Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-26 / 43. szám
A Rendszer gyilkos bírálata (Őszi gondolatok) Fáy István Befogadó hazánkban szép szokás, hogy a történelmi nevezetességű helyeket emlékművel, vagy emléktáblával jelölik meg. Elgondolkoztam azon, ha szülőhazánkban ugyanezt tennék, akkor csaknem minden négyzetkilométerre jutna egy ezekből. Történelmünk folyamán a nagy vérveszteség soha nem támadó háború következménye volt, hanem önvédelemben hullott el. A besenyők, tatárok, törökök nem akartak mást, mint rabolni. 1526 után azonban a kétfelől szorító ellenség a magyar szellemet is el akarta pusztítani és ettől kezdve ennek a védelme vált életfontosságú feladatunkká. Mérföldkövei ennek az önvédelemnek szabadságharcaink, melyek bukásukban is erőt adtak a nemzetnek a további küzdelemre. 1956 tiszta, szent szabadságharca, mely a magyar szellemet, hitet, kultúrát kiirtani akaró bolsevista métely ellen tört ki, ugyancsak sokezer áldozatot követelt, de a rabtartóknak be kellett látni, hogy enyhíteni kell a szorítást, mert még egy ilyen világraszóló erkölcsi kudarcot nem bírnának ki. Ekkor kezdődött el a korszak, melyet úgy a „művelt nyugat”, mint a dollárokkal hazalátogatók a „legmagasabb jólétnek” minősítenek. Mi, akik „minden következménnyel” emigránsok vagyunk jól tudjuk, hogy a tele has az alkohol narkózisa nem jelent szabadságot akkor, amikor a gondolat, a lelkiismeret és a véleménynyilvánítás egy diktatúra ellenőrzése alatt áll. Jól tudják ezt a gondolkozó magyar fiatalok és középkorúak ezrei, akiknek van bátorságuk, hogy felemeljék szavukat a szellem abroncsba szorítása ellen. Ehhez hitre és erkölcsi erőre van szükség, mert mindenki az egzisztenciáját, vagy személyes szabadságát teszi kockára, aki követelni meri az Isten által biztosított jogokat. Erre kitűnő példát adnak nagy íróink és költőink. Pl. Szabó Magda intellektuális társadalombírálata, Galgóczi Erzsébet vakmerőségszámba menő leleplezései a magyar falu vezetőinek korruptságáról, Csoóry Sándor igazság követelése, mellyel védi elnyomott fajtánk jogait az országban és az elrabolt területeken. Mindezen felül óriási jelentőségű a szamizdat mozgalom erkölcsi ereje és bátorsága, melyről felesleges írnom, hiszen úton-útfélen olvashatunk róla emigráns lapjainkban és az előadó körúton lévő, kiváló Tollas Tibor is részletekbe menően ismertette. Vannak azonban különös jelenségek, melyek nem hanyagolhatók el. Néhány nappal ezelőtt egyik budapesti barátom lapkivágást küldött, mely több részletet közöl Soós Zoltán „Köztes strófák a bicskakönyvből” c. ciklusából. Nem tudom ki ez a költő, de kitűnő versei és igen nagy a bátorsága, akárcsak a folyóiratnak amely közölni merte az alábbi részleteket. Verseit kissé Csokonaisan „Fenkük”-ben írja. Megnéztem az értelmező szótárt és ez azt jelenti: fenőke. (Csokonai „Pipa dohányban” közölte egyes verseit). Bevezetőjében elmondja, hogy életében négyszáz „költője” volt, mind-mind más célra: támadásra, védelemre, szerszámként és megkérdezi: „Melyikért nyúlnék még ma is, ha baj van?” Majd a bevezetés utolsó soraiban bevallja. „Negyvenkilenc vagyok ma, holnap, ötven összekaparni, mi maradt mögöttem — tetszik, nem tetszik —, emlékezni kell. Vall hát az ócska bicska, gyón a márkás rúgás remek: legendát oszlat, s ádáz hazugságok gúzsát metéli el. Életén át a rendszer ember, ellen harcolt, nemcsak ebben ő, de minden hasonló jött. Széllel szemben fütyültem életemben. Röhögött, aki szélnek háttal él. Mi volt a haszna? Jól gyürkőztünk ketten, én bírom és néha elfáradt a szél... A szocialista paradicsom nem mindenkinek fenékig tejfel és ezt Naccsám! Elissze, hogy szivem kitárjam, hazámban, drága Merkantillámban, s megosszam egy-két melóssal (míg lehet) bimbózó, gyöngéd, bús sejtelmemet, piciny gyanúm, hogy minket hazavágtak! Fura formát mutat a maxi póló: az „uralkodó” osztály itt a csóró s a legyőzőttek (?) sunyi hada... gazdag. Mindenki csal, lop, a saját hasznát nézi, nem riad vissza semmiféle törvénytelen eszköztől, vagy erőszaktól. Egyenesen elképesztő ez az erkölcsi és közbiztonság nélküli társadalmi rendnélküliség, éppen azok tudják a legjobban, akik azt építik. Butik butikkal kartellt alkot. Nem le, de felmennek az árak. Biztonságról nyávog a tévé. Az ajtón nem férnek a zárak. Becsapnak boltban, hivatalban Zsongitanak a zagyva hanták. Újtipusú emberek helyett: újtipusú betörőbandák. A rendszer bírálata mindenki magánügye, aki tisztán lát és a harcban győ- Gyászjelentés a halottak nélkül Rendőröket, diplomatákat, hírszerzőket, az arisztokrácia képviselőit, bennfenteseket és nem-bennfenteseket egy gyászjelentés foglalkoztatja Nagybritanniában. A Times augusztus 24-i számában jelent meg a 28-dik oldalon az apróbetűs gyászjelentések rovatában volt olvasható: „Von Hessen, Cornwall megye, Penzance, augusztus 21.: Margarite hesseni grófnő és néhai Richardt gróf szeretett három fia, Timothy, Mark és James elhunyt. A temetési szertartás Németországban lesz. Az adományokat kérjük a „Gyerekek elleni kegyetlenkedések megakadályozására létesített nemzeti alapítvány” címére eljuttatni. Ez az apróbetűs gyászjelentés volt olvasható tehát a londoni Times augusztus végi számában. Timothy, Mark és James teteme azóta kerestetik. Az állítólag gyászoló özvegy, az anya is. Cornwall megye Penzance nevű helységében sem a rendőrség, sem a kórház, de még a temetkezési vállalat sem tud arról, hogy ott a „von Hessen” arisztokrata család bármelyik tagja élt volna, nem is beszélve halálukról. Már maga a gyászjelentés formája gyanút keltett: a kékvérűek születését, halálát, tündöklését és bukását a szigetországban nagy figyelemmel kísérik, apróbetűs formában, egyszerű halandók halálhírei közé elrejtve, nem kimondottan angol szokás. Aztán itt vannak az apró, de lényeges hibák. Az állítólagos néhai gróf, Richardt — az az Richardt von Hessen keresztnevét ,,d-t”-vel írták, rangját „Count” szóval jelölték, ami „grófot” jelent. A von Hessen családban nincs gróf, ugyanis hercegek. Akárcsak a von Hessen család legidősebb, még élő képviselője, az angliai születésű Margaret hercegnő, aki—jelenleg 72 évesen — Németországban, egy Frankfurt környéki kastélyban él, elhunyt férje nem volt sem gróf, sem Richard, hanem Ludwig herceg és házasságukból nem született gyermek. Mar garette von Hessen hercegnő meddő lévén, örökbefogadott fiút nevelt fel, annak a Frankfurtban élő családjánál és a Rómában élő Heinrich von Hessen hercegnél érdeklődők azt a választ kapták: a Timesben megjelent nevek alapján a von Hessen arisztokrata család német és angol ága senkit sem gyászol. De akkor ki adta fel a gyászjelentést és miért? A Daily Express című lap találgatása szerint: a keletnémet kémszolgálat így adott jelt a nyugatnémet kémelhárítás főosztályvezetőjének, Tiedge-nek. A másik találgatás: az NDK állambiztonsági — hírszerzési és kémelhárítási — testületének vezetője, Markus Wolf utasítására jelentették volna meg a hétsoros gyászjelentést, mely rejtjeles formában felszólítást tartalmazott Nagybritanniában kémkedő keletnémetek számára: baj van, meneküljetek. És valóban, a minap a Scotland Yard arról adott hírt, hogy London nyugati városrészében, kémkedés vádjával, Reinhard és Sonia Schulze személyében keletnémet házaspárt tartóztattak le. „Timothy, Mark és James” halálhíre őket figyelmeztette volna? Hogy ki adta fel a Times kiadóhivatalában a hirdetést? A kérdésre — zavartan — csak annyit mondanak: „Felülről jött utasítás alapján nem nyilatkozhatunk.” Maradjunk még a témánál. Az imént említettük az NDK úgynevezett Staatsicherheitsdienst — állambiztonsági minisztérium vezetőjének nevét. Markus Wolf Stuttgartban született, Hitlerék hatalomra jutásakor meggyőződéses kommunista szülei kivitték a fiút a Szovjetunióba, Markus ott nőtt fel, ott végezte el tanulmányait és — amikor a Német Demokratikus Köztársaság, mint a másik Németország, megszületett, diplomáciai pályára lépett, két éven át Moszkvában az NDK-t szolgálta, majd az állambiztonsági szervezethez szegődött, ahol — 33 éves korában — az említett minisztérium vezetője lett. Felügyelete alá tartozik a határok őrzése, az NDK- ban élő külföldiek állandó figyelése és a külföldi hírszerzők, a kémek. Markus Wolf — Szovjetunióban szerzett kiképzése miatt — megkapta a „Mischa” — tessék válogatni: gúny- vagy becenevet — és Mischa Wolf sikerének könyvelhető el, hogy vagy háromezer hírszerzőjét tudta elhelyezni a nyugatnémet intézményeknél, legyenek azok állami hivatalok, vagy fejlett technológiával dolgozó ipari vállalatok. Még mindig nem találták meg az apróhirdetés feladóját. szinte monopólium és ha ezt valaki más csinálja Hazánk „kollektív” gazdálkodásáról mondott gyilkos bírálata olyan találó és éles, mint Galgóczi Erzsébet írásai. Nincs többé paraszterkölcs és mindenki csak rabolni akar a közösség kárára. Elsősorban a T.SZ. vezetők. Napocska, ne süss melegen. Idegesít a jó idő, a túl szabályos évszak, a vetés, ha simán kinő. Az elvhű természet makacsságára mérgem is kihajt: az össznépi zárszámadás során mi lesz a kifogás? Kit mit tudunk okolni majd? azon „illik” ránkozni, megbot Ezt a nem valami „ködevő” fasiszta emigráns írta, hanem egy otthoni érett költő. Barátom, aki küldte a ciklust, melyből válogattam, meg is jegyezte levelében: „...és ez az ember még szabadon van.” Én is ezt a megjegyzést teszem és csodálkozom a cenzoron, aki ennek a kiadását engedélyezte. Ez a kiuzsorázott és dollár nélküli magyarok igazi képe. Kisnaccsám! Kegyed látnoki egyed: Lám kitalálta: e rendszert csepülni — azt képzelem — csak nekem van jogom. Ha más teszi ezt, megbotránkozom. Ifjúsági találkozó az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége rendezésében Az Amerikai Magyarok Ifjúsági Szövetségének (AMOSZ) elnöke, Vizsolyi Zsuzsa ez év szeptember 13-14-15-re ifjúsági találkozót hirdetett, a magyar nemzeti munkálkodásban aktív, nagy múlttal rendelkező, köztiszteletben álló előadók meghívásával, tapasztalat átadás céljából. A találkozó színhelye a Pittsburgh melletti, csodás szép pennsylvaniai hegyekben fekvő Magyar Parkban volt, s annak békés, nagyon kedves magyarjai voltak a vendéglátóink. Ezúton is szeretném megköszönni mindannyiunk nevében kedves vendégszeretetüket. Az itt töltött napok nemcsak örömöt, kellemes időtöltést jelentett, hanem bíztatást, mert egy jól képzett fiatal magyar csoport csendes fogadalomtétele volt. Ők nem csak hallgatták, de befogadták nemzetünk göröngyös sorsának javítását szolgáló, feltárt lehetőségeket, azok munkálását, mellyel a nagy politika arénájába lépésről-lépésre szolgálhatják megcsonkított hazánk, elnyomott nemzetünk válságos ügyét. — Mi a magyar munkák öregebb küzdői igyekeztünk szolgálatunkat józanul, hideg aggyal és forró szívvel — ellátni. Az utánunk lépő fiatalok óriási előnnyel, már amerikai (nyugati) fejjel gondolkozva, de magyar szívvel, magyar öntudattal szolgálhatnak. Nem beszélve kétnyelvűségükről, óriási előnyökkel indulhatnak a nemzet szolgálatában. Fiataljaink minderre figyelnek. Egy-két kivétellel náluk hatástalanok a szovjet és hazai propagandatörekvések, a látszatengedmények. Az, hogy otthon mindenkinek jobban „tele van a hasa”,és már a Himnuszt is éneklik, nem sokat jelent. Fiataljainkra hi-ába zúdítják a „testvéri együttműködést” — az anyanyelvi konferenciá lák csábos propagandáját, — maradnak a cserkészetben. Ők felmérik és jobban tudják, mint az „idegenbe szakadt hazánkfiai”-vá előléptetettek egyhányada, hogy hazánk jövője sajnos recseg-ropog, bizonytalan, minden a gazdasági „jobblét” valóságos alapját képező, mérhetetlen összegű, fedezetlen nyugati (amerikai!) kölcsönök súlya alatt. (Mely kölcsönök kamatainak kezdő törlesztését sem képes a magyar állam megkezdeni, a hol van még a tőketörlesztés?) Csak tovább kell látni a szemellenzőn, kedves„Idegenbe szakadt hazánkfiai”. Az RMOSZ vezetősége éppen ezért hangsúllyal hívta soraiba a szüleik és cserkészet nevelése eredményeként kellő magyar öntudattal felvértezett magyar ifjúságot. S kedvező tényező, hogy a magyar jövő külföldi ifjúsága magyar érzéssel telített, de frakciómentes. — Kérdezhetné valaki, hogy milyen létszámú az ifjúsági csoport? Bármiféle számadatot alapul venni nem lenne korrekt, annál is inkább, mert több évtizedes közéleti munkásságom tapasztalatai pl. azt bizonyítják, hogy vannak fontos nemzeti szolgálatok, amikor nem mennyiségre, hanem minőségre van szükség az eredményességhez. Ezt felismerték a fiatalok is. Aztán majd vért izzadhatnak a hazai kommunista rendszer megbízottjai, kiküldöttjei, hogy elpuffogtathassák eladdig leghatásosabb fegyverüket, azt ugyanis, hogy mindenki náci-fasiszta, aki nem áll Moszkva és Kádár szolgálatában! A jó földbe vetett maga jó gyümölcsöt terem. A fiataloknak szeretném emlékezetükbe ajánlani, hogy: Nehéz, küzdelmes, de nagy és nemes feladat magyar nemzetmentő munkát vállalni és végezni. De egyszer majd bizonyságot nyer, hogy a magyar nemzeti szolgálat — valójában a Nyugati Vilá■ got mentő érdekszolgálat is. Az RMDSZIfjúsági Bizottságának elnöke Vizsolyi Zsuzsa és testvére Ági, és segítőtársaik — jó munkát végeztek. Minden remény megvan, hogy öntudat■ tál végzett munkájuk meghozza a kívánt ered■ ményt. S azt is remélhetjük, hogy tehetséges, s szép magyar ifjúságunk : összefogásával pl. Cle■ veland egyszer ismét i magyar Debrecen lesz, ■ s bankokban, postákon — stb. — egyszer ismét ki írják: „Angolul is beszélünk!” Vicziánné Zsuzsánna Egy gazdag ország szegénysége Kállay Kristóf Ervin (Brazília) Brazília a földkerekség egyik leggazdagabb országa a természeti kincsekben. Amióta portugálok 1500-ban földjére léptek, azóta kutatnak területén arany, ezüst és drágakő után. Minas Gerais tagállama már évek óta a világ egyik legnagyobb drágakő és féldrágakő lelőhelye. Régi fővárosának neve Ouro Preto, vagyis fekete arany. Egy másik város neve Diamantina, mert anynyi gyémántot találtak környékén. Ugyancsak Minas Geraiban vannak a világ talán leggazdagabb vasbányái. A kohászat és vasipar ma már nagy ipari centrumokban folyik és az ország százezer tonna számra exportál vasércet. Pár évvel ezelőtt az Északkelet-Brazíliában lévő Carajás hegyláncban bukkantak hatalmas ércelőfordulásokra. Az aranytól kezdve az acélkeményítő fémek minden válfaja feltalálható. Az ország mezőgazdasági téren sem marad el. Állatállománya nagyobb, mint Argentínáé. Nem csoda, hisz bőven van legelője. A több mint 8000 km h hosszú tengerpart halászati lehetőségei szinte korlátlanok. A brazil kávé, kakaó és cukornád termelése befolyásolja a világpiaci árakat. Az Amazonas a világ legnagyobb folyója és árterülete, no meg a környező erdők még teljesen kiaknázatlanok. Igaz, hogy itt nem lehet valami erőszakos fakitermelésre gondolni, mert mint a geológusok mondjuk erdővidéke a világ tüdeje. Ez mind igaz és így ez a bőségszaruval megáldott vidék nem nagyon esik messze a híres nevezetes, annyit megálmodott Eldorádótól. Mégis a valóságban bizony, legalább is ma még, fényévek választják el Brazíliát az Ígéret földjétől. Tízmilliót megközelítő nagyváro saiban, Rio de Janeiro ban és Sao Pauloban a külvárosok nyomorta nyái borzalmasak. Igaz hogy ez a világ legtöbb nagyvárosára érvényes. Ugyanakkor a föld népe... is szegény. A jövedelemelosztás egyenlőtlen. Brazília a délamerikai kontinensnek majdnem felét teszi ki, vagyis kontinentális méretű. A távolságok nagyok. A múlt században, ami a vasúti hálózat kiépítésének korszaka volt, Brazília teljesen elmaradt, mert bár már császárságnak nevezett monarchia, vagyis önálló állam volt,mégis a termelési viszonyok gyarmatian kezdetlegesek voltak. Ma az ország áruforgalma túlnyomórészben autóutakon bonyolódik le, ami a benzinárak mellett iszonyú megterhelést jelent. Sajnos a partmenti hajózás, ami nagyban segíthetne a gazdasági fellendítésén, ezer bajjal és megkötöttséggel küzd. Így az őszibarack amit az ország déli részén termelnek, ahol már mérsékelt éghajlat uralkodik, csak nagy nehezen és ötszörös áron jut el még csak Rio de Janeiroig is, nem is beszélve az ország többi részéről. Ugyanez vonatkozik az északi vidékeken termelt ananász és más tropikus gyümölcsre déli irányban. A közlekedési hálózat kiépítése és fenntartása drága mulatság. Ugyanez áll az energiaforrások létesítésére. Az utóbbi húsz évben a kormány a világ legnagyobb erejű vízduzzasztó gátjait emelte, amit a fejlődő ipar energiaszükséglete elengedhetetlenné tett. De ezek a beruházások, amelyek milliós összegekre rúgnak csak hosszútávon éreztetik jótékony hatásukat. Mikor külföldi kölcsönnel megépítették a Guanabara öblöt átszelő és egyben a világ leghosszabb (15 km.) hídját, amely alatt tengerjáró hajók is elhúznak, a baloldali propaganda azt hangoztatta hogy „az éhező nép a hídba nem tud beleharapni”. De ez a tény az, hogy sokszor nincs mibe harapni. Pedig az üzletek, áruházak, vásárcsarnokok tele vannak áruval. Vagyis a szegényebb néposztályok vásárlóereje alacsony és nem képes megvásárolni azt amire szüksége van. Ilyen helyzetben felmerül a kérdés milyen szociális segélyt tud nyújtani az állam? A válasz erre rendesen az, hogy „a költségvetés nincsen egyensúlyban”. Az igazság viszont az hogy az államadósság többszáz trillió cruzeiroszra rúg, míg a külföldi tartozás kereken 110 billió dollár. De te gyük fel, hogy még így is juttatnának valamit a szegény gyerekeknek, a rászorulóknak. Mint azervezésügyi csúcsminiszter a minap jelentette ki, nem lehet megállapítani, hogy az erre szánt és alkalmazott összegből mennyi jut effektíve élelemre és mennyi úszik el, szívódik fel mint valamilyen szivacsban — a bürokratikus segélyző gépezet munkabéreiben. Mindez a Danaidák korsójára emlékeztet. Ezen a ponton kell rámutatni az ország szegénységének központi okára, a túlnépesedésre. Ez kissé különösen hangzik egy olyan országban ahol a népsűrűség négyzetkilométerenként elenyésző. De hát ezt a jelenséget nem négyzetkilométerben kell vizsgálni. Copacabana például a világ egyik legsűrűbben lakott városrésze. Több mint 600 lélek négyzetméterenként, így a városi és ipari központokban túl sok ember szorul össze, akiknek ellátása külön probléma. De a főbaj a demografikus forradalom és az évi 3% népszaporodás. Ma Brazíliának 130 millió lakosa van, vagyis évente több mint 3 millió egyénnel növekszik. Az ország fogyatékos produktivitása és fejletlen áruelosztása egyszerűen nem képes ennyi embert eltartani. A két világháború között, a szabadvállalkozási rendszer legnagyobb periodikus válsága idején, a harmincas évek elején, Lloyd George megjegyezte, hogy valami nincs rendjén egy olyan közgazdaságban ahol a bőség szegénységet okoz. Ez volt az idő mikor a brazil kávét részben a tengerbe dobták, részben mozdonyokat fűtöttek vele. Brazília valahogyan ennek a nehezen érthető, mégis ellenállhatatlan gazdasági törvénynek jármát hordozza. Zenebona Budapesten Már több ízben említettük, hogy ahol anynyit kell emlegetni a kultúrát, ott baj van a kultúrával. Most a „Kultúra” című hazai folyóiratban egy Erdős Péter nevű munkatárs panaszkodik a mérhetetlen durva hangról, amit a popzenével együtt a punk társadalom vezetett be. A punkok, a szabad világ legalja társadalmából indultak el Nyugaton, és elviselhetetlen fülsiketítő zajos ordítozásaikkal, festett kakastarajaikkal bizonyítva, hogy ők szembenállnak minden társadalmi formával. Nos a hazai punkok, a KISz, azaz a kommunista ifjúsági szervezeteken keresztül pódiumot, hangszórókat kaptak és most üvöltve követelődznek: többek között követelik a cigányok kiirtását, sőt antiszemita szlogánokat is hangoztatnak és jelvényükben a horogkereszt szerepel... Mindez, amiről otthon írnak a pesti Mozaik klubban történt, ami a KISz bizottságának felügyelete alatt működik! Sőt már folyóiratuk is van, amelynek „Poptika” a címe... Botrány? — Ez az!!! A Kultúra munkatársa „Felszólalás a szennyhullám ügyében” cím alatt közli a nyomdafestéket nem tűrő dal szövegét, amit a hazai punk együttes üvöltözik a mikrofonban, majd többek között a következőket írja: „Mocskolódások, sértő, durva ostobaságok, olyan kitételek, amiktől büntető törvénykönyvünk is elpirulna”... Erdős Péter ezzel fejezi be írását: „Könyvtáramban kerestem, de nem találtam a buchenwaldi eskü szövegét. 1945 márciusában katolikus papokkal, francia ellenállókkal, jugoszláv srácokkal és bátor orosz kommunistákkal együtt esküdtem meg arra, hogy a fasizmus semmilyen formáját nem tűröm. Az eskü szövegére pontosan nem emlékezem, érzéseimre és a lényegre igen. Ez az eskü kötelez.” Vajon mit jelentsen ez? — A KISz jóváhagyásával antiszemita zenebona folyik Magyarországon?