Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-05-03 / 18. szám
* „HÉV-vel a szabadba 99 Boldogult geológuskoromban (különösen egyetemi éveimben) állandó szokásunk volt a „természetjárás”, mégpedig teljesen függetlenül attól, hogy rekkenő nyári hőség volt, vagy hóvihar... Vasárnaponként rendszeresen hajnalban keltünk, megettük a kiadós reggelit, mivel egykori professzoromnak, Vadász Elemérnek, az volt a fölfogása, hogy „a jó geológus csak reggel és Saáry Éva este eszik, de akkor becsületesen. Délben nem tömi tele a gyomrát, mert akkor elnehezedik, elálmosodik, nem képes dolgozni”, — amiben bizony, mély igazság rejlik! Már a szendvicskészítés, hátizsákba rakodás szertartásszámba ment. Ami pedig a ruházatot illeti, annak mibenlétét nemzedékről-nemzedékre adták át a tapasztalt hegymászók. Lényeg, hogy rétegesen öltözködjön az ember, vagyis úgy, hogy — az időjárásnak megfelelően — állig be tudjon burkolódzni, illetve blúzra tudjon vetkőzni. A leglényegesebb azonban mégis a láb! Ezt ajánlatos előzőleg — mármint a vastag gyapjúzokni (esetleg kapca) és bakancs felvétele előtt — alaposan befagygyúzni, hogy ne hólyagosodjon fel a sok járásban. Istenem, mennyit kóboroltunk a Budai hegyekben, a Vértesben, Mátrában, Bükkben — néha olyan ítéletidőben is, hogy háromszor körbejártuk, mielőtt megtaláltuk volna (az orrunk előtt lévő!) menedékházat, ahol aztán gőzölgő forraltbor mellett, vidám beszélgetésben, éneklésben telt el az este. (Természetesen, csak akkor, ha előzőleg rőzsét szedtünk, s jól megtöltöttük a kis vaskályha gyomrát!) • Itt, Svájcban is jó ideig tagja voltam az Alpinista Clubnak (az ő társaságukban másztam meg például pár éve a közép-afrikai Kilimandzsáró majd 5000 méteres csúcsát), de aztán kiléptem belőle. Miért? Mert nem elég hegyet mászni, számolni a megtett kilométereket, elért magasságokat és részletekbe menő vitákat rendezni egyes sziklaormok meghódításának technikai nehézségeiről! Számomra a természetjárás lelki elmélyedést, szemlélődést is jelent. Utálom a rohanást (rekordok hajhászását!). Szeretek leülni egy tavaszi kankalincsokor, vagy alpesi rózsacserje mellé, elbeszélgetni vele. Szívesen leheverek a friss reggeli fűbe, s elnézem a szeszélyesen újra- és újraalakuló felhőket, hallgatom a rigók füttyét... nem is beszélve fotográfusi szenvedélyemről, amely néha olyan helyeken is „izgalmas témát” talál, ahol más nem lát semmit. És az eszmecserék! Mennyi érdekes filozófiai, irodalmi vita emléke fűződik a régi magyarországi természetjárásokhoz! Itt az emberek (általában) sokkal színtelenebbek, sokkal egyoldalúbbak, mint annak idején Közép-Európában voltak. Itt, azzal, aki sportoló, csak a sportról (abban is az ő speciális területéről) lehet beszélgetni, aki pedig szellemi téren mozog, nem valószínű, hogy fizikai dolgokban is jeleskedjen. A svájci alpinisták közt unatkoztam. Amíg konok következetességgel és szótlanul (mert a beszéd is energiát fogyaszt!) lépegettünk a meredeken, nem volt semmi probléma, jó haverok, megbízható bajtársak, szolidárisak, segítőkészek voltak, de amint valahol megpihentünk, nem tudtam többé velük mit kezdeni. Akárhová utaztunk, magukkal vitték a maguk „Svájcát”, annak— sokszor kicsinyes, anyagias — témáit. Emlékszem, Afrikában csak én próbáltam megragadni a táj „lelkét”, csak én érdeklődtem az ott élők bajai, gondjai, szokásai felől, amit azok kivételező figyelmességgel viszonyoztak, nem egyszer megkérdezve: „Hogyan lehet az, hogy Te egészen más vagy és másként viselkedsz, mint a többiek?” — ami természetesen nem annyira az én személyemnek, mint középeurópai neveltetésemnek szól. Mostanában egyedül, vagy családom egyik, másik tagjával, járom a környéket. Svájcban nem lehet olyan értelemben „erdőben sétálni”, mint azt például Németországban teszik. Itt, ha az ember kilép a házból, csak felfelé vagy lefelé mehet (még a városok is hepehupásak: tele fogaskerekű vasutakkal!), azonnal meredek hegyoldalakkal, égbeszökő sziklákkal találja szemben magát, s egynapi járással jóformán mindenütt végigtanulmányozhatja a növényzet klaszszikus magassági változásait: lombos erdők, tűlevelűek, cserjék s végül — 2000 táján — acélfényű tavakkal tarkított kopárság. Svájc nem a szelíd hangulatok, hanem a döbbenetes meglepetések hazája — legalábbis tájképileg. Mindazonáltal civilizált (túl civilizált?) világ ez. Vendéglő vendéglőt, hotel hotelt ér — még a gleccserek közelében is!, — s alig van olyan hely, ahová a legbetegebb ember is fel ne tudna menni, hiszen tömegével állnak rendelkezésre hegyi vasutak, drótkötélpályák, libegők... Pénz — és felfogás — kérdése! 1986 március tizenötödike Budapesten Március tizenötödike, szombat, az idén mozgalmas esemény volt Budapesten. Szinte órák alatt eljutott nyugatra a híre a hatalmas tizenötödikés államilag engedélyezett ünnepségnek amit felvonulás követett tüntetéssel, amit a végén a hisztérikus hatóságok rendőrséggel verettek széjjel. Nyugati megfigyelők szerint hosszú évek óta ez volt a legsúlyosabb tiltakozás a mai rendszer politikájával szemben. Washingtonban a State Department hivatalos jelentést adott közre amelyben elítélte a békés tüntetés szétverését, a független szabad sajtó tagjainak bebörtönzését és megbírságolását. Szerintük ez megsértette a Helsinkiben garantált szólásszabadság jogát amit a Magyar Népköztársaság is aláírt. Ugyan a vezető amerikai napilapok nem tartották a pesti eseményeket közlésre méltónak és az emigrációs sajtó heti és havi kiadásai csak lassan tudják az eseményeket közölni. A Reuter Iroda március 16-án Bécsből dióhéjban a következőket jelentette. A Nemzeti Múzeumnál 15000 főleg fiatalság résztvételével tartott hivatalos március tizenötödikei ünnep után több százan zárt sorokban a Duna felé vonultak hazafias dalokat énekelve. Útközben ülő sztrájkot rendeztek tiltakozásul pár szamizdatos író letartóztatása és megbírságolása ellen. A tüntetőket gumibotos rendőrök szétverték. Ezután egy 400 főnyi csoport a Lánchídon próbált átkelni a Dunán. A rendőrség azonban le i zárta mindkét végét a hídnak és elkobozta a csapdába került tüntetőktől a személyazonossági igazolványukat. A nyugati sajtó tükrében azonban többet tudunk meg. A nyugatberlini Die Tageszeitung március 18-án megjegyezte, hogy nagy változások állhattak be Magyarországon mert a múltban betiltott március tizenötödikei ünnepséget hivatalosan is megrendezték. A berlini újság szerint azonban a megrendezett ünnep után a tömeg ner ii oszlott fel, hanem tömött sorokban nemzeti zászlóik alatt vonulva a Himnuszt és az erdélyi Székely Himnuszt énekelve a Bem szobor felé tartottak. Itt a Tageszeitung megmagyarázta, hogy Erdély Magyarországtól elszakított terület, ahol közel két millió magyar sínylődik Ceausescu rémuralma alatt. Amint vonultak a Duna felé a rendőrség szorgalmasan fényképezett és felismerhető volt amint a felvonulók közé rendőrspicli-szerű alakok vegyültek. A menet élére három hivatalos vezetője került az ifjúsági pártmozgalomnak, hogy ezzel is biztosítsák a dolgok békés lefolyását. De közben a felvonulás tüntetéssé és tiltakozó ,,sit-in”-é vált pár másként gondolkodó személy, mint pl. Diószegi Olga letartóztatása miatt. Ekkor a rendőrség gumibotokkal közbelépett. Az 1848-ban alapított bécsi Die Presse március 18-i jelentése szerint a hatóságok eltorlaszolták az utcákat a Margit-híd felé így a tömeg kénytelen volt a Lánchídhoz vonulni. Közben erős rendőri különítmények megerősítve több száz civilruhással elzárta a híd mindkét végét. Ekkor a bekerített tüntetőktől elkobozták az igazolványukat és sokat jól elvertek gumibottal. Sőt sokat lehurcoltak a hídfők alá és ott verték meg kegyetlenül a fiatalokat. Továbbá a Die Presse jelentette, hogy Haraszti Miklós író szerint ez volt a legkegyetlenebb rendőri beavatkozás 1972 óta. A London Times március 18-án ugyanezt megerősítette. A Times ugyancsak megjegyezte, hogy a Népköztársaság rendszerint távoltartja magát Március 15 ünneplésétől, mert a varsói szövetség testvérállamai szerint ennek nemzeti „soviniszta” jellege van. Az angol Guardian március 17-i számában beszámol Dr. Nagy Jenő az ABC szerkesztője és Dr. Gadó György írónál tartott házkutatásról, melynek következményeképpen mindkettőt súlyos pénzbírsággal súlytották. A Guardian szerint lehet, hogy a budapesti események oka Grosz Károly hithű sztálinista 1984-ben történt uralomrajutása, aki így akarja ellensúlyozni a liberális kommunistákat a fővárosi pártszervezetben. Negyven év terrorja, hazugságai, felemás iskolai tanítása és agymosása dacára él a parázs a hamu alatt. Az ötvenhat után született és nevelkedett ifjúság ezen kiállása az igazi Magyar Csoda. Jókay Lajos • ,,Ki tud többet a Szovjetunióról” címmel az idén is megrendezték odahaza a vetélkedőt. A két első díj, egy háromszobás faház, háromévi használatra a balatonberényi Gorkij telepen volt. (Nem irigyeljük a nyertesektől! Megérdemlik! —Szerk.) • Az 1985-ös évben végzett pénzügyi és gazdasági ellenőrzések tapasztalatai „csökkenő teljesítmény — növekvő nyereség” — írják otthon a lapok. • Meghalt Andics Erzsébet, az 1919-es kommunisták egyik ismert tagja, aki 1922-ben fogolycsere kapcsán a Szovjetunióba került, majd Rákosi és társaival a szovjet csapatokkal 1945-ben ismét viszszakerült Magyarországra. Eleinte élénken részt vett a Rákosi rémuralom napjaiban a közéletben, majd fokozatosan a feledés homályába merült. Andics Erzsébetet a kommunisták panteonjába temették el. A gyászszertartás — természetesen az Internacionalé hangjaival ért véget! • A forint bevezetése előtt 1946. június 3-án negyven évvel ezelőtt nyomták a világ legnagyobb névértékű bankjegyét az „egy milliárd bilipengőt”, amely a világpiacon a legkevesebbet ért... • Kimutathatóan szaporodik évről-évre odahaza az alkoholisták száma — írja a hazai lap vezércikkében. Hazánkban a közel tízmillió lakos közül félmillió a nyilvántartott alkoholisták száma, de a „zúgivók”, akik titokban isznak, nincsenek ebben a számban benne. A lakosság többet költ az alkoholra, mint húsra, vagy tejre. A boltokban 164 %-kal emelkedett az alkohol kereslete, mert itt olcsóbban hozzá lehet jutni az alkoholhoz, mint a kimondottan italboltokban, vagy vendéglőkben. Sajnos a gyerekek is áldozatul esnek a gyilkos szenvedélynek — írja a lap. Majd kétségbeesetten jelzi: ütött a 24. óra! Ha a társadalom nem nyúl a kérdéshez, menthetetlenül elpusztulunk. .. • Változatlanul hiány van a fekete-fehér, és a színes televízióból. • Esztergomban megkezdődtek a konferenciák Budavár felszabadításának 300 éves évfordulójára. Az egyesült „Európai haderő”, amelynek száma hetvenötezerre tehető, melyből a magyar katonák létszáma csupán 10,000—12,000 volt. 1686. június 21-én körülvette Budát, mielőtt azonban harcra került volna sor, megkezdődtek a diplomáciai és harci előkészületek, amelynek eredménye Magyarország felszabadítása volt. • Több évtizedes szünet után ismét megjelenik a „Debrecen” című vidéki hetilap. • Száz éve született 1886. április 21-én Nagyváradon, Grosschmidt Lajos, matematikus, egyetemi tanár, akadémikus. Munkássága főleg a számelmélet, tüzérségi ballisztika és a valószínűség számítás kérdéseire terjedt ki. Meghívó A Szabadságharcos Szövetség chicagói csoportja szeretettel meghívja Önt és barátait a május 4-én vasárnap de 11.30-kor rendezendő Irodalmi előadásra amelyet a Szent István Egyházközség tagjaival közösen rendez meg a 10 órai szentmiét követően a Mindszenty nagyteremben. A meghívott vendégünk a Svájcban élő kiválló írónő Saáry Éva lesz, akinek közel három évtizedes irodalmi munkássága úgy az európai, mint a tengeren túli magyarság számára mindig nagy élményt jelent. Saáry Évának 1959 óta jelennek meg riportjai, kritikái és versei. Ismertebb könyvei az „Átható csend” „Százféle szerelem , ,,Érdekes emberek” és „Hol volt hol nem volt” címmel. Írásai német nyelvű antológiákba is szerepelnek. 1976 óta a Svájci Magyar Irodalom és Könyvbarátok Körének az elnöke. A SMIKK az egyik legjelentősebb nyugati magyar könyvkiadó. Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a Rendezőség Érdemes-e földkörüli útra indulni? Milyen sokan álmodoznak arról, hogy pénzzé téve értékeiket hajót vásárolnak és földkörüli vitorlásútra indulnak. Akik azonban próbálták, tudják, ez az élet sincsen üröm nélkül. Csak Nyugat-Németországban évente többszáz nyugdíjas, társadalomnak hátat fordító személy, vagy szenvedélyes vitorlás próbálja valóra váltani vágyát, hogy a tengerekre szállva megélje napjaink egyik utolsó kalandját, a világkörüli hajóutat. Gondolatban ezek az emberek déli napsütésben pálmafák alatt ülnek és kókusztejet kortyolgatnak a kies strandokon. Amikor aztán a „kalandorok” útnak indulnak, hamarosan rájönnek, hogy a „nagy magányról” szó sincsen, mert az ismert tengeri utak zsúfoltak a világ minden tájáról útrakelő hajósokkal. Tele vannak a kikötők is, akárcsak a strandok. Gyakran helyet sem kap a megérkező hajós, vagy ha igen, drága pénzért és bonyolult formalitások árán. Az elmúlt napokban Düsseldorfban, négy ismert német hajós, akik már mind körülhajózták a földgolyót, egy kis konferencián mintegy megvonták hajós életük mérlegét. Az eredmény az volt, hogy alaposan korrigálták a „Déli tengerek álmát”. Heide Voigt például, aki férjével négy éven át hajózott a föld körül, elmondotta, hogy 100 hajós nap közül csak 15 ideális és élvezetes. A többi napokon vagy túl sok szél van, vagy túl kevés. A többi résztvevő, például Burkhard Pieske, aki tengerinomádnak vallja magát, vagy a hamburgi „egykéz-vitorlás” Detlev Martens és a világot körülhajózó Wilfried Erdmann, abban is egyetértett, hogy ez a hajósélet egyáltalában nem olcsó, mint azt sokan képzelik. Már maga a hajó, a felszerelés rengeteg pénzbe kerül. Még akkor is, ha a hajós útközben csak halat és rizst eszik, — sok pénzre van szüksége. A felkapott kikötőkbe be sem engedik azt, aki nem tud elég devizát felmutatni és — hazautazásra feljogosító repülőjegyet. A szigorú ellenőrzés egyik oka, hogy sok világkörüli hajós, kifogyva pénzéből, a vendéglátó ország hatóságainak nyakán maradt. Az árak a déli szigeteken egyáltalában nem alacsonyak. Sőt, például francia Polinéziában minden háromszor olyan drága mint Nyugat-Németországban. A hajósok szerint az út előkészítésénél a legfontosabb a megfelelő útitárs kiválasztása. Az állandó, szoros közelséget a fedélzeten nehezebb elviselni, mint odahaza. Nincs mód a felgyülemlett agresszió levezetésére. Egy másik fontos szempont: A hajó ne legyen rövidebb 10 méternél, mert csak ez a nagyságrend biztosít elegendő biztonságot és viszonylagos kényelmet. Fontos a nyelvtudás is. Angolul feltétlenül tudni kell, a déli tengerek partjain nagy szükség van a franciára is. A világ körüli hajósok arról is beszámoltak, hogy a meleg déli tájakon sehol sem lehet már elhagyott, kies strandokat találni. Persze ilyenek is akadnak azért még, de csak ott, ahol az éghajlat hűvös ... Ügyvéd és jogtanácsos Végrendeletek^Baleseti ügyek Ingatlan átírások — Emigrációs ügyek Közlekedési—bírósági ügyek (Traffic Court) Nyugdíj (Soc. Security) ügykezelés Válóperek — Örökösödési eljárások etc__ Méltányos ügykezelési díjak PAUL SZIGETVÁRI ATTORNEY AT LAW 601 W. Golf Road, Ste. 101 Mount Prospect, N. 60056 Tel: (312) 640-0060 FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! V. A „Padlás Angyaláénak története Olaszország Matese nevű falucskája a színhelye az alábbi hihetetlen történetnek. Lisa Fattore tizenhárom esztendős volt 1926-ban, gyönyörű, feketehajú, élénk, játékos, pajkos kislány. Egy nap azonban édesapjának a vadászfegyvere véletlenül felrohant és Lisa a közelben tartózkodott. A robbanás következtében arcát két mély forradás torzította el. Szülei sem orvoshoz, sem a falucska papjához nem vitték a kislányt, mert szégyelték a történteket és úgy érezték,hogy Lisa arcának eltorzulása valamiképpen az „Isten büntetése”. Ettől fogva édesanyja házuk padlására zárta a kislányt és csak akkor látogatta meg, amikor ennivalót vitt neki. A falubeliek számára a Fattore-család azt a magyarázatot adta, hogy „Lisa római rokonokhoz utazott, akik a kislányt ott fogják iskolába járatni.” A falubeliek eleinte kicsit irigyelték Lisát, aki végülis Rómába került és a mesevárosban „karriert fog csinálni”. Azután elfeledkeztek róla. Lisa szüleinek halála után édesanyjának húga, Filomena, vitte az élelmet a padlásra. S egy nap, Lorenzo Bassi rendőr, sikoltásra lett figyelmes az egyik házból. Követte a sikoltás irányát és az egyik ház padlásán megtalálta Lisa Fettorét, aki ekkor már 53 éves volt, töpörödött — nő volt, aki azért sírt, mert éhes volt, de különben nem akart elmenni a padlásról. — Ez az otthonom — mondta Bassinak. Bassi azonban nyomban kórházba szállította az 53 éves nőt. Filomena és férje ellen bírósági eljárás indult. Az olasz újságok a Padlás Angyalának nevezik az 53 éves Lisa Fettoret és megjegyzik: az egész dologban az a legtragikusabb, hogy egyszerű plasztik kozmetikai operáció teljesen visszaállíthatta volna szépségét. 9. oldal Amerikában nemsokára felépítik a legendás bibliai helyeket Wayne Walker, milliomos amerikai építész, nem mindennapi tervet tűzött maga elé. Rövidesen hozzákezd ahhoz, hogy a legendás bibliai helyeket felépítse. A színhely Tulsa (Okla) közelében lesz és Mr. Walker olyan parkot tervez, amely alapjában véve Disneylandhoz hasonlít, ebben a parkban azonban nem Mickey Mouse és Donald Duck-ot láthatná a látogató, hanem a park látogatói személyesen újra élhetnék a Biblia legérdekesebb és legdrámaibb élményeit. Többek között, fel fogják építeni Noé Bárkáját is, amely pontos másolata lesz annak, amit az Ószövetség leírt. Drámai jelenetekben fogják előadni azt az élményt, amikor Mózes a Sinai Hegyen a Teremtőtől megkapta a két kőtáblát, vagyis a tízparancsolatot, amit sajnos nem tartanak be. A különleges parkban a látogatók tanúi lehetnek majd az Utolsó Vacsorának is. A Park szenzációja egy 160 láb magasságú Krisztus-szobor lesz, amely a Park közelében fog állni. A szobrot körülvevő főtéren hetenkint váltakozva, vendégként, különböző ismert evangélisták fognak prédikálni. Mario Túr, a rendezőbizottság egyik tagja szerint, Billy Graham és Pat Robertson, máris megígérte vendégszereplését. A különleges park felépítése öt esztendőt fog igénybe venni és a profitot teljes egészében, Mr. Tar szerint, nyomorék gyermekek iskoláztatására fordítják majd. S mivel amerikaiakról van szó, a különleges parkban modern vendéglők is lesznek, ahol a kovásztalan kenyéren kívül természetesen pizzát is lehet majd kapni.