Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-03-22 / 12. szám

A Díszvacsora Erzsébet nővér­e tiszteletére a Torontói Kultúrközpontban . Vasárnap, március 9- én Torontó és a Niagara Félsziget magyarsága fényes külsőségek kö­zött ünnepelte Erzsébet nővért, aki a Hamilton környéki szegények, be­tegek és öregek megse­gítése érdekében évti­zedek óta folytat sikeres pirikát. A díszvacsorá­val egybekötött megem­lékezés a torontói ma­gyar Kultúrközpontban folyt le, amelynek Ár­pád termét zsúfolásig m­egtöltötte a helybeli és messzebbről jött ünnep­­lő közönség, ij Az ünnepség megnyi­tása és az asztali áldás után, amelyet Somfay Béla jezsuita atya mon­dott, nagyszerű vacso­rát szolgáltak fel a Kul­­túrközpont Női Csoport­jának tagjai, akik az egész estélyt rendezték. A vacsora után a Kodály Kórus több énekszámot adott elő nagy sikerrel, Zhdubán György ve­­rényletével. Majd dr. Ormay József, a Magyar Ház elnöke felolvasta G. Emmet Carter torontói bíborosérsek levelét, amelyben Erzsébet Nő­vért és a megjelenteket üdvözölte. Utána Dr. Irányi László, az emig­rációban élő magyarok püspöke, magyar és an­gol nyelven méltatta Erzsébet Nővér nagy­szerű munkásságát az emberi szenvedések enyhítésére. „Indiának van egy nagy Teréz Nő­vére, nekünk, magya­roknak nagyszerű Er­zsébet Nővért adott az Isten” — mondotta. Utá­na főtiszteletű Berta­lan­ Imre, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke emel­te ki, milyen nagy és ne­héz feladat az árvák­kal, szegényekkel és öre­gekkel való foglalkozás, amelyre különösen nagy szükség van az emigrá­­c­ióban. Az Amerikai Magyar Református Egyesület már száza­dunk elején megkezdte ezt a munkát Ameriká­ban és felemelő tudat minden magyar számá­ba, hogy Erzsébet Nő- V­ér egyéni buzgalmával i­ly nagyszerű ered­ményt tudott felmutatni e téren a mostani ma­terialista világban.­­ Irányi László püspö­köt és Bertalan Imre, az Amerikai Magyar Re­for­mátus Egyesület el­nökét a közönség feláll­ta, perceken át lelkes i­nneplésben részesítet­tig. A műsor további ré­szében Inokay Kriszti­na, a magyar credit tan­folyam tanulója, gyö­nyörű magyarsággal és utolérhetetlen bájjal szavalta el Vörösmarty „Anyám Könyve” cí­mű megható versét. Né­­gyesy Irén költő pedig saját műveiből szavalt nagy sikerrel. Az est díszvendégét és ünnepeltjét, Erzsébet Nővért, dr. Ormay Jó­zsef, a Kultúrközpont elnöke mutatta be. Ki­emelte, hogy a hamilto­­ni, 155 személyt befoga­dó Erzsébet Öreg Otthon 30 évi, az 580 személy el­helyezését szolgáló Er­zsébet Falu pedig 10 éves múltra tekint visz­­sza. Sehol a világon nin­csen a magyarságnak két ilyen nagyszabású és kitűnően működő köz­pontja, amely azokkal a magyarokkal — és nem­magyarokkal — foglal­kozik, akik másutt nem találnának otthonra. Az emigráció legfontosabb feladata az ifjúsággal és az öregekkel való törő­dés. Végül Erzsébet Nővér emelkedett szólásra. Keresetlen szavakkal is­mertette azt a sokszor nagyon göröngyös utat, amelyet meg kellett ten­nie mielőtt az általa ala­pított és vezetett két nagy intézmény létre­jött. Néhány megható példával illusztrálta mennyire megérte a sok munka az elért ered­ményt: az elhagyatot­tak, az önmagukkal te­hetetlenek és szegények megsegítését. Megkö­szönte munkatársainak segítőkészségét és fá­radhatatlan munkáját, valamint mindazok tá­mogatását akik melléje állottak e nagy feladat megvalósításában. A kö­zönség meghatottan hallgatta szavait és nem szabadulhatott a bámu­lattól, hogyan tudott egy törékenynek és gyengé­nek látszó asszony egy­maga ilyen nagyot tenni. Hiába, régi igazság, hogy a szellemi erő messze hatalmasabb a testinél. Az ünnepély befeje­zéséül Békéssy István atya, a torontói Szent Erzsébet egyházközség ajándékát, Vincze Péter művét, egy terméskőbe erősített művészi feszü­letet adott át az ünne­­peltnek. A nagysikerű est mű­sorvezetője Takács Ba­lázs volt. Közreműköd­tek még Molnár András trombitaművész és Var­­nusz Xavér zongoramű­vész. Befejező szavakat Sárközy Aurél a Kultúr­központ alelnöke mon­dotta el, amelyben meg­köszönte a Női Csoport­nak és az összes többi személynek önkéntes munkáját, amely ezt a nagyszerű emlékvacso­rát oly sikeressé tette. Ki kell emelnünk, hogy a két Washingtonból jött magyar főpap repülője­gyét az International Travel Service ajándé­kozta a Kultúrközpont rendezőségének. Párizs, a­j Szőke Klári Az év első két hónap­jában a párizsi televízió 1 számú adóján meg­szűnt az esti szórakoz­tató műsor, helyében vá­lasztási kortesbeszéde­ket hallhatunk. Átkap­csolhatnánk más állo­másokra is (február 20- án az ötödik adót is meg­indították), de nem tesz­­szük, mert valódi kaba­rét csak ilyenkor látha­tunk.­­Egyik másik poli­tikus előadása, vitaest­je rendkívül lenyűgöző. Számos közül kimagas­lott a kommunista főtit­kár Georges Marchais beszéde és előadásmód­ja, amelyet egyetlen (s mindent túlzó) utánzó művész sem lenne képes méltóképpen visszaad­ni. Kortesbeszéde köz­ben az a határozott vé­lemény alakult ki ben­nem, hogy ez az ember pályatévesztett. Ha szí­nésznek ment volna, ahol a mindenkori kis­ember izgatott figuráját alakíthatná, nagy sikert aratna, így, még a tár­saságunkban lévő kisfiú is nevetve mondta: „Ki fog erre a bácsira sza­vazni, ha így ordít? Ki menne, hiszen ez verné a népet”. — Nem is veszé­lyes már ez az ember kisfiam, — mondta az apja, hála Istennek a franciák is kezdenek rá­jönni. Monsieur Barre estjén (aki Giscard d’Estaing alatt miniszterelnök volt) pedig arra gondol­tam, miért fárad hosszú beszéddel, játszatná be azt a régi vitáját M. Mitterrand-dal, aki ak­kor harcolt elnökségé­ért, s akinek megmon­dott mindent előre, hogy ha ezt így teszi, akkor az így és így lesz. Minden úgy is lett! Az ország el­szegényedett, a munka­­nélküliség nőtt stb., stb. Ma, ha azt a régi beszéd­jüket levetíttetné a tele­vízióban és mellette egy táblázaton bemutatná mennyire igazolódott amit akkor a jelenlegi elnöknek mondott, a nép mint nagy jóst tisztelné s a kisujját sem kellene mozdítania, besétálna a parlamentbe. (Remél­jük így is ott lesz.) Dobogó szívvel figyel­jük a politikusok vitáit s erősen reméljük, hogy legalább a parlament­ben jobboldaliak lesz­nek, mert már minden­kinek elege van a szocia­lizmus vívmányaiból. Maradjon az csak ott a mesék világában, ahon­nan elindult. Számtalan magyar is­merősöm tönkrement az elmúlt években, sokan stagnáltak, mert a ren­delés a munkalendület eltűnt, megbénított min­dent az állam, új tör­vényeivel. Egyik honfitársam mesélte: Amikor ideér­keztem, egy más itt élő magyar bíztatott, men­jek tovább valahová máshova, „itt ha össze­esel az utcán átlépnek rajtad” (enyhe túlzás) „itt a kutya sem törődik veled”. Éppen azt­ aka­rom válaszoltam, hogy azt csináljak amit aka­rok, s a kutya se törőd­jön velem. Rég kijöttél már,­­ mondtam neki s nem emlékszel, hogy ott­hon az állam által fölál­lított irányítás, korláto­zás, gondoskodás, ne­vezzük ahogy akarod az ami az egyént az őrület­be kergeti... S kérem itt van, itt is ugyanaz kez­dődik! Elkomorodtunk kis magyar társaság. Igen, de itt meg fog változni, — mondta egyikünk csak észnél legyenek a franciák. Míg otthon. Marad a lélekölő, bénító helyzet, hiába szeretne változtatni rajta a ma­gyar... S már negyven éve. KÉT KERÉKEN ÍJVÍZSZINTES: 1. Tengerentúli terü­let . 12. Szamárbőgés. 13. Figyelmeztetés biciklistáknak. (zárt belük: H, A, N). folyt, a függ. 12. és 33. sz. sorban. 14. Nyilaslik. 15. Ehhez a helyhez tartozó. 16. A gallium vegyjele. 17. Dühösen ha­rap. 19. Az autóversenyzés egyik ága. 20. Olimpiai bajnok holland úszónő. 24. Dar ... Salaam.­­22. Somogyi köz­ség. 24. Francia író, bizonyos kegyetlen­ség névadója. 25. Fogait belemélyítő. 21. Ételhez valamit kavar. 27. Hajat vá­gató. 30. Kukoricalepény. 31. .. .-hegy­ség Spanyolországban, az Ebro jobb partján fekszik. 32. Folyadékot szivaly­­lísz. 35. Tartó. 36. Ronggyá koplal. 38.­­ldáját Illyés Gyula írta meg. 39. Azs. kt latin formája (manu propria). 40. A m­últ század divatos női ruhája. 43. Pe­ried a rab! 45. Lángpad­osú angyal. 46. Tudja, hogy kicsoda. 49. Kábítószer. 51. Seney Jones operettje. 53. Nyugat-afri­kai ország. 54. Eure­ et­:... francia me­­gye. 56. Növényi védőszerrel behint. 58. Saitkozódik, népiesen. 59. ... Power: a fieri­kai színész volt. 60. Német író, a két világháború között igen népszerű volt (Richard). 62. Idegen Anna. 63. Eiö­nnyezik. 64. Igen régi. 65... .sec, fél­­éles (szeszes ital). 67. Tartalék. 68. Ziliz hltárai! 69. Lapos, kerek, ellenző nél­küli sapka. 70. Férfinév. 72. Katonai egység. 73. M csodás. FÜGGŐLEGES: 1. Izgatott. 2. Ég­színkék. 3. Teljeset­ kinyit. 4. Szintén. 6­5. Az embertan tudósa. 6. Szóösszetéte­lek elején a vele összetett fogalom mó­­ó­dosítását jelöli. 7. Magasított. 8. Bo­lognai festő (Guido). 9. Női becenév.­­ 10. Félkész! II.­Szorongás. 12. A figyel­meztetés második része (zárt betűk: R, K, L). 18. Vízben fejlődő gőz. 20. Ruha- 2 darab. 22."Francia költő, drámaíró, fő műve az Übü király. 23. Kiss me ...! 3 (Csókolj meg, Katám!). 24. A vizsz. 70. sz. sor angol változata. 25.'Dögevő raga­ ' hozó. 28/Építész (Miklós). 29. Üde le­vegő. 33. A figyelmeztetés befejező ré­­­­sze (zárt betű: I). 34. A könyv szerzőjé­re valló. 37. Törékeny anyag. 41. Női név.. 42. Szeretet, szerelem olaszul 4 (AMORÉ). 44. Mindenre jó orvosság. 47. Amerikai író (Irving). 48. A lélek- 4 tanban: az Én. 50. Ditta beceneve. 52. Színész (András). 55. Zötyköl. 57. Írás- jó jel. 61. .Ez kerül a vadásztölténybe, kis­sé régiesen. 63. dália szerelme. 65. Daj­ka. 66. Becézett Emese. 67. Halom lej­tős oldala­* 69. „Szem. szem. szem ... gyönyörű szem Ez a*leányszem” (Vö­rösmarty). 70. Dohányzik. 71. A kurcsa­­tórium vegyjele. 72. idegen kötőszó. "Duna-parti séta: Brege, Straubing, Regensburg, Asam. heurigerek. pozsonyi, Petronell, Erlaul, Enns, Linz.-zene fővárosa. Mihály-kapu. Ulm. Brigach. Bad. Isaf. Belvedere, Dévény. Szent István dóm. Város­háza. tuttlingeni. Donau. Operencia. Passau. lovak. "1­8 „Segítség, örököltem! ’ ’ Saáry Éva Ez, annak idején, a „régi rossz időkben” egy filmbohózat címe volt, amiben — ha jól emlékszem? — Latabár Kálmán játszotta a fő­szerepet. Miért, hogy éppen ez jutott eszembe a szomo­rú história kapcsán, amit el akarok monda­ni? Lehet, a luciferi mondás kettőssége mo­toszkált a fejemben: „Tragédiának nézed! Nézd legott komédiának s mulattatni fog.” Min­den nézőpont kérdése, s az ember néha élcelődni tud (kínjában?) saját bá­natán, fájdalmán... Örökség? Mikor apám­nak nem tetsző férjet vá­lasztottam, dühbe gu­rult: — Kitagadlak! — Ugyan miből taga­dod ki Pista? — jegyez­te meg szarkasztikusan legjobb barátja, a körze­ti főorvos. — Az ezer holdból?? A mi családunkban nem örökölt soha senki semmit. Anyai nagyanyám 12 gyereket nevelt egyedül férje halála után az óvó­női fizetéséből, apám pe­dig a saját erejéből, éj­szakánként egy pékség­ben dolgozva végezte el az egyetemet, szerezte meg a diplomát. Az ostrom alatt Buda­pesten mindenünk el­égett, egy szál ruhában maradtunk (ami az én életemben később még két alkalommal megis­métlődött!) De mégis: létezett egy örökség — legalább­is virtuálisan. Édesanyám Böször­ményi úti fényképész­üzlete a háború idején jól jövedelmezett (kel­lettek az igazolványké­pek!), dőlt hozzánk a pénz, mint sem azelőtt, sem azután. Igen ám, de a pénzért már nem lehe­tett kapni semmit. Üre­sen álltak a boltok, egy­­pár­­ luxuscikkeket árusító üzlet kivételé­vel. Összevásároltunk egy csomó márkás porce­lánt (pár szobor még Lu­­ganóba is kijutott), két­­három cseh ólomkris­tály tálat s egy tizenkét­­személyes pohárkészle­tet is, mely kicsomago­­latlanul került le a pin­cébe, s olvadt amorf üvegtömbökké az ost­rom alatt keletkezett tűzben. Aztán egy szemfüles ügynök rábeszélte édes­anyámat a földvásárlás­ra... Telek! Nekünk, akik­nek a telezsúfolt, szűk kis bérlakáson kívül nem volt soha semmink! A balatonföldvári ha­tár egy részét felparcel­lázták. Ott vettünk szép, sarokvillának való he­lyet. Én — Veszprém me­gyei lévén — berzenked­tem ugyan kicsit a somo­gyi part ellen, ahol „ki­lométereket kell gyalo­golni a vízben, amíg az ember úszni tud”, de azért mégis szép volt. Már maga a gondolat! te Édesanyám örült, tér­­ke­vezgetett: „Oda meh­es­gyünk majd nyaralni!” de Aztán jött a „felsza­badulás”, az utána kö­­m vetkező komisz évek, s a sz­telek ott állt gázosan, szomorúan. di A tervezgető örömből d: csak a kín, a kényelmet­­­­lenség maradt. Időről - időre levél érkezett a balatonföldvári tanács- n tól, hogy „le kell kaszál­­h­­atni a füvet, mert kü­ v­lönben...” n Ez a huza-vona eltar­ l­­ott 1956-ig, sőt még azon­­ túl is.­­ Én már Nyugaton él­­í tem. Mit kellene kezde- s ni a telekkel?? Hogyan­­ lehetne a legelőnyöseb-­­ ben megszabadulni tő-­­ le? * A 70-es évek végén elő­pattant egy ötlet: elcse­­rélni egy Pest környéki házra!] Sikerült is találni Du­ ]­nafüreden egy csinos,­­ gondosan rendbentart ] tott villát. Lent két nagy helyi­ség, konyha, tussolófül­ke és egy nagy veranda. Fent: magas, erkélyes padlás. A kertben úszóme­dence (persze, kicsi), zöld hullámbádoggal fedett parkoló, ezenkí­vül két sor szőlőtő, ren­geteg alma-, cseresz­nye- és sárgabarackfa... • Édesanyám egyetlen egyszer, a halála előtti esztendőben nyaralt (két hétig) a házban. Büszke volt rá nagyon — „ő szerette!” —, s enyhén neheztelt is ránk, amiért nem be­csültük értéke szerint. Sétálgatott a kertben, a tarkafejű rózsák kö­zött, először és — utol­jára!• A villát én örököltem, de Magyarországon élő rokonaim gondozzák. Oda szállítottuk ki a budapesti lakás felszá­molása után megma­radt bútorokat, egypár régi képet és könyvet. „Nem érdemes kiad­ni” — véli unokanővé­rem, — „mert több kárt tesznek benne a lakók, mint amennyit fizet­nek.” Hát áll — üresen. Néha javíttatni, fes­tetni kell a falakat, időn­ként ki kell cseréltetni egy-két lécet a kerítés­ben. A szőlő elpusztult, mert nem volt aki szak­szerűen gondozza, a gyü­mölcsfák hozamával pe­dig a „felesek” úgy gaz­dálkodnak, ahogy akar­nak: „Nem lehet sem­mit eladni!” Természetesen, haza­­­­mehetnék. „Éva-napo­­­­kat”, „irodalmi összejö­­­­veteleket” rendezhet­nék ott az összes előke­­­­lőségek meghívásá­­­­val... De nem teszem. Földi javakért nem va­­­­gyok hajlandó feláldozni a politikai meggyőződése­­i­met. (Zsarolni sem ha­­­­gyom magam ilyesmi­­­­vel!) De azért fáj. Min­dig egy ilyen kedélyes kis lakot képzeltem el E ,t Ti. ... magamnak, mindig er­'. ről álmodoztam. Kiülni a verandára, a kertbe, nézni a rügyező, virág­­■ baboruló, vagy melan­­­i­kólikusan lombjukat '■ hullató fákat, hallgatni a cinkék, a rigók füty­­i­­tyentéseit... Milyen szép műterem­­té lehetne átalakítani a adlást! Egyik oldalán ferde üvegtetővel! Vég­re meglenne az alkotó munkámhoz annyira szükséges (mindig nél­külözött!) környezet, légkör... Ház a Holdban! Édesanyám nem egy­szer mondogatta: — Magyarországra 50 évig még akkor sem len­ne érdemes hazajönni, ha kitakarodnának az oroszok! Annyira meg­romlottak az erkölcsök, annyira eldurvultak az emberek... Meg kelle­ne várni, amíg kihal ez a mostani nemzedék! De én azt már nem vá­rom, mert nem is vár­hatom meg. „Idegenben” élek? — „Jajgassak, mert itt más szagok az esték...? Idegenebb már csak ott­hon lehetnék.” — ismé­telgetem Elekes Attila, Milánóban élő költőba­­rátom szép versét. S ez egy kicsit megnyugtat. Mert igaz. Megjelent Dr. Pogány András új könyve, OKTÓBER ÚTJÁN A SZABAD VILÁGBAN Münchenben, a Hero Nyomda közreműködésével, 349 oldalon. A magyar emigráció történetének, szellemi és politikai küzdelmeinek friss, élesszemű és adatgazdag kommentárja az elmúlt 25 év során. Megrendelhető: a szerzőnél az USA-ban (Dr. Po­gány András, 201 Raymond Avenue, South Orange, New Jersey 07079) Európában Dr. Johann Herp Nyomda, Amalienstrasse 67 D-8000 München 40 címen. Ára: $ 14.00. Szabadföldi magyar könyvtárak és speciális ma­gyar könyvgyűjtemények ingyen tiszteletpéldányt igényelhetnek. V 9. oldal

Next