Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-01-04 / 1. szám
i®omnmMannárír Búcsú 1985-től Drámaibb nem is lehetett volna. Hó hullott Washington kupoláira, a görög és római utánzatú oszlopcsarnokokra. A kongresszus késő éjszakáig ülésezett, azután végre elnapolta magát 1986 januárjára. Ez a dátum Damoklész kardjának fenyegetése a kongresszus jórészének. Az egész képviselőház újraválasztással néz szembe, a szenátus szokott egyharmada úgyszintén. Amikor a honatyák az ország jövője és java felett döntöttek, jobban aggódtak saját jövőjük felett, a szavazók hangulata aggasztotta őket. Ronald Reagan nem könnyítette meg helyzetüket: az aggódás leegyszerűsítését sürgetve sarokba szorított ellenfelet és barátot. A demokrata párt azon aggódott, hogy minden kezdeményezés a republikánusoknak hagyva a szavazók továbbra is tömegesen pártolnak majd el tőle és a régóta bejósolt átcsoportulás bekövetkezik és az évtizedeken át többségi párt évtizedekre a kisebbségbe szorul majd. Ezért álltak át a legliberálisabb törvényhozók, előbb Kennedy szenátor, majd Dan Rostenkowski képviselő a ház beruházási bizottságának vezetője a Reagan-recept több elemének alkalmazása mellé, ezért írták át az adózási reformot demokrata színezetűvé. Amitől viszont a képviselőház republikánus tagjai rettentek meg. Az üzleti és egyéni kezdeményezést letompító javaslat estleg az államgazdaság lelassulásával járhat, és van-e ennél nagyobb veszély egy újraválasztás előtt álló kormánypárti képviselő számára? — Az átírt terv talán gáncs az ő kibuktatásukra? Megbokrosodtak hát és saját elnökükkel szembeszálltak. Reagannak személyesen kellett közibük jönnie hogy megmásítsák szavazatukat. Az elnöki töltőtoll, — mondotta Reagan — telítve van tintával a vétók aláírására, a neki nem tetsző kongresszusi javaslatok kigyomlálására. És kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt, kedves kongresszus! Tip tíz esztendeje a végéhez közeledik A képviselőház teltes házelnöke, Tip O’Neil Massachusetts-i képviselő, a honi közmunkák kijárásának egyik kiváló képviselője, 1985-ben csakis úgy tarthatta meg tisztségét a csúfos választási vereség miatt felbőszült és fellázadt demokrata képviselők engedélyével, hogy az esztendő elején megígérte önkéntes nyugdíjba vonulását. 1986-ban nem lép többé fel képviselőnek és így nem lesz házelnök sem. A Reagan-reformot átíró Rostenkowski ezért írt át most republikánus reformokat és két-három kollégája is ezért licitált őrá, s valamennyien Tip örökét óhajtják. A kis kukacok már magát Mr. O’Neill választókerületét is kikezdték, azt rágcsálják. Tip reménybeli képviselőjelölt utóda nem más, mint Joseph Kennedy III, a néhai Robert Kennedy szenátor fia, harmadik képviselője a dinasztiaalapító üzletembernek, aki elrendelte fiainak hogy belőlük pedig elnök legyen, legalábbis az elsőszülöttből ! Tim O’Neill napjai meg vannak számlálva, de ő továbbra is a másik ír-amerikai politikusét, ellenfelének Reagannak napjait számlálgatja: azt hogy mikor ér végre véget az Elnök sikersorozata? Amikor a republikánus képviselők ellene fordul,tak, Tip O’Neill a következő diagnózissal állott elő a múlt héten: „Reagan szárnyaszegett elnök, Jame duck president, — dörögte Tip—többé nem lehet őt újjáválasztani, — nincs jövője, — mindenki menekül tőle, — íme a szárnyszegett Reagan-elnökség kezdete. A cukor és az ostor Reagan az idomítók régóta bevált módszerét használta: magnetizmusával egyedül nem érte be, jobbjával cukrot osztogatott, baljában pedig ostort tartott a kongresszusba érkezve. Határozott ígéretet tett ott, hogy amennyiben a jövőben úgy látja, hogy Rostenkowski és demokrata társai által átköltött adóreform nem hű az eredeti javaslat szelleméhez és titkos adóemelést rejteget, a kereskedelmi élet lelassulásával fenyeget, úgy elnöki vétójával él majd és megsemmisíti azt. Aki azonban nem hallgat rá és nem fogadja meg tanácsát, nem adja meg most számára a kért támogatást, az£he számítson arra, hogy 1986-ban kiáll majd melléje és a Fehér Ház támogatásában részesíti újjáválasztását. Ez a kettős érv jórészt hatott, 54 republikánus képviselő végülis a Rostenkowski-Reagan reformterv mellett szavazott. A ház azt elfogadta és átpasszolta a szenátusnak. Ennek döntése a jövő esztendőre marad. A kongresszus, — ami eddig példátlan — karácsony küszöbén napolta csupán el magát és 1986 fenyegető közelségét érezve utazott haza, ahol már várta a nélküle feldíszített karácsonyfa. Ami hiányzott a kongresszusi karácsonyfa alól Aminek minden amerikai törvényhozó mesterévé vált eddig, a saját újjáválasztásának biztosítása volt. A választáshoz közeledve mindenki úgy ügyeskedik, hogy kerületének egy kis közmunkát vagy más közjót szerezne és az otthoniak előtt bizonyítsa, milyen eredményesen képviselte Washingtonban érdekeit. (Így nőtt a deficit évi két milliárd dollárra!) Ezúttal azonban nem akadt törvényhozó, kormánypárti republikánus avagy demokrata, aki tudná, hogy mit hoz majd számára a jövő évi költségvetés? Mi lesz a sorsa szívügyének, mondjuk az út vagy hídépítésnek, avagy valami más költségvetési juttatásnak? A bizonytalanságot két tényező magyarázza: túl azon hogy mit tesz majd a szenátus a ház által jóváhagyott adóreformmal jövőre, a másik nagy kérdőjele: az egész kongresszus a ház és a szenátus együttesen biggyesztette 1986 mögé, megszavazva a költségvetés kötelező kiegyensúlyozását 1992-ig bezárólag. Ez azt jelenti, hogy 1986-ban az amerikai kongresszus 30 milliárd dollárral kevesebbet ruházna be a szokottnál, éspedig a megszorítás minden vonalra kiterjed a legszükségesebb szociális juttatásokat kivéve. Más szóval mindenki kedvenc programja ki van téve a lefaragás veszélyének, az Elnök stratégiai védelmi kezdeményezése ugyanúgy, mint a képviselő úr újraválasztásához szükséges közmunka odahaza. És egy honatya mit sem utál jobban, mint a bizonytalanságot saját politikai jövője biztosítására ! Reagan elnök, mintha örömét lelné benne, ezt az érzést még jobban fölszította, múlt szombati beszédében azt ígérve, hogy 1986 a kötelező költségvetés kiegyensúlyozó ötéves terv első, kísérleti esztendeje, a keserű parlamenti csatározások éve lesz majd. De Reagan makacsul továbbra is szerencsés A kétmandátumos elnökök eddig kikerülhetetlen végzete volt a hatalom alkonya, rendszerint szorosan második győzelmüket követően. Franklin Roosevelt négy választást nyert, de közben elvesztette a kongresszust. Truman, Eisenhower, Johnson, Nixon mind vesztettek hatalmukból, népszerűségükből, avagy mind a kettőből, második mandátumuk során. Ronald Reagan, Amerika legöregebb elnöke, azonban annyi politikai szólásmondásra cáfolt már eddig is rá, hogy úgy látszik még a második mandátum a lecsúszás kezdetének bölcsességét is felborítja. 1985 kezdetén, amikor európai körútja során a Bittsburg-i temetőbe ment, ellenfelei és elsősorban a hírközlő média, temetni kezdte és legszívesebben már Bittsburgban hantolták volna el az Elnököt. De ki emlékszik ma Bittsburgra? A kommentátor-író csupán, aki az év mérlegét kénytelen felállítani. Azután jött Dél-Afrika, az apartheid melletti reagani szimpátia, — mondták az ellenfelek — ami majd magával rántja Reagant. De az Elnök ezt a kelepcét is kikerülte. Dél-Afrika problémája továbbra is Dél-Afrikáé, legalábbis egyelőre még az! És az annyit jósolt államgazdaság lelassulása sem következett be. A gazdasági katasztrófa amit 1981 óta ígérgetnek Reagan ellenfelei. Gorbacsov, aki fiatalabb és dinamikusabb, újabb nála, szintén nem temette maga alá Genfben idősebb vitapartnerét. Kelet-Európa szeretne kibontakozni a Kreml kényelmetlenül szoros öleléséből és régóta Reaganra kacsintgat. Ott azt suttogják róla, hogy erős egyéniség, Truman-szerű jelenség, előbb fegyverkezik és utána tárgyal, nem pedig fordítva. így történt, hogy amiről azt rebesgették hogy Reagan gyengéje: a külpolitika, a mínuszok helyett a pluszok közé került. Hazakerültek a TWA túszok, és eddig még nem adtunk el újabb országot. A felforgatás, a terrorizmus szüntelenül próbálkozik, de eddig még a tüzecskék itt-ott törtek ki, hogy nyomban utána elfojtsák Reagan irányítása alatt a nemzetközi tűzoltók. 1985 legnagyobb jelentősége — legalábbis rövid távlatból tekintve — hogy továbbra is kitartott Reagan szerencséje — mondják maguk az ellenlábasok meglehetős mélabúval. Ronald Reagan népszerűbb, mint valaha, az a bizonyos „teflon” még nem kopott le róla, bárhol próbálkoznak is az ellenfelek, páncélzatán még sebet nem ütöttek. Lehetséges talán az is, hogy mindez csak vak véletlen? A végzet kedvezett Amerikának, az országnak, mely eddig aránylag szerencsésen lábolt át tragikus századunkon, amit az övének neveztek, majd amikor tántorogni kezdett, azon nyomban elkoboztak tőle, — de most látszólag ismét magáévá tett? A londoni Daily Telegraph gazdát cserélt Anglia neves konzervatív lapja a Daily Telegraph, amely eddig kizárólag a Berry család tulajdona volt most egy 41 esztendős torontói kanadai Mr. Black az Argus vállalat vezetőjének kezébe került. Black, aki traktoroktól egészen a sörig sok mindent gyárt 5 esztendővel ezelőtt már megpróbálkozott betörni a lapkiadásba, a torontói Globe & Mail megvásárlásával próbálkozott, de eredménytelenül. A Daily Telegraphhal sikeresebben járt, állítólag a lap konzervatív szellemén és szerkesztésén az új tulajdonos nem kíván változtatni. Mr. Black Torontóban egy palotában lakik, amelynek rézkupolája a Vatikán tetőzetére hasonlít, amiből az új lapkirály hatalomvágyó egyéniségére is következtetnek egyesek. Az Európai Közösségben is, mint sok államban, az év végén nyújtják be a következő évi költségvetési előirányzatot. Lényeges eleme ez úgy a politikai, mind a gazdasági életnek. Ezért a költségvetés benyújtásakor sok igazság kerül napfényre. Sokszor elfelejtik, hogy a demokrácia Európából indult el és csak lassan tejedt el a világ más részein. Az Európai Közösségben a költségvetést a bizottság készíti el, onnan megy a Tanácshoz, amely átdolgozza és azután kerül a parlament elé. Ez, a szükségesnek látott módosításokkal első olvasásában elfogadja és visszaküldi a Tanácsnak, amely újabb változtatásokat tehet rajta. Azután, rendesen decemberben, visszakerül a parlamenthez, amely második olvasás után útjára küldi. Az utóbbi években a helyzet, a Közösségen belül, erősen kiélesedett. A kormányok sokszor messzemenő ígéreteket tettek, kötelezettségeket is vállaltak magukra, amelyekre nem volt fedezet. Azután ezeket a kötelezettségeket áthárították a Közösségre, viszont megtagadták tőle a végrehajtásukhoz szükséges anyagi fedezetet. Ez az eljárás egyébként nemcsak a nagyobb egységeknél,mint a Közösség, érvényesül: a kormányok nem egyszer ugyanígy járnak el kisebb szervezetekkel, tartományokkal, helyhatóságokkal szemben, olyan kötelezettségekkel terhelve őket, amelyekért dícsérletet várnak, de amelyek végrehajtására nincsen anyagi fedezet. Ez a felelőtlen eljárás sok probléma okozója. A Közösségben az utóbbi időben a Tanács, vagyis a mögötte álló nemzeti kormányok sajnos nem járnak el korrektül a költségvetés benyújtásánál. Ez kitűnt az elmúlt évben és az ideiben is. 1984-ben például, a kormányok a kiadásokat csupán tíz hónapra irányozták elő. Ezzel azt akarták elérni, hogy a költségvetés egyensúlyban legyen és hogy mértéktartónak, takarékosnak tűnjék. Azonban, mint tudjuk, az év 12 hónapból áll, úgyhogy az ember joggal teheti fel a kérdést, vajon a fennmaradó két hónap kiadásait miből fogják fedezni? Ez volt az oka annak, hogy a parlament a költségvetést elvetette. Hosszú küzdelem után azután a Tanács engedett. Viszont rövidlátó eljárása hónapokon át tartó bizalmatlanságot vont maga után. A Tanács megígérte, hogy ez nem fog többé megtörténni. Szoros értelemben véve ugyan ezt nem tette meg, de csinált helyette mást. Mivel január elsején érvénybe lép Spanyolország és Portugália csatlakozása, a költségvetési előirányzatba belevette a 12 országból befolyó jövedelmet, de a kiadásokat csak a régi tízre tüntette fel. Ezáltal hamis előirányzatot állított fel, amely nem felel meg a tényleges helyzetnek, mert nem irányzott elő anyagi fedezetet azokra a kiadásokra, amelyeket a Közösség az új két tagra nézve kötelezőleg magára vállalt. Ez különösen elviselhetetlen terhet rótt volna a szegény Portugáliára. A parlament nem volt hajlandó ezen a tisztességtelen úton haladni. Ezért költségvetési bizottsága úgy határozott, amit később a plénum is magáévá tett, hogy egy a valóságnak megfelelő költségvetést állítson fel, amely érthetően tizenhat százalékkal magasabb, mint amit a Tanács dolgozott ki. Jellemző a nemzeti kormányok bürokráciájának eljárási módjaira, hogy a Tanács sajtótájákoztatóiban azt állította, hogy a parlament a Közösség kiadásait közel egyharmaddal emelte. Ez a szám természetesen hamis és kész kitalálás, mert ebből 15% a Közösség délre való kiterjeszkedésének természetes következménye. Ez egyébként hoszszú távon jó befektetés, mert a két ibériai ország csatlakozása megnyitja az utat a délamerikai piacokra. Az természetesen elkerülhetetlen, hogy a terjeszkedés eleinte kiadásokkal jár. Viszont a két új tag növeli a bevételeket is. A költségvetés ténylegesen csak 1%-al emelkedett, ami lényegesen alatta van az inflációnak és ezért nyugodtan elmondhatjuk róla, hogy megtakarítást jelent. Ugyanakkor reális is. A másik érv, hogy a nemzeti kormányok spórolni akarnak, de a Közösség két kézzel szórja a pénzt, ugyancsak teljesen hamis beállítás. Bár a Közösség is, mint minden más közület, tehetne bizonyos megtakarításokat, meg kell állapítanunk, hogy egyes államokhoz képest igen bölcsen gazdálkodik. Ezt egyedül a Tanács nem ismeri el. Első olvasás után a parlament a költségvetési előirányzatot viszszaküldte a Tanácsnak. Azután visszakerül a parlamenthez és a valóság csak akkor derül ki. A Tanács az előtt a választás előtt áll, hogy vagy meghajlik a Közösség gazdasági követelményei előtt, vagy összeütközést keres a parlamenttel. Ebben az esetben ez utóbbi kénytelen lenne a költségvetést újra elvetni. Pillanatnyilag nem lehet tudni, hogy a Tanács melyik utat választja. Képviselőinek megnyilatkozásai nem adnak okot derűlátásra. Szűklátókörű belpolitikai kérdések és saját bürokratáinak foglya lévén képtelen felismerni a Közösség politikai és gazdasági adottságait. Ez csak újabb válságra vezethet, amelyért a felelősség egyedül az egyes államokat fogja terhelni. Olyan problémákat teremtenek a Közösségben, amelyekre semmi szükség nincsen. Viszont a parlamenttől nem lehet elvárni, hogy a szent béke kedvéért részese legyen ennek a hamis játéknak. Egyszer már megmutatta, hogy győzedelmesen kerülhet ki egy válságból. Ez a kellemetlen fejlemény újabb bizonyítéka annak, milyen szerencsétlen a Tanács struktúrája. Legfőbb ideje, hogy az Európai Közösség is demokratizálódjék és megszüntesse a Tanács mindenhatóságát. Ez lehetővé tenné a Római Megállapodások által létesített szervezetnek, hogy józanul és eredményesen működjenek együtt. Akkor költségvetésünk is reális és becsületes lehetne. Költségvetési csalás Habsburg Ottó „Modern határ” 1985-ben (Folytatás az 1. oldalról) km érintési, azaz jelző hálót, 123,3 km hosszan őrjárati autóutakat építettek ki a DDR katonái. 31 alkalommal történtek incidensek, tettlegelések, és fegyveres támadások a fal miatt a szétszakított berliniek .Gebiet der Grenzsicherungsund Pioniertechnischen Anlagen közt. (Nyugat és Kelet Berlin között.) Többször próbálkoztak a nyugatberlini részről robbanóaknákat a falnál robbantani, hogy eltüntessék és tiltakozzanak a szégyenfal miatt. Néhol a keletiek biztonsági okokból hátrább húzták meg a határt, mint ahol eredetileg lennie kellene. Ilyen helyeken alakult ki a senki földje”, melyen csak jelzőtáblák állnak, figyelmeztetve a nyugatiakat, hogy már idegen zónában járnak. Elrejtve a bokrok és házak közt néhol vasajtók és földalatti járatok vannak, melyeken át a keleti övezetből bármikor a senkiföldjére léphet egy járőr, s akit ott elfog, le is lőheti, vagy átkíséri a kelet-német rendőrségre. Az orosz emlékmű ellen, mely a nyugati részben áll, több ízben merényletet követtek el. Ez az emlékmű is „hátrább húzódott” kerítés jelzi, meddig mehet el az autóbusz előtte. Kiszállni, gyalogosnak ott elhaladni nem lehet, de nem is lenne biztonságos. Bár nyugati övezet, de „senki földjé”-nek tekintik, s a közeli megfigyelőtornyokból jól működnek a géppuskák... A város területén több helyen fokozottabb mértékben erősítették meg az elvtársak a falat. Szögesdrót göngyölegekkel és úgynevezett tankcsapdákkal egészítették ki a „modern határt”. 1953, 1956, 1960/61-ben kb. ezer keletnémet szökött át naponta (!!!), vagy ment papírokkal „látogatóba” Nyugatra, s nem tért vissza többé a szovjet által megszállt paradicsomba.Állítólag ezért volt szükség a 1. Érintési háló 2. Megfigyelő torony 3. Védőbunker 4. Jelző/riasztó/készülék 5. Fényszóró 6. Kutyakifutó 7. őrjárati út 8. Legelső határvonal 9. Autó-árok 10. Világítási berendezés /lámpa-oszlop/ 11. Gereblyézett földsáv /halál zóna/ 12. Betonfal,tetején csővel „modern határ” megépítésére. Terebessy Emőke 3. oldal A Nobeldíjosztó bizottságot meglepte a kritika Az általános felháborodás, amelyet albizottság döntése a békedíj odaítélése a szovjet propaganda csoport vezetőjének, meglepte a bizottságot. Tagjai hallgatnak ugyan, de baráti körük szerint nem számítottak ilyen mérvű felháborodásra, és amennyiben tudták volna, hogy dr. Chazov a Kreml vezetőinek háziorvosa milyen kirohanást intézett a 70-es években Andrei Szakharov ellen, talán másként döntöttek vole Az AIDS leküzdése nehezebb lesz, mint gondolták Afrikából jelentik, hogy az AIDS betegség ott nem a homoszexuálisok körében terjed, hanem a heteroszexuálisok nemibetegsége. Párosulva a szifilisszel, azt súlyosbítja, nők és gyermekek sorában éppen olyan gyorsan szedi áldozatait, mint a férfiak körében. Ugyanakkor a nyugati orvoskutatások kiderítették, hogy az AIDS vírus az agyrendszert támadva azon keresztül terjed és ezért leküzdése jóval nehezebb lesz, mint korábban hitték volna. Az is kiderült, hogy az agyhártyagyulladás számost fatális formája tulajdonképpen az AIDS vírus kihatása volt, terjedése talán szélesebbkörű, mint korábban hitték. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!