Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-20 / 25. szám

Gary Hart kibukása után (Cuomot nem számítva) most a fekete tiszteletes az élenjáró demokrata elnökjelölt A legújabb New York Times CBS közvélemény kutatás eredménye szerint az eddigi élenjáró Gary Hart viszszavonulása miatt most Jesse Jackson a néger politikus lelkész, a demokrata párti elnökjelöltség elnyerésére pályázók között a vezető jelölt. De csak akkor, ha Mario Cuomo, new yorki kormányzó nem szerepel a listán. — Amenynyiben ő is közöttük lenne, úgy őt kívánná a többség, 25%. A jelen lista: Jesse Jackson 17%, Michael Dukakis Massachusetts kormányzója 11%, Paul Simon Illinoi liberális demokrata szenátora 6%, Albert Goor Jr. Tenneset szenátora 5%, Richard Gephart képviselő Missouryból 4%, Bruce Babbitt Arisona volt kormányzója, Joseph Biden Neavere szenátora és Bill Clinton Arkansas kormányzója 2-2%-kal fejenként. De ha Cuomo a listán lenne, úgy őt 25% óhajtaná, Jacksont csupán 12% és ennek megfelelően a többiek is kevesebbet kapnának. A kilátás, hogy a szélsőséges néger politikus most az élenjáró és befolyásolhatja az 1988- as elnökválasztás kimenetelét, hidegrázást jelent a demokraták győzelmét óhajtó tömegek számára. A zsidók gyűlölik a fekete tiszteletes urat, pro-palesztinai és pro- Kadhafi beállítottsága miatt. Az antikommunisták viszont Castro és Nicaragua iránti szimpátiája miatt utálják... Az őt nem kívánók listája még nagyon hosszú! Éppen ezért a hírközlő média és legtöbben a vele nem szimpatizáló demokraták közül most azt mondja, hogy Jackson élenjárása miatt sem számít, túl korai lenne ennek még jelentőséget tulajdonítani. A fekete tiszteletes úr felforrtyanva válaszolt erre: „Amíg Gary Hart vezetett, addig nem volt túl korai ennek jelentőséget tulajdonítani. Most, hogy én vagyok az élenjáró, most ez hirtelen semmit sem számít!” Hogy tovább borzolja a demokrata kedélyeket, a fekete tiszteletes kijelentette: 1988-ban hajlandó lesz megfontolás tárgyává tenni azt is, hogy elfogadja az USA alelnökségét. Ilyesmit hangosan kimondani, korán, vagy későn, szokatlan, sőt szinte képtelenség! Amerikában senki sem szokta bevallani, hogy beérné az alelnökséggel. A fekete tiszteletes szándékoltan ijesztegette a demokratákat, — és teljes sikerrel — jól tudják, hogy az amerikai feketék szolidan sorakoznak fel mögötte, még azok is, akik személy szerint nem kedvelik őt. A bíróság elejtette a vádat Reagan munkaügyi minisztere ellen Raymond Donovan, az USA első aktív minisztere, aki ellen a bíróság bűnvádat emelt, hivatal viselése közben — és ezért 2 esztendővel ezelőtt lemondott, nehogy az eljárás politikai kárt okozzon Reagan elnöknek — végre elégtételt kapott. Az esküdtszék rövid vita után, egyhangú szavazattal nem csupán ejtette az ellene emelt vádakat és vádlott-társai elleni vádakat, az esküdtszék vezetője azt is kijelentette: Soha sem lett volna szabad Donovant bíróság elé állítani ilyen kevés okkal. Donovan, aki 2 esztendős meghurcoltatás után végre elégtételt kapott, ezért hálás volt az esküdteknek, ugyanakkor keserűen nyilatkozott az ellene vádat emelő ügyész ellen: „Milyen hivatalhoz fordulhatok én most elégtételért, hogy adja vissza jó hírnevemet? És kihez fordulhatok erkölcsi és anyagi kárpótlásért?” — A hosszú per és a védelem milliókba került, Donovan vállalata további milliókat vesztett időközben. Raymond Donovan, aki New Jersey államban 1980-ban a Ronald Reagan megválasztásán alakult állami csoportosulás vezetője volt, kijelentette: ha mégegyszer kezdené életét, nem vállalna többé politikai szerepet Amerikában. Az ellene való vádaskodás úgy tűnik elejétől kezdve politikai okokra vezethető vissza. A szakszervezeteknek és a demokrata pártnak nem tetszett a kilátás, hogy egy konzervatív republikánus munkaügyi miniszterrel kell számolniok. Nyomban Reagan elnökké választása és Donovan kinevezése után keringeni kezdtek a vádak, hogy az építési vállalat, amelyet ő vezetett összeköttetésben állott a Mafia bűnszervezettel. A személyét kivizsgáló FBI a kinevezés megerősítése előtt megállapította ezeknek a vádaknak alaptalanságát. Ennek ellenére a híresztelés nem hagyott alább. Ezután egy Special Prosecutor, vagyis rendkívüli ügyész indított Donovan ellen vizsgálatot, ő is arra a következtetésre jutott, hogy nincs elég alap arra, hogy nyomozását folytassa. De egy new yorki államügyész, a Bronx városrészben, a demokrata párti törzsökös tagja, Mario Merola, mégis bűnvádat emelt Donovan és munkatársai ellen, több mint 100 pontban vádolta őket, különböző címen. Ez a vizsgálat, amely végülis a miniszter lemondását váltotta ki, a sajtóban híresztelések sorát tartalmazta — az adófizetők számára óriási anyagi terhet jelentett — több mint két évig húzódott el, — és azzal végződött, hogy nem volt alap megkezdésére. Végén az, akit most mindenki elmarasztal, még a hírközlő média is Mario Merola az államügyész, aki néhány hét óta kissé visszahúzódott amíg vesztett ügye feledésbe nem megy. Is Izrael különös koalíciója még különösebbé vált Izrael „nemzeti egység koalíciós kormányából” az elmúlt hétvégén elpárolgott az egység utolsó cseppje is, a keserű kormány van, hogy vajon részt vegyen-e Izrael egy közelkeleti rendezéssel kapcsolatos nemzetközi konferencián? A kormány elvánszoroghat még néhány hétig, esetleg hónapig — a miniszterek szokásból talán megteszik a magukét, de a két vezető, a Likud tömörülés feje Shamira miniszterelnök és Shimon Peres munkáspárti vezér, a külügyminiszter, mostantól kezdve egyetlen egy dologban értenek egyet csupán: A kölcsönös vágyban, hogy egymástól megszabaduljanak! A kenyértörésre a 10 tagú „belső kormánytanácson” került sor, amely elé Peres javaslatot terjesztett be egynemzetközi konferenciát illetően, amely keretül szolgálna Izraelnek, hogy közvetlen tárgyalásokba bocsájtkozhasson egy közös jordániai— Palesztinai delegációval. Végülis szavazásra sohasem került sor, mert Peres előre látta, hogy 5:5 ellenében lenne a kimenetel, vagyis egy holtverseny, ami viszont hidegre tenné az ő tervét. Shamir viszont azt mondotta, hogy a tény, hogy szavazásra nem került sor, máris halottá nyilvánítja Peres javaslatát. A miniszterelnöki hivatal elrendelte, hogy ezt táviratozzák meg Izrael összes külképviseletének. Viszont Peres külügyminiszter ezt a táviratot nem küldte szét. Mind a Likud, mind a munkáspárt ezt és más titkos dokumentumokat publikálta, hogy így egymást eláztassák. Itt tart most Izrael külpolitikája. Shamir úgy állította be a nemzetközi konferencia ellenzését, mint elvi álláspontját. —■ Ellenzi azért, — mondotta, — mert a közvetlen tárgyalás mellőzése túl előnyök leénnie az arabok számára, hogy együttes nyomást gyakoroljanak Izraelre és a Szovjetuniónak is alkalmat adna, hogy visszaosonhasson a Közel-Keletre és belebeszélhessen ügyeinkbe. Viszont egy izraeli hetilap szerkesztője, Naim Barnei, szerint, Shamir mindenféle tárgyalást azért nehezményez, mert az ő véleménye szerint egyáltalában nincs miről tárgyalni! Nem egyszer kijelentette, hogy Izraelnek nem szabad feladnia sem a Jordán folyó nyugati partját, sem a Gáza térséget. Ezért látja jobbnak most felakasztani a tárgyalás lehetőségét egy elvi kifogással, inkább sem, mint hogy kiderüljön, hogy mennyire merev és elutasító az ő álláspontja! Ezidőszerint ő, a Likud vezetője a győztes. Nem csupán sikerült neki megakadályozni a Peres tervét, hanem még a parlamenti többséget is önmaga mögé sorakoztatta fel. Ezzel elejét vette annak, hogy Peres elérje az új választás kiírását, Shamir Washingtonnak is tudtára adta saját álláspontját. Shamir az ideiglenes győztes, de amint Maariv, a nagy izraeli napilap írja, Izrael népe a vesztes: „A megosztott és ingatag kormány, nem csupán a béke ügyét nem tudja előmozdítani, hanem gazdasági és szociális misszióját sem tudja többé teljesíteni... Ezért végső fokon majd Izrael népe fizeti meg a vita számláját!” Ugyanakkor, amint Amos Oz, az izraeli regényíró megállapította: „Izrael nemzetközi hírnevét nem öregbíti az, hogy az első komoly békelehetőségen nem kapott! ” — „Miféle bolond nép a miénk? — kérdezi Amos Oz — valaki kopogtat az ajtón, a békéről szeretnénk tárgyalni! — mondja. Erre Izrael gyorsan bereteszeli az ajtót és az ablaktáblákat, behúzza a függönyöket, az óvóhelyre rohan, sőt a szirénát is megszólaltatja, mint hogy ha a békeajánlat légiriadó lett volna!” De nem úgy az egész nemzet. A Medi’in Ezrahiz közvélemény kutatás a múlt héten jelentette, hogy a kérdésre helyeselne egy megállapodást Jordániával, amelynek ára bizonyos területi engedmény lenne. Húsz százalék válaszolta azt, hogy Jeruzsálem kivételével feladnák az egész nyugati partot. — 52% viszont hajlandó lenne visszajuttatni a megszállott területeknek legalább egy részét, — 46% mondta, hogy semmit sem adna vissza!” A hétvégén Peres az USÁ-ban korteskedett, hogy megszerezze Schultz külügyminiszter támogatását. Shamir saját küldöttjét menesztette az ellenkezőnek elérésére. Peres az amerikai hadihajó megtámadása hírének hatására továbbra is Amerikában maradt és az alkalmat és a hangulatot felhasználta, hogy békekonferenciája ügyében korteskedjen és az amerikai zsidóság, valamint a külügyminisztérium támogatását megszerezze. Hasonló széthúzásra Izrael vezetőségében már volt példa Izrael történelmében: Krisztus előtt 63-ban, Judea trónjáért két fivér küzdött: Hyrcanus II. és Aristopulos II. Hogy vitájukat eldöntsék, római pátronusukhoz Pompeyhez fordultak. És ő döntött is: Megszállta Jeruzsálemet és egész Judeát és ezzel az elkövetkező 2.000 esztendőre végét vetette Izrael függetlenségének! Ez is Amerika... Fekete G. István Teljesen elfogulatlan véleményem szerint, nem tartozom a megrögzött, Part pour l’art vitatkozók közé. Vagyis csak akkor vitatkozom valakivel, amikor: 1. Ráérek, 2. unatkozom, 3. bosszantani akarok valakit, 4. úgy gondolom, az egyetemes emberiség érdekképviseletében kötelességem felvilágosítani egyes felebarátaimat, hogy nézetük milyen nevetséges, téves és agyalágyult. (A 4. pontban vázolt okok miatt aztán kénytelen vagyok naponta legalább 3-4 órát vitatkozásra fordítani.) Ebben a társadalomvédelmi szakcikkemben azzal a valótlan állítással kell vitába szállnom, hogy: Amerika a korlátlan lehetőségek hazája! A reám olyannyira jellemző férfias őszinteséggel azt persze nem tagadom, hogy nagyon sok primitív, ütődött és érdemtelen alakból milliomos lett ebben az országban. Mert lett! Az okos, művelt, intelligens, zseniális és hangyaszorgalmú emberek azonban — tisztelet a ritka kivételnek, — a legtöbb esetben semmire sem viszik Amerikában. Itt vagyok példának és bizonyítéknak én! Döbbenetes, — és az ország gazdasági, politikai és társadalmi problémáit megmagyarázza, hogy a hozzám hasonló nagy elméket, úgyis mondhatnám ritka drágakincseket Amerikában nem használják ki és nem értékelik érdemeiknek megfelelően. Na de nem magammal akarok foglalkozni ebben a nagyjelentőségű írásomban, hanem Lee A. Iacocca-ról akarok elmélkedni. Arról az Incoccóról beszélek, aki a Chrysler (autó) korporáció „szakembere” (chairman) vagyis teljhatalmú vezérigazgatója és diktátora. S aki ezért a munkáért 23 millió 600 ezer dollárt kapott 1986-ban. Egyeseknek talán soknak tűnik ez az összeg, ezért meg kell említenem, hogy Iacocca fizetése „csak” 14 millió dollár volt. A fentmaradó 9 millió 600 ezer dollárit mint bonuszt, — olyan fizetés pótlékként — kapta. Bizonyára azért, hogy ne legyenek különösebb anyagi gondjai. Elvégre magas pozíciójában rendes helyen kell laknia, ahol drága a lakbér, elegánsan kell öltözködnie és reprezentálnia kell. Márpedig 14 millió dollár fizetésből nem telik mindenre, tehát a 9 millió 600 dollár fizetéspótlék szinte jogos. Igazán nem vagyok irigy természetű ember. Pontosabban fogalmazva, belém se szorult több irigység, mint a legtöbb — magát elég tisztességes embernek tartó — felebarátomba, ezért Iacocca fizetését is csak mértékletesen irigylem. Az irigységem mellett azonban döbbenetes, szinte perverz szégyentelenségnek tartom, hogy a Chrysler korporáció főmuftija 12.500 dolláros órabért!s kap. Vagyis egy 8 órás munkanap alatt százezer dollrt keres. Ami azt jelenti, hogy Iacocca két és fél napért annyit kap, mint Amerika elnöke egy évre! Nem vitatom, hogy egy nagy autócéget vezetni nem gyerekjáték. Talán még nekem is össze kellene szednem magam, hogy sikeres legyek ebben munkakörben. Azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy 96-szor nehezebb legyen vezetni a Chrysler céget, mint az Egyesült Államokat. Márpedig Iacocca vezérigazgató Reagan elnök fizetésének 96-szorosát kereste 1986-ban! Az arány talán még szégyenletesebbnek tűnik, ha arra gondolunk, hogy négy középiskolai tanár együttes évi keresete alig éri el Iacocca napi keresetét. Pedig ezek a tanárok sokkal fontosabb „termékeket” gyártanak, mint a Chrysler autógyár. Nincs jogom vitatni, hogy Iacocca úr zseniális férfiú. Kicsit azért zavar, hogy a nagy elme által vezetett autócég miért nem tud konkurálni a japán autóiparral? Miért nem tudnak gyártani kispénzű emberek által is megvásárolható kocsikat? Miért nem képesek előállítani olyan jó minőségű versenyautókat, mint például a németek és olaszok? A kapitalizmus elvakult hívei persze azt mondják, hogy Iacocca úr megérdemli szemérmetlenül nagy keresetét, mert „egyedülálló” és „helyettesíthetetlen” szakember. Nem vagyok kimondott autóipari szakértő, de ha Chrysler részvényes lennék, — ami sajnos nem vagyok, — határozottan zavarna, ha Lee A. Iacocca valóban pótolhatatlan autóügyi szakértő lenne. Elsősorban is az aggasztana, hogy Mr. Iacocca a 65. évét tapossa, tehát már nem mai gyerek s az Úr, bármikor magához szólíthatja őt.* Ebben az esetben aztán ki helyettesítené a helyettesíthetetlen férfiút? Meg kell mondanom, hogy amúgy sincs valami jó véleményem Iacoccáról. A múlt évben ugyanis alig hat hónapos házasság után otthagyta a közel negyven évvel fiatalabb, nagyon szép és bájos feleségét! Az asszonykának az volt a megbocsáthatatlan bűne, hogy továbbra is dolgozni akart a new yorki hirdetővállalatnál, melynek egyik vezetője. Megáll az ész! Sok férj térdenálló könyörgéssel se tudná rábírni nem is fiatal, nem is szép és egyáltalán nem bájos nejét, hogy állást vállaljon, Iacocca meg elkergeti angyali kis nejét, mert dolgozni akar. Nahát, hogy az Úristen is kikre vesztegeti a 40 évvel fiatalabb, szép bájos és szorgalmas feleségeket, meg a 23 millió dolláros évi fizetéseket?! Nem értem a dolgot. Hiszen az Úrnak csak hozzám kellene fordulni s én tudnék olyan egyént ajánlani Neki, aki sokkal kevesebbel is beérné és még nagyon hálás is lenne érte... Sri Lanka és India flottái farkasszemet néztek A korábban Ceylonnak nevezett Sri Lanka csapatai támadást intéztek a tamil kisebbség terroristáinak tűzfészke ellen az Indiával szemközt fekvő félszigeten, és ennek székhelyét hatalmukba kerítették. India, amely titokban támogatta a tamil kisebbség legális és illegális törekvéseit, — elítélte az idős sri lankai elnök Yayewardene akcióját. És tett is ellene valamit. Élelemmel és orvossággal felszerelt kereskedelmi flottát küldött Sri Lanka vizeire, a hadizónába, hogy ez a flotta az „éhező és rászoruló” tamilokat támogassa. Sri Lanka válasza: Nincs szükségünk erre a segélyre és nem bocsátjuk be az indiai flottát. A teherszállító hajókat távolból állítólag az indiai haditengerészet egységei árnyékolták. A nyílt vizen egész napig tartó feszült légkörű tárgyalásra került sor, a két fővárosban Új Delhiben és Colomboban húzogatták a szálakat. Az összecsapás, ha a szembekerülésre sor került volna, nem kétséges a kis és gyenge Sri Lanka vereségével végződött volna. És mégis India volt az amely meghátrált, látva Sri Lanka eltökéltségét az indiai segélyflotta hazahajózott kikötőibe. Rajiv Gandhit valószínűleg az olcsó és a könynyű diadal indította arra, hogy farkasszemet nézzen gyenge szomszédjával. Mindez a földteke túloldalán történt, de a Nyugat és így a velencei találkozó szempontjából is — mégis kapitális fontosságú, hogy mi lesz Ceylon jövője. Julius Yayewardenek a korábbi szovjetbarát asszonyelnököt 1978-ban váltotta fel és azóta Sri Lankát szilárdan a nyugati táborba vezette. A szabad piac és a demokrácia alapjára helyezte szigetországát. Sri Lanka most következetesen nyugat-barát politikát folytat, bebocsájtotta területére az Amerika Hangja rádiószolgálat adóállomását, hogy innét sugározzon az egész délkelet-ázsiai térségnek. Sri Lanka brit építésű kikötője, Trincomalee, a világ egyik legmélyebb és legfontosabb tengeri bázisa. Anglia két évszázadon át innét uralta délkelet-ázsiai birodalmát. Ez a kikötő a tamil kisebbség területén fekszik. Amennyiben elesne és a baloldali Moszkva-barát független tamil terroristák önálló államot — értsd alatta népidemokráciát létesítenének — úgy Japán biztonságának őre, az USA távol-keleti flottája többé nem hajózhatna zavartalanul az Indiai Óceánon. Vietnám hadikikötője, Kam Ranh Bay most a Szovjetunió fontos tengeri bázisa a térségben. Ha ehhez Trincomalee is csatlakozna, úgy Moszkva Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát és az egész déli szigettengert fenyegetné. Egyelőre Sri Lanka a 80-as éveiben járó elnöke ezt megakadályozza. 7. oldal Olvasta már Bart A. Mindszenthy: Martin Bormann Odysszeája című regényét? Megrendelhető: CompreCom. 630 Sheppard Ave., East, Bayview Village Box 114. Wellowdale, Ont., M2K 1E6 Canada. Ára: $15.00 + $2.00 csomagolásra és portóra. Ne küldjön pénzt, hanem csekket, vagy pénzesutalványt. Dr. Ispánki Béla két hercegprímás, Serédi Jusztinián és Mindszenty József személyes szolgálatra beosztott papja az újabbkori magyar történelem egyik legsötétebb fejezetének, a szemtanú által lejegyzett eseményeit írja le „Az évszázad pere" című könyvében. A 768 oldalas dokumentum — eddig nyilvánosságra nem került adataival — nagy segítséget jelent az igazságot kereső olvasónak. A könyv olvasása közben felmerül a kérdés: mikor kerül sor végre az ún. kirakatperekben elítéltek rehabilitására? 1962. augusztus 16-án, a magyar kommunista párt határozatot hozott, amelyben beismerte, hogy ezek a perek nélkülöztek minden valóságos jogi alapot és semmisnek mondotta ki a törvénysértő pereket. Rajk Lászlót és társait rehabilitálta, de mi lesz a nem kommunistákkal? Erről nem beszél a pártnak ez a leleplező határozata.