Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-04-12 / 15. szám

10. oldal Nagy árat fizettünk (Avagy, mikor kopogtak a ruszkik...?) Só Bernát közvetlen a háború utáni évek egyik népsze­rű vicclapjában — az még a Ludas Matyi előt­ti kor volt — jellemző rajzos vicc jelent meg. A házigazda és felesége a szalon közepén állnak és megelégedéssel néz­nek befejezett munká­jukra: nyakkendőkkel és nadrágszíjakkal sike­rült végre odakötözni a vendégségbe érkezett ri­adt házaspár kezét és lá­bát a fotelokhoz. A rajz alatt a követke­ző felirat állt: „Így ni! Na most szépen el fogjuk nektek mesélni, hogyan vészeltük át az ostro­mot...” Ugyanis fél­millió pesti mesélt akko­riban félmillió rémtör­ténetet, félmillió pesti­nek, csodával határos módon, fel nem robbant aknákról, borotvával ki­­kanyarított lóhúspecse­­nyékről, hathetes babfő­zelék diétákról, befala­zott szociáldemokra­tákról, és zabráló oro­szokról. A félmillió történet unalomig azonos volt, talán csak annyiban kü­lönböztek, hogy az egyik a Hernád utcában, a má­sik meg az Olasz Fasor­ban játszódott le. Végül Budapest fölül elszállt a korom és a kőpor. Múl­tak a hónapok, az évek, az évtizedek és egyes ostromélmények nyom­tatásban is kezdtek nap­világot látni. A pestiek meg ekkor kezdtek el csodálkozni. Ugyanis ezeket az élményeket ol­vasva többen úgy érez­ték: ha mindez igaz, akkor úgy látszik mi nem ezt az ostromot él­tük át. Elindult a pesti harcok legendairodal­ma. Az egész a Jézusarcú szovjet katonával kezdő­dött. Meg kell jegyez­nem, úgy érzem ezzel a harcossal a félmillióból csak egyetlen egynek volt szerencséje talál­kozni. A többi nem látta. Azok csak a „rücskös ké­pűvel”, vagy a „kirgiz­­pofájával” találkoztak. Aztán ahogy múltak az évek nőttek a könyves­polcokon a verses, a no­­vellás és memoárköte­tek, úgy szépült, szelí­dült fokozatosan az ost­rom megrázkódtatása. Minden valamire való író megírta már a maga kis dolgozatát versben, elbeszélésben, regény­ben, melyben az isme­retlentől való félelem­ből, életreszóló feleme­lő élmény lett. Mert min­den író jól tudta, hogy egy jól sikerült mondat­tal vállveregetést, biz­tonságot és nagyobb da­rab kenyeret lehet kiér­demelni, így társult az író képzeletében front­szakállas katonafej, a názáreti jóságos arcával. Bár Orzse néniben is hasonlóan társulhatott a kép, mikor az első oroszt Hejőcsabán megpillan­totta. Valószínűleg ő is így kiálthatott fel: — Jé­zus !! Itt vannak a rusz­kik...!! Persze ha már az iro­dalomról beszélünk, jól tudjuk: a papír türel­mes, az írógép nem be­szél vissza, és nagyon könnyű átesni a Pegazus túloldalára. Szabad le­gyen most idéznem pél­daként Lajos elvtársat, aki szintén jól átbukott. Bár elképzelem annyi esze volt, míg e sorokat írta, óvatosan odébb ült néhány méterrel, hogy kikerüljön a fenye­gető csillár alól. 1984- ben megjelent emléke­zéseinek 466-ik oldalán nagy nekiveselkedéssel a következőket írja. Jól figyeljük kérem, mert ezt még tanítani fogják valamikor a ma­gyar iskolákban. „Szót kell itt ejtenünk — írja — még egy vi­lágszerte elterjedt kato­naszokásról, a zabrálás­­ról.” (Figyeljük csak meg, hogyan ártatlano­­dik a pesti zabrálás „vi­lágszerte elterjedt” ka­tonaszokássá?) „Ez is egészen más­képp festett, mint ahogy az emberek előre elkép­zelték. A mi katonáink a megszállt területeken sajnos mindenhez hozzá­nyúltak, ami fogható és mozdítható, kivált, ha értéke volt. És mivel rossz volt az ellátás, kü­lönösen elraboltak min­dent, ami ehető. (így ke­rülnek már bevezetőben, jó előre, saját honvé­­deink a zabrálással a vá­doltak padjára. Előzetes megvádolásuk után vég­re a szovjet katonákra is sor kerül, mikor így folytatódik az ostrom­mese.) ,,A szovjet katonák élelemhez nem nyúltak, inkább adtak mintsem vittek. Sajátságos kora­beli fogalom volt viszont a­­csellengő ruszkid. Pi­henőben lévő eltávozást kapott katonák csopor­tosan, vagy magányo­san sétáltak a város­ban, kíváncsian bá­mészkodtak, bementek házakba, bekopogtak (?) a lakásokba, és ha kedvükre való tárgyat láttak, elkérték. (Látod kedves olvasó, rosszul ismered a saját törté­nelmedet. Ezek a­­csel­lengő ruszkik, ha ked­vükre való tárgyat lát­tak azt elkérték. De belépés előtt termé­szetesen kopogtak.) Elsősorban a karóra érdekelte őket, aminek közvetlen hasznát ve­hették, és ami bajtársak között nyilván fontos cseretárgy lehetett. De szívesen vettek bizonyos hangszereket: szájhar­monikát, húzóharmoni­­kát, gitárt, mandolint. A legnagyobb érték ami­hez hozzányúltak, az ugyancsak bárhol hasz­nálható kurblis, régifaj­ta gramofon volt, meg a hanglemezek. Szemé­lyes tapasztalaton sze­rint ez utóbbiért már fi­zettek, vagyis konzer­­vet, kenyeret, csokolá­dét, ennivalót adtak ér­te.” (Szóval jól jegyez­zük meg: a kurblis gra­mofonért már fizettek is. Sajnos a legtöbb ma­gyarnak nem volt ilyen gramofonja. Na de most jön a java...) „Volt aki szívesen adta, mint én is, volt aki ijedtében, hiszen a kato­nánál fegyver van, és bármilyen kedvesnek látszó (?) de érthetetlen szavakkal kéri is, olyan mintha fegyveresen ra­bolná, mármint annak, aki félelmében adja, amit ad.” (Szóval ked­ves olvasóm, az a kirgiz katona, aki 45 januárjá­ban ott a pincében, a géppisztolyt öreg édes­apád mellének szegezve vette el az óráját, az olyan látszatot keltett megrémült édesapád­ban, „mintha fegyvere­sen rabolt volna”. Lám minden csak illúzió... No de Lajos elvtárs még mindig bírja szusszal.) „Én szívesen adtam, — állítja írásában — (nem hiába az Eötvös Kollégiumban nevelke­dett) és amikor a ház­ban már nem maradt karóra (?? nofene!) kí­náltam nekik pénzt, kí­­nálgattam a szép és sú­lyos ezüst cigarettatár­cámat, csak legyintett rá nevetve, minek az ne­kik...?” (Hát ugyan, minek is kellett volna egy „csel­lengő” ruszkinak 1945 februárjában a rommá­­lőtt Budapesten egy szép és súlyos ezüst cigaret­tatárca...?) Ez már kortörténet. Mondtam, ezt még taní­tani fogják egykor az is­koláinkban. Nem az ost­romot, az írást... Ez csak kiragadott példa, de szerencsére úgy tű­nik, mégsem olyan fe­kete az ördög, mint ami­lyennek festik. Ugyanebben az évben, ugyanannál a vállalat­nál megjelent másik könyvben, egy írónő re­gényalakjával már ezt mondatja el: — Nagy árat fizet­tünk, a szabadságot ad­tuk a felszabadulásért... Ugye ez már mennyi­vel őszintébben és bízta- - Hiába, a szocializmus sokkal fejlettebb. Ehhez nálunk Amerikában nem kell doktorátus. DIVATOS TÉMA - Béla most alkoholellenes cikkekkel keresi meg a vodkára valót. - Az utóbbi időben gyakran eltöprengek, hogy tulajdonképpen mi végre vagyunk a világon? NICK Phone: 583-9786 H & E MEAT MARKET Smoked Sausage and Delicatessen 3534 W. Irving Park Rd. Chicago, IL 60618 Store Hours Mon-Fri: 9AM-6PM Sat: 9AM-5PM Sun: 10AM-4PM SZOBOR Egy aranymondást hallottunk, őszinte szívivel ajánljuk klasz­­szis — és nem anny­ira klasszis — sportolók figyelmébe. — Ne törődj azzal, hogy mit mondanak a kritikusok. Olim­piai bajnoknak már emeltek szobrot Kritikusnak még so­ha. LAIKUS A hölgy nem tartozott a sport megszállott rajongói közt. A nagy atlétikai verseny lelátó­ján egyszerre csak a követke­ző szavakkal fordult a férjé­hez: — Ezt aztán végképp nem értem, ötvenezer ember száz kilométert autózik a csúcsfor­galomban csak azért, hogy lás­sa, hogyan tesz meg nyolc fiú nyolc szabad forgalmi sávon száz métert a saját lábán... EGYÉNISÉG Willie Mays, a San Francisco Giants baseballcsapatának csil­laga egyszer filmszerepet ka­pott. Saját magát kellett elját­szania egy tv-darabban. Forgatás előtt a rendező meg­kérdezte, hogyan akarja meg­oldani a feladatot. — Gőzöm sincs — mondta Mays. — Csak indítsátok el a kamerát és, ha én nem vagyok én, akkor szóljatok. A LÁTNOK HUMOR emléktábla TÖBB NEVES KDuuin SZERELME, AKIHEZ OLY SZÍVESEN MENE­­KÜLTEK ELESEDfiK ELÖL , Állítottak HaTHa VaLAKI .NeM. ISMERI — Igaz az, hogy háromszor megcsal­ta a férfit — kér­dezi a válóperes bí­ró a feleségtől. — Igaz. De ese­tek százait tudnám felsorolni, amikor hű maradtam hozzá. A feleség a ne­gyedik karambol után így vigasztalja a férjét: — Ne izgasd fel magad, fiacskám. Egy napon akadnak majd balesetek, amelyekben nem én leszek a hibás. — Egyszer még nagyon megkeserülitek, ti, férfiak, hogy­ így bántok a nőkkel ! tóbban hangzik...? És ráadásul nem is mi mondtuk... FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! ifj. Fekete István Hajótörött nemzedék korrajz Ezt írja a szerző a könyv előszavában: „Olyan formában próbáltam megörökíteni a történteket, hogy senkit ne botránkoztassak meg a szereplők parlagi nyel­vezetével és erkölcstelen tetteivel. Tessék-lássék törekvésem persze nem járt túlzott sikerrel, mert valójában nem is akartam kimosdatni az eseményeket. Irodalmi stílust, és virágnyelvet­ használva megközelítőleg sem tudtam volna visszaadni azt az erkölcsi és világnézeti nihilizmust, amiben az 1945-ös úgyneve­zett felszabadulás’ után hazánk lakosságának jelentős szá­zaléka élt.” Ez a mű nyerte el a Nyisztor Zoltán Irodalmi pályázat egyik első díját. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. A 446 oldalas kemény kötésű könyv ára:..$ 15.00, szállítási és csoma­golási költség: $ 2.00. Megjelent­ Szőke Klára: Négy hét Párizsban... A Nyisztor Zoltán irodalmi pályázat másik nyertesének Szőke Klárá­nak: Négy hét Párizsban című könyve is kikerült a nyomdából. Az írónő könnyed stílusban, bizalmas együttlétben Olvasójával meséli el mindazt, ami az olvasót érdekli az álomvárosról, Párizsról, amely vala­mikor valamennyiünk álma volt, ahová művészek sóvárogva tekintettek és amit az egész világ mint a pompa, elegancia központját tart számon, ahonnan szellemi áramlatok, forradalmak indultak el valamikor és amelynek Eiffel tornya a Szajna partján még ma is vonzza a turisták millióit... Ugyanakkor rendkívül érdekessen világítja meg a szerző 1956 előzményeit és a felejthetetlen szabadságharc napjait. A 200 oldalas könyv ára: 12.00 dollár + szállítási költség 2.00 dollár. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St. West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. SZŐKE KLÁRA Négy hét Párizsban.. KERES — Becsüs úr, nézze meg a múzeumban ezt a mű­kincset. Szeretném tudni, mennyit ér, mielőtt ellop­nám. HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB — Hová utazik? — Szegedre. Azt mond­ják, ott van egy működő utcai telefon. RUTIN A rutinos vásárló így szólt a zöldségesnél, mi­előtt még rátették volna az árut a mérlegre: — Miért számol tíz de­kával többet mikor ez húsz dekával kevesebb?! MEGLEPŐ — A kisfiamat elvittem egy pszichológushoz. A gyerek megállapította, hogy baj van a pszicholó­gus lelki életével. DICSEKVÉS — Az igazgatóm szerint nélkülözhetetlen vagyok a munkahelyemen. Én va­­gyok az elriasztó példa­kép. FÉRFI DOLGOK — Szerelmes vagyok minden nőbe. Az a baj, hogy mind viszonozza is. FLANC — Az én kisfiam kizá­rólag nyugati pelenkába hajlandó bepisilni. DERÉK GYEREKEK — A gyerekeim betettek egy szociális otthonba. Igazgatónak. OK — Miért olyan karikás a szeme, miért olyan kial­­vatlan? — Semmit dolgom éjsza­ka, de mindig hajnali há­romkor utazom a villa­moson, mert akkor kevés a BKV-ellenőr. NAGYPAPA — Már csak két öröm maradt számomra az élet­ben: a húszéves kis­uno­­kám és a tizennyolc éves barátnőm! NAGYMENŐ — Ha ma elkezdek gyűj­teni egy családi házra, jö­vő hét közepére együtt lesz a költség. REKLAMÁCIÓ — Kérem, ez a dobos­torta dohos torta! LOTTO . —­­Nincs egy eladó két­­találatos szelvénye? — Minek az? — A hatóság előtt iga­zolnom kell, hogy miből élek ilyen nagylábon. HARANGOZÓ A templomi harangozó lusta volt felmenni a to­ronyba harangozni, ezért aztán aznap a faluban nem is volt déli tizenkét óra. ­ A férje k­érdezteti, hogy hol tartja a­­ nokedliszaggatót?

Next