Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-13 / 24. szám
A falábú disznó és egyéb történetek Só Bernát Most, hogy a bevándorló népek nagy olvasztókemencéjében már nagyobb létszámmal olvadunk itt Ausztráliában, mint társaink odaát az Egyesült Államokban, észrevehetően egyre többet foglalkoznak velünk. Közgazdászok, társadalomkutatók, szociológusok és szürke újságírók kedvenc témája lett, a ,,multikulturális”, azaz vegyeskultúrájú Ausztrália. Egyik napilapunk „etnikum-ügyi” rovatának vezetője például népi viccek gyűjtése közben találta most fel a humor tanulmányozás spanyolviaszát, amikor megállapította, hogy amit egyik nép mulatságosnak talál, az lehet, hogy egyáltalán „nem vicc” egy másik nép számára. Régi igazság ez. Megeshet, hogy mi magyarok sem találnánk feltétlenül humorosnak azt a viccet, amitől például a madagaszkáriak a hasukat fogják. Szabad legyen néhány példával ezt alátámasztanom. Sajátos, népi humor után kutatva itt AusztAmikor 1949-ben nagy csinnadrattával partraszálltam, illetőleg „beszivárogtam” Amerikába, kezdeti nehézségeimben úgy kellett nekem az angolszász jogrendszer és az amerikai igazságszolgáltatás tanulmányozása, mint vándor drótos tótnak a savanyú vadkörte az országút szélén. Örültem, hogy éltem. Mikor azonban az első lakásadóm, özv. Bubovác Ferdinándné, született Köles Rozália, egy áldott jó békebeli öreglány, 10 perc alatt az idegeimre ment, azt mondtam magamban... na Molnár, te aztán most jól betaláltál Amerikába. Rozális asszony még jóformán le sem raktam a bátyúmat, le sem ráztam magamról a tenger vizét, vagy az útiport, máris kérte a lakbért, méghozzá 6 hónapra előre. És mivel pedáns háziasszony volt, felhívta becses figyelmemet arra, hogy szombamban nem tarthatok cséplőgépet, zongorát, kutyát, sertést és kotlós tyúkot. Ettől megsértődtem s ezért csak 2 havi lakbért fizáttam ki neki. Pár nap múlva, mikor munka és főként olyan szoba után loholtam, ahol kotlós és cséplőgépet is tarthatok, módomban állt megtudni, hogy az amerikai jogszolgáltatás szerint hány évet kellene ülnöm a tömlőcben, ha az efajta vén banyát egyszer úgy csapnám agyon, mint egy legyet. A biznisz, bármelyik oldalról is néztem, nem látszott jónak és kifizetődőnek és ezért nem csaptam agyon. Az amerikai magyaremigráns élete hőskorában (1950—51) egy büntető eljáráshoz a szükséges zsűri összeállítása nem volt kényes probléma. Ma azonban, ha pl. egy fekete suhancot kapnak el valamilyen „társadalmi” tevékenységéért (kábítószer ügy, nemi erőszak) nyomban üzembe lépnek a fekete „polgárjogi aktivisták” ráliában először is az „ír” viccek ütik meg a fülünket, amin mi magyarok is jókat mulathatunk, hiszen nem mások ezek, mint a budapesti kávéházak felmelegített Arisztid viccei. Továbbá azon sem csodálkozhatunk, hogy a vietnámi viccek túlnyomó része politikai színezetű. Bár az itt közölt példából az is kitűnik, hogy egy-egy jó nevetésért nem igen fogunk Ho Chi Min városba járni. No de nézzük a történetet: Az Indiát járó vietnámi kommunista küldöttség autóját, az út közepén elállja egy álmos tehén. — Ez a mi szent állatunk — világosítja fel őket, az indiai kisérő elvtárs. — Velük szemben erőszak alkalmazása szigorúan tilos. Tessék várni, mi majd elintézzük a dolgot... Azonban minden hoszszas rimánkodás, eredménytelen marad: a tehén szoborként állja el az utat. Egy idő után misztikus szent ember érte Molnár Zsigmond és faji kérdés lesz a zsűri összeállítása Zajongva kifogásolják például, hogy a fehér zsűritagjelölt az utcán nem köszönt előre a „feketebőrű színes ifjaknak”. Itt van többek között Bernhardt Goetz fiatal amerikai fehér mérnök ismert esete, 4 utánálló színes ifjúval, amely ügyben az illetékesek 1984 óta képtelenek a feketék szájaizének megfelelő zsűrit összeállítani. A zsűribe való behívás előfeltételei:... amerikai állampolgárság, büntetlen előélet, semmi rokoni kapcsolat a vádlottal, vagy vádlottakkal, érdektelenség a bűncselekményben (nem felbújtó, orgazda, kerítő stb.) ...tehát a feltételezhető teljes tárgyilagosság, angol nyelvtudás és józan egyszerű polgári intelligencia, ha nem is tudományos akadémiai szinten. Tehát egy zsűri összeállításának kérdése, mint ahogy Virágh Anna munkatársunk írná: ...„Korunkhoz tartozik”. E téma befejezéséül elmondom egy régen meghalt magyar ismerősöm zsűri esetét. L. János Amerikában született, valahol a fekete szénmezők vidékén, magyar bányász családból, akit azonban 2 éves korában szülei hazavittek a Kiskunságba. Ott járt az elemi iskolák mellé, de mellé is csak összesen kettőtől negyed háromig, majd mint kis libapásztor szerzett magának a zöld mezőn hervadhatatlan babérokat. Angolul természetesen egy kukkot sem tudott és fogalma sem volt arról, hogy ő egy olyan amerikai honpolgár akiből még USA elnök is lehet, hacsak bele nem keveredik valami szoknya ügybe, mint a Mr. Hart, a demokrata párt nagy reménysége. A budapesti amerikai nagykövetség viszont nyilvántartotta Jánost és amikor a háború szele fújdogálnizik, kinek ceremoniálisan elmormolt imája sem tudja odébb mozdítani az állatot. A felbőszült vietnámi elvtárs erre a jószághoz lép, és dühösen a fülébe súgja: — Ide figyelj, te csökönyös tehén! Ha pillanatokon belül el nem takarodsz az útból, te is egy átnevelő táborban találod magad a hülye gazdáddal együtt... Mire a szent állat természetesen pánikszerűen menekül az útból. Nos, ennyit a mekongparti sárga humorról. A következő libanoni vicc, ha nem is nagyon humoros, annál jellemzőbb. Ebből a klasszikus példából is kicsillan, a tragédiát és az elkerülhetetlen sorsot sztoikus filozófiával elfogadó beletörődés. A skorpió szeretne átjutni a megáradt folyón, de fél hogy belefullad. Megkéri az egyik parton heverésző kutyát, hogy felmászhasson a hátára és ússzon át vele a folyón. — Hogyne, majd hülye leszek, — mondja a kutya, — megcsípsz, és kezdett, a katonasorba került fiatal napszámos gyereket visszaparancsolta a haza oltalmára. Jánosnak tetszett a herce-hurca és ment nagy kényelmesen. Itt azonban berántották katonának és a II. Világháborút az európai hadszíntéren egy tábori pékműhelyben dagasztva és kovászolva küzdötte végig. A katonaságnál egy keveset megtanult angolul, de csupán pékműhelyi szinten. Majd mikor győzelemre segítette a haderőt, Amerikába tért vissza, mert irgalmatlanul tetszett neki a demokratikus életforma. Clevelandban, a „magyar nyelvterületen” egy vasgyár mélyén tevékenykedett, ahol én is nagykanállal ettem a demokráciát és éltem emigráns életem „vaskorszakát”,... amikor egy huncut vasam sem volt. Itt érte Jánost azon történelmi jelentőségű esemény, hogy behívták egy zsűribe. Két nap múlva keresztkérdéseim súlya alatt bevallotta, hogy ott mi történt. Egy „üdvegy” kinézésű úriember cincálta a Jánost és kérdezgette erről, arról, amarról. János adta a válaszokat így, úgy, amúgy, ahogy éppen megértette a kérdéseket. Az úriember hosszasan nézte Jánost és a végén azt kérdezte tőle, hogy „hol jártál te iskolába?" Jászkarajenőn... húzta ki magát János dölyfösen. Az hol van, pattogott a kérdés újra. János ekkor még jobban kihúzta magát és bemondta a közeli címet, hogy Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegyében, ahogy az a régi Nagy-Magyarország térképén volt olvasható. Az „üdvegy” kinézése akkor az ajtó felé mutatott és röviden annyit mondott Jánosnak, hogy „OUT”. Mars ki. Így végződött János zsűri karrierje, aki azonban büszke volt arra, hogy a Kiskunságban nevelkedett... én pedig arra, hogy ott születtem, belefulladok a folyóba. — Bolond vagy, — válaszolja a skorpió, — már miért csípnélek meg? Hiszen akkor mindketten elpusztulunk. .. A kutya ezt meggyőzően észszerűnek találja, így beleegyezik a fuvarba. Már félúton járnak, mikor a skorpió megcsípi a kutyát. — Miért csináltad ezt? — kérdi a kutya, — látod, most mindketten elpusztulunk. — Fogalmam sincs, — mondja a skorpió. Valószínűleg azért, mert libanoniak vagyunk... Nos, ez is kicsit hozzásegít a beiruti helyzet jobb megértéséhez. A tipikus olasz viccek többsége itt is még mindig a család és a házastársi hűtlenség témája körül mozog. A szicíliai és a római olasz, mindketten ugyanazon napon születtek és megüneplésül évenként összejöttek egy baráti italra. Egyik ilyen alkalommal elhozták magukkal a születésnapi ajándékot is. A szicíliai sörétes puskát kapott, a római meg egy értékes arany karórát. Mindkettőnek annyira megtetszett a másik ajándéka, elhatározták, hogy cserélnek. Amikor a római hazatért, a felesége neki támadt: — Hogyan cserélhetted el azt a gyönyörű órát egy ilyen buta puskára? Az az óra legalább ötször annyit ér, mint ez a süket fegyver. A római morogva jegyezte meg, hogy már legalább három ilyen órája van, és most végre el tud majd járni vadkacsázni ... A haza érkezett szicíliait a felbőszült apja gorombította le: — Ide figyelj, te szerencsétlen. Hogyan cserélhetted el azt a gyönyörű puskát egy ilyen haszontalan karórára? Most mit fogsz csinálni, ha egyszer hazajösz és a feleségedet egy idegen férfivel találod az ágyban...? Megmondod neki hány óra van...? Legyen ez tanulság a haszontalan ajándékokat vásárlók számára. Politikai viccekben mi magyarok mindig előkelő helyet foglaltunk e a ranglistán. De úgy látszik a horvátok se járnak a szomszédba tanulni... Amikor Tito meghalt, a jugók bizottságot alakítottak a temetés megszervezésére. Mivel a vezér maga horvát volt, a bizottság tagjai úgy határoztak, hogy Horvátországban lesz eltemetve. Erre azonban a horvátok olyan heves tiltakozást fejtettek ki, hogy a tervet sürgősen el kellett vetni. Ezután rájöttek, mivel Jugoszlávia vezető népe a szerb, legokosabb lesz Szerbiában helyezni örök nyugalomra Titót. Ezt viszont a szerbek utasították el azzal, hogy Titónak igenis, Horvátországban van a helye. A továbbiakban Montenegró és Szlovénia sem vállalta a temetést. Végül is a bizottság egyik tagja, — aki történetesen zsidó volt — vetette fel az ötletet: mi lenne ha Titót a zsidók temetnék el...? — Szó sem lehet róla, — tiltakoztak erre kórusban a horvátok. Jézust is a zsidók temették el, és nézzétek meg három nap után mi történt vele... ? Na de most végül, ha a népek nagy olvasztókemencéjéről beszélünk, az alapanyagról, az ausztrálokról sem szabad megfeledkeznünk. Íme, itt egy valódi ausztrál történet, ami nem hiszem, hogy tengerentúlról érkezhetett ide, így most friss exportként indítom útnak távoli világok felé, mint a helyi viccek, egyik nagybetűvel írandó klasszikus példáját. Kimegy a mosógépet áruló vigéc a sivatagszéli farmra, valahová az Isten háta mögé, oda, ahol a bennszülöttek már csipkésnyakú gyíkokat esznek. A tornácon, nagyszélű kalapjában üldögél délután az öreg farmer, s az ügynök meglepve látja, hogy előtte egy háromlábú disznó röfögve turkálja a földet. Az állat bal hátsó lába fából van. — Nicsak, nicsak, hát miért van ennek a disznónak fából az egyik lába? — kérdi csodálkozva. — Jaj kérem, nem akármilyen disznó az — mondja a farmer. — Gloria nagymama ennek köszönheti az életét. Mikor felborult a lámpa és kigyulladt a bungaló, ha ez az állat nem sivít fel mindnyájunkat reggel három órakor, bizony szegény asszony benne ég a tűzben ... — Az rendben van, de miért van fából az egyik lába? — Mondtam már, hogy nem akármilyen állat az kérem. Mikor a kisunokám egy vasárnap délután a duzzasztóban fuldoklott — akár elhiszi ezt az úr, akár nem — ez az állat úszott be érte és a hátán hozta ki. ----Csodálatos — mondta kissé türelmetlenebbül az ügynek — de én még mindig arra lennék kíváncsi miért van az egyik hátsó lába fából? — Hát hogy szabad már ilyet kérdezni? Fát döntöttünk kérem a birkanyíró pajta mögött, s ha ez az állat, az utolsó pillanatban odébb nem löki a feleségemet akkor egy dűlő gumifa menten agyon csapja... — Ezt már hallottam uram, de az Isten szerelmére könyörgöm, mondja már meg végre miért van annak az átkozott disznónak az egyik lába fából???? — Mér’ van fából..., mér’ van fából...? Mondja Miszter, ha magának egy ilyen disznója lenne, maga megenné egyszerre az egészet...? Clevelandi krónika Néhány mondat az amerikai jogszolgáltatásról és a zsűriről Ez is Amerika... Fekete G. István Az emberek nagy százaléka azt a pénzt költi ma Amerikában, amit esetleg csak több év múlva fogna megkeresni, már amennyiben egyáltalán megkeresik. Az istenadta nép ugyanis nemcsak a takarójánál nyújtózkodik tovább, hanem egyesek akkorát nyújtóznak, hogy még a hálószobájukból is kilóg a lábuk. Ennek következtében évi átlagban közel egy millió üzletember és másfél millió magánszemély jut anyagi csődbe. Hogy hányan jutnak erkölcsi csődbe, arról sajnos nincs statisztikai adatunk. Persze az is igaz, hogy az emberekre szinte ráerőszakolják a túlköltekezés csábító lehetőségét. Több mint ezerötszáz pénzkölcsönző intézmény és hitelintézet van Amerikában, melyek egymással versenyeznek a kuncsaftokért. A léprecsalt jómadarak — és madárnők — aztán erkölcstelenül magas — 18-22 százalék — kamatot fizetnek évente a felvett kölcsönök után. Mondanom sem kell, hogy a lélekbúvárok is szeretik a pénzt Amerikában. Ezért aztán okoskodó szakkönyvek tucatját gyártják erről a szerintük rendkívül nagyfontosságú témáról. Ezeknek a könyveknek az írói általában egy húron pendülnek, tehát megegyeznek abban, hogy az emberek anyagi erejüket meghaladó költekezésének az alábbi főbb indítóokai vannak: . 1. Kisebbségi érzésük miatt anyagilag sikeresebbnek akarnak látszani, mint amit megengedhetnek maguknak. 2. Rossz házasságoknál a feleségek gyakran így akarják megbosszulni a férjük képzelt, vagy valódi viszonyait. 3. Lelki depresszió esetén sokan pénzen vásárolt élvezetek révén akarják felvidítani magukat. 4. Sok ember képtelen elviselni a szülők, tanárok, később pedig a társadalom által rájuk kényszerített szabályokat és törvényeket, s ezért költekezéseiknél sem veszik figyelembe az anyagi lehetőségeik korlátait. 5. A nukleáris háború lehetőségének életveszélye miatt egyesek úgy gondolják, hogy a felvett kölcsönöket soha nem kell visszafizetniük, mert hitelkártyáik, meg a hitelezőik is hamarosan hamuvá égnek. 6. A szerencsejátékok és a kábítószerek rabjai csak a kölcsönök révén tudják ideig-óráig folytatni költséges passziójukat. A pszichiáterekről egyébként nagyon rossz véleményes vagyok. Ezidáig ugyanis három lélekbúvárnak engedtem meg, hogy analizáljon engem s mindhárman, mintha összebeszéltek volna, az alábbi abszurdumot állították rólam: „Tudatos vagy tudatalatti kisebbségi érzésem az oka, hogy nagyképű, hangoskodó, vitatkozó, ellenszenves és kihívóan krakéler természetem van!” Megáll az ész, ilyet állítani rólam. Hiszen teljesen elfogulatlan véleményem szerint, a szerénység, hevesség, gyengédség, türelem és emberszeretet iskolapéldája vagyok! A pszichológusok véleményével ellentétben az amerikaiak túlköltekezésének legfőbb oka a nemzeti tradíció! Ne tessék nevetni kérem, hogy: — Hihihi... höhöhö... Sok őrültséget olvastam már ettől az ütődött alaktól, de ez mindenen túltesz! Igenis a nemzeti tradíció okozza a túlköltekezést és az anyagi felelőtlenséget, mert a jónép csak régi elnökeik példáját követi! Íme a bizonyíték: Ulyses S. Grant, elnöksége után totális anyagi csődbe jutott. A tőzsde vállalata megbukott és ő ugyan nem került börtönbe, de a partnere tíz évet kapott a 16 millió dollár elsinkófálása miatt. Amikor rákban meghalt, Mark Twain megírta a volt elnök életrajzát és a közel félmillió dolláros honoráriumát nagylelkűen Grant nyomorgó családjának adta. Abe Lincolnnak lovát, nyergét és lószerszámát elárverezték, mert nem tudta kifizetni 58!! dolláros tartozását. A barátai fizették ki végül az adósságát, hogy megtarthassa a lovát. Amerika negyedik elnöke — James Madison — a Fehér Ház utáni években nyomorgott és soha vissza nem fizetett kölcsönökből élt. Utódjának — James Monroenak — 3,500 holdas virginiai birtokát elárvereztették a hitelezői, mert csak így tudták visszakapni pénzük kis töredékét. Amikor Andrew Jackson meghalt, 26,000 dollár adóssága volt. Ez az összeg ma 2 1 2 millió dollárnak felelne meg! A mai amerikai elnökök valószínűleg azért kapnak olyan magas nyugdíjat, melyből fényűző körülmények között élhetnek, hogy ne juthassanak elődeik sorsára. Sorolhattam volna még a botrányos anyagi helyzetben lévő volt amerikai elnököket. Azt hiszem azonban, hogy az említett példákkal is igazoltam állításom. Miszerint: Az amerikai nép tradíció tiszteletből — és volt elnökeik példáját követve, — költ többet, mint amit megengedhet magának! Nem akarok hencegni, de a túlköltekezés terén felveszem a versenyt bármelyik Amerikában született polgártársammal. Ezen a téren rendkívül nagy hazafi vagyok! Új Fatima-i csoda „Kelj fel és járj” — idézte Jézus Lázárhoz intézett szavait a portugál televízió Fatimából közvetített adásában a műsorvezető pap — és csoda történt. A 44 esztendős Maria Simao — hat gyermek anyja — négy esztendővel ezelőtti baleset következtében megbénult, csípőbántalmait az orvosok gyógyíthatatlannak minősítették, az aszszony tolókocsiba kényszerült. Most, a fatimai Mária-jelenés 70-ik évfordulója alkalmából közvetített szentmisét a televízió előtt ülve nézte végig az asszony és amikor az imák után elhangzott a „kelj fel és járj” felszólítás, Maria Simao hirtelen erőt érzett a testében, kikelt a tolócsiból és kiáltására a konyhából besiető férje és fiai szeme láttára már néhány lépést tett a lakásban. 9. oldal Eszterhás István: Atlanti szaletli Regény, 319 oldal. Mi, száműzött magyarok, szaletliépítő népek hogyan rendeztünk szabadságharcos emlékünnepet az Atlanti Óceán partján. Ára: $10.00 Megrendelhető: Eszterhás István, 2602 Queenston Road, Cleveland Heights, Ohio 44118 Telefon: 1-216-321-1701. Dr. Ispánki Béla két hercegprímás: Serédi Jusztinián és Mindszenty József személyes szolgálatra beosztott papja az újabbkori magyar történelem egyik legsötétebb fejezetének, a szemtanú által lejegyzett eseményeit írja le ..Az évszázad perek című könyvében. A 768 oldalas dokumentum — eddig nyilvánosságra nem került adataival — nagy segítséget jelent az igazságot kereső olvasónak. A könyv olvasása közben felmerül a kérdés: mikor kerül sor végre az ún. kirakatperekben elítéltek rehabilitására? 1962. augusztus 16-án, a magyar kommunista párt határozatot hozott, amelyben beismerte, hogy ezek a perek nélkülöztek minden valóságos jogi alapot és semmisnek mondotta ki a törvénysértő pereket. Rajk Lászlót és társait rehabilitálta, de mi lesz a nem kommunistákkal? Erről nem beszél a pártnak ez a leleplező határozata. ispÁnki Mia AZ ÉVSZÁZAD PERE ISPÁNKI BÉLAÉ AZ ÉVSZÁZADb a MEGSZÓLAL A TANÚ MINDSZENTY KIRAKAT-PER ISMERETLEN ADATAI VOROSVA’RY PUBLISHING CT LTD TORONTO CANADA A könyv ára vászonkötésben, ízléses kiállításban $25.00 + posta és csomagolási költségre $3.00. Megrendelhető a Kanadai Magyarság könyvosztályán: 412 Bloor St., West, Toronto, Ont. M5S 1X5, Canada.