Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-09-20 / 38. szám
A Bős—Nagymarosi vízlépcsőrendszer és az otthoni rendszer Fekete Margit Vannak olyan témák, amelyekről többször kell írni, mert nem lehet felette napirendre térni. Ilyen a Bős—Nagymarosi vízierőmű ügye is, ahol szerencsétlen Magyarország lelkiismeretlen kiárusítását intézik az otthoni illetékesek. A történet azzal kezdődött, hogy: Osztrák szomszédunk energia szükséglete miatt, épített egy drága, modern atomerőművet, polgárainak tiltakozása ellenére. Az erőmű elkészült, de nem üzemel. Győzött az osztrákok akarata, — és az igazi demokrácia. — (Azóta a csernobili események igazolták, hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik az országukat féltették. Szerintem nincs az a biztos erőmű, amelyik például egy földrengés alkalmával ne okozna hasonló kellemetlen problémákat.) Az osztrákok energia gondjaikon akkor úgy akartak segíteni, hogy Hainburgnál a Dunára terveztek egy vízierőművet, de polgáraik ez ellen is tiltakoztak. Tiltakoztak a csehek is, — pedig ott is kommunizmus van, mint nálunk! — Ők arra hivatkoztak, hogy a vízierőmű károsan befolyásolná a természeti egyensúlyt Pozsony környékén. így született meg a Bős— Nagymarosi vízlépcső szerződésének gondolata, mert a magyar illetékeseket egyáltalán nem zavarta a geológiai károsodás és egy újabb milliárdos adósság. A csodás szépségű Duna-kanyar helyén egy ipari táj keletkezne, de ez sem a mi hasznunkra. Magyarország áramot csak 2015 után kapna, addig az adósságot törlesztené! A dunai nemzetközi hajóút 30 kilóteres szakaszát, — a mi hátrányunkra és a csehek előnyére, — a csehekhez vezetik át. A szerződés értelmében a Duna hajózási fővonala képezi az államhatárt Magyarország és Csehszlovákia között. Vajka, Doborgaz és Nagybodak magyar lakossága, termőföldjeik elvesztése miatt kénytelenek lesznek máshova költözni, szétszóródni. A vizilépcsőrendszer beruházási költségeiből 43 milliárd forint terheli Magyarországot. — Papíron! — Otthoni hivatalos megállapítások szerint ez az összeg a valóságban 70-80 milliárdra fog emelkedni! A Szigetköz alatti ivóvízkészlet azért nem védhető meg, mert a tárolóba nem magyar területről érkezik a szenynyeződés. Az otthoni szakemberek véleménye az, hogy: „Energiát importálni lehet, de ivóvizet nem!” A szakaszos működés közben fellépő 1-1,4 méteres vízszint ingadozások és vízsebességek, a bősi erőmű alatti szakaszon rombolni fogják a partokat és akadályozzák a nemzetközi hajózást. Súlyosan károsítaná a folyó élővilágát is, a naponkénti felduzzasztás visszaszállítaná Győrbe a város szennyvizét és bűzös csatornává változtatná a Mosoni- Duna torkolati szakaszát. Legnagyobb jóvátehetetlen kárt a Dunakiliti tároló okozná, mert a leülepedő iszap, a duzzasztott víz nyomása miatt, a többszáz méter mély kavicsos talajba sodródna és azt is elszennyezné. Körülbelül 10 km3 (!) térfogatú vízkészlet elszennyeződésével Magyarország legjelentősebb ivóvíz tartalékát veszítené el, amelynek eszmei értéke mai áron kb. 50 milliárd forint. Ugyanez a károsító hatás várható Komárom és Nagymaros közötti duzzasztott szakaszon, ahol már a megépült parti szűrésű kutak mennének tönkre. Felszíni víz tisztítással történő pótlása évente kb. 1 milliárd forint többletköltséget igényelne. Az árvízszint fölé duzzasztással Nagymaros fölött a szigetek egy része víz alá kerülne. A települések mélyebben fekvő részein fakadó vizek feltörésével lehet számolni. Ilyen károk például Esztergomban is várhatók. A vízierőmű hatalmas mezőgazdasági és erdős területeket tenne használhatatlanná. A geológiailag elveszített, használhatatlan terület 12 ezer hektár, ezenfelül 37 km2 erdőt kiszárítana. Továbbá kihatással lesz Budapest ivóvíz ellátására is. (Már eddig is voltak problémák otthon a nyári melegben. A bérházak emeletein nincs víz.) „Dunakiliti és Bős, földrengés-veszélyes zónában fekszik. A megállapítás szerint 240 millió m3 víz, — Budapest fölött 25 méterrel magasabban, — olyan potenciális vészhelyzetet teremt, amelyre nincs példa a világ ennyire városiasodott térségében. Ha a töltés Dunakiliti fölött olyankor szakadna át, amikor árvíz van, a tározóból kiömlő vízmennyiség olyan árvizet okozhat, amely elöntené Mosonmagyaróvárt, Győrt és még Budapest egyes részeit is. A csehszlovák—magyar államközi szerződést 1977-ben írták alá. Az Országos Környezetés Természetvédelmi Tanács 3/1983. sz. határozatában megállapította, hogy a vízlépcsőrendszer környezeti hatásaival és következményeivel átfogóan nem foglalkozott. Eddig nem készült olyan felmérés, amelyben e fontos témakör műszaki, gazdasági, környezetvédelmi és ezzel összefüggő kockázati kapcsolatait egy rendszerben és kölcsönhatásaiban vizsgálták volna.” A Magyar Népköztársaság országgyűléséhez és kormányához beadvánnyal fordultak az otthoni neves írók, színészek, filmrendezők, művészek, sportolók. A megalakult Duna Kör 10 ezer aláírással tiltakozott az ország tönkretétele ellen. (Az itt közölteket a fenti tiltakozó szervezkedések sokszorosított felhívásainak adataiból vettem.) Ami ezután történt azt már megírták a magyar újságjaink, hogy végső kétségbeesésükben az otthoniak az osztrák kormány megértő segítségét kérték, hogy, ne kölcsönözzenek milliárdokat Magyarországnak a vízmű építésére. Marjai József miniszterelnök helyettes azonban megjelent a bécsi Hilton szállodában és aláírta a 8 milliárd schillingről szóló hitelszerződést, amelynek értelmében hamarosan megkezdik a vízmű építését, hogy Hazánk áramot szállítson Ausztriának. Marjai József miniszterelnök helyettes Ausztria után, Moszkvába utazott, ahol szintén aláírta a jamburgi (Szibéria) földgázkitermeléséhez szükséges költségek 700 millió dolláros magyar hozzájárulását. Honnan fogják ezt előteremteni? Természetesen újabb hitelek megszerzésével. Majd a Nyugat ad megint... Meddig? Magyarország kommunista vezetői gátlástalanul és felelőtlenül, idegen érdekekért súlyos adósságba kényszerítik az országot. Attól sem riadnak vissza, hogy az ország területét önkényesen, károsan átalakítsák, szintén idegen érdekekért... Érem-sorozat Budavár visszafoglalásának emlékére Az öt éremből álló sorozat az egyik legkiválóbb érem-művész, Bodó Sándor klasszikus remeke. Megörökíti a magyarság élet-halál harcának és Buda felszabadításának döntő mozzanatait: XI. Ince pápa szerepét a nyugati országok összefogásában; a Szentszövetség hadainak gyülekezését Párkánynál; Budavár ostromát; a három felé szakított ország elszánt önvédelmét; a 150 éven át folyó végvári harcokat. Az érmek másik felét Budavár jelképe díszíti. A sorozat 7” — 10” díszes dobozban bronz ($195.) és aranyozott ($295.) kiadásban kerülnek forgalomba. A fő érem (3”) a vár ostrommal és „A Kereszténység Védőpajzsa’.’ (2.5”) külön dobozban is kaphatók (bronz $35., aranyozott $60.). A dobozokat angol—magyar nyelvű ismertető füzet kíséri. A nyugati civilizációt mentő hősi küzdelmünk e beszédes művészi dokumentuma ott kell legyen, áldozatos egyének és társadalmi szervezetek felajánlásából, a nagy múzeumok és egyetemek történelmi osztályán, ahol millióknak szól majd a magyarság történelmi érdemeiről. Legyen a fő ajándéktárgy elsősorban idegenek részére. Legyen kitéve minden magyar otthon díszhelyén, hogy a Hazán kívül született új nemzedék tudatába vésődjék a hősi magyar múlt. Az érmek már most előjegyezhetők (Hungarians for Life and Future, 302 Portola Rd., Portola Valley CA., 94025) és szeptember folyamán kezdődik a postázásuk. A sorozat számozott példányokban jelenik meg. Postaköltség egyes éremért $3.-. Sorozatért $5.-. Megjelent az Ujváry-Griff gondozásában Saáry Éva „HOL VOLT, HOL NEM VOLT...” című riportokat, novellákat,, karcolatokat tartalmazó, szép kivitelű kötete. Ára: (szállítást, csomagolást is beleértve!) 17 00 dollár. Megrendelhető: Éva Saáry, Pf. 78. CH-6906 Lugan-6 Switzerland, Europe. Megjelent a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) kiadásában Saáry Éva „SZÁZFÉLE SZERELEM” című verseskötete, a szerző fedőlapjával és művészi fotografika-illusztrációival. Ára (szállítást, csomagolást is beleértve!) 17.00 dollár. Megrendelhető: ÉVA SAÁRY, Pf. 78. CH-6906 Lugano-6 Switzerland, Europe. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Torontóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. Kanadai Magyarság. Megjelent Lászl Bátor Kapható: Vörösváry Publishing Co. 412 Bloor St., W., Toronto, Ont., M5S 1X5 Ára: 12 US dollár, vagy ennek megfelelő valuta + $ 2.00 posta és csomagolási költség. Levelek 1. (Délafrika) Fáy István Az emberek túlnyomó többsége irtózik a levélírástól, tehát nem is ír. Vannak aztán olyanok— nagyon kevesen —, akik vagy kénytelenek levelezni, vagy szívesen teszik azt. A levélírás olyan dolog, hogy „műfajokra” lehetne osztani, akár az irodalmat, vagy egyéb művészeteket. Vannak családi teltelek, protokol levelek, melyek megírása kényszer, vagy kötelesség. Ezek rendszerint semmit nem tartalmaznak üres közhelyeken kívül. Hasonlóak a hivatalos levelek is, melyeket csak azért írnak, mert ez az egyetlen mód a címzett tudomására hozni, ami feltétlenül szükséges. Egészen más az olyanok közötti levelezés, akik hasonló érdeklődési körű és műveltségű emberek. Ezek szívesen írnak és akinek küldik szívesen olvassa, mert tartalmuk baráti gondolatcsere, mely által tanulnak egymástól. Nagyon sokszor így alakul ki mély barátság olyanok között, akik személyesen soha nem találkoztak. Ilyenek aztán rendszeresen leveleznek. Bölcs és józan levélíró az, aki csak akkor szólal meg, amikor komoly mondanivalója van, vagyis nem fecseg hiába. Ma egy ilyen levelet közlök szóról-szóra, a személyes vonatkozású részeket kivéve. Írója elhunyt kedves barátom fia, aki 1957-ben, középiskolai tanulmányai befejezése után került nyugatra. Angol nyelvű országban szerezte meg mérnöki diplomáját. Tizennyolc éve él Johannesburgban, Dél-Afrikában, ahol egy nagy kohóműnek a főmérnöke. Felesége lengyel. Évente átlag egyszer írunk egymásnak és lapot küldünk Karácsonyra. Néhány hónappal ezelőtt kérdést intéztem hozzá az ottani állapotokkal kapcsolatban. Tehát olyan valakinek a sorai ezek, aki teljesen ismeri a helyzetet, semmiféle érzelmi kötelék nem fűzi oda, így elfogultsággal nem vádolható. „Arra kérsz Pista bástyám, hogy mondjam el őszintén mi az igazság az apartheid, a négerek elnyomása, a nagy nyomorúság, az egymástgyilkolás, vagyis a fehérek „rémuralma” és az annak következtében beállott helyzettel kapcsolatban. Szívesen teszek eleget kérésednek, mert megyőződésem, hogy Amerika és Európa sok százmilliónyi, jóhiszemű népét a napilapok, de méginkább a TV is, mint az ultraliberális szellem szócsövei szándékosan félrevezetik. Naponta olvasom a New York Timest és a Chicago Tribünt, melyeknek az agymosása egyenesen felháborító. Az az érzésem, hogy a fehér fajta a saját öngyilkossága szélén áll, melyet egy hallgatólagos egyetértésben működő érdekszövetkezet készít elő számára. Sőt hiszem azt is, hogy ebben a kérdésben nincs semmi ellentét a nyugat liberális körei és a kommunizmus között. Tudod jól, hogy közel húsz éve élek itt és hivatásomnál fogva érintkezem az emberekkel, akár tetszik, akár nem. Üzemünk munkásai 85%-ban bántak, akik tudják, hogy sem holland, (bár, ami földművest jelent eredetileg), sem angol nem vagyok, tehát bizalmasok hozzám, így ismerem a problémáikat. Lapjaitok azon siránkoznak, hogy itt mekkora a nyomorúság, milyen brutális a színesek elnyomása. Hát ez a legpimaszabb hazugság, melyet nektek be akarnak adni. Ebben az országban mindenkinek megvan a tisztességes kenyere. Az a vád, hogy a fehérek fizetése magasabb, mint a feketéké, igaz. De azt nem írják meg, hogy a feketék nem fizetnek sem ingatlan, sem kereseti adót. Nem fizetnek lakbért és a közszolgáltatást is az állam költségén kapják. Minden szállítási eszköz díjtalan a részükre, beleértve az országon belüli repülőjáratokat is. Ha ezt vesszük alapul, akkor éppen akkora a jövedelmük, mint a fehéreké. Itt a mai napig annyira ismeretlen a munkanélküliség, hogy több, mint 1.500.000 vendégmunkás dolgozik a szomszéd országokból. Az iskolázás 16 éves korig mindenkinek — legyen az fehér, vagy színes —, kötelező. Hangsúlyozni kell, hogy teljesen ingyenes és a könyvek költsége is az államot terheli. Úgy a fehérek, mint a feketék részére, magas szinten álló egyetemek biztosítják a felsőfokú oktatást, (számszerűtt 14). A kormány örül annak, ha minél több bantu, vagy egyéb színes végzi el az egyetemet, mert célja egy komoly felkészültségű bennszülött középosztály megteremtése. Dél-Afrika ásványi kincsekben páratlanul gazdag. Itt bányásszák a világ aranyának több, mint a felét, gyémántmezői, szén és vasbányái szinte kimeríthetetlenek. Mindezen felül itt található legnagyobb mennyiségben a króm, uránium, aszbeszt, mangán és a platina, melyek a modern technológia precíziós műszereinek gyártásánál életfontosságúak. A Nyugat ezeknek 90%-át csak innen tudja beszerezni, mert máshol nincs. A mezőgazdaság és állattenyésztés annyit termel, hogy az országot önellátóvá teszi. A lakosság összetétele: 5 millió fehér (holland, angol, német, francia leszármazott) és 24 millió színes. Ezekből 14 millió bantu, de törzsekre oszlanak, melyek közül legnépesebbek a zulu, basutos, pondos, hosas. Ezen felül nagyobb csoportok: a hottentották, malájok és egyéb ázsiai származásúak. A felsoroltak több, mint húsz nyelven beszélnek és amikor éppen nem viszálykodnak, akkor angol, vagy az úgynevezett africaan nyelven érintkeznek. Itt nincs szó semmiféle lázadásról, vagy forradalomról, kizárólag lázításról, ami évtizedek óta folyik. A mérsékeltek (bantuk) jól tudják, — márpedig a színesek 3/5 részét teszik ki, — hogy a forradalom nemcsak vérfürdőt, de az ország gazdasági öszszeomlását is jelentené. Egyetértenek velük a vendégmunkások is és rettegnek a visszatelepítéstől, mert előttük van a példa és biztosak benne, ha ez bekövetkezne, úgy a 20. szélességi foktól délre új Uganda, vagy Abesszínia születne. Milliók öldösnék le egymást, vagy halnának éhen. Közben pedig az új diktátorok, mint az afrikai fekete únió vezére, annak barátja Tutu püspök és Mandela milliókat keresnének a bárgyú amerikaiak által kiutalt, éhezőknek szánt segélyből. A Commonwealth londoni konferenciája tanúbizonyság egyes fehér népek vezetőinek butaságára és hipokrízisére. Tudva tudják, ha a szankciókat életbe léptetik, akkor nemcsak itt, de Amerikában, Kanadában és Angliában is milliók lesznek munkanélküliek. Arra sem gondolnak, hogy nemcsak ezek az országok, de Dél-Afrika is képes nagyon komoly retorziókkal élni. Ha pedig Tutunak, Mandolának és bandájuknak sikerül a szovjet, vagy saját szovjet-barát csoportjuk kezébe kaparintani a hatalmat, akkor jaj a „szabad” világnak. Ellenőrzésük alá kerülnek nemcsak a különleges fémek, de a Jóreménység Fok és Cape Town is, ezzel pedig a 150-250 ezer tonnás tankhajókon az ipari államok felé irányuló olajszállítás és hónapokon belül tízmilliók válnak munkanélkülivé. Itt nem a fehérek harcolnak a színesek ellen, hanem a fellázított csőcselék gyilkol, rabol, gyújtogat és fekete törzsek irtják egymást a „szabdságharc” ürügye alatt. Mandela régen szabad lehetne, de nem volt hajlandó aláírni, hogy a jövőben tartózkodni fog az erőszaktól. Ennél világosabb bizonyíték nem kell, szándékukat illetőleg. A nép pedig kenyerét féltve teljes bizonytalanságban él, miközben Desmond Tutu püspök úr világszerte lázít hazája, a keresztény kultúra és a fehér világ ellen. És ami sokkal több, mint butaság, vagy megalkuvás, a fehér országok vezetői és törvényhozása tűri a Tutu garázdálkodását. Büszke a „Nobel-díjára”, melyet 1960-ban elvtársa Albert Lutvuli, a bantu vezető is megkapott, sőt Martin Luther King és Willi Brandt is. Úgy látszik kevés rendes embernek adnak „Békedíjat”. Kitűnő káderlap kell hozzá! Azt hiszem, a nagyszerű Molher Teréza kitüntetése csak porhintés volt. A Both- kormány és a törvényhozás nagy többsége nem vitatja, hogy a négyötödös többségben lévő színeseknek vannak jogos politikai követelései, de látták a gyarmatosítók által függetlenített fekete államok teljes csődjét, az éhínséget, a mészárlásokat és a diktátorok rémuralmát. Éppen ezért nem akarják polgáraikat Uganda, vagy hasonló államok lakosainak sorsára juttatni. Tisztában vannak vele, hogy művelt középosztály és szakemberek nélkül államot vezetni és prosperitást teremteni lehetetlenség. Ez az egyedüli oka a színesek politikai jogai korlátozásának. Ehelyett teljes erejükkel igyekez- nek a színes értelmiség és a szakemberek felnevelésére. Ez a helyzet itt Pista bátyám, de csak nagyjából. Nem melegszem bele, mert felizgatnám magam, látva az egyre süllyedő fehér fajta degenerálódását és lábai alól a morális talaj kicsúszását”. Nincs sok hozzáfűzni való e levélhez, legfeljebb annyi, hogy Desmond Tutu épp most tért vissza távolkeleti útjáról, ahol éppen úgy izgatott hazája ellen, mint máshol. Erre Pietrie du Plessis, délafrikai kabinetminiszter követelte, hogy hazaárulásért állítsák bíróság elé. Mindez nem izgatja, úgyhogy szeptemberi „érsekké” való beiktatására már meghívta az „alapvető emberi jogokért” küzdő aktivista szervezeteket és egyházakat. Egészen bizonyos, hogy a kanadai United Church, mely éppen e sorok írásakor tartja zsinatját Sudburyban, képviseltetni fogja magát, mert a napilapokban augusztus 21-én megjelent tudósítás szerint úgy döntöttek a vezértitkár jelenléte után, hogy a „nyugdíjalapból” befektetett 200 millió dollárnak azt a részét, mely délafrikai üzemekben van, nem vonják vissza, a részvényeket nem adják el, hogy befolyásolhassák az eseményeket. A részvények utáni osztalékot pedig a „szabadságharcosoknak” adják. (Talán jobb lenne egyenesen Moszkvába küldeni). Rév. Susan Eagle lelkész (London, Ont.) ezt az osztalékjövedelmet „vérdíjnak” nevezte (blood money) és nem tartja méltónak, hogy az egyház igénybe vegye. (Inkább vegyenek rajta szovjet fegyvereket.) Reménykedem, hogy miniszterelnökünk, Brian Mulroney is ott lesz, mert a Commonwealth konferencia után, ahol a „szabadság bajnokaként” szerepelt kijelentette a sajtónak: tudja jól, hogy a szankciók megvalósítása áldozatokkal fog járni. „De ha megkérdeznek minket mit választunk: a munkát, vagy a szabadságot, mindig a szabadságot fogjuk választani.” („But if you’re asking us to choose between jobs and freedom, we will choose freedom every time.” 1986. aug. 11) Micsoda nagyvonalú, nemes lélek! Legyen sok ezerrel több munkanélküli hazánban, de fontos a szabadság. Nem Kanadának, hanem néhány fekete diktátorjelöltnek. Reméljük, hogy a nagyszerű szabadságharchoz mi is hozzájárulhatunk adódollárjainkkal, ha marad még a „welfare”-ben részesülők kifizetése után. 1 9. oldal