Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-28 / 13. szám
„Lugánói tavasz” Saáry Éva költeményei Fáy István Azijesztendő kellemes meglepetéssel kezdődött minden magyar irodalombarát számára, mert lapunk kitűnő munkatársa verseskötete már januárban megjelent. Vannak kivételes emberek, akiknek Isten több talentumot adott, mint másoknak, talán azért, hogy kárpótolja őket valami olyanért, ami gyermek és ifjúkorukat beárnyékolta, életük hátralévő részében pedig ennek az emléknek a terhe nehezedik a lelkükre. Tipikus példája ennek Saáry Éva, aki sokoldalúságával modern polihisztornak tekinthető. Geológusként kezdte pályafutását diplomája megszerzése után és Göcsej olajmezőin dolgozott, de élete igazi tartalmát az irodalom és a művészet adta meg eleitől, így lett erős filozófiai orientációval költő, író, festő és fényképész a fogalmak legszorosabb értelmében, magas nívón. Nem hiszem, hogy tévednék, amikor azt állítom, hogy hánytatott gyerekkora tette mindent megfigyelővé, tudatában elraktározóvá és kissé agnosztikussá, hogy később azt a sok élményt, melyet ifjúsága, a háború, az orosz megszállás, a szabadságharc és a hontalanság adott neki, egy szabadabb világban, — melyben soha nem lelt otthont, —t kiérlelve visszaadhassa művészetével nekünk. . .^Kölsgye, amelyet fedő-,, lapjától, kezdve illusztrációin keresztül a szedésig és nyomásig minden segítség nélkül maga készített, 28 költeményt tartalmaz. Ezek közül az első kettőt 1964- ben — hazalátogatása alkalmával — a többit pedig 1965-ben írta. Úgy is nevezhetném: egy esztendő gondolatai. Bibliofil munka, olyan ízléssel elkészítve, melyről csak őszinte elismeréssel lehet beszélni. Nem az a célom, hogy bírálatot írjak, mert ehhez, ha analitikusan készíteném el, nem lenne elég terjedelmem, így csak egyszerű ismertetéssel kísérlem meg olvasóimhoz közel hozni. Ha jellemeznem kellene e ciklust, egész röviden csak annyit mondanék: a szomorúság, a magány, több versében pedig a reménytelenség költészete. Furcsa leírni ezeket olyan valakiről, aki tervszerű munkában, gondolatai szavakban és képekben való megfogalmazásában. Nem lehet ezt csodálni, mert aki szilárdan hisz egy eszmében, melyért hazáját is elhagyta, melyet megosztott egyszer valakivel, akit szeretett és az megtagadta ezt, nem lehet többé reménye, hogy meglelje az otthont, amit az egymás iránti szeretet, hűség és a közös hit jelentett. Saáry Évának Franciaországi tartózkodása, majd a nyugatafrikai kutató munka után a mesés szépségű Itt ismeri meg korunk legsúlyosabb betegségét, az embermilliók között lélekre nehezedő magányt, amikor nincs senki, akivel egy őszinte, baráti és értelmes szót válthatna. Turisták tízezerei lökdösődnek az utcákon, de számára ez mert hiába kísérli meg, hogy" larsat és valami megértést találjon, nem fajtája szellemi nívójának a felemelésében látja egyetlen életcélját és huszonöt éve ezért dolgozik fáradhatatlanul, ebben keres kárpótlást örökre elveszített otthonáért, melyet talán a luganoi temető csendjében nyugvó édesanyja mellett lel meg, ha eljön annak az ideje. Szomorúan írja budapesti látogatásakor, a nyolc év hitalanság után számára idegenné vált városban: hitté-kövült elvei vannak, melyekkel éppen olyanná válik, mint a XII.-XIII. század hitvallói, akik a „homousiont” hitték, tagadva a ,,homoiusiont” és képesek voltak meghalni egy betűért, melynek értelme számukra az örök életet jelentette. Ez történt vele is. Luganóban telepszik le. Maga indokolja meg, hogy miért: már semmi más, mint teher és teljesen jelentéktelen. Élete egy kielégítetlen lélek vergődése a vákuumban. Bosszantja, idegesíti a szenzációt, az új látnivalót keresők kavargása és menekül előlük: sikerül annak ellenére, hogy" Külföldi utazgatásai, — többek között Berlin — nem hoznak semmi változást kiábrándultságában. Amit lát: rohanó Feltevése tökéletes helyzetmegítélés és szinte fenyegető prófécia. Visszatérve lakóhelyére, amely csak fedél a feje felett, de nem Tömegemberré válik maga is? Korántsem, csak belekényszerül a helyzetébe és könyörtelenül el kell vegyülni az avatatlanok között. Nagyon szokatlan ez a sötéten, vagy inkább rendkívül világosan látás egy 34 éves fiatal aszszonytól. Mégsem lep meg engem, mert ő megszabadította magát az önámítás és a konvenciók láncaitól. Tette ezt nemcsak napi életében, de gondolatainak közlésében is. Költészetében hiába keressük a líra szokott témáit, vagy a hagyományos formákat. Kizárólag gondolatokat találunk, melyek nagyon mélyről, valahonnan a tudatalatti világból törnek elő. Magányossága valósággal az űr hidegét leheli, pedig ebben a didergésben nagyon vágyik a felmelegedésre, de lehetséges? ,ez„ amikor még, csak nem is sírhatja el fájdalmát, mert: „nincs senki, akinek elmondjam s nem is lesz már soha senki azok akikkel együtt nőttem fel megöregedtek beleöregedtek a világba” Lehet, hogy a hozzátartozók, a régi barátok valóban „beleöregedtek a világba”, ő azonban semmi esetre sem. Biztos vagyok abban, hogy szellemének lendülete, a szépben való hit, a fajtájáért végzett sok munka és áldozat immunissá tették. Fenti, sötét tónusú verseit huszonkét évvel ezelőtt írta és ellentmondásnak látszanak, mert amit azóta tett a magyar kultúrának ahhoz igen nagy hitelemberek, pénzhajhászás, fertőzött kultúra és az egymást elválasztó, aknákkal védett fal, otthon — teszi, amit kötelességének tart, mert ha már boldog nem lehet, legalább a jól végzett munka adjon lelkének megnyugvást, lett és tíz embernek is sok lett volna. Ha az illusztrációkkal is foglalkoznék, melyek inkább interpretációk, csak külön tanulmányban lenne lehetséges. Ezek, — mind a tíz rajz — fekete vonalak és ívek proporcionális összeillesztése, az absztrakt művészet remekei. Számomra úgy hatnak, mint amikor egy zeneszerző a kottalap öt vonala elé írja a „kulcsot”, hogy az utána következő hangjegyek érhetővé váljanak. Mindegyikük a szavakkal ki nem fejezhető gondolat összefoglalása. Talán akkordnak is lehetne nevezni őket. Ezekben egyesül olvasói szeme láttára a filozófus, a költő és a rajz művésze, hogy egyetemes alkotást adjon azoknak, akik meg akarják teljes mértékben érteni. .,, Az egész munka kiváló és egy pillanatig. Nem vitás, hogy egyik büszkesége emigrációnk szellemi alkotásainak. A könyv csak szerzőjénél kapható megrendelésre, akinek címe: Saáry Éva Via Scuole 10, CH-6900 Lugano (Cassarate) Switzerland. „Sohasem leszek már többé otthon sem a faluban ahol születtem sem a városban ahová ifjúságom emléke vitt." „hiába dorombol békítően a régi csók emléke ott a hídnál ami nemek még FORRADALOM ELLENFORRADALOMMÁ vált a te szádban" „magam kerestem magam választottam menedékül ezt a tájat talán azért, mert Afrikára emlékeztet” ..én már csak a szobám csöndjére vágyom munkára könyveim között”. „Itt lakom a város közepén ezer és ezer embertől körülvéve ezer és ezer társamnak párájában egymásba ütődünk az utcán a tereken egymásra mosolygunk a boltokban beszélgetünk is néha néha mégis olyan egyedül vagyok mintha sivatagban lennék” Aztán jön a Karácsony ekkel, mert fojtogatja a és — magamról tudom, múlt, lelkét tépi a tünőaki több nagyon szemodés és önmagának felró Szent Estét élt át, — adott kérdései: képtelen örülni a többi„arra a sok küzdelemre gondolok arra a sok keserves idegőrlő inszakasztó munkára gondolok amit az életben elvégeztem VAN E ÉRTELME mindannak amit HIÁBA tettünk a munkáknak „néhány géppisztolya* katona tányérsapkával ruszkicsizmában aztán az orránál — tovább — nemlátás félreismerhetetlen jegyeivel ilyenek kezében volt a világ s ilyenek kezébe kerülhet megint a „munkám fölé hajolok reménytelen s üdvöm is ez már hamis fényekre nem pazarlóm erőm egy leszek most már EGY a néma tömegből bajaik közé vegyül az én bajom is" Válságban az európai baloldal — Az európai baloldal problémái: ezeket vette szemügyre az amerikai Newsweek. Az amerikai Newsweek seregszemlét tartott az európai baloldal fölött és arra a véleményre jutott, hogy a kommunisták, — de a szociáldemokraták, szocialisták is — rohamosan veszítik el követőiket. Az amerikai lap bevezetőben idézi Jacques Huntzingert, a Francia Szocialista Párt nemzetközi ügyekkel foglalkozó titkárát, aki szerint: „A szocializmus válságban van, mert képtelennek bizonyultunk, hogy alkalmazkodjunk a korszerű gazdasági körülményekhez.” Fabio Mussi, az Olasz Kommunista Párt lapjának, az Unitának a társszerkesztője egyetért az értékeléssel: „Saját ellentmondásaink áldozatai vagyunk. A baloldal évtizedeken át az állandó gazdasági növekedést szorgalmazta, a közkiadások növelését, a jóléti állam kiterjesztését. Most pedig rá kell ébrednünk, hogy mindezek hatalmas problémákat teremtettek.” A nyugat-német Szociáldemokrata Párt mindinkább hozzáedződik ahhoz a gondolathoz, hogy egy életerős Zöld párt elhódította hagyományos szavazóinak az egynegyedét. A francia szocialisták, akik 1981-ben a kommunistákkal szövetségben kerültek hatalomra, súlyos vereséget szenvedtek a konzervatívok választási szövetségétől márciusban... Az Olasz Kommunista Pártnak, amely országos választásokon még mindig a szavazatok 30 százalékát szerzi meg, nincs reménye, hogy kormányra kerüljön valaha is. A Brit Munkáspárt pedig a közvéleménykutatások tanúsága szerint Margaret Thatcher konzervatívjai mögött kullog annak ellenére, hogy széles körben nemtetszést arat Thatcher asszony parancsolgató stílusa. A szociáldemokrata pártok hasonlóképp gyatrán szerepelnek Észak- és Közép-Európában is. Belgiumban és Hollandiában, ahol évtizedeken át szilárd szakszervezeti támogatással virágzottak az erőteljes szocialista pártok, ma már középjobb kormányok vannak hatalmon. A Dán Szociáldemokrata Pártnak nincs már többsége Európa egyik legnagyvonalúbb jóléti államában. Ausztriában, ahol Bruno Kreisky Szocialista Pártja uralta a politikai szinteret két évtizeden át, tavaly Kurt Waldheim nyerte az államelnöki tisztet jobboldali programmal és annak ellenére, hogy nácibarát háborús múltjáról rebesgettek. A baloldal szilárdan csak Spanyolországban és Görögországban ül nyeregben, ahol Felipe Gonzalez és Andreas Papandreou vezet életerős szocialista kormányt — mint több spanyol szocialista úgy véli azonban, hogy Gonzalez csak azért sikeres, mert baloldali címkével látja el jobboldali politikáját. Abban minden reformer megegyezik, hogy a nyugat-európai társadalom gyorsabban változott, mint a baloldal ideológiája. Marx Károly és Engels Frigyes — mondják a reformerek — helyesen elemezte a 19. század második felének körülményeit, amelyekben a kapitalizmus virágzott, s legtöbb ember gyárban vagy a mezőgazdaságban dolgozott, az osztályharc pedig mindennapi valóság volt. Mindez azonban mára átváltozott egy jólétben élő és szolgáltatás-orientációjú Európává... Európa hagyományosan marxista pártjai, kevés kivétellel, már rég elvetették az olyan idejétmúltó elképzeléseket, mint a proletariátus diktatúrája és az értéktöbbletelmélet. Némelyikük még ennél is tovább akar menni. Az Olasz Kommunista Pártban egy kisebbség a „kommunista” jelzőtől is meg akar szabadulni. Mások kétségbevonják, hogy a „baloldal” önmagában jelent-e még valamit. ...A baloldal céljait századunk jelentős részében összekapcsolták a Szovjetunióval, ezt az azonosítást azonban a legtöbb európai baloldali ma már inkább akadálynak, mintsem segítségnek érzi... Franciaországban és Olaszországban a mérsékelt szocialisták és kommunisták egymás iránti gyűlölete olyan mélyen élő, hogy érdemi megbékélést bajos elképzelni köztük. Mitterrandnak a hetvenes években sikerült egy taktikai szövetségbe édesgetnie a Francia Kommunista Pártot, mihelyt azonban 1981-ben közösen hatalomra kerültek, ismét hajbakaptak. Mitterrand pártja államosított egy sor kulcsfontosságú iparágat és kezdetben alaposan megnövelte a jóléti kiadásokat, két éven belül azonban konzervatív pénzügyi politikára váltott át. A kommunisták végülis kiléptek a koalícióból, azzal a többé-kevésbé jogos meggyőződéssel, hogy egy agyafúrt politikus alaposan kihasználta őket és túljárt az eszükön. Az olasz kommunisták pedig arra ébredtek rá, hogy a szocialisták fel akarják váltani őket a baloldali erők élén, s ez az elemzésük szinte biányosan helytálló. A szocialisták máris a tőlük jobbra álló pártokhoz kötötték szekerüket — alighanem véglegesen. Ideológiai ellentétek több mint fél évszázada gyötrik az európai baloldalt. Azok a pártok, amelyek születésük pillanatától a szovjet zászló alá sorakoztak, még azok is, amelyek most egyszerre a Moszkvától való függetlenségüket hirdetik, aligha fogják valaha is elnyerni a szociáldemokraták bizalmát és tiszteletét, akiket egykor a „társadalom árulóinak” bélyegeztek. Katolikus liberálisok gyakorta hajbakapnak antiklerikális szocialistákkal, noha társadalmi doktrínáikat gyakran nem lehet megkülönböztetni egymástól. ...A szocialisták és a kommunisták egyaránt kívülrekedtek a hetvenes évek elején burjánzó környezetvédő és atomfegyverellenes mozgalmakon, mert nem ismerték fel fontosságukat. Legutóbb pedig a francia egyetemisták rendeztek országos sztrájkokat decemberben, miközben a szocialista és a kommunista párt vezetői döbbenten bámultak a semmibe. Később, ugyancsak a múlt hónapban, a francia vasutasok kerekítettek egy vadsztrájkból országos megmozdulást anélkül, hogy bármi segítséget kaptak volna a befolyásos baloldali szakszervezetektől. Áttörés a szívbaj gyógyítása terén Amerikában az egészségügyi hatóság hamarosan engedélyezi egy új orvosság forgalmazását, amely forradalmasítani fogja a magas vérnyomás kezelését. Jelentősen csökkenti a vér koleszterol tartalmát, — elejét veszi a zsiradék lerakódásnak az erekben — vagyis az érelmeszesedésnek, amely minden évben amerikaiak millióinak életét oltja ki. Orvosi körökben az új orvosságról a legnagyobb elragadtatással beszélnek: „Forradalmi!... Óriási előrehaladás!... Hatalmas áttörés!” — ilyeneket lehet hallani. Ugyanakkor az öröm aggodalommal is párosul, attól tartanak az amerikai orvosok, hogy páciensei feladják a lassan, de végre megtanult jó szokásokat, az egészséges táplálkozást, — a zsiradékmentes diétát — és a testgyakorlást, — visszatérnek megszokott tunyaságukhoz, a túltáplálkozáshoz és a belakmározás után egy pirulát vesznek be az új orvosságból és azzal csökkentik a vérükben mutatkozó koleszterol mennyiséget. Az amerikai orvosok egyetértenek abban, hogy a helyes táplálkozás, a testgyakorlás az új orvosság megjelenése után is feltétlenül szükséges, mert számos más betegség megelőzését szolgálja! A új orvosság neve: Lovastatin. Előnye az összes többi koleszterolt csökkentő eddigi gyógyszerrel szemben az, hogy a szervezet természetes mechanizmusára, a májra hat ki és korlátozza a vér koleszterol szintjét. A többinél jóval hatásosabb, könnyebben adagolható, pirula formájában is szedhető, sőt mi több olcsó. Eddig még nem tudunk arról, hogy lenne káros mellékhatása. A Lovastatin megjelenése egybeesik az újfajta egyszerűbb koleszterol színi vizsgálattal, a tűszúrással az ujj hegyébe. Ezért aggódnak az orvosok, hogy a könynyebb vizsgálat és a könnyebben szedhető orvosság hatására pácienseik feladják nehezen tanult fegyelmüket és azt hiszik, hogy a koleszterol problémát egy pirulával elintézhetik. Mégsem lesz amnesztia? A „Canadian Press” nevű hírügynökség értesülése szerint a federális kormány amnesztiában részesít körülbelül 23.000 olyan Kanadában tartózkodó személyt, akik politikai menekültnek vallják magukat, de mindeddig nem kaptak ilyen hivatalos státuszt. Ez a szám magában foglalja azt a 18.000 személyt is, akik a legutóbbi, májusi amnesztia után menekült státuszért folyamodtak. Akik nem kapnak politikai menekült státuszt, azokat legkésőbb 18 hét múlva eltávolítják Kanadából. A CP híre után alig 24 órával Mr. Weiner, a „junior” bevándorlási miniszter, kijelentette: „nem valószínű”, hogy a 23.000 menekült amnesztiát kap. A miniszter nem indokolta kijelentését. Felhívás Előfizetőinkhez! . Kérjük kedves Előfizetőinket, figyeljék az első oldalon, a nevük után lévő dátumot, amely újságjuk lejáratát jelzi. Kérjük szíveskedjék felszólítás nélkül időben beküldeni az újság előfizetési díját, mert —postai rendelkezések szerint — a laptovábbi küldését kénytelenek leszünk beszüntetni. 7. oldal