Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-07 / 10. szám
6. oldal Moszkva és Jeruzsálem a kivándorlás lehetőségéről Az Associated Press nevű amerikai hírügynökség moszkvai irodája közölte: a Szovjet magasrangú kormánytisztviselők, akiknek egyike Gennadi Gerasimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője, kijelentették: a Szovjetunió hajlandó lenne az országban élő zsidók kivándorlását megkönnyíteni, ha Amerika nem adna nekik politikai menekült státuszt. A szovjet kormánytisztviselők szerint a Szovjetunióból kivándorolt zsidók 75 százaléka az Egyesült Államokban telepszik le, mint „politikai menekült”. A nyilatkozatot tevő személyek nem indokolták, hogy ha egyszer egy zsidó kivándorol a Szovjetunióból, miért lényeges a Kreml számára, hogy melyik országban telepszik meg. Érdekes ezzel kapcsolatban ugyancsak az Associated Press jeruzsálemi irodájának a közlése, amely a következő: Gad Ben-Ali, az izraeli kormány szóvivője, kijelentette az AP munkatársa előtt: Izrael szeretné, ha Amerika nem adna „politikai menekült” státuszt a Szovjetunióból kivándorló zsidóknak, mivel ez szemmel láthatólag megkönnyítené a zsidók kivándorlását a Szovjetunióból. Mr. Ben-Ali nem idézte pontosan a szovjet kormánytisztviselők által említett 75 százalékos arányszámot, leszögezte azonban, hogy tény: a Szovjetunióból kivándorolt olyan zsidók, akik Izraelbe szóló vízummal vándorolnak ki, több, mint 70 százalékban nem Izraelbe, hanem Amerikába akar menni, vagy különböző nyugat-európai országokba és ez a tény ellenszenves a szovjet hatóságok számára, sőt, mások számára is... Az UPI szerint Botha ellen és egymás ellen harcol pártja bal és jobb oldala A United Press International nevű amerikai hírügynökség jelenti Johannesburgból: Dél-Afrika kormányzó pártjának, a Nemzeti Pártnak, két vezető egyénisége elhagyta a pártot és ez újabb jele annak, hogy Pieter W. Botha elnök a május 6-i választáson, amelyen csak fehérre szavazhatnak majd, saját pártja bal- és jobbszárnyának ellenzékével fog találkozni. A két vezető személyiség, aki most megvált a párttól: Lampie Terreblanche, politikai közgazdász és James Fourié, egyetemi professzor a Stellenbosch University jogi fakultásán. Ez az egyetem már hosszabb ideje az úgynevezett afrikáner nacionalizmus központja és vezetői, több alkalommal hangoztatták elégedetlenségüket, mert úgy vélik, hogy Mr. Botha képtelen az apartheid rendszert alapvetően korszerűsíteni és megreformálni. Ezek a disszidensek a „Nemzeti Párt” egyre erősödő és egyre nyíltabban balszárnyához tartoznak: egyikük Denis Worral, Dél-Afrika volt londoni nagykövete, aki nemrégiben mondott le, a másik pedig Wynand Maian, a Nemzeti Párt egyik legrégebbi parlamenti képviselője. — A májusi választáson Mr. Worral és Mr. Malan egyaránt függetlenként indul majd. Kezdetben a májusi választásokat sokan jelentéktelennek tartották.. — Ez a választás most, csupán a fehérek számára, nem egyéb politikai csalásnál, különösen, ha meggondoljuk, hogy mindenféle demokratikus eljárás hiányzik Dél-Afrikában — mondta Frederik van Zyl Stabbert, az ellenzéki Progresszív Federális Párt volt vezetője, aki lemondott parlamenti képviselői mandátumáról a múlt évben, amikor Mr. Botha bejelentette (akkor még meghatározott időpont nélkül) az új választásokat. Ez az álláspont azonban ma már egyáltalában nem általános: a fehérek politikája még sohhasem volt ennyire vegyes,és változásra készen, mint most, amióta a baloldali Nemzeti Párt először került kormányra az 1948-as választáson. Mindeddig a kormányzó Botha párt abszolút hatalommal kormányzott, a parlament 166 képviselői mandátumból most is 121 képviselői mandátum birtokosa. A pártot belülről nemcsak a balszárny, hanem saját jobb szárnya is támadja, akiknek nem elég jobboldali a kormánypárt. A balszárny elégtelennek tartja Botha úgynevezett apartheid-reformjait, a jobbszárny viszont minden reformkísérletet károsnak tart és mindenfajta apartheid-reformot ellenez. De egy koalíció esetén csatlakozna a kormánypárthoz. — 1981-ben a „Herstigte Nasionale Party” a szavazatok 14%-át kapta, de nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy parlamenti pozícióhoz jusson. Ez volt azonban a jobboldali „lázadás” kezdete. Egy évvel később a Nemzeti Pártból kivált 17 jobboldali parlamenti képviselő és megalakította Andries Treutnicht vezetése alatt a Konzervatív Pártot. — Azóta, az időközi választásokkal, a két jobboldali párt, a távoli Transvaal provincia mezőgazdasági körzeteiben a szavazatoknak közel 30 százalékát vette el a Nemzeti Párttól. — Willem Kleynhans professzor, aki a University of South Africán politikai tudományokat tanított, nyugalomba vonulása előtt, véleménye : — Mr. Botha legnagyobb problémája — amiért saját pártjának jobb és balszárnya támadni tudja — az, hogy az életszínvonal 1981 óta majdnem minden délafrikai számára hanyatlott. Akkor a kormány szavazatokat vesztett a jobb és baloldallal szemben egyaránt, mivel gazdasági pangás volt és az inflációs áremelkedés évi 16 százalék volt. Most, 6 évvel később — pedig még nem érezzük a külföldi szankciók teljes hatását — a helyzet még kedvezőtlenebb: a nemzetgazdaság roszszabb helyzetben van és az infláció 20 százalékos. 1930 óta első ízben történik meg, hogy a fehérek munkanélküliségi százaléka aggasztó méreteket öltött. Johannesburg belvárosában fehér munkások ásnak árkot napi 6 amerikai dollárnak megfelelő munkabérért, néhány méternyi távolságra tőlük feketék teszik ugyanezt, ugyanilyen munkabérért. (Hol itt a diszkrimináció. — Szerk.) — A május 6-i választáson Pierre W. Botha egyetlen reménye az lehet, hogy a bal szárny és a jobb szárny egymás ellen is harcol és ezzel egymást is gyengítik. Ha valamiképpen a Bothához még hűséges maradt Nemzeti Párt győz, a győzelem nem lesz diadalmas és a kérdés: Mi történik azután? Lengyelországban amerikai dollárért a kiváltságosok mindent megvásárolhatnak, zlotyért majdnem semmit. I Do — ígérte Tokió és Bonn az aggodalmas Amerikának Párizsból jelentette a „The New York Times”. — Az Egyesült Államok és a világ másik 5 jelentős ipari országa (Japán, Nyugat-Németország, Anglia, Franciaország és Kanada) közös nyilatkozatban jelentette ki: hajlandók szoros együttműködésre annak érdekében, hogy az amerikai dollár értékét a nemzetközi pénzpiacokon stabilizálják. Az értekezlet amerika kezdeményezésére történt: alig egy évvel ezelőtt ugyanezek az országok elhatározták, hogy a mesterségesen magas amerikai dollár árfolyamát csökkenteni kell, Amerika és saját érdekükben is. Az amerikai dollár nemzetközi magas árfolyamának első és legláthatóbb következménye az óriási amerikai külkereskedelmi deficit volt, amely jelenleg közel jár a 170 billió dollárhoz. (Itt most nem az amerikai költségvetési deficitről beszélünk.) Az egyezmény következtében az amerikai dollár értéke a nemzetközi pénzpiacokon körülbelül 30-40 százalékkal esett a többi külföldi valutához viszonyítva: jelenleg egy US dollár 153 japán jen és 1,82 nyugat-német márka. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az importcikkek ára Amerikában emelkedett, viszont az amerikai exportcikkek ára külföldön csökkent. A helyzet az viszont, hogy egy amerikai polgár esetleges párizsi látogatása ma lényegesen drágább, mint két évvel ezelőtt volt. James A. Baker, amerikai pénzügyminiszter és Paul A. Volcker, a U.S. Federal Reserve Board elnöke, úgy találta, hogy a dollár most már eléggé lezuhant és a további zuhanást meg kell állítani. " A dollár további esésének következménye Amerikában infláció és a kamatok emelkedése lenne és külkereskedelmi kapcsolataink is bizonytalanná válnának — mondta a párizsi értekezleten Mr. Baker. — Érvelését a többi ország pénzügyminiszterei elfogadták és a dollár eséséhez történő együttműködésüket közös nyilatkozatban szögezték le. Érdekes azonban, hogy alapvető módon a párizsi értekezleten résztvevő egyik ország sem változtat pénzügyi politikáján. Az egyezmény sikere azonban mindenekelőtt az amerikai federális törvényhozóktól függ. Számos törvényhozó még alacsonyabb árfolyamú dollárt szeretne látni, abban a reményben, hogy ezzel az amerikai export növekednék, az import csökkenne, tehát a külkereskedelmi deficit csökkentésének ez lehetne legbiztosabb módja. Mások viszont, új szigorú törvényekkel szeretnék az importot korlátozni, mert arra hivatkoznak, hogy az importcikkek behozatala amerikai munkalehetőségeket szüntetne meg. — S persze, nem utolsó sorban fontos a két legrégibb külkereskedelmi „ellenfél”, Nyugat-Németország és Japán együttműködése. Vajon, valóban együttműködnek-e? — Egy francia újságíró megjegyzése: — Amerikában a házasságkötésnél, amikor megkérdezik a házasulandókat, hogy jóban-rosszban egymás mellett maradnak és segíteni fogják-e egymást, a megkérdezett fél így válaszol: I Do. Tokió és Bonn is kimondta most Párizsban: I. Do. Ne feledjük el azonban, hogy még a házastársak sem tartják mindig meg ígéretüket. oififfimacisi. nm®saQL£ Vihar a menekült-törvény megszigorítása körül Benoit Bouchard, bevándorlásügyi miniszter, sajtóértekezleten jelentette be a menekült-törvény megszigorítását. A leglényegesebb változtatások a múlthoz képest a következők : A múltban 19 ország polgárait Kanada minden további nélkül politikai menekültnek ismerte el. Ez a kivételezés mostantól kezdve megszűnik, mindenkinek, aki „politikai menekült” státuszt kíván, előzőleg bizonyítania kell, hogy valóban az, automatikusan senkit sem tekintenek annak, csupán azért, mert egy bizonyos, meghatározott országból érkezett Kanadába. A menekülteknek nem Kanadából, hanem más országból kell folyamodniuk „politikai menekült” státuszukért, az ottani kanadai konzulátuson. Akik már Kanadában vannak, azok ügyében is haladéktalanul vizsgálat indul. Azoknak az országoknak polgárai, amelyekből csupán vízummal lehet Kanadába látogatni, átutazó vízumot kötelesek kiváltani saját hazájukban akkor is, ha nem Kanadába, hanem más országba utaznak, de közben Kanadában vezet át útjuk. Mr. Bouchard szerint Kanada szóbeli egyezményt kötött Amerikával arra vonatkozóan, hogy az ott tartózkodó menekülteket nem fogják deportálni addig, amíg beengedésük felől Kanada nem határoz.Ezt azonban a „Canadian Press” nevű hírügynökség egyik jelentése megcáfolja. A CP beszélgetést folytatott Alan Nelsonnal, aki a ,U.S. Immigration and Naturalization Service” commissionerje. Mr. Nelson többek között ezeket mondta: Azok az egyének, akik deportálhatók, a szokásos amerikai bevándorlási törvényeknek megfelelő eljárásban részesülnek. Egyáltalában nem garantáljuk, hogy Amerikában illegálisan tartózkodó guatemalai, vagy salvadori menekülteket nem fogunk deportálni. A deportálható személy Amerikából történő távozásának idején a Bevándorlási Hivatal körzeti igazgatói állapítják majd meg és nem lehetetlen, hogy ez az eltávozási időpont egybeesik majd az illető személy kanadai meghallgatásának időpontjával.) Mr. Bouchard közölte a sajtóértekezleten, hogy 1987 január elseje és február 15-e között 6,120 olyan személy érkezett Kanadába, akiknek mindegyike politikai menekültnek mondja magát. Legtöbbjük salvadori, guatemalai, chilei, vagy pedig tamil Sri Lankából. — A korlátozás nélkül érkezők hatalmas terhet jelentenek a kanadai nemzetgazdaság szempontjából — mondta Benoit Bouchard. — A menekültek jórésze nem politikai menekült, egyszerűen könnyebb és jobb életet akar, mint amilyet hazája biztosít számára. Ezek „gazdasági menekültek”, akik visszaélnek a helyzettel. Igyekszünk őket távoltartani. Az igazi „politikai menekültek” azonban mindig is menedéket fognak találni Kanadában. Az új menekülttörvény meglehetős vihart váltott ki, mindenekelőtt az etnik csoportokban és azokban az egyházi csoportokban, amelyek a menekültek ügyeit kezelik. Nem tartozik ezekhez azonban az „Amnesty International” nevű szervezet, amelynek menekültügyi szóvivője, Michael Schelew, aki a következőket mondta az újságíróknak: — Az új menekülttörvény üzenet az egész világ számára és az üzenet lényege: Kanada ezentúl nem lesz az az ország, amely segítő kezet nyújt az üldözötteknek. Tom Clark, az „Inter- Church Committee on Refugees” nevű szervezet koordinátora: — A diszkrét szavak mögött megbúvó igazság: Kanada a jövőben semmiféle humanitárius segítséget nem hajlandó nyújtani a „de facto” menekülteknek. Védtelen embereket kir, tenni a bizonytalanságnak és esetleg a halálnak, mindenképpen lelkiismeretlenség. A United Church nevű vallásfelekezet szóvivői kijelentették: egyházuk hajlandó az illegálisan Kanadába érkezett és, érkező menekülteknek menedéket nyújtani. (Minden ilyen cselekedet azonban önmagában véve illegális és a föderális kormány eljárását vonhatja maga után.) Mulroney beváltja ígéretét Brian Mulroney miniszterelnök közölte: eleget fog tenni választási kampány ígéretének és a halálbüntetés visszaállításának kérdését szavazásra fogja bocsátani a parlamentben. A szavazás alkalmával saját pártjának képviselőit is feloldja a pártfegyelem kötelessége alól és lelkiismeretük szerint szabadon szavazhatnak. A szavazásra vagy június előtt, vagy legkésőbb júliusban kerül sor. Mr. Mulroney kijelentését az ellenzék arra használta fel, hogy újabb támadást intézzen a miniszterelnök ellen. A Liberális Párt vezetője, John Turner és az NDP vezetője, Ed Broadbent, azt állítja, hogy Mr. Mulroney egyszerűen „az akasztófához menekült”, azért, hogy a halálbüntetés visszaállításának, vagy vissza nem állításának a kérdésével elterelje a figyelmet kormánya problémáiról. A miniszterelnök ezt a kérdést valóban akkor vetette fel, amikor kormánya népszerűtlensége ismét hanyatlott, ezúttal 22 százalék és egy újabb botrány következtében. Robi LaSalle, tárcanélküli államminiszter, lemondott ,a lemondó levelében hangsúlyozta „teljes ártatlanságát”. Mr. LaSalle a konzervatív kormány hetedik minisztere, aki távozott pozíciójából. A halálbüntetés kérdésében utoljára 1976- ban szavaztak a képviselők, amikor több órás heves és szenvedélyes vita után, végülis a halálbüntetés ellenzői győztek, mindössze 6 szavazat többséggel. Most is heves vitára és kevés szótöbbségre lehet számítani, bármelyik oldal is győz. Az NDP mindegyik képviselője elterm^a ,Jkyil£Í-,, büntetést, a liberálisok egy része. Az arányszám felől különböző becslések vannak, biztos felmérés lehetetlen. A konzervatívok többsége szemmel láthatóan a halálbüntetés visszaállítása mellett fog szavazni, ami nagyban növeli népszerűségüket, ami az utóbbi időben erősen hanyatlott... Ortega üzenete Amerikához Managuából, Nicaragua fővárosából, jelenti a Reuter nevű angol hírügynökség. — Daniel Saavedra Ortega, nicaraguai elnök, rádióüzenetet intézett az Egyesült Államokhoz. Harmincöt perces üzenetében Mr. Ortega többek között a következőket mondta: — Ma már kétségtelen lehet a Reagan-adminisztráció előtt, hogy semmiféle pénzügyi támogatás nem hozhatja a lázadókat közelebb ahhoz a céljukhoz, hogy megbuktassák a nicaraguai kormányt és átvegyék a hatalmat. Az egyetlen lehetőség erre az, ha az amerikai katonaság közvetlenül beleavatkozik a harcokba a lázadók oldalán. — Felajánlok az Egyesült Államoknak egy kiegyezési módot: amennyiben Amerika megszünteti a nyomást a szandinista kormányra és a lázadók támogatását, hajlandó vagyok a belső szükségállapotot feloldalni. Hajlandó vagyok ebben az esetben Nicaraguában a sajtócenzúrát megszüntetni, megengedni azt, hogy az országból kiutasított, vagy elmenekült papok bántódás nélkül visszatérjenek és teljes amnesztiát ajánlok fel a lázadóknak. — A Contador- országok (Puerto Rico, Nicaragua, Honduras, El Salvador) nyomban reagáltak az üzenetre és közös nyilatkozatban jelentették ki, hogy a nicaraguai elnök ajánlata „figyelemre méltó és a közép-amerikai stabilitás első lépése lehet.” A Fehér Ház egyelőre nem válaszolt Ortega rádióüzenetére. A libanoni háború újra fellángolt, naponta újabb és újabb halottak vannak: fényképünk azt a jelenetet mutatja, amikor szíriai katonák rendfenntartókként járják végig Nyugat-Beirut utcáit. A Világbank véleménye Lengyelországról Riasztónak tartja a Világbank, hogy a lengyel keményvaluta export 1985 óta csökken. Ha ez így folytatódnék, Lengyelország külföldi hat havi kamat fedezőadóssága 1995-ig 60 mil-sére. A Világbank egyedliárd dollárra növeked len kivezető utat lát: a benne és az egész lengyel piacgazdaság korlátoexport alig lenne elég zásmentes bevezetését. Könnyű Ernő, aki a kaliforniai republikánus szavazók bizalmából a tavaly őszi választáson bekerült a washingtoni Capitoliumba, képviselői irodájában fogadta Stirling Györgyöt, az Újságírószövetség elnökét, és beszélgetést folytatott vele terveiről, politikai elképzeléseiről. Az új amerikai—magyar kongresszusi képviselő kitűnően beszél magyarul és ismeri a magyarság gondjait, problémáit: vele a mi ügyünk számára szószólót nyertünk az amerikai törvényhozásban. Mindez érthető, hiszen Könnyű Ernő édesapja Könnyű László, író, költő és műfordító, aki igaz magyar szellemben nevelte fiát.