Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-07-06 / 27. szám

BT/ 10. oldal Szálljunk vissza 50 évet (Harmadik rész.) Abban az ötven évvel ezelőtt, 1935-ben megje­lent folyóiratban, amelyről már beszél­tem, érdekes cikket ol­vastam arról, mit tudott akkoriban egy angol gyarmati ezredes Ma­gyarországról. Az ezredest így hív­ták: Colonel Francis Congreve. Vendégként látogatott el ötven évvel ezelőtt Magyarország­ra, ahol az akkori idők neves operaénekesének, Székelyhidy Ferencnek és feleségének, a szin­tén kiváló énekesnőnek, Marschalkó Rózsinak vendége volt. Leányuk, Székelyhidy Rózsi kala­uzolta az angol ezredest Budapesten és vidéki út­jain. A „Magyar Úri­­asszony Lapjának” 1935- ös számában Vándor Kálmán, a lap munka­társa interjút készített Székelyhidy Rózsival. Érzésem szerint érde­mes felidézni a fél év­századdal ezelőtti szö­veget, mert fényt vet ar­ra, mennyire keveset tudtak az angolok Ma­gyarországról. Vajda Albert Nagyot csalódtam — kezdte a beszélgetést Székelyhidy Rózsi. — Ha az itthoni lapokat olvas­sa az ember, azt hinné, hogy Angliában jól is­mernek bennünket. Ez tévedés. — Csak nem azt akar­ja mondani ezzel, hogy az angolok nem is tud­nak rólunk? — tette fel a kérdést az újságíró. — Általában még a legintelligensebb ango­lokban is ködös fogal­mak élnek velünk, ma­gyarokkal kapcsolat­ban. Még ma, 1935-ben is a nagy többség úgy tudja, Ausztria és Ma­gyarország összetarto­zik. Congreve ezredes például nem tudott ar­ról, hogy a két ország különvált. Arról nem is beszélve, hogy halvány fogalma sem volt arról, milyen körülmények kö­zött történt ez a szét­válás. — De Budapestről, a magyar fővárosról csak hallott? — Szentül erősítgette, hogy Magyarország fő­városa Vienna. Végül sikerült meggyőznöm, hogy téved. — Mégis, mi volt az, amit tudott rólunk az an­gol ezredes? — Azt, hogy szép a ci­gányzene és szépek a magyar nők. — És kiket ismert a magyarok közül? Úgy értem, névleg? — Bethlen Istvánt és Gömbös Gyulát. — Magyar művésze­ket nem említett? Mit tudom én... Lehár Fe­renc nevét csak ismer­te? — Hogyne. De az an­golok szerint Lehár Fe­renc osztrák. — Ez bizony szomorú. — Szerintem is az. Amikor kint jártam Angliában, csak az fog­lalkoztatott, hogy jobb propagandát kellene csi­nálnunk, jobb eszközö­ket alkalmazni, hogy az angolok érdeklődését felkeltsük magunk iránt. Hogy csak egy jó pél­dát említsek: kitűnő pro­paganda, hogy Kisfalu­dy Stróbl Zsigmond szobrászművész most Londonban van és el­készítette György kirá­lyi herceg márvány­­szobrát. (Ő lett a későb­bi VI. György király. A szerkesztő megjegyzé­se.) Londonban nagy si­kere van a szobornak, az emberek tódulnak a ma­gyar szobrász műtermé­be, hogy lássák a herce­gi képmást. — Beszéljünk most egy kicsit a maga ang­liai élményeiről. Milye­nek az angol fiúk? — A magyar fiúk ezen a téren sok hosszat nyer­nek. — Miért? — Az angol fiúk udva­riasak, szívélyesek, szolgálatkészek, de csak a pipa és a krikett ér­dekli őket. — Dehát táncolni csak tudnak? — Táncban is a ma­gyar fiúk vezetnek. És százszor mulatságosab­bak. — Mondana erre egy példát? — Szívesen. Csóna­kázni hívott egy angol fiú. Beültünk a csónak­ba és, akár hiszi, akár nem, teljes órán át eve­zett és egyetlen szót sem szólt. Pedig, úgy­nevezett „édes-kettes­ben” voltunk. Elkép­zelhetőnek tartja ezt egy magyar fiú eseté­ben? — Elképzelhetetlen­nek. De végül azért si­került szólásra bírnia az angol fiút? — Annyira hosszan-­í­tott a némasága, hogy végül mérgemben felbo­rítottam a csónakot. Ak­kor csuromvizesen kise­gített a vízből — nem volt mély a folyó — és azt mondta: I’m awfully sorry, Miss Scekelháj- J di”. — Remélem, maga azért tanította néhány fontos magyar szóra a­­ szófuk az angol fiúkat. — Igen, de ez sem volt­­könnyű. Az angolok máskép ejtik ki a szava­kat, mint ahogyan le­írják. Nekem úgy kellett tehát leírnom a magyar szavakat, hogy ha egy angol elolvassa és ki mondja, akkor hasonlít­son valahogyan a ma­gyar kiejtéshez. — Példákat kérek. — Szívesen. Azt a szót, hogy „jó éjszakát” így írtam le nekik: — ,,Yo ai za cat.” — És azt, hogy „sze­retlek”? — Let at lack. — Összbenyomásáról szeretnék még hallani. — Az átlag angol ked­ves, előzékeny, jómodo­rú, de unalmas. Ven­dégszeretetük nem any­­nyira közmondásos, mint a miénk, de azért kedvelik a vendéget, ha nem is kényeztetik el annyira, mint mi ma­gyarok. — Végezetül az utol­só kérdés: férjhez men­­ne-e angol fiúhoz? — Mi, magyar lányok több temperamentum­hoz szoktunk. Angol— magyar házasság nem nagyon kecsegtet. ☆ így szólt az 1935-ben készített interjú. Tanul­ságos olvasmány ötven év távlatából is. Vajon teljes joggal elmondhat­juk-e, hogy az angolok — és általában a nyuga­ti világ — ma már töké­letesen tiszta képet al­kot magának rólunk, magyarokról? KÖNYV Ismertetés — Ajánlat — Kritika LEGENDÁK NÉLKÜL Gosztonyi Péter: Magyarország a második vi­lágháborúban. 2 kötet. Herp Verlag, München 1984, 199, 243 old. Svájcban élő történészünk két kötetes munkája az elmúlt évben jelent meg, igazi időszerűségét azonban most nyerte el, amikor a második világháború befejezésének negyve­nedik évfordulójáról emlékezik meg a világ. Hangsúlyozni szeretném: „igazi" időszerű­séget említek, nem pusztán időszerűséget. Mert a téma negyven éve időszerű. Gosztonyi számára pedig különösen az, hiszen a négy és félszáz oldalas munkát az utóbbi két évtized tanulmányaiból, riportjaiból állította össze, amelyek jórésze már napvilágot látott külön­böző magyar emigráns folyóiratok hasábjain. Az olvasónál is érdeklődésre találtak ezek az írások, nemcsak a hadtörténész-szerzőnél, akinek fiatal éves központját az élő magyar történelem,­­ az 1956-os szabadságharc, a későbbi éveiét pedig a közelmúlt világtörté­nelme, ezen belül pedig elsősorban Magyaror­szágé alkotja. Az átfogó műve összeállt négy évtizeddel ezelőtti magyar történelem közzéadása indo­kát Nyugaton Gosztonyi abban látja, hogy ...a hatvanas évek második felétől kezdve a hazai kortörténeti irodalom több olyan művel lepte meg az olvasót, amelynek témája még nem is olyan régen a tiltott gyümölcsök világába tartozott. A második világháborúba belesodródott Magyarország történetéről a­­zonban mégsem írtak meg mindent a hazai történészek, mert­­ nem írhattak meg...” Idézettel folytatom, mert így érti meg leg­hamarabb az olvasó, hogy a történeti mű még a laikusok számára is, - mint e könyv recenzora - miért le nem tehető, izgalmas olvasmány. Már az első tanulmány,a­ magyar hadbalépés történetéhez­­ így szól, a többi között:­­ „Kevés olyan háború van, amelybe egy or­szágot és népet annyira könnyelműen vittek volna bele, mint ahogyan Magyarországot döntötték veszélybe 1941 júniusában vezetői. Ehhez a háborúhoz a magyarságnak kezdettől fogva semmi köze nem volt. A kassai bombá­zást a háború okának nyilvánítani még akkor sem lehet, ha - tegyük fel - a várost valóban , szovjet gépek támadták volna meg. A háború alatt például amerikai gépek, navigációs hibá­ból bombázták Schaffhausent és Zürichet, anélkül, hogy ezt a svájci kormány részéről hadüzenet követte volna...” Ám ez még csak a kezdet volt. Ami utána történt, arra emlékszik az idősebb nemzedék, és tanulja, - de honnan, kiktől, és az igazság­nak mennyire híven? - a fiatalabb korosztály. Gosztonyinak nemcsak az szól javára, hogy nem az otthoni, — soha be nem vallott — cenzúra nyomása alatt tanítja a nemtudókat hanem az is, hogy szabad világban él, tájéko­zódhat a még élő résztvevők, szemtanúk kö­rében. Fáradhatatlanul keresi fel mindazokat akiknek tevékeny részük volt a tragikus ma­gyar közelmúltban, kivallatja a hajdani tró­ca veze­tője életben lévő tagjait, de a kevésbé ne­vezeteseket is, akiktől konkrét adatokat re­mél. Tömeggyilkosokkal ül le egy asztalhoz hogy kitudja tőlük azokat a konkrétumokat amelyeket haláluk után többé nem hoz teli­színre senki. Sok riportjában vissza-visszatérő megjegyzés: ...Megdöbbenve hallgatok. A krónikás fe­gyelme elnyomja bennem a dühödt ellenve­tést. Jegyezni jöttem, nem vitatkozni. Ha tet­szik, ha nem, kezet kell fognom, búcsúzóul...” Nos, hogyan is volt azután, hogy Magyar­­ország megüzente a háborút a Szovjetuniónak és az Amerikai Egyesült Államoknak? „Meg­kezdődött a koncert”, — ez volt a titkos jel­szava a „magyar apokalipszis”, a doni csata elkezdésének, — 1943 januárjában — a máso­dik magyar hadsereg pusztulásának. Magyarország német megszállásáról, Hor­thy kiugrási kísérleteiről, Horthy és Hitler kapcsolatairól, a magyar ellenállási mozgalom­­ reális­­ történetéről lényegesen hitelesebb képet kap az olvasó, mintha átrágja magát az utóbbi évtizedekben, Magyarországon kiadásra került „objektív” történetírásokon. Az utóbbi téma kapcsán Gosztonyi megmondja, hogy „Rákosi 1949-1950-ben több honvédtisztet akasztatott, mint Haynau, és többet, mint Szálasi.” Leszámolhat-e a hazai rendszer, ilyen mélységekig a saját múltjával? Aligha. Az igen múlt ugyanis annyira brutális, hogy nehezen hihető: egy-két évtized alatt nyomta­lanul eltűnik... A két kötet legizgalmasabb része alighanem a befejező tanulmány a szovjet parlamenterek lemészárlásáról Budapest határában, 1944 de­cemberében. Nem árulom el a részleteket, sem a szovjet fényképfelvételek, azok aláírá­sainak „hitelességéről” szóló kommentárokat. Biztos, hogy Gosztonyinak ez a műve is - nem először - heves vitákat,­­kritikákat” eredményez majd a hazai sajtóban is. „Mondd meg az igazat, betörik a fejed”,­­ miért volna ez most másként? Kinek kellemes, a mai, „sokkal jobb” rendszerben, hogy valaki ide­­kint kendőzetlenül igazat mond? Márpedig azt mond. A második kötet rövid előszavát így fejezi be Gosztonyi Péter: »Új, és először került e kötetben közlésre a Budapest ostrománál 1944 decemberében a főváros határában elesett szovjet követek sor­sának története, mégpedig úgy, ahogy ez az esemény valóban megtörtént. Tehát: legendák nélkül.” _r­ti WOL. HOPPING w Black Forest Meat Market tulajdonos MOHAPP BÉLA Top quality meats Specializing in home made sausages Imported and domestic delicatesen * Importált és belföldi csemegeáruk * Igazi magyar fűszerek és savanyúság Nyitva minden nap: 99 6-ig, vasárnap zárva. Tel: 348-3660 2002 W. ROSCOE 472-7720 Chicago, III. Június 7-én, a Szabad­ságharcos Szövetség rendezésében Tollas Ti­bor és Nagy Alajos est­jére igyekeztünk a Len­gyel-házba. Ugyanezen a napon érkezett Párizs­ba Rajiv Ghandi India miniszterelnöke felesé­gével és óriási kíséreté­vel. Két hajórakomány áruval, indiai különle­gességekkel, eleven ál­latokkal, elefántokkal, púpostevékkel, medvék­kel. Három repülőgép hozta a kíséretet és a pá­rizsiaknak szánt népi csemegét, eredeti egy­szerű népzenészeket (ezeket úgy szedték ösz­­sze falvakból, repülőn még nem ültek soha s amikor megérkeztek úgy kellett őket ölben kihordani, mert meg­dermedtek a rémület­től). A „lacikonyha”, ékszer, illatszer és mu­tatványos sátrakat ott állították föl a Chaillot­­palota előtti lejtőn a szö­kőkutak két oldalán. Ez a palota az előtte lévő hí­res „vízágyúkkal” az Eiffel toronnyal éppen szemben, a Szajna túlsó Szőke Klári partján épült. Egész Párizs kivonult e látványosságot meg­nézni. Különösen a gye­rekek örültek nagyon, hiszen medvetáncolta­­tásban gyönyörködhet­tek és ügyes, díszesen fölöltöztetett elefántok produkcióiban. A nagy kivilágításban indiai zene, illat kavargott a levegőben. Tűzijáték, sőt, még egy nagy dézsa Gangesz vizet is beleön­töttek a „bűnös" Szajná­ba, hogy szent vizükkel megtisztítsák. A vásár­áru is igen olcsó volt, mert indiai áron adták a csodálatosan megmun­kált elefántcsont, fél­drágakő, szantálfa ék­szereket. S mi ezen a szédületes nagy tömegen keresztül igyekeztünk időre beér­­kezni Tollas Tibor estjé­re, amelynek címe: Szellemi ellenállás Ma­gyarországon és a Kár­pátmedencében. Sokan gondolhatják most ked­ves olvasóink, hogy ilyen színes párizsi ka­varodásból érkezve, ta­lán nehéz volt átállni s figyelni a súlyos ma­gyar témára. De állí­tom, Tollas Tibor le­győzte Párizst! Az ő magával ragadó, lendü­letes, lelkes és bíztató előadása mindannyiun­kat felrázott s nem volt már „indiai­ Párizs” eszünkben, csak egyedül a magyar sors. Keveseknek adja meg a Jó Isten, hogy az alko­tó, költői géniuszon túl még ilyen nagyszerű elő­adó is legyen. S a költő fáradtságot nem ismer­ve (vagy ha ismerve is, hiszen jól tudjuk szív­műtéten esett át, de le­­ ­­m küzdve) könyvekkel megtömött bőröndökkel terhelve, járja a vilá­got... Járja, hogy lel­ket öntsön belénk s ta­nítson összetartásra. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, előadása köz­ben csak úgy odavetett, de nagyon találó monda­ta: „Gondoljuk csak el, hogy amikor egy-egy magyart temetünk, mi­lyen szép beszédeket mondunk sírjánál. Ha csak a felét elmonda­nánk neki életében, talán nem is jutott vol­na oda! ” Akkor mindenki neve­tett, de azért az eszünk­ben maradt. Kísérője, Nagy Alajos szavalóművész, — ő ugyan határozottan el­hárítja magával kapcso­latban ezt a megjelö­lést, mert csak mint „versszerető, műked­velő szavalók", de az előadott művek költői, — a jelen levő Tollas Tibor kivételével — hallhatták volna verseiket az ő elő­adásában, bizonyára helybenhagynák ezt a címzést. Különösen si­kert aratott a hazai és emigrációs körökben ritkán hallott nagy köl­tők, mint Csoóri, Sinka megszólaltatásával. Az éppen Párizsban tartózkodó Róth István montreáli M.H.B.K. ve­zető is fölszólalt s pár mondatban beszámolt amerikai tevékenysé­gük eredményeiről, az erdélyi és felvidéki ma­gyarság védelmében. A hír, hogy Duray Miklós pozsonyi geológus és író a Csehszlovákiai Ma­gyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának megala­pítója, a szlovákiai ma­gyar iskolák kitartó vé­delmezője, börtönéből kiszabadult, általános örömet okozott, s nagy tapsban köszöntük meg. Márai Sándor könyvei: San Gennaro vére $10.00 Napló 1958-67 $15.00 Szindbád hazamegy $9.00 Béke Ithakában $10.00 Kérje ingyenes katalógusunkat! Megrendelhetők: Újváry- „Griff’ Kiadó Titurelstrasse 2 D-8000 München 81 Telefon: (0 89) 98 94 23 Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak, a Chicago és Környéke Szerkesztősége FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Az év legszebb napja! MEGHÍVÓ szeretettel hívja önt, kedves A 63. ÉVES CALIFORNIAI MAGYARSÁG családját, amerikai­ és magyar barátait, ismerőseit, legnagyobb évi magyar társadalmi eseményére, a hazánk határain kívül a világ 4­9. SAJTÓNAPRA 1985. augusztus 4-én VASÁRNAP DÉLELŐTT 11-TŐL­­ ESTE 9-IG AZ Alpinetfillant f Sörkertjébe V / 833 W TORRANCE BLVD., TORRANCE. CALIFORNIA 90502 Tel.: (213) 3274384. (213) 770-1961 FÉL ÓRÁS MŰSOR: 2, 3, 4, és 5 órakor Főrendező: FÉNYES MÁRIA Rendező: IVOIS Aildor SZEREPLŐK: Stage manager: DBnniS Gy­örgy Braun Sanyi, Karikás Bros Cecilia, Dóra Lívia, Varga Tibor, Lorincz Magda, Népi Táncfesztivál: KÁRPÁTOK, MEXIKÓI TRADICIONÁLIS NÉPI TÁNC EGYÜTTESEK tj®____ Cigányzene GYERMEKEKNEK MŰSOR 2.30 ÉS 3.30-KOR! B. J. a bohóc. Luftballonból állatok, bűvész és varázsló AZ IFJÚSÁGNAK JÁTSZIK: JULISKA 7 TAGÚ CIGÁNYZENEKARA A CIMBALOMNÁL: SOMSÁK JIMMY A kitűnő magyar ételek MOLNÁR JOE és TERESZ felügyelete alatt készülnek. Gulyás, töltöttkáposzta, friss kolbász. — Bor, sör, alkoholmentes üdítő italok.­­ SZÓRAKOZTATÓ JÁTÉK-SÁTRAK ? Belépődíj 3.00 dollár, elővételben 2.00 dollár, senioroknak 1.00 dollár. A 12 éven aluliaknak, cserkész, vagy magyar ruhában érkezőknek ingyen! • ’ Elővételi jegyrendelés és további információ: (213) 463-3473 1 (213)384-7642 ÚTIRÁNY: A Harbor Freeway. Térjenek le a Torrance Blvd.-on. A Free- T­way kijáratának nyugati oldalán van az Alpine Village parkolóhelye. ! BŐSÉGES INGYEN PARKOLÁS! ! BAZÁR! AJTÓDÍJAK!

Next