Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-11-30 / 48. szám

2. oldal Novemberi gondolatok! Thiery Ilona Csendes budai utca hatemeletes bérházában éltem valamikor. Most, régi lakásom szalondívá­nyán fekszem, aludni kellene, de képtelen vagyok rá. Amint becsukom a szemem, a szoba megtelik azok emlékeivel, akik itt éltek mielőtt elmentem innen. A kép örökké kísérteni fog, amint 1944. de­cember 8-án reggel 8 órakor hatalmas dieselmo­tor dohogása töltötte meg a kis utcát. Talán val­­aki fel is figyelt, odalopakodott az ablakhoz, ki­nézett óvatosan és megállapította „na ezek is mennek...” Azóta rengeteg év telt el és újból itt vagyok! A lakás a barátnőmé, aki családjával Erdélyből me­nekült és befogadtam, hogy ügyeljenek szüleimre és az övéire... ők nem mehettek el. Kicsi gyerme­kük betegen, kórházban feküdt — maradniuk kel­lett. Azután megindult az ostrom, a lakók a pincébe menekültek, s apám — gyermekem üresen maradt bölcsője fölé hajolva töltötte az éjszakákat, míg egy találat a házat érte. A kőtörmelék elzárta a pince­ajtót és a lakók már fuldoklás határán voltak, mire sikerült az átjárót a szomszéd ház pincéjébe ki­bontani. Megmenekültek. Apám nem élte túl! Erről, többet írni, még ma is képtelen vagyok. Most itt vagyok újra, a régi házban. A falakat visszaállították, a házat évtized múltán tataroz­ták... barátnőm is már csak magányosan húzza benne a napokat. Élettársa meghalt, gyermekei valahol a világban vándorolnak, csomag, levél, egy-egy látogatás — s mindig idegenebbek egy­másnak. — Mi lett Békésékkel az ötödik emeletről — kérdem. Neked távoli rokonaid voltak. — Kikerültek Németországba s az összeomlás után egy rohanó jeep halálra gázolta egyetlen fiúkat, Gyuszikát. Hét éves volt. — Verseczyékkel mi lett? — Az ő lakásuk használhatatlanná vált s így elindultak Pestre, Lenke szüleinek otthona felé. Lenke, a két gyerek, Pál... Lenke várta a harma­dik gyermekét. Kis kézikocsit húztak, megtetézve a romok közül kimentett kis holmijukkal. — S azután? — — Az utcán mellettük megállt egy teherautó, katonák léptek le és Pált elvitték „malinki robot”­­ra. Nem jött vissza. Lenke majd megőrült, szalad­gált ahová lehetett, azután megszületett a kicsi gyerek, és élte a többi ezer hasonló sorsú, kemé­nyen küzdő magányos asszony életét. — Mi lett Pállal? — 3 év múlva került vissza. Azután, amint lehe­tett elmentek, mert Pált újból és újból elhurcolták. — Miért? — Micsoda kérdés. Hát a többit miért? Hát őt is azért. Gonoszságból. — S a többi lakót? — Kevésről van hírem. Tudod milyen egy ilyen bérház. Összekerülünk, néhánnyal barátság fűző­dik. Közös gondok, közös örömök, közös remegések — s azután széthordja őket a szél, marad a ház üre­sen, lélektelenül, hidegen—mint „akit” elhagytak. Lakásai nagyrészt kibombázva, ölében nincs sírás, nincs nevetés, lázas esték, vagy csillogó ünnep­napok. Élet! Elhagyottan áll mint sérült ember. Míg azután bekötik sebeit, új emberek jönnek, új szabályok, megtelítik, s otthonná válik újra. De ezek már mások, ezeket már nem ismerem. Az ebédlődet s egyebeket egy cigány­ család vitte el, akik átmenetileg itt laktak. Itt már minden más. Csak a falak a régiek, előttünk az öreg fák, halk koppanás az utcán... valaki mankón botladozik... keresi a múltat. Itt, ebben a házban álmodtam leélni életemet. Innen vittek szanatóriumba és ide hoztak vissza kicsi gyermekünkkel. Hullottak a bombák... a pincébe tették le a szülő nők osztályát... attól féltem visszafelé nem lesz híd, amin hazajöhes­sünk. De volt! Puha hó borította... a víz halkan loccsant, ahogy a szél érintette, tüzeltek a csilla­gok és a palotasorok s vár kontúrjai belesötét lettek az éjszakába. Csodálatos éjszaka volt. A falak itt kellett volna felfogják gyermekem kacagását, éjszakáink csókjait s szőtt álmok halk rezzenését. A „kicsi” már messze jár... emlék sem köti ide, csak a mesék foszladozó szálai, s valami vad, forró hovatartozási lázból oktatja mégis magyar­ra kicsinyeit. A házban mások élnek, olyanok, akiknek ez a ház csak átmeneti szálló, hiszen nem is magyarok. Éjszaka vad, idegen zene szűrődik át a falakon, legalább nem hallom anyám sírását... akkori bú­csúszavait... „hozzátok vissza a kicsit... hozzá­tok vissza... gyertek vissza...” Könnyeim halkan áztatják párnámat, azt hittem már begyógyult minden seb... — Mi lett Kisvárdayékkal — próbálok másra gondolni. — Hollandiába kerültek, onnan Kanadába. A férfi híres tudós... kutató... őt is elvesztettük... elnyerte a külföld, mint sok annyi mást. — Mikor jártak itthon? — Évente. Teletömik virággal Kisvárday mama sírját, égetik gyertyáikat bele az éjszakába. Az­után elutaznak, mert Kisvárday, az öreg, Hollan­diában van eltemetve. — Én is azért jöttem. Végre! Hogy apám sírja ne kisértsen többé. Tartozom neki a beszámolás­sal, miért, hová mentünk el s mi lett az egyszem imádott unokájával. Apám itt, kisfiam Erdélyben pihen, Anyám Amerikában s mi... Ki tudja. • Sokezer névtábla a kőfalakban. Előttük kicsiny rézkarika, benne egy szál virág — több nem is fér. Olvasom a neveket... sehol ismerős... rokon... vagy barát... Apámat áthurcolták a régi temető­ből, mert „elérte a város”. Nagy küzdelmem után átmentették ide barátaim, s akkor végre ember­ségesen temették el — pappal — koporsóban — ami még megmaradt... Az én lágyszívű, zenélő, dalos, aranyos édes­apámat. Aki azért halt meg, mert testével óvta, védte a bölcsőt, amelyből már elvittük a gyermeket. Az egyetlent. Ha nincs... de hűvös szél fúj... pörgeti a sárga, vörös halott leveleket... sötétedik... fények gyúl­­nak, millió mécses, gyertya, belesírom könnyem a bús magyar földbe. Hazavillamosozunk. Keresztül a szomorú váro­son, ahol nincs ház, nincs család, akinek ne lenne halottja... Felfelé kaptatunk a dombon, cipőnk csattog a macskaköves utcán... szívem ver... lélekzetem ki­fúl... végre elérjük a kis budai otthont. Ember áll az ajtónk előtt. — Jó hogy megjöttek, már éppen menni akar­tam. — Tessék, miről van szó? — Telefont hoztam. — Mit?? — Telefont. — Kinek? — kérdi barátnőm. — Hát, ha maga Pálóczi Ervinné, akkor magá­nak. Ez a maguk aláírása? Barátnőm nézi, nézi... elsápad... Kicsit megre­meg a keze, majd önuralmat kényszerít magára. — Igen, ez az uram aláírása. De az égre, tizen­nyolc évvel ezelőtt rendelte. Szegény várta... vár­ta..., de 3 éve már nem is él! A szerelő áll egy percig, unja, menni akar. — Hát kell, vagy nem kell? Mások örülnének, ha kapnának telefont, ha magának nem kell elvi­hetem. — Csak vedd át — bíztatom. — Minek? Ki telefonál már nekem? — Vedd csak át, legalább nem leszel elvágva a világtól. Majd telefonál a bátyád — Németország­ból. A lányod Észak-Amerikából, no meg havonta én is — Kaliforniából. Még majd most jössz forga­lomba — próbálom deríteni. Nem derül. Ha lett volna idejében telefonja, mi­i­kor Ervin rosszul lett, talán még ma is élne. A házban akkor senkinek nem volt telefonja, s mire az utcára érve, rohanva, fülkét talált, az is rossz volt... mire elért egyet, ami működött... már ké­ső volt... — Előbb kellett volna asszonyom — mondta az orvos akkor. — Hát kell, vagy visszavigyem — türelmetlen­kedik a telefonos ember. — Vedd csak át, amint hazaérek értesítlek tele-' fonon. S megölelem. Rám néz az ember s kissé komiszul, csúfosan, célzatosan, dühösen, irigyen és beletörődve közli. — Na ne siessen azért, mert ez még csak a tele­fon. A Krisztinában most épül a központ... lesz abból tavasz is, mire bekapcsolják. Egyházi Naptár Szent István Király Egyházközség 2015 W. Augusta Blvd., Chicago, Ill. 60622 — Tel: HUG-1896 Lelkipásztor: Ft. dr. Mihályi Gilbert plébános Mindszenty József emlék­év December 7. szombat: KULTÚRCSOPORTUNK SZEREPLÉSE A MUSEUM OF SCI­ENCE AND INDUSTRY ETNIK KA­RÁCSONY MŰSORÁN este 9/28-kor a színházteremben. December 8, vasárnap: Tollas Tibor beszél az OTTHONI SZELLEMI ELLENÁLLÁS­­TÓl a magyar szentmisét követő Szent Név Társulat-i reggelin. CHICAGO és KÖRNYÉKE CHICAGO AND VICINITY HUNGARIAN NEWSPAPER Chicago & Vicinity US PS 103-620 Magyar Hetilap — Hungarian Newspaper Second Class postage paid at Chicago. 1L. Printed in Canada. Kiadó — Publisher: K.L. PUBLICATION INC. 4125 N. Central Park Ave., Chicago, IL 60618 Tel: (312) 478-0850 KOÓS LÁSZLÓ Ügyvezető elnök — Executive President Szerkesztőség — Editorial Office: 4125 N. Central Plc., Ave., #3, Chicago, IL 60618 Tel: (312) 588-2894 NOÉ ZOLTÁN Szerkesztő — Editor — Köszönettel vesszük mindenkor a beérkező írásokat.­­ A magas szedési költségek miatt, előzetes megállapodás nélkül beküldöt kéziratok maximum egy gépelt oldal terjedelműek le­hetnek 2-es sortávval. , , Kéziratot és fényképet nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A megjelent írások mindenkor a szerzők álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével. Bill’s and Tony’s Auto Repairs • Tune-ups • Mufflers • Complete engine service • Brakes and front end. LASSÚ VILMOS és RESCH ANTAL 4338 N. Kedzie Ave., Chicago, 11.60618 PH: (312) 588-0739 Négyszemközt DOMÁNY KLÁRA Emésztő nyugtalanság kínozta az írót. Úgy érezte holtpontra jutott, nem találta a kivezető utat. Mene­kült az emberek elől, menekült az emberek közé, még nem tudta, hogy megnyugodni csak belülről lehet. Néha arra gondolt, bárcsak ne látná a mindennapi tülekedő életet maga körül. Az író a szavak szerel­mese volt, amit felesége esténként nemegyszer a sze­mére vetett. A szavak — szónokolta az író társaságban. A sza­vak a legszebb kifejezőeszközei a gondolatainknak, a szavak csendet kívánnak s a csendnek nagy ereje van. A csendben ott szunnyad a lázadás, a belenyugvás lázadása. Sokan nem értették mit akar kifejezni szavaival az író, de mindig lelkesen megtapsolták. Vibráló, meleg hangja volt az írónak, szerették hall­gatni a beszédeit bár többen csak akkor ébredtek fel, mikor vége volt a szónoklatának. Csak a felesége nem tudta értékelni férje irodalmi tehetségeit. 15 luxus­tárgyakkal akarta körülvenni magát, nem eszmékkel és divatos bundában akart felmelegedni nem a lel­kesedésben. Az író házassága zátonyra futott, de a múzsa vele maradt, írt, írt rendületlenül. Különc volt, különcnek is akart látszani, nappal aludt, éjjel alkotott. Ha az írásait felolvasta, átszellemült az arca, égett a szeme, egészen felolvadt a nagy olvasásban. Barátai kérdezték: miért nem adja ki filozófiai mű­veit? Nem fontos — felelte lelki nyugalommal az író. A szeme olykor oly messze kalandozott, hogy nem tudták követni. De a barátai összefogtak érte és Lassan összegyűjtötték, lemásolták az Irmait. Pénzt szereztek, nyomdával tárgyaltak, egy festő érdekes képet tervezett a kötet fedőlapjára. Köze­ledett az író negyvenedik születésnapja. Barátai nagy vidámságot rendeztek a tiszteletére és az ünnepi torta után átadták ajándékukat, az író összegyűjtött és kiadott írásait. Az ünnepelt szeme elhomályosodott, arca el­sápadt a keze remegett, ahogy átvette a díszes kötetet. A következő hónapokban nem sikerült eladnia egy könyvet sem. Pedig százával porosodtak a hó­napos szoba sarkában a szakadozott szőnyegű pad­lón. Az író lesoványodott, szeméből kialudt a láng. Minél tovább nézte a porosodó köteteket, annál kevesebbet írt. Kezdett józanodni. Lelkesedése alább­hagyott, magasra szárnyaló reményei megtörtek. Állást válalt. Nappal dolgozott, éjszaka aludt, s las­san gyűlni kezdett a pénzecskéje. Nagyobb lakást vett ki, bútorokat vásárolt, sző­nyeget, lámpát. Levelet írt a volt feleségének és bun­dát vett neki a kibékülésük örömére. Évek teltek­­múltak, öregedett az író. Együtt öregedett a fele­ségével, békésen, jólétben, közönyben.­ Történt egy szép napon, hogy új író érkezett a városba. Vibráló szépen csengő hangon olvasta fel írásait s bár hallgatói legtöbbször nem értették mit akar kifejezni bonyolult mondataival, lelkesen meg­tapsolták. Csak az öreg író nem tapsolt. Semmibe révedő tekintettel nézett maga elé és az elsők között távozott... „Nyaraljon Afganisztánban... ” . Egy kabuli újság meg­lepő cikket közölt. A tu­rizmus világnapja alkal­mából fölsorolta Afga­nisztán legszebb idegen­­forgalmi nevezetessége­it, meglátogatásukra csábítva az utazókat, mintha legalábbis a régi szép időkben lennénk. Nyugati diplomaták köz­lése szerint a felsorolt nevezetességek közül nem egy—állandóan he­ves harcok színhelye. Jöjjön az elmúlt korok hangulatát idéző falvainkba! A vörösfalú sárkunyhók báját emeli a világítórakéták fénye, a tevebőgés hangjához háttérzenét nyújt a tűz­fegyverek meghitt ropo­gása!” Ezt természetesen nem a kabuli újság írja, csak mi bátorkodtunk így segíteni a turista­toborzásban. A valami­kor óriási idegenforga­lommal rendelkező or­szágban a 78-as kommu­nista puccs és a 79-es szovjet katonai megszál­lás óta nem járnak tu­risták,­­ hacsak nem akarjuk idegenforga­lomnak nevezni a 115 ezer szovjet katonát és az országba illegálisan belépő nyugati tudósí­tók, orvosok és sebe­sültápolók jelenlétét. A kabuli újság egye­bek között melegen ajánlja az afgán kirá­lyok paghmani nyári palotáját, amely, idéz­zük: „...elbűvölő és ör­vendetes látvány a turis­táknak.” A lap elfelejti megem­líteni, hogy éppen a múlt héten, az egész környék rakétatűz alatt állt. A kabuli ,,Új Idők” cí­mű lap kiemeli Bami­­yant, ahol, egy hatal­mas, sziklás hegyoldal­ba vésve, a világ legna­gyobb Buddha-szobra áll. Tény, hogy a látvány lenyűgöző és áhitatos, a hegy­nagyságú Buddha csöndet parancsol a táj­ra és a látogatóra. Csak­­hogy afgán ellenállók kíséretében utazó nyu­gati tudósítók hírül ad­ták, hogy a vidék síita muzulmánjai, akik bé­keidőkben is csak nehe­zen és távolságtartó udvariassággal tűrték az arrajáró idegeneket, az iráni muzulmánok hatása alatt egyre na­gyobb idegengyűlölet­tel fordulnak minden külföldi ellen. A kabuli lap Nurisz­­tánt is emlegeti, a Hin­du Kush hegység vadre­gényes észak-keleti ré­szét,, mint idézzük: .......rendkívül érdekes hegyvidéket, különös­képpen turisták és va­dászok számára.” A cikk azt már nem mondja el, hogy a hegy­ség oly mértékben ér­dekes és ó vad, hogy se­­­­ha egyetlenegy szovjet katona, sem az afgán kormányhadsereg hon­védje nem merészke­dett oda. „Pihentető körséta Kabul környé­kén” jelszóval a cikk Isztalef hegyi falut is a megnézendő látványos­ságok közé sorolja. A fa­lu az afgán ellenállók kezén van, és heves szovjet bombázások cél­pontja. „Jöjjön Afganisztán­ba üdülni! Olcsó, exoti­­kus és nem szűkölködik kalandokban!” Ilona’s Salon Új magyar kozmetikai szalont nyitottak a Simonyi nővérek, Glenview, ill.-ban. Szeretettel várjuk a kedves magyar vendégeket. Arcápolást, tartós szempillafestést, manikürt, pedikürt csinálunk. Magyaroknak árkedvezmény. 1410 Waukegen Rd. Glenview, III. 60025 Tel: (312) 998-6400 Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. ______________a Chicago és Környéke Szerkesztősége MEGRENDELŐ SZELVÉNY Megrendelem lapjukat . Meghosszabbítom előfizetésem . Az előfizetési díjat..........évre mellékelem. Előfizetési díj: Egy évre $25.00, félévre $15.00 NÉV HÁZSZÁM. UTCA VÁROS ZIP CODE TELEFON Társasan szép az élet! Ha magyar barátot vagy élettársat keres forduljon hozzánk bizalommal! Teljes diszkréció! TÁRSKERESÉS 4125 N. Central Park A­c. Chicago. II. 606IX Tel: 312/ 478-0853 165 cm. magas, 24 éves, független, jó megje­lenésű, (mások által­ csinosnak mondott) koz­metikus szakképzettségű leány vagyok. Káros szenvedélyektől mentes. Szeretek mindent,­­ ami az életet szebbé, változatosabbá, értéke­sebbé teszi. 38 éves korig keresem azt a mély­érzésű, korrekt, jó megjelenésű „anyagilag rendezett” férfit, aki szeretetre és boldogság­ra vágyik, és azt viszonozni is tudja. ___________„Boldogság” jeligére.____________ Ismerkedés — Ismeretlenül Egyetemi műveltségű, biztos állású, 50-60 éves, egészséges, jó kedélyű férfi válaszoljon, — ha érdekli — egy csinos, művelt, kedves asszony ismeretsége. „Szép asszony — jó asszony” jeligére. 37 éves, elvált, 172 cm magas, 75 kg súlyú, szőke hajú, kék szemű asszony, két fiú gyer­mekkel keresi olyan jóérzésű, intelligens, gyermek és családszerető férfi ismeretségét házasság céljából, ki a jövőben otthont nyújt­hatna nekünk. Jelenleg Münchenben élünk, szeptemberben hagytuk el Magyarországot. _________„Nyugodt jövő” jeligére.___________ Jó megjelenésű, 35 éves elvált férfi, házasság céljából megismerkedne egy komoly, rendes hölggyel 30-35 éves korig. Fényképes leveleket kérek a Kiadóba: „A két gyermek anyukát keres” jeligére. Elvált nyugdíjas keres ismeretség céljából 55-60 év körüli megbízható hölgyet. „November” jeligére. Középkorú nő keresi egy nyugdíjas férfi is­meretségét barátság céljából. „Margit” jeligére. Látogatóban lévő, özvegy édesanyám részé­­re keresek társaságot, hasonló szituációjú és korú úriember személyében. Édesanyám 66 éves, nyugdíjjal, rendezett anyagi körülményekkel és egy budapesti Duna-parti lakással rendelkezik. Hangsúlyo­zottan jó háziasszony, egészséges, kiegyensú­lyozott és életvidám. Tartózkodási helye fel­váltva Budapest és Chicago. Közös szimpátia esetén házasság. ______________relige: „66”

Next