Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-06-07 / 23. szám
• • Öt éve halt meg Fáy Ferenc Varga Mihály 1981. június 11-én, délután kapálgattam a kertünkben, amikor megjött a távirat, mely tudtomra adta, hogy az az ember, barát és bajtárs, aki apró gyerekkoromtól legközelebb állt hozzám, nincs többé. Ma sem tudom elhinni, hogy nem él. Mindketten 15-16 éves korunkban kezdtünk el verselni, érdeklődési körünk, társaságunk ugyanaz volt. Összekapcsoltak vele: „őspéceli” mivoltunk, irodalmunk remekei, a hetyke cigányozások, korahajnali szerenádok és az a miliő, amelyben felnőttünk. A 800 éves Pécel legrégibb családjából származott, ahol magam is három évszázadra vezetem vissza őseimet. Ezt az összetartozást mintegy vérszerződésként erősítette meg, hogy mindketten a honvédtiszti pályát választottuk hivatásunknak és eskünket megtartva hazánknak szenteltük életünket. Én a vesztes háború után keleten töltöttem kilenc esztendőt, míg a kegyetlen hideg meg nem csonkított, ő hazatért az akkor mindenki által óhajtott Nyugatról, mert nem ismert Pécelen kívül más hazát, de az ilyen emberekre nem volt itt szükség. Nekivágott tehát a világnak, hogy Torontóban fizessen házbért és szülőfalujában éljen. Ám nemcsak ott élt, hanem kizárólag annak élt minden gondolatával és sorával. Aki csodálatos zsoltárait olvassa, minden versében a „hontalanság stigmáit” és a kétségbeejtő magányosságot látja. Egy befelé élő géniusz lelkét, melybe belekövült a múlt. Szomorú emberi sors volt az övé, de talán ez tette irodalmunk egyik halhatatlanjává. Sírjától sok ezer kilométerre, a „holtig haza” Honismereti Köre, mely független a világnézetek ellentéteitől, minden szellemi kincset összegyűjt, amit ez a közösség évszázadok alatt adott hazájának. Itt vannak többek között Ráday Pál (Rákóczi titkára), Szemere Pál relikviái, de itt vannak azok az írások is, melyek világszerte megjelentek községünk legnagyobb szülötte, Fáy Ferenc költészetéről. Ezeket nagy halottunk bátyjának köszönhetjük, aki minden testvérére vonatkozó írást eljuttat hozzánk, hogy szent ereklyeként őrizzük. Belőlük idézek most, nemcsak a Kanadában élő, hanem az egész magyarság részére, hogy az olvasók láthassák a pályatársak és kortársak véleményét arról, akit éppen azok felejtettek el leghamarább, akik között negyed századon át élt. Legyenek hát az alábbi idézetek emlékeztető sorok halála ötödik évfordulójaCsepeli Rudolf (Krónika, ausztráliai Magyar Élet.) „...Mint akinek életmenekvése a szó és a szépség, Fáy szinte szüntelenül írt. Nem tudott másokkal verstelen közelséggel beszélni (felesége és már gyermekei is idegen nyelvűek) lázasan beszél magának, Istenének, porukban is forrón szeretett anyjának, apjának, régi játszótársainak, szeretetről, szerelemről, tájakról, nyarakról és a sokat ráalkonyodó, földi reményt megsárgító őszről... Szívét korán állította meg a fájdalom. Veszteségét érzik az érzők, a nyelv és az ő tündéri képeiben már újra elő nem varázsolható hazai táj. Anynyi maradt azonban utána, hogy elélhet rajta a magyar emigráció és örök forrásként ihat belőle a magyar irodalom.” Határ Győző (Összegyűjtött Versek, bevezető tanulmány): „...tágranyitott szemmel-füllel megnyílók felé. Szemüvegem elhomályosul s míg játókámat a szarvasbőrkendővel tisztára törlöm, nem telik tőlem több, csak amennyit hangtalanul tátogó hal módjára ilyenkor, maga elé, magának felrebeg az ember: „gyönyörűgyönyörű versek.” Borszéky György (Irodalmi Újság, Párizs.) „...Ma is közöttünk jársz, itt élsz verseid kékülő ködében, veled kuporgunk ,a gúlába hordott álmok melegéhez’, együtt próbáljuk egyegy felhő vállát elérni. Közösen valljuk, hogy nincsen elmúlás, mígtéged beszélnek fent a fényben — a lomhán szálló reggelek, — s estéim csillag hűvösében — szemed rozséi fénylenek’. És én, a megcsalt, elhagyott a kezed fogva Veled szólok mindnyájunk Istenéhez ,Csak békélj végre meg velem, — s add éreznem: jóságnak, hitnek — pirongatását kezeidnek”. Legárd László (Ausztráliai Magyar Élet) „Valami mélyen tragikus van az igazi költő — egy magyar költő halálában. Nemcsak egy ember, Fáy Ferenc halt meg, hanem még valami. Egy kedély aludt ki, egy sajátos, egyéni látás veszett el, egy világ szűnt meg örökre, mindörökre. A természet másról álmodik és az az álma. Aki ő volt elfoszlott, belemerült a színtelenségbe és a halálba. Hamarább tudunk előállítani kémiai szerekkel egy búzaszemet, mint egy mondatot, egy verssorst, melyet ő írt, vagy még írhatott volna”. V.I. (Katolikus Magyarok Vasárnapja) ..... Látod e ujját, amit a haza ütőerén tart? Látod-e szívét, amit a haza szívére szorít? Látod-e arcát, amit a haza keblébe temet? Látod-e kezét, amivel üt és ver és ostoroz, mert szeret nagyon, Szeret. Talán jobban, mint kellene, rí Szeret, pedig neki arra so sem volt helye a földön, g, ahol végképpen össze-ú roskadjon. ni Óriás volt. b Poéta angelicas. Angyali ti költő, b Lángpallosú angyal. b Mondjatok érte egy Mié atyánkat.” . Tóth László (Katolikus k Szemle, 1979) v ..Hálásak vagyunk a szerzőnek, hogy ilyem mélyen, ilyen lélekbe markolóan tud szólni magyarul a legfájdal- l masabb, a már szinte meg se fogalmazható rezdüléseinkről, ame- lyek e rohanó kor forga- i tagában mindannyiunk f tudtán átvillannak, de amelyeket a homályos fél-tudatból kihalászva csak ő fogalmazott meg úgy, hogy azok szinte megkövüljenek. Fáy Ferenc e versekkel megment bennünket a fásult könnytelenségi közönyétől. Nem olvasuk, hanem szinte valósággal átsírjuk ezt a véres könnyekkel rótt könyvet, mely kikényszerített könnyeink maró, sós vizével, emberibbé, tisztábbá mosta arcunkat. Hálásak vagyunk neki, hogy ezt a katarzist mi is átélhettük”. Vásárhelyi Vera (,,Búcsú Fáy Ferenctől”) ,,Úgy érzem, haláláért mindnyájan felelő■ sek vagyunk. Nem véd■ tűk, nem bátorítottuk, s nem szerettük eléggé. Megértésre, elismerésre vágyott. Mindent akart? A teljességet, melyet csak Isten tud megadni? Gyermekeket -és költőket nagyon kell szeretni, különben elpusztulnak. Amit várt tőlünk, talán nem is volt ■ teljesíthetetlen, csak jobban kellett volna rá figyelni, jobban megérteni gyógyíthatatlan magányát, megosztani vele hazátlanságát... Adtunk-e enni szomorúsága éhes madarának, nyitottunk-e neki ablakot a fény felé”? Máray Sándor (Napló , 1976—1983) „...Vallásos és pogány . Kóbor nomád és különösenmagyar’ — ~ sem magyaros, nem is tütérkötéses, nem a paranoid fellegzéssel meg- fogalmazott .mélymazgyár’ és .hígmagyar’ — ügy .magyar’, ahogy n nem lehet más egy em- ber, aki évezred előtt 3 több nekiindulással elbolyongott Lebédiá- ból... és egy napon arra ébredt, hogy Kanadában él, ahova elvándorolt a kommunisták elöl, és verseket ír magyar nyelven, mert csak így tud-ja elmondani, amit úti közben ezer éven át tapasztalt... Olyan ma-gányban írja a verseket, amilyen a steppe, vagy az idegosztály magánya lehet. A könyvnek helye van a polcon, ahol a magyar költészet maradandó műveit őrzik”. • Azok, akik leírták a fenti sorokat, igen jelentős alakjai nemcsak nyugati hemiszférában élő magyarság szellemi életének, hanem egy és oszthatatlan nemzeti irodalmunknak, esztétikánknak és kritikánknak. Fáy Ferenc hat könyve, mely életében, 1956 és 1978 között jelent meg, ismertté tette nevét világszerte, minden írástudó és irodalomért rajongó előtt. ■ Ezeket tetőzte be öszszegyűjtött verseinek hatalmas kötete, melynek nagy munkáját Fáy ■ István és felesége végezték el a sajtó alá rendezéssel és kiadását Vörösváry István, a régi - barát, a magyar könyvkiadás világszerte ismert művészének nagylelkű segítsége tette lehetővé. Biztos vagyok benne hogy ez a könyv, mely 668 oldalán 570 költeményt tartalmaz, egy közeljövőben Magyarországon kiadásra kerülő válogatásnak az egyedüli hiteles forrása lesz. Nyugodjál békében Ferikém, költészeted halhatatlan és élni fog, amíg lesz magyar szó. Mi a rém? Láthatatlan, megfoghatatlan, mégis észlelhető. Ez a rém. Nézem a zsebnaptáromat, mit csináltunk április 26-án szombaton? Barátokkal Párizs szívében a Saint-Germain-des-Prés (Mezei Szent Germánus) egy hangulatos régi kávéházában beszélgettünk, terveztünk a nyárra. Először voltam ebben a „café- Procope”-ban. Állítólag Voltaire, Danton is ide járt. Maga a negyed neve „Saint-Germain- Des-Prés” a mai párizsi nyelven az aranyifjak gyülekező helyét jelöli, kik meghökkentő ruháikban valóban érdekes látványt nyújtottak. Ezeknek arra is van pénzük, hogy az igen drága környékbelimulatókban töltsék az éjszakát. Tehát az „arany ifjak” negyedéből jó hangulatban tértünk haza, bizony nem gondoltunk álmunkban sem egy messze levő ukrajnai atomerőműre, amelynek begyulladása, majd a légkörbe párolgott atomfelhője, mint rém fogja következő napjainkat, éjszakáinkat, gondolatainkat ... mindenünket betölteni. Csak hétfőn, tehát két nap múlva, figyeltünk föl egy röviden bemondott hírre: „Svédországban a Geiger számolók egyre erősödő légköri atomfertőzésről tanúskodnak.” Miért?? Néztünk össze és megborzongtunk. Pedig még nem tudtuk, hogy olyan óriási rádióaktív szenynyeződés került a levegőbe, amely 180 darab hirosimai atombomba kisugárzásának felel meg. Kedden április 29-én megtudtuk, (szatelliták fényképei nyomán), hogy Kievtől 130 km-re levő csernobili atomerőmű berobbant. A belőle származó hatalmas atomfelhőt a légáramlat az észak-nyugatra fekvő skandináv, államok felé viszi. (Tehát ez volt a svédországi hír háttere). Ezután egymást követték a jelentések, Finnország, Dánia, Belgium... Hiszen ez északi szomszédunk! Közben a szél föltámadt. Soha még időjárás jelentést ilyen figyelemmel, ilyen szívdobogva nem figyeltünk. Telefon szünet nélkül csöng. Meg tudtad kapni Magyarországot? Nem. Mi lehet otthon?... Mit csináljunk, hogy védekezzünk nem tudod? Nem. Figyeld a rádiót, már sokan betelefonáltak, hamarosan adnak A rém Szőke Klári tanácsot. De milyen tanácsot adhatnak fertőzött levegő ellen? Aztán csak adtak. Zárkózzunk be, (majd ha jelzik, hogy itt is van rádióaktivitás) szedjünk kálium-jód tablettákat, üvegbe zárjuk az élelmiszereket. Hatósági rendelkezéseket tartsuk be. Esőnél ki ne menjünk, ne napozzunk. Ragyogóan süt a nap, mégsem merünk kifeküdni. Sosem lehet tudni. A tudósokban senki nem bízik százszázalékig. Április 30-án: A televízióba hívott atomszakértő tízszeres szennyeződésről magyarázott Svédországban, amikor a mellette ülő bemondó a jegyzeteire mutatva rászólt: Itt százszoros van írva! Erre az: „Ez meglepő, azonnal utána nézek.” És elment... (Mindenki előtt világossá vált, valahol átdobnak bennünket.) Most, már nem értjük a szelet sem hogy fúj, mert jeleztek Ausztriából, hogy oda Magyarország felől érkezett. Majd Dél-Németország és Svájc. Ezek az országok intézkednek. Karintiában tilos az utcára vinni a gyerekeket s akik éppen iskolában tartózkodnak, ottmaradjanak. Ami bennünket legjobban érdekelne, Magyarország hallgat. Ott nincs, mint ahogy a Szovjetunióban sincs semmi vész, ez az egész csak Nyugat hisztériája. Május eleje: Magyarországról jelentették, hogy oly kis mértékben van szennyeződés, amely a lakosságra nem veszélyes... Fúj a szél szünet nélkül. Forog mint óriási óra Európa körül. A televízió 2. adóján azt mondja: „Ez a szél látják észak-keletre megy, visszavisz mindent a Szovjetunióba.” (Lengyelországon másodszor megy keresztül. Betiltották a tej és zöldségfogyasztást.) De mi van délen? Mert ott is van. Ugyanakkor a francia televízió 1. adóján:átkapcsoltunk az időjárás jelentésre) „Ez a déli szél hozhat egy kis gyenge atomfelhőt érintve dél-kelet Franciaországot, de észak-keleti irányba eltávozik. A legjobb lenne nem hallgatni semmit, de az ember csak figyel. Május 2: „Lengyelországban egyes részein ötszázszorosa a normálisnak a rádióaktivitás. Kb. harminc éven át rákos pajzsmirigy megbetegedések várhatók.” Világhíres atomtudósok magyarázzák, hogy hány RAD-on fertőzésnél, milyen következményekkel számolnak. Azt viszont nagyokosan eltiltják, hogy a tízszeres, százszoros, vagy ötszázszoros fertőzés hány RAD-nak felel meg. Tökéletes a népámítás... Elhatározom, veszek atomtablettát. (így csúfolják itt.) Ám a patikus sajnálkozva tárta szét kezeit. „Elfogyott s megeszem a kalapomat ha talál Párizsban.” No, eb ura fakó, több is veszett Mohácsnál. Haroun Tazieff a természetvédelem nagy francia harcosa előadást tart. Többek között beszél arról is amire az első pillanatok óta gondoltam, hogy egy aránylag csekély földrengés is elég ahhoz, hogy hasonló katasztrófa történjék, mindenütt ahol atomerőmű van. (Most láttuk, hogy be van szórva egész Franciaország atomerőművekkel.) S a föld mozog, ma itt, holnap ott. Jacques Chirac miniszterelnök bejelentette: „Egyelőre leállítanak minden terménybehozatalt a Szovjetunióból és a keleti államokból.” Éppen most voltak a párizsi áruházakban magyar hetek. A bőséges áruból alig győztük hazahordani a finom csabai kolbászt, téliszalámit, borokat. Csöngtetnek, Monette jön az emeleti szomszédasszonyom. Átölel, velem érez, mert tudja nagyon aggódom magyarországi rokonaimért. Azután panaszkodik: „Már második napja erős hányémelygésem van”. Nekem is. Az idegesség. (?) Erős szél van. Európa fölött mint órán a mutató, körbe jár a ciklon. S ebben a ciklonban — valahol — utazik a „rém”. Nyugat-Németországból, Ausztriából erősödő rádióaktivitást jeleznek. Majd később Romániából, Kolozsvárról is. „A Szovjetunióban leállítottak húsz hasonló atomerőművet”. Ezzel szolgáltatták a villanyáram 50 %-át... Inkább ülnének gyertyafénynél. Aludtam. A kimerültségtől elaludtam és valami gyönyörű, csodálatos álmot láttam. Valahol ott voltam ahol maradni jó lett volna. De sajnos fölébredtem... Május 3. „Magyarországon életbe léptették az egészségvédelmi rendelkezéseket.” Egy hét múltán. 9. oldal Ez is Amerika... Fekete G. István: Feltűnt nekem, hogy az utóbbi években a vállalatunk éttermében egyre több 18-30 év közötti ifjú hölgy ül le az asztalomhoz, amikor egyedül étkezem. S, ha nincs az asztalomnál hely, de szemünk összeakad, barátságosan néznek rám, kedvesen mosolyognak, sőt, néha integetnek felém, s némelyik még gyors puszira is csücsöríti kívánatos ajkát. Nem értem a dolgot, mert 20-25 éve a hasonlókorú hölgyek egészen másképp viselkedtek velem szemben, ők néztek engem. Érdeklődéssel, koketálva, ellenszenvvel, gyűlölettel, megvetéssel, gúnyosan, undorral, lenézéssel és fenyegetően... Sőt még szerelemmel is néztek rám akkoriban, amit rajtam kívül senki nem tudott megérteni. Még azok sem, akik szerelmesek voltak belém. Az egyik közeli hölgyismerősöm például azt mondta: Se külsőleg, se szellemileg, se lelkiekben az égvilágon semmi szép és szeretnivaló nincs benned és mégis megveszek érted! Ez csakis azért lehet, mert csecsemőkoromban biztos, hogy többször fejreejtettek. Miután Monica Gardner fürdőruha modell volt, akinek nemcsak az alakja, hanem az arca is első díjat érdemelt volna, — rövid töprengés után úgy döntöttem, hogy csak hátrányom származhatna abból, ha pimasz kijelentését túlzottan mellre szívom. Na, de nem Monicáról akarok mesélni, — pedig igazán lenne mit mesélnem róla, — hanem a fiatal hölgyekről, akik az utóbbi években kitüntetnek barátságukkal, érdeklődésükkel és bizalmukkal. Elmesélik családi, lelki, munkaügyi és szerelmi problémáikat. Gyakran tanácsot is kérnek tőlem. Legtöbbször azzal kapcsolatban, hogy miképpen tudnának rendes embert — és idővel szolid és hű férjet — csinálni széllelbélelt és hóhányó barátjukból. A minap Dianna, vállalatunk főkönyvelő helyettese zöttyent le mellém az étteremben. Dianna harminc alatti hölgy, szép arca van és ha 10-15 fontot lefogyna, bármelyik kisvárosi csapat válogatottjába beférne. Jó, hogy egyedül találom... — mondta. — Beszélni akarok magával, darling. Szabad? Persze, hogy szabad. De, ha bőgni fog, hajoljon a tányérom fölé és oda potyogtassa krokodil könnyeit, mert ez a májgaluska leves úgyis sótlan... — Hihihi... — vihogott. — Ne nevettesen, mert komoly dologról akarok beszélni és kizökkent a hangulatból. — Akkor kezdje a szöveget, mert huszonöt perc múlva lejár az ebédidőm. Dianna aztán, — röviden összefoglalva a következőket „nyafogta” nekem: Nemcsak a szülei, hanem már a rokonai és a barátai is rendszeresen felteszik neki a kérdést, hogy mire vár? Már elmúlt 27 éves és még mindig nincs férjnél... De ő szereti az egyedüllétet... Három férfivel élt együtt ezidáig, de szinte állandóan veszekedtek és féltékenykedtek... Csodálatos érzés hazamenni, órákig ülni a meleg fürdővízben, kézbevenni egy könyvet, nézni a TV-t úgy, hogy csend van és békesség a lakásban... Ha évente néhányszor gyerek után vágyik, elmegy ötgyermekes nővéréhez és mindjárt elmegy a gyerek utáni vágya. Mást se lát maga körül, mint rossz házasságokat... Az apja két fajta nővel csalta meg az anyját. Akik tudtak biciklizni, meg akik nem tudtak!... Kinek árt ő azzal, ha nem megy férjhez?... Egy nő kiegyensúlyozott és elégedett embernek érezheti magát akkor is, ha nincs férjnél és nincs gyereke... Ő nem fél az öregségtől, vagy az egyedülléttől... Szereti a családját, barátait, munkáját és szereti a függetlenségét. Neki ennyi elég a boldogsághoz. Hát bűn ez? — Dehogy bűn, Dianna... — mondtam határozottan. — Sok nőre a társadalom, vagy a családja szinte rákényszeríti a házasságot. A válási statisztikák kellő igazolást adnak arról, hogy hova vezetnek ezek a kényszer-házasságok. — De mit mondjak azoknak, akik állandóan macerálnak a férjhezmenéssel? — Mondja azt, amit nekem elmondott! Akik igazán szeretik és a maga boldogsága fontos nekik, azok megértik magát. Akik meg nem értik meg, azokkal közölje, hogy amíg maga nem kérdezi tőlük, hogy miért élnek rossz házasságban, miért hazudoznak egymásnak, miért veszekednek és csalják egymást, — addig ők se kérdezzék magától, hogy miért nem megy férjhez! És mondja meg ezeknek, hogy az egyedüllét nem jelent magányosságot! .— Dianna megsimogatta a kezem. — Köszönöm, darling... Maga olyan bölcs... Bár tökéletesen egyetértettem vele, de illő szerénykedéssel legyintettem. — Ha jól emlékszem, Dostojevsky „Megszállottak” című regényében egy Kirilov nevű fickó mondta, hogy vannak olyan pillanatok az emberek életében, amikor minden tiszta és érthető lesz előttük. Nekem minden pillanatom ilyen. Hát innen ered rendkívüli bölcsességem. — Hihihi... — vihogott Dianna. — Imádom a humorát darling. — Inkább engem imádjon... — Magát is imádom... — mondta Dianna és nevetve otthagyott. Múltkor vacsorázás közben elmeséltem nejem őnagyságának, hogy az utóbbi években egyre népszerűbb leszek a fiatal nőknél. — Persze, hogy népszerűbb leszel. A hozzád hasonló öregedő kakaduktól már nem féltik az erényeiket... Nem félnek attól, hogy szerelemre lobbannak irántatok... Olyan apa, — vagy a te esetedben nagyapa — figurák vagytok nekik... — mondta életem bűbájos társa és gúnyos mosollyal elment féléves fiúnkat fürdetni. — Hmmm! Mit is mondott Dianna a rossz házasságokról??! A gyász-szalag napja A Vasfüggöny mögötti népek kanadai országos szervezetei az idei év augusztus 23.-át nemzetközi Gyász-szalag napnak nyilvánították, annak emlékére, hogy ezen a napon írták alá Moszkvában 1939-ben a Ribbentrop—Molotov paktumot, amelynek következménye, hogy fél Európa ma szovjet elnyomás alatt él. A cél az, hogy ezen a napon a világ minden részén a szabadságszerető emberek tüntessenek az ellen amit a szovjet náci szövetség zúdított a világra. A rendezőség célja, hogy ezen a napon felhívja a világ közvéleményének figyelmét a következőkre: Jelenleg mintegy 300 millió embert akadályoznak meg emberi jogai gyakorlásában. 1918 óta50 millió embert öltek meg azért, mert felkelt szabadsága védelmére. Katynban 15 ezer lengyel tisztet mészároltak le. Ukrajnában a mesterségesen keltett éhínségnek több mint 7 millió áldozata volt. Az észt, lett és litván lakosság 20%-a pusztult el tömegmészárlás, deportáció és nélkülözés következtében. 6 millió lengyel és 7 millió ukrán vesztette életét szovjet akciók következtében. Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet tankok és katonák fojtották vérbe. Az augusztus 23-i gyásznapon mindenki, aki osztja az emberi szabadságért folytatott békés küzdelem eszméjét, hordjon fekete gyászszalagot. Ezzel tüntessen az elnyomás és az önkényuralom ellen. Aki bővebb felvilágosítást szeretne a Gyászszalag napról, forduljon a mozgalom egyik szervezőjéhez, Takách Gáborhoz. Tel: 865-7350. Részlet egy európai olvasónk leveléből: „Mi itten jól vagyunk, hogy a nudisták ne decsak a rádióaktív eső verészhessenek mozihull, csöpörög, az emberek nem mennek cipővel a lakásba, s a vegetáriánusok majd éhen halnak, mert most aztán ennék a húst, de az is fertőzött. Az oroszok még azt is elintézték, jelenül a füvön, s rontsák itt a városképet. Csernobilnek is új neve van: bül, ami oroszul azt jelenti, hogy: volt.”