyedülálló nők általában boldogabbak és megelégedettebbek, mint az ugyanebben a korban lévő egyedülálló férfiak. A kutatók felmérése szerint általában a legboldogabbak és a legmegelégedettebbek életükkel azok a 28-32 év közötti férfiak, akiknek feleségük és legalább egy gyermekük van. 9. oldal Új Delhi: Csak most jelentették a távirati irodák, hogy Tenzing Norgay, nepáli serpa, aki 1953-ban Sir Edward Hillary újzélandi alpinistával elsőnek jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre, tüdőfertőzés miatt a közelmúltban egy északindiai kórházban feküdt, ahonnan átszállították egy újdelhi klinikára. Itt Rajiv Gandhi, az új indiai miniszterelnök is meglátogatta. Az orvosok szerint a 70 éves hegyivezető állapota javult és rövidesen elhagyhatja a klinikát.