Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-08-02 / 31. szám

10. oldal Állítsunk emléket a kommunizmus áldozatainak A június elején Lon­donban megjelent „The Minister and the Mas­sacre” című angol­nyelvű dokumentációs történelmi visszapillan­tás­­ óriási vihart kel­tett világszerte. Nikolai Tolsztoj, a ki­váló történész és író, a nagy Tolsztoj leszárma­zottja — most megjelent könyvében, a még né­hány száz túlélő szemta­nú kihallgatásával le­leplezte azt a szégyen­­teljes és gyalázatos áru­lást, amit Anglia egyik akkori tábornoka, Ale­xander tábornok és a volt miniszterelnök, Ha­rold Macmillan, akkori kabinet miniszter követ­tek el, amikor Winston Churchill, miniszterel­nök tudta és megkérde­zése nélkül 40 ezer fehér­oroszt és kozákot és 30 ezer jugoszláv menekül­tet adtak ki a szovjetnek és Tito partizánjainak, akik valamennyiüket — beleértve az asszonyo­kat és gyermekeket is — egytől-egyig megöl­ték! Mindez nem a háború alatt, hanem a háború befejezése után, 1945 májusában történt! Ez a hetven­ezer ember egy­szerű menekült volt csu­pán, akik az embertelen kommunizmus elől me­nekültek Nyugatra! Még az angol katonák is, akiknek kiadták a pa­rancsot, hogy feltétel­­nélkül adják át őket — csak vonakodva hajtot­ták végre a parancsot, mert tudták, hogy mi vár a szerencsétlenek­re... Harold Macmillan nem perelte be a könyv író­ját, Nikolai Tolsztojt rágalmazásért, sem va­lótlanságok állításá­ért, mert tudta, hogy igaz amit írt! Egyszerű­en eltűnt a színről, hogy ne kelljen válaszolnia az esetleges kényelmetlen­­ kérdésekre. Ennek a hetvenezer embernek tragikus sor­sa, a II. Világháború­nak egy kis epizódja csu­pán. Köztudomású az is, hogy Tito a háború befe­jeztével partizánjaival több mint félmillió em­bert végeztetett ki. Szin­te nem volt olyan csa­lád a Délvidéken, ahol az udvaron egy-két fiatalt agyon ne lőttek volna a partizánok! Az is köztudomású, hogy több mint négy mil­lió ukránt üldöztek ha­lálra a KGB emberei. Vajon számon kérte ezt valaha valaki? Ugyanakkor a szov­jet halál­táborokban több mint 40 millió em­ber pusztult el a két Vi­lágháború között. És hol vannak a lengyelek, lit­ván, észt, lett mártírok? Mi magyarok is szép­számmal hozzá tudnánk járulni az adatokhoz. A század legaljasabb, leg­gyalázatosabb kirakat­pere a Mindszenty per volt! Vagy erről nem illik, nem szabad beszélni, mert azt kommunisták követték el? Közel száz­ezer mártír-áldozat ne­ve szerepel a bolseviták bűn­lajstromán. Vagy mártírok csak a balolda­lon lehetnek — a tisztes­séges, becsületes anti­­bolsevisták között nem? Ajánljuk mindenkinek olvassa el Kruppa Sán­dor, ferences atya bör­tön­naplóit! Nemcsak a zsidóságot érte súlyos csapás a hatmillió zsidó elvesztésével — a serpe­nyő másik felét közel százmillió áldozat neve húzza le. És ezek még csak jóvátételt sem kap­tak sehonnan, de még csak bíróság elé sem vi­hették sérelmeiket. Több mint fél évszá­zad után elérkezett az ideje annak, hogy össze­fogva a balti népekkel, ukránokkal, lengyelek­kel mi is megszólaljunk! Állítsunk fel a világon mindenütt hatalmas emlékműveket azokért, akik a kommunizmus ál­dozatai lettek, akiket el­nyeltek a hatalmas szi­bériai halál­táborok, akiket a kommunista „bíróságok” kirakat­perekben halálra ítéltek és két órán belül fel­akasztottak. Emlékez­zünk rájuk! (v.a.) ggSie­ REAL ESTATE VETEL — ELADÁS — CSERE — Ingyenes árajánlat — 7 nap nyitva — Member of Multiple Listing Ha anyagilag előnyös ügyvitelt kíván, forduljon bizalommal MOLNÁR Jánoshoz Iroda: 457-2000 Otthon: 725-5508 J — Mars Realty Inc. 4363 N. Harlem, Chicago (Norridge) IL. 60634 ÖREGKOR — Nem igaz, hogy az Északi-sarkon a leghosszab­­bak az éjszakák. Ha az em­­ber betölti a hetven évet, minden éjszaka nagyon hosszúnak tűnik. TALÁLMÁNY — Edisontól függetlenül tegnap feltaláltam a vil­lanykörtét, de nem ,merem beadni a szabadalmi hiva­talba. Félek, hogy leutánoz­zák. KÖLTŐI LÉLEK — Ezt a rideg hangú fel­mondó levelet nem kaphat­nám meg versben? HIRDETÉS RUHÁSSZEKRÉNY LA­KÁS CÉLJÁRA KIADÓ! VENDÉGLÁTÓIPAR — Miképpen lehetséges, ahogy önöknél a mosdóban mindig van szappan és tisz­ta törülköző? — Egyszerű. Egész nap kint a tábla: TAKARÍTÁS MIATT ZÁRVA! gyűjtés­ t. külföldi turistaútra gyűjt, hogy aztán legyen mit itthon elinnia.­­ # HIÚSÁG — Mit szólsz, milyen jól sikerült a fényképem a tü­­dőszűrésen? SZERELŐ — A házunk első emele­tén lakik egy szerelő. Hi­vattam, mert sürgősen szükségem volt a munkájá­ra. Lejött hozzám a föld­szintre, de azt mondta, meg kell fizetnem az Útiköltsé­get is. JÓ VILÁG — Az lenne a jó világ, fitr Derrick felügyelő már csak szabálysértési ügyek­ben­ nyomozna. RÉSZLETFIZETÉS — Adjon kölcsön egy milliót. Heti tíz forintjával megadom. EGY KIS SZÍVESSÉG — Megkérhetném, hogy vigyázzon addig a kisfiam­ra, amíg felnő? GYÁVASÁG — Ismerek egy férjes asz­­szonyt. Nem merek vele ki­­­kezdeni. Pedig a feleségem. MEGLEPŐ FOL­YO HO 9-TÓL 24-IG ÜZLETÜNKBEN EBÉD­­IDŐT­­TARTUNK! IRODALMI kávéházban — Ez a fiatal fzöltő olyan, mint Kosztolányi Dezső. — Olyan tehetséges? — Dehogy. Ő is csokor­­nyakkendőt visel. — Rémes, a feleségem mindig boldogult első férjét emlegeti előttem, mint példaképet. — Vigasztalódj. Majd a harmadik férje előtt te leszel a példakép. Két barátnő beszélget. — Vettem egy új tükröt. — És milyen? — Ma már a tükrök sem olya­nok, mint régen, húsz éve. Azok­ba öröm volt belenézni! HUMOR CHIP, CHIP —‘ A nagyma­ma megint ki­szórta az összes chipemet a ma­daraknak." Felhívás Előfizetőinkhez! . Kérjük kedves Elő­fizetőinket, figyeljék az első oldalon, a nevük után lévő dátumot, amely újságjuk lejá­ratát jelzi. Kérjük szí­veskedjék felszólítás nélkül időben bekülde­ni az újság előfizetési díját, mert — pos­tai rendelkezések sze­rint — a lap további küldését kénytelenek leszünk beszüntetni. PLUSZ EGY VICC Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat — öt kivételével — az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. Az öt megmaradt szóból az alábbi vicc poénját állíthatja össze: — A szekrény tele van a ruháiddal, és mégis újat veszel magadnak — rója meg feleségét a férj. — De, drágám, értsd meg, a barátnőm már minden ruhámat ismeri. (A vicc poénját lásd a rejtvényben!) Kétbetűsek: AN, AT, BA, IA, KT, NE, PM, PS, KL, LA, LZ, NO, NT, OT, VG. Hárombetűsek: ADG, ANE, ARK, GIS, KAR, KAS, KUS, LIT, MEA, MIG, NIS, NOS, SAM, SÁS, SÍR, SOM, SRR, TAB, URA, VÁZ Négy­betűsek: AKÁR, AZÓT, DIDÓ, HADI, KÓRÓ, MARÓ, ÓNOS, TALP, TELE, TÓNI. ötbetűsek: AKKOR, AKONA, BARIT, BERAK, EMIDE, IKEDA, KIDOB, KIRAK, KOROS, LEHÍV, MAGOS, MÓKÁS, OTIRA, RA­GÁS, RUHÁT, TÁRÁZ, TEGEZ, VADAS. Hatbetűsek: BITANG, JÁRTAS, KELETI, MERENG, OBERON, PALOTA, PATINA, RAGASZ, RIOGAT, SZÓRÁS,­­VIGADÓ­, ZA­MORA. Hétbetűsek: CSERÉLJ, FARAKÁS, KARAKAS, KIRAKAT, KITO­LÁS, LEGÁLIS, LEGÁTUS, PARÓDIA, SARAGAT, TRIANON, VI­RÁGOS. Nyolcbetűsek: ALÁZATOS, BARANGOL BARÁTNŐT, IRONI­ZÁL, KAROLINA, SZOLÁRIS, TOLAKODÓ. Kilencbetűsek: SPEKULÁNS, SZEMBESÍT. Tizennégy betűsek: SZOBORTALAPZAT, SZÓDABIKARBÓNA. Az irány a lényeg: Ha nem tudod, hogy melyik kikötő felé hajózol, egyik szél sem jó. című 224 oldalas új ta­nulmánykötete. A könyvben a szerző hi­teles képet fest a mai magyar valóságról. Kapható: Vörösváry Publishing Co. 412 Bloor St., W., Toronto, Ont., M5S 1X5 Ára: 12 US dollár, vagy ennek megfelelő valuta + $ 2.00 posta és csomagolási költség. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! N­— r r Éji ■ -n i C£V:! B $0 r n m isim Hl 1 Üt 1 Égm V [ N­É1T K G A SijiátSS Sp ■ D _ i D_□ r__. «D 7 * !&«■»—XiajxZ1. I KOMPRO­­MISSZUM - Jól van na, apud, akkor inkább megenge­dem, hogy aktnaptára­kat győjtséll o.O Iastin Stephan Schmidheing írta a „Bilanz” című svájci gazdasági szaklap­ban: „ Az állam semmi eset­re sem fizethet térítést keresetkiesés címen olyan sportolóknak, akik érem nélkül térnek haza az olimpiáról. Az ilyesmi ne­gatív hatást keltene, mert esetleg az a sportoló jár­na jobban, aki semmiféle eredményt nem ér el. Negatív ösztönzők? Fi­gyelemre méltó! • Ivan Lendl, a világ leg­jobb teniszjátékosa mondta: — Én akkor is minden eszközzel a győzelemre törnék, ha a saját nagy­anyám állna a háló túlsó oldalán. Ja, úgy könnyű lenne! W­erner Schneyder, oszt­rák kabarészerző­­ be­mondása: — Egyik sportágról sem jelenthetjük ki, hogy ez a legszebb sportág. Termé­szetesen a futball kivéte­lével, a nagy edzőt megkér­d­­­ezték: minek köszön­heti a sikereit? — Annak, hogy helye­sen tudom megítélni a szi­tuációkat. — És hogyan tanulta meg, helyesen megítélni a szituációkat? — A tapasztalat útján. — És honnét szerezte a tapasztalatait? — A helytelen ítéle­teimből. Két utas észrevesz egy savanyú képű tagot a hajón. — Fogadjunk, hogy já­tékvezető. — Fogadjunk, hogy nem. Odamennek hozzá, meg­kérdezik. — Sosem voltam játék­vezető — hangzik a vá­lasz. — Csak most tenge­ribeteg vagyok, attól ilyen rémült az arcom. (p. P.) VÁLTOZÓ VILÁG Vannak, a­kik a haza javát akarják. S vannak olyanok is, akik csak a haza javait. ■ • • • * NEMZEDÉKI SORS — A SZERELEMBEN Az időseknél vannak: ágyak — vágyak nélkül. A fiataloknál vannak: vágyak — ágyak nélkül. • * * ÉRTÉKELÉS Minden mesterség szép, de legszebb a mások mes­tersége. NÉZET­AZONOSSAG Így szólt egy király: — Nehéz az udvaromat rendben tartani .­.. S így szólt egy házmester: — Az enyémet is... • * • ŐSZI LOMBHULLÁS IDEJÉN Egy bolond felemelt egy falevelet, megnézte és így szólt:. — megint elfelejtet­ték ráírni a feladót ... Akinek rossz a lelkiisme­rete, az akkor is meriad a késtől, ha kenyeret akarnak szelni vele. Valamennyiünknek arra kell törekednünk, hogy ön­magunknál különbek le­gyünk .. . • • » Ha az egyetlen vagyon a tisztesség lenne, bizony nagy szegénység volna a földön. • • • szórakozottság A professzornak gyerme­ke született, l • És ki a boldog anya? kérdezte elgondolkodva. Aki a tehenek között bölcs, nem biztos, hogy bölcs a lovak között is. • • • ÉLETKOR Mire megszerezzük a böl­csességet, elveszítjük az emlékezőtehetségünket. ifj. Fekete István Hajótörött nemzedék korrajz Ezt írja a szerző a könyv előszavában: „Olyan formában próbáltam megörökíteni a történteket, hogy senkit ne botránkoztassak meg a szereplők parlagi nyel­vezetével és erkölcstelen tetteivel. Tessék-lássék törekvésem persze nem járt túlzott sikerrel, mert valójában nem is akartam kimosdatni az eseményeket. Irodalmi stílust, és ,virágnyelvet használva megközelítőleg sem tudtam volna visszaadni azt az erkölcsi és világnézeti nihilizmust, amiben az 1945-ös úgyneve­zett felszabadulás­ után hazánk lakosságának jelentős szá­zaléka élt.” Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. A 446 oldalas keménykötésű könyv ára: $ 15.00, szállítási és csoma­golási költség: $ 2.00. _______________

Next