Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-07 / 49. szám

10. oldal Két háború között Harmadik rész Fáy István Mai írásomban foly­tatom azt a sorozatot, mely az első és a máso­dik világháború közötti Csehszlovákia, közel egymillió magyar pol­gárának az elnyomásá­val foglalkozik. Különö­sen aktuális ez ma, ami­kor a felvidéki magyar­ság sorsa még nehezebb, mint azelőtt volt. Csoóri Sándor, az egy év hallgatásra ítélt írónk, Duray Miklós „Kutyaszorító” c. köny­véhez írt előszavában a következőket mondja:­­ „Az 1919. május 20-i jegyzékében Csehszlo­vákia küldöttsége a kö­vetkezőket ajánlotta fel a párizsi béketárgyalá­sokon: „A csehszlovák kormány szándéka az, hogy ezt az államot úgy szervezze meg, hogy ez a nemzetiségi jog alap­jaként azokat az alapel­veket fogadja el, ame­lyek a Svájci Köztársa­ság alkotmányában ta­lálhatók, azaz szándéka az, hogy a Csehszlovák Köztársaságból egy Svájc-jellegű államot alapítson, természete­sen Csehország, különös viszonyainak a figye­lembevételével. Egy rendkívül liberális rend­szert hozzon létre, mely a svájcihoz hasonló lesz.” Akkor még volt, aki az ilyen csalétekben hitt, de a színfalak mögött „Csehszlovákiában a magyar sajtó helyzete még nehezebb, mint Ro­mániában. 1922 évi júni­us 26-án megszüntették az előzetes cenzúrát, s helyébe a lapelkobzások kerültek. Erre jellemző, hogy 1927 évi január 1-től október 1-ig, tehát kilenc hónap alatt 1523 lapelkobzás történt. A legutóbbi években például a Kassai Napló 1927. szeptember 1,2,3, és 6-iki, a Prágai Ma­gyar Hírlap 1927. szep-Benes és Masaryk hazu­­dozását a bosszúra szomjas Clemanceau és Wilson a „nagy huma­nista” készpénznek vet­ték. Ezek után olvassuk el a Nemzeti Újság 1929. január 8-án megjelent vezércikkét és megtud­juk, hogy mit jelentettek ezek az üres ígéretek eb­ben a mesterséges fé­regnyúlványban. tember 4-iki számait a Rothermere akcióról megjelent közlemények miatt, — az utóbbi lap 1928. március 6-iki szá­mát Bethlen gróf minisz­terelnök március 4-iki debreceni beszédének közlése miatt, — a Po­zsonyi Híradó 1928 ja­nuár elején megjelent számát a dunai jégtor­lódás igazi okainak köz­lése miatt kobozták el. Ugyanakkor Bethlen gróf beszédét a Narod­­ni Politika, Prager Tag­blatt és egyéb nem ma­gyar lapok szabadon kö­zölhették. Hogy a felvidéki la­poktól mennyire távol akarják tartani a cson­ka ország híveit és íróit is, arra példaképp fel­hozzuk, hogy a negyven­éves jubileumát ülő iglói Szepesi Hírlapnak 1924 évi augusztus 27-iki 80-ik számából a cenzúra Jó­zsef főherceg következő sorait törölte: „A Sze­pesi Hírlap negyven­éves jubileuma alkal­mából köszöntöm a Ma­gas Tátra fenséges bér­ceit, melyek tövében annyi kedves napot töl­töttem, köszöntöm a Felvidék lakóit, kikhez annyi múlhatatlan em­­lék fűz. Budapest, 1924. június József főherceg. De érdekes elbánás­ban volt része a később egyesült „Szepesi Hír­adó —Szepesi Hírlap” c. most már egyetlen szepesi újságnak, ame­lyet 1927 szeptember vé­gén — a választási idő­szak alatt — előzetes cenzúra alá helyeztek azon a címen, hogy: „Magyar irredenta lap.” A határozatot írás­ban nem volt hajlandó a hatóság kiadni. Ezzel a „nagy” cseh kultúrával szemben csak arra mutatunk rá, hogy már 1898-ban az „elnyomó” Magyaror­szágon huszonegy tót nyelvű lap és folyóirat jelent meg és 1908-ig ez a szám megkétszerező­dött. A Budapesten meg­indult „Slovenske Novi­­ny” című napilap pedig olyan elterjedtségre tett szert, hogy a világ­háború végén napi 30.000 példányban jelent meg. A tót lapoknak ez a ro­hamos emelkedése min­denesetre azt bizonyít­ja, hogy a magyar ál­lamhatalom nem volt a tótok, s így a nemzeti­ségek elnyomója. A Magyarországról származó napilapok kö­zül a Felvidékre és a rut­­hénföldre csak három­négy — nekik megfelelő — bevitelét engedik meg, míg a többi elől már tíz éve zárva a határ. Ha azonban valaki ar­ra hivatkoznék, hogy a politikai lapok más be­számítás alá esnek, úgy sietve kell rámutatnunk arra, hogy a tudomá­nyos és egyéb szakla­pok, valamint szépiro­dalmi lapok túlnyomó­­részt ugyancsak ilyen elbánásban részesül­nek. Ne hivatkozzunk a­ cseh alkotmány 116. szakaszára, amely a postai küldemények „sérthetetlenségét” biz­tosítja, de tegyük fel a kérdést: vajon a ma­gyar sajtótermékek el­nyomására nem vonat­kozik-e Masaryk Tamás köztársasági elnöknek „Az új Európa” című munkájában foglalt az a megállapítása, hogy „Vegyes lakosságú ál­lamban nagy erőpazar­lással és az erkölcsi színvonal csökkentésé­vel jár az elnyomás”? A kérdés, mellyel a vezércikk befejeződik véresen aktuális napja­inkban, amikor minden­ki az „alapvető emberi jogokról" szaval és ez az üres retorika keresztül­harsog a világon. Ugyan­akkor hisztérikus je­lenetekben követelik önállóságra még nem érett fekete törzsecs­­kék független állami­ságáért, a radikális if­júság és a kevésbbé if­jak is tüntetéseik során az egész emberiség se­gítségét. Megfeledkez­­nek azonban arról, hogy Európa kellős közepén egy több, mint ezer éves keresztény nép, mely egész történelme folya­mán a nyugati civilizá­ciót védte, sokkal ala­csonyabb kultúrájú, bosszúszomjas népek szellemi és fizikai geno­cídiumának van kitéve. Tíz évvel ezelőtt írták alá a Helsinki Egyez­ményt, mely biztosítot­ta ugyan a „status quot”, de ugyanakkor mindent megígért arra vonatkozóan, hogy az egyes országokban lé­vő kisebbségek a legtel­jesebb jogot élvezik, hogy nyelvükben, ha­gyományaikban és val­lásukban háborítatla­nul fejlődjenek. Még­sem ért ez az ünnepélyes aláírás semmit, mert az­óta a szenvedés és az el­nyomás csak megsok­szorozódott. Mindennek a kezdetét jelentette a fent idézett vezércikk­ben felsorolt jogtalansá­gok elkövetése. Néhány hete pedig a népek jogait aláíróknak még volt képük össze­jönni Helsinkiben, hogy megünnepeljék ezt a semmit nem érő papír­darabot, holott a két­hónapos ottawai konfe­rencia még annyit sem ért el, hogy egy közös nyilatkozatban állapod­janak meg. Befejezésül, látva, hogy árva fajtánkat mindenki magára hagy­ja, még a saját kormá­nya is, Juhász Gyula halhatatlan sorával fel­tesszük a kérdést: Szellemi bojkott Csehszlovákiában írta: Dr. Olay Ferenc „Ki segít már, ha Isten sem segít”? Ügyvéd és jogtanácsos Végrendeletek — Baleseti ügyek Ingatlan átírások — Emigrációs ügyek Közlekedési—bírósági ügyek (Traffic Court) Nyugdíj (Soc. Security) ügykezelés Válóperek — Örökösödési eljárások etc— Méltányos ügykezelési díjak PAUL SZIGETVÁRI ATTORNEY AT LAW 1550 N. Northwest Highway Suit 311 Park Ridge, II. 60668 Tel: (312) 296-4900, vagy 692-7863 — Kaptál fizetésemelést? — Nem. — Miért nem mondtad, hogy megnősültél? — Mondtam, de az igaz­gató azt felelte, hogy üze­men kívül történt balese­tért nem vállalnak felelős­séget. Újdonsült vadász néhány jóbarátjával medvevadá­szaton van a hegyek kö­zött. Egy este feldúltan ront be a kis vadászházba, ahol laknak. — Itt vagytok mindnyá­jan? — kérdezi rémülten. — Igen, .. — Hála Istennek — só­hajt akkor mégiscsak egy medvét lőttem. NAGYTAKARÍTÁS HUMOR — Válás után megtartottam a hiázat; a férjem az autót, a motorcsónakot meg a kutyát kapta. — És a pénzzel mit csináltatok? — Azt az ügyvédeink osztották el egymás között! HaTHa vaLSKi .NGM. iSMera . Ez a gyár Pesten van, a Nagy­­nénikédet utcában. Amikor felhív­tam az igazgatót és elmondtam, hogy szeretnék írni róluk, azt fe­lelte: — Nagy öröm, boldogság és meg­tiszteltetés számunkra. Ezen egy kicsit meglepődtem, mert az újságírókat — tisztelet a kivételnek — nem fogadják min­denütt ilyen örömmel, boldogság­gal és nem mindenütt veszik meg­tiszteltetésnek egy kíváncsi­ újság­író látogatását. Munkakezdés előtt már ott vol­tam a gyárban. Azért ilyen korán, mert délelőtt tizenegy óráig kellett leadnom a cikket. A kapuban egy csinos, fiatal hölgy várt, aki meg­hajolt előttem. — Szeretettel üdvözöljük önt a Miatsuda gyárban! Zavarba jöttem, de én is megha­joltam előtte. —■ Kovács igazgató elvtárs vár engem. — Tudunk róla — mondta a leányzó és meghajolt előttem. Én is. Ő újra meghajolt. Én is. Aztán felmentünk a liften az ötö­dik emeletre. Az idős liftesnéni meghajolt előttem. Én is. Miközben mentünk felfelé, énekszót hallot­tam. Egy vegyeskórus énekelt, de nem értettem, hogy mit. — Most kezdődik a munkanap — mondta a kísérőm. — A dolgozók a vállalati himnuszt éneklik. Ezt a szokást a japánoktól vettük át. — És mit énekelnek? — Termelj vég nélkül és folya­matosan. Ahogy a forrásból buzog a víz! Növekedj ipar, nőttön nőj! Harmónia és őszinteség a jelsza­vunk. Célunk is mindig egy: Miat­suda, Miatsuda! Az igazgató mosolyogva, barát­ságosan fogadott és meghajolt előt­tem. Mit tehettem volna mást, én is meghajoltam. (Jaj, a derekam!) — Elöljáróban hadd mondjam el, másfél évvel ezelőtt Japánban jár­tam, tanulmányúton. Alkalmam volt alaposan körülnézni a Hatsu­­hita Villamosipari Műveknél. Meg­mondom őszintén, rengeteget ta­nultam és a tapasztalataimat a mi gyárunkban gyümölcsöztetem. Ap­ropó, megkínálhatom egy csésze teával? Szívesebben ittam volna egy ká­vét, vagy valami erőset, de ha csak tea van, legyen tea. — A dolgozóink is teát isznak. A teát gyorsan megfőzik, mert csak le kel forrázni a tealevelet. Ez is japán módszer. Ott láttam Tokió­ban, a Hatsuhitánál. A titkárnő — nagyon szép nő volt, elakadt a lélegzetem, amikor megláttam —, behozta a teát és meghajolt, mire én felálltam, meg­hajoltam és megköszöntem. A tit­kárnő megköszönte, hogy megkö­szöntem és meghajolt. Én is. De majdnem úgy maradtam, meghajol­va, szerencsére sikerült kiegyenesí­teni magam. Miután megittuk a teát, az igaz­gató folytatta a tájékoztatót: — Üzemünkben, a dolgozók egy­forma köpenyben dolgoznak. A kö­penyeken, mint rajtam is látja, egy szám van. Az én számom az egyes, mert én vagyok az igazgató. A szám a beosztástól függ. Minél alacso­nyabb a beosztás,annál nagyobb a szám. Ezt is Japánban láttam, a Hatsuhita gyárban. A tizen aluli számoknak jár a legnagyobb tiszte­let. A dolgozóknak mélyen meg kell hajolniuk előttük. Ez is japán szo­kás. A beszélgetés után az igazgató felajánlotta, hogy megmutatja az üzem egyik részlegét, amelyre na­gyon büszke. Ebben a részlegben három brigád dolgozik, kitűnően, a Cseresznyevirágzás, a Barackvirág és a Borostyánlevelek brigád. Lementünk egy szupermodern csarnokba. — Ugye, szép? — kérdezte az igazgató. Valóban szép volt és tiszta, sehol egy eldobott csikk, az ablakok ra­gyogó tiszták, kellemes, friss le­vegő. — Van mit tanulnunk a fejlett kapitalista országoktól — mondta büszkén az igazgató és beljebb ve­zetett. A csarnokban, legnagyobb meglepetésemre, komfortosan be­rendezett boxokban lovak álltak. — Ez itt az istálló! — Istálló? Miért kell önöknek is­tálló? — Hogyhogy minek — kérdezett vissza a Miatsuda gyár igazgatója. — Mi gyártjuk a legmodernebb ló­­vasutat a világon ... Furcsaságok... Washington: Az ame­rikai egészségügyi ha­tóságok közölték, hogy ezentúl hivatalosan is elismerik az Aspirin szívgyógyító hatását. A jelentés szerint akinek már volt szívinfarktusa és naponta egy tabletta Aspirint szed, egyötödé­re csökken az esélye, hogy újból szívrohamot kapjon. Arról nincs hír, hogy egészséges ember­re milyen hatással van a napi egy darab Aspirin. Az orovosok eddig csak olyan betegeknél alkal­mazták az Aspirint, akiknek már volt szívin­farktusuk.• Peking: A jó hír az, hogy ezentúl közlik a rossz híreket, — írja az egyik kínai újság vezér­cikke. Az elmúlt évek­ben, — de különösen a kulturális forradalom idején — a kínai újsá­gokban ugyanis csak a jóról és a szépről volt szabad írni. A kínai új­ság szerint azonban ma­napság már olyan — úgymond — „kényes té­mákról” is beszámol­nak a lapok, mint a hi­vatalnokok visszaélései, vagy éppen a válás, így aztán Kína Nyugatra nyitásának legújabb eredménye: az a jó hír, hogy van rossz hír. • Tokió: A 32 éves nyu­gatnémet Rainer Ka­minski Japán legsikere­sebb taxisofőrje. Ő az el­ső és eddig egyetlen európai, aki képes volt letenni, a nem éppen könnyű taxivezetői vizs­gát, méghozzá japánul. Hat hónap alatt hétszer vágott neki, míg végül sikerült. Kaminski ed­dig Nyugat-Németor­­szágban és Ausztráliá­ban volt taxisofőr. Négy éve él Japánban és ez alatt az idő alatt any­­nyira megtanulta a nyel­vet, hogy képes volt a taxivezetői jogosítványt megszerezni. A taxivál­­lalat, amelynek dolgo­zik, nagyon elégedett, mert a nyugatnémet so­főr naponta 40-50 fuvart is csinál. A japánok ugyanis szívesen utaz­nak egy európaival, aki a nyelvüket beszéli. • Moszkva: Részeg tol­vaj ne áruljon lopott hol­mit! — ezt a tanulságot vonhatta le saját kárán Szadokov, a szibériai favágó. Mint arról a Szo­­cialiszticseszkaja In­­dusztrija beszámol, Sza­dokov, a bratszki fafel­dolgozó munkása, egyik este igen csak felöntött a garatra. Pénze hamar elfogyott, de még min­dig kívánta az italt. Az egyik lakás ajtaját el­felejtették bezárni és így a pityókás favágó kedvet kapott egy kis te­repszemlére. A szek­rényben szőrmebundát és sapkát talált. Gon­dolta, ezt is vodkává le­het varázsolni. A kocs­ma felé haladva, még az úton eladta a sapkát 50 rubelért. A sapka árán vásárolt vodka azonban hamar lecsúszott a tor­kán, és ekkor Szadokov az italbolt vezetőnőjé­nek felajánlotta a gyö­nyörű szőrmebundát. Szadokov pechjére az üzletvezetőnő rögtön fel­ismerte, hogy saját bun­dáját próbálja eladni neki a részeg favágó, így Szadokov vodkaivá­­szata a rendőr­őrszobán végződött. Mexikó­város: Placi­do Domingo népszerű operaénekes felkérte a világ operaházait: en­gedjék meg neki, hogy meglévő szerződései tel­jesítését egy évre elha­laszthassa. Ez idő alatt negyven jótékonysági koncertet kíván adni a világ különböző stadion­jaiban, amelynek teljes bevételét a mexikói föld­rengés áldozatainak ajánlja fel. „Az az elha­tározásom, hogy jóté­konysági koncerteket adok sok felesleges bo­nyodalmat okozna, mert ez idő alatt, a már alá­írt szerződéseimet meg kellene szegnem. Ezért fordulok a nagy nyilvá­nossághoz, és kérem a világot, hogy egy évig tekintsenek el szerző­désben vállalt kötele­zettségeimtől” — nyi­latkozta Placido Domin­go. A negyven jótékony­­sági koncertből 10 millió dollár bevételre számít a népszerű operaénekes, amiből 200 hajléktalan mexikói családot lehet­ne lakáshoz juttatni. D­iego Maradona, a Na­poli dús hajú világ­­klasszisa mondta: — Az edzőnk minden bajnoki évad előtt megmér bennünket. Legutóbb 167 centi voltam, most meg már csak 165. — Hogy létezik ez? — Úgy látszik, kopaszo­dom. A veterán játékosnak­­* másodedzői állást kí­nált a­­ klubja. Az öreg sztár nem fogadta el. — Láttam már ilyesmit — mondta. — Az embert fölfelé buktatják, és akkor veszi csak észre, hogy föld­szintes a ház. A Pilkington börtön­­­igazgatósága — több oldalról jelentkező igény­nek eleget téve — úgy ha­­tározott, hogy jelentősen kibővíti a bannlakók sport­­programját. A műsorra most a rúdugrás és a gu­miasztal is felkerült. Persze mindkettőt csak tornateremben gyakorol­hatják. mexikói Baracuflu ta­von idén is megren­­­dezik a hagyományos eve­zősversenyeket. A regatta különlegessége: rajt előtt az összes hajót megfúrják. A vízvonal alatt. Az győz, aki a legnagyobb távolsá­got képes megtenni, mi­előtt hajója elsüllyed. Végre egy sportág, ahol nem az edzőt fúrják! L­ondonban játszották a , London Irish—Trinity College rögbimérkőzést. Nem ment teljesen simán. 1. A vendégek, útban a pályára, eltévedtek, a meccset egy órával később kezdték. 2. A mérkőzés során há­rom súlyos sérülés történt. Mentők, ambulancia. 3. A játékvezető órája mérkőzés közben megállt. Hat perccel tovább játszot­tak. 4. Útban az öltöző felé a játékvezető megbotlott, és a lábát törte. 5. A vendégcsapat öltö­zőjét ismeretlen tettesek kifosztották. A vendégcsapat egyik já­tékosa ekkor kezdte az ök­lét rázni a házigazdák fe­lé: — Megálljatok, jöttök még ti is mihozzánk! HIDEG IDŐK - Félreértette a kritikámat, nem a lába, hanem a darab nem tetszett!

Next