Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-13 / 24. szám

A falábú disznó és egyéb történetek Só Bernát Most, hogy a beván­dorló népek nagy olvasz­tókemencéjében már nagyobb létszámmal ol­vadunk itt Ausztráliá­ban, mint társaink oda­át az Egyesült Államok­ban, észrevehetően egy­re többet foglalkoznak velünk. Közgazdászok, társadalomkutatók, szo­ciológusok és szürke új­ságírók kedvenc témája lett, a ,,multikulturá­lis”, azaz vegyeskultú­rájú Ausztrália. Egyik napilapunk „etnikum-ügyi” rovatá­nak vezetője például né­pi viccek gyűjtése köz­ben találta most fel a humor tanulmányozás spanyolviaszát, amikor megállapította, hogy amit egyik nép mulat­ságosnak talál, az lehet, hogy egyáltalán „nem vicc” egy másik nép szá­mára. Régi igazság ez. Megeshet, hogy mi ma­gyarok sem találnánk feltétlenül humorosnak azt a viccet, amitől pél­dául a madagaszkáriak a hasukat fogják. Sza­bad legyen néhány pél­dával ezt alátámaszta­nom. Sajátos, népi humor után kutatva itt Auszt­Amikor 1949-ben nagy csinnadrattával partra­­szálltam, illetőleg „be­szivárogtam” Ameriká­ba, kezdeti nehézsége­imben úgy kellett nekem az angolszász jogrend­szer és az amerikai igaz­ságszolgáltatás tanul­mányozása, mint ván­dor drótos­ tótnak a sa­vanyú vadkörte az or­szágút szélén. Örültem, hogy éltem. Mikor azonban az első lakás­adóm, özv. Bub­ovác Ferdinándné, született Köles Rozália, egy ál­dott jó békebeli öreg­lány, 10 perc alatt az ide­geimre ment, azt mond­tam magamban... na Molnár, te aztán most jól betaláltál Ameriká­ba. Rozális asszony még jóformán le sem raktam a bátyúmat, le sem ráz­tam magamról a tenger vizét, vagy az úti­port, máris kérte a lakbért, méghozzá 6 hónapra elő­re. És mivel pedáns há­ziasszony volt, felhívta becses figyelmemet ar­ra, hogy szombamban nem tarthatok cséplő­gépet, zongorát, kutyát, sertést és kotlós­ tyúkot. Ettől megsértődtem s ezért csak 2 havi lakbért fizáttam ki neki. Pár nap múlva, mi­kor munka és főként olyan szoba után lohol­tam, ahol kotlós és csép­lőgépet is tarthatok, mó­domban állt megtudni, hogy az amerikai jog­szolgáltatás szerint hány évet kellene ül­nöm a tömlőcben, ha az efajta vén banyát egy­szer úgy csapnám agyon, mint egy legyet. A biz­nisz, bármelyik oldalról is néztem, nem látszott jónak és kifizetődőnek és ezért nem csaptam agyon. Az amerikai magyar­emigráns élet­e hőskorá­ban (1950—51) egy bünte­tő eljáráshoz a szüksé­ges zsűri összeállítása nem volt kényes problé­ma. Ma azonban, ha pl. egy fekete suhancot kap­nak el valamilyen „tár­sadalmi” tevékenységé­ért (kábítószer ügy, ne­mi erőszak) nyomban üzembe lépnek a fekete „polgárjogi aktivisták” ráliában először is az „ír” viccek ütik meg a fülünket, amin mi ma­gyarok is jókat mulatha­tunk, hiszen nem mások ezek, mint a budapesti kávéházak felmelegített Arisztid viccei. Továbbá azon sem csodálkozha­tunk, hogy a vietnámi viccek túlnyomó része politikai színezetű. Bár az itt közölt példából az is kitűnik, hogy egy-egy jó nevetésért nem igen fogunk Ho Chi Min vá­rosba járni. No de nézzük a törté­netet: Az Indiát járó vietná­mi kommunista küldött­ség autóját, az út köze­pén elállja egy álmos tehén. — Ez a mi szent álla­tunk — világosítja fel őket, az indiai kisérő elvtárs. — Velük szemben erő­szak alkalmazása szigo­rúan tilos. Tessék várni, mi majd elintézzük a dolgot... Azonban minden hosz­­szas rimánkodás, ered­ménytelen marad: a te­hén szoborként állja el az utat. Egy idő után miszti­kus szent ember érte­ Molnár Zsigmond és faji kérdés lesz a zsű­ri összeállítása Zajong­­va kifogásolják például, hogy a fehér zsűri­tag­jelölt az utcán nem kö­szönt előre a „feketebő­rű színes ifjaknak”. Itt van többek között Bern­hardt Goetz fiatal ame­rikai fehér mérnök is­mert esete, 4 utánálló színes ifjúval, amely ügyben az illetékesek 1984 óta képtelenek a fe­keték szájaizének meg­felelő zsűrit összeállí­tani. A zsűribe való behí­vás előfeltételei:... ame­rikai állampolgárság, büntetlen előélet, semmi rokoni kapcsolat a vád­lottal, vagy vádlottak­kal, érdektelenség a bűncselekményben (nem felbújtó, orgazda, kerí­tő stb.) ...tehát a felté­telezhető teljes tárgyila­gosság, angol nyelvtu­dás és józan egyszerű polgári intelligencia, ha nem is tudományos akadémiai szinten. Te­hát egy zsűri összeállí­tásának kérdése, mint ahogy Virágh Anna munkatársunk írná: ...„Korunkhoz tarto­zik”. E téma befejezéséül elmondom egy régen meghalt magyar isme­rősöm zsűri esetét. L. János Amerikában szü­letett, valahol a fekete szénmezők vidékén, ma­gyar bányász családból, akit azonban 2 éves ko­rában szülei hazavittek a Kiskunságba. Ott járt az elemi iskolák mellé, de mellé is csak össze­sen kettőtől negyed há­romig, majd mint kis li­bapásztor szerzett ma­gának a zöld mezőn hervadhatatlan babéro­kat. Angolul természe­tesen egy kukkot sem tu­dott és fogalma sem volt arról, hogy ő egy olyan amerikai honpolgár aki­ből még USA elnök is le­het, hacsak bele nem ke­veredik valami szoknya ügybe, mint a Mr. Hart, a demokrata párt nagy reménysége. A budapes­ti amerikai nagykövet­ség viszont nyilvántar­totta Jánost és amikor a háború szele fújdogálni­zik, kinek ceremoniá­­lisan elmormolt imája sem tudja odébb mozdí­tani az állatot. A felbőszült vietnámi elvtárs erre a jószághoz lép, és dühösen a fülébe súgja: — Ide figyelj, te csö­könyös tehén! Ha pilla­natokon belül el nem ta­karodsz az útból, te is egy átnevelő táborban találod magad a hülye gazdáddal együtt... Mire a szent állat ter­mészetesen pánikszerű­en menekül az útból. Nos, ennyit a mekong­­parti sárga humorról. A következő libanoni vicc, ha nem is nagyon humoros, annál jellem­zőbb. Ebből a klasszikus példából is kicsillan, a tragédiát és az elkerül­hetetlen sorsot sztoikus filozófiával elfogadó be­letörődés. A skorpió szeretne át­jutni a megáradt folyón, de fél hogy belefullad. Megkéri az egyik parton heverésző kutyát, hogy felmászhasson a hátára és ússzon át vele a fo­lyón. — Hogyne, majd hü­lye leszek, — mondja a kutya, — megcsípsz, és kezdett, a katonasorba került fiatal napszámos gyereket vissza­paran­­c­solt­a a haza oltalmára. Jánosnak tetszett a herce-hurca és ment nagy kényelmesen. Itt azonban berántották ka­tonának és a II. Világ­háborút az európai had­színtéren egy tábori pék­­műhelyben dagasztva és kovászolva küzdötte vé­gig. A katonaságnál egy keveset megtanult ango­lul, de csupán pékműhe­­lyi szinten. Majd mikor győzelemre segítette a haderőt, Amerikába tért vissza, mert irgalmat­lanul tetszett neki a de­mokratikus életforma. Clevelandban, a „ma­gyar nyelvterületen” egy vasgyár mélyén te­vékenykedett, ahol én is nagykanállal ettem a de­mokráciát és éltem emigráns életem „vas­korszakát”,... amikor egy huncut vasam sem volt. Itt érte Jánost azon történelmi jelentőségű esemény, hogy behívták egy zsűribe. Két nap múlva keresztkérdése­im súlya alatt bevallot­ta, hogy ott mi történt. Egy „üdvegy” kinézé­sű úriember cincálta a Jánost és kérdezgette erről, arról, amarról. János adta a válaszokat így, úgy, amúgy, ahogy éppen megértette a kér­déseket. Az úriember hosszasan nézte Jánost és a végén azt kérdezte tőle, hogy „hol jártál te iskolába?" Jászkaraje­­nőn... húzta ki ma­gát János dölyfösen. Az hol van, pattogott a kér­dés újra. János ekkor még jobban kihúzta ma­gát és bemondta a köze­li címet, hogy Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegyé­ben, ahogy az a régi Nagy-Magyarország tér­képén volt olvasható. Az „üdvegy” kinézése akkor az ajtó felé muta­tott és röviden annyit mondott Jánosnak, hogy „OUT”. Mars ki. Így végződött János zsűri karrierje, aki azon­ban büszke volt arra, hogy a Kiskunságban nevelkedett... én pedig arra, hogy ott születtem, bele­fulladok a folyóba. — Bolond vagy, — vá­laszolja a skorpió, — már miért csípnélek meg? Hiszen akkor mindketten elpusztu­lunk. .. A kutya ezt meggyő­zően észszerűnek talál­ja, így beleegyezik a fuvarba. Már félúton járnak, mikor a skorpió megcsí­pi a kutyát. — Miért csináltad ezt? — kérdi a kutya, — látod, most mindketten elpusztulunk. — Fogalmam sincs, — mondja a skorpió. Va­lószínűleg azért, mert libanoniak vagyunk... Nos, ez is kicsit hozzá­segít a beiruti helyzet jobb megértéséhez. A ti­pikus olasz viccek több­sége itt is még mindig a család és a házastársi hűtlenség témája körül mozog. A szicíliai és a római olasz, mindketten ugyan­azon napon születtek és megüneplésül évenként összejöttek egy baráti italra. Egyik ilyen alka­lommal elhozták ma­gukkal a születésnapi ajándékot is. A szicí­liai sörétes puskát ka­pott, a római meg egy értékes arany karórát. Mindkettőnek annyira megtetszett a másik ajándéka, elhatározták, hogy cserélnek. Amikor a római haza­tért, a felesége neki tá­madt: — Hogyan cserél­hetted el azt a gyönyö­rű órát egy ilyen buta puskára? Az az óra leg­alább ötször annyit ér, mint ez a süket fegyver. A római morogva je­gyezte meg, hogy már legalább három ilyen órája van, és most vég­re el tud majd járni vad­kacsázni ... A haza érkezett szicí­liait a felbőszült apja gorombította le: — Ide figyelj, te sze­rencsétlen. Hogyan cse­rélhetted el azt a gyö­nyörű puskát egy ilyen haszontalan karórára? Most mit fogsz csinálni, ha egyszer hazajösz és a feleségedet egy idegen férfivel találod az ágy­ban...? Megmondod neki hány óra van...? Legyen ez tanulság a haszontalan ajándéko­kat vásárlók számára. Politikai viccekben mi magyarok mindig előke­lő helyet foglaltunk e a ranglistán. De úgy lát­szik a horvátok se jár­nak a szomszédba tanul­ni... Amikor Tito meghalt, a jugók bizottságot ala­kítottak a temetés meg­szervezésére. Mivel a vezér maga horvát volt, a bizottság tagjai úgy határoztak, hogy Horvátországban lesz eltemetve. Erre azonban a horvátok olyan heves tiltakozást fejtettek ki, hogy a ter­vet sürgősen el kellett vetni. Ezután rájöttek, mivel Jugoszlávia veze­tő népe a szerb, legoko­sabb lesz Szerbiában he­lyezni örök nyugalomra Titót. Ezt viszont a szer­­bek utasították el azzal, hogy Titónak igenis, Horvátországban van a helye. A továbbiakban Mon­tenegró és Szlovénia sem vállalta a temetést. Végül is a bizottság egyik tagja, — aki törté­netesen zsidó volt — ve­tette fel az ötletet: mi lenne ha Titót a zsidók temetnék el...? — Szó sem lehet róla, — tiltakoztak erre kó­rusban a horvátok. Jé­zust is a zsidók temet­ték el, és nézzétek meg három nap után mi tör­tént vele... ? Na de most végül, ha a népek nagy olvasztó­kemencéjéről beszé­lünk, az alapanyagról, az ausztrálokról sem szabad megfeledkez­nünk. Íme, itt egy valódi ausztrál történet, ami nem hiszem, hogy tenge­rentúlról érkezhetett ide, így most friss ex­portként indítom útnak távoli világok felé, mint a helyi vi­ccek, egyik nagybetűvel írandó klasszikus példáját. Kimegy a mosógépet áruló vigéc a sivatag­széli farmra, valahová az Isten háta mögé, oda, ahol a bennszülöttek már csipkésnyakú gyí­kokat esznek. A tornácon, nagyszé­lű kalapjában üldögél délután az öreg farmer, s az ügynök meglepve látja, hogy előtte egy háromlábú disznó röfög­ve turkálja a földet. Az állat bal hátsó lába fá­ból van. — Nicsak, nicsak, hát miért van ennek a disz­nónak fából az egyik lá­ba? — kérdi csodálkoz­va. — Jaj kérem, nem akármilyen disznó az — mondja a farmer. — Gloria nagymama ennek köszönheti az éle­tét. Mikor felborult a lámpa és kigyulladt a bungaló, ha ez az állat nem sivít fel mindnyá­junkat reggel három órakor, bizony szegény asszony benne ég a tűz­ben ... — Az rendben van, de miért van fából az egyik lába? — Mondtam már, hogy nem akármilyen állat az kérem. Mikor a kisunokám egy vasár­nap délután a duzzasztó­ban fuldoklott — akár el­hiszi ezt az úr, akár nem — ez az állat úszott be érte és a hátán hozta ki. ----Csodálatos — mond­ta kissé türelmetleneb­bül az ügynek — de én még mindig arra lennék kíváncsi miért van az egyik hátsó lába fából? — Hát hogy szabad már ilyet kérdezni? Fát döntöttünk kérem a bir­kanyíró pajta mögött, s ha ez az állat, az utolsó pillanatban odébb nem löki a feleségemet akkor egy dűlő gumifa menten agyon csapja... — Ezt már hallottam uram, de az Isten szerel­mére könyörgöm, mond­ja már meg végre miért van annak az átkozott disznónak az egyik lába fából???? — Mér’ van fából..., mér’ van fából...? Mondja Miszter, ha ma­gának egy ilyen disznó­ja lenne, maga megenné egyszerre az egészet...? Clevelandi krónika Néhány mondat az amerikai jogszolgáltatásról és a zsűriről Ez is Amerika... Fekete G. István Az emberek nagy százaléka azt a pénzt költi ma Amerikában, amit esetleg csak több év múlva fog­na megkeresni,­­ már amennyiben egyáltalán megkeresik. Az istenadta nép ugyanis nemcsak a takarójánál nyújtózkodik tovább, hanem egyesek akkorát nyújtóznak, hogy még a hálószobájukból is kilóg a lábuk. Ennek következtében évi átlagban közel egy millió üzletember és másfél millió ma­gánszemély jut anyagi csődbe. Hogy hányan jut­nak erkölcsi csődbe, arról sajnos nincs statisztikai adatunk. Persze az is igaz, hogy az emberekre szinte rá­erőszakolják a túlköltekezés csábító lehetőségét. Több mint ezerötszáz pénzkölcsönző intézmény és hitelintézet van Amerikában, melyek egymással versenyeznek a kuncsaftokért. A léprecsalt jóma­darak — és madárnők — aztán erkölcstelenül ma­gas — 18-22 százalék — kamatot fizetnek évente a felvett kölcsönök után. Mondanom sem kell, hogy a lélekbúvárok is sze­retik a pénzt Amerikában. Ezért aztán okoskodó szakkönyvek tucatját gyártják erről a szerintük rendkívül nagyfontosságú témáról. Ezeknek a könyveknek az írói általában egy húron pendülnek, tehát megegyeznek abban, hogy az emberek anya­gi erejüket meghaladó költekezésének az alábbi főbb indítóokai vannak: . 1. Kisebbségi érzésük miatt anyagilag sikere­sebbnek akarnak látszani, mint amit megenged­hetnek maguknak. 2. Rossz házasságoknál a feleségek gyakran így akarják megbosszulni a férjük képzelt, vagy való­di viszonyait. 3. Lelki depresszió esetén sokan pénzen vásárolt élvezetek révén akarják felvidítani magukat. 4. Sok ember képtelen elviselni a szülők, taná­rok,­­ később pedig a társadalom által rájuk kény­­szerített szabályokat és törvényeket, s ezért költe­kezéseiknél sem veszik figyelembe az anyagi le­hetőségeik korlátait. 5. A nukleáris háború lehetőségének életveszé­lye miatt egyesek úgy gondolják, hogy a felvett kölcsönöket soha nem kell visszafizetniük, mert hitelkártyáik, meg a hitelezőik is hamarosan ha­muvá égnek. 6. A szerencsejátékok és a kábítószerek rabjai csak a kölcsönök révén tudják ideig-óráig folytatni költséges passziójukat. A pszichiáterekről egyébként nagyon rossz véle­ményes vagyok. Ezidáig ugyanis három lélekbú­várnak engedtem meg, hogy analizáljon engem s mindhárman, mintha összebeszéltek volna, az alábbi abszurdumot állították rólam: „Tudatos vagy tudatalatti kisebbségi érzésem az oka, hogy nagyképű, hangoskodó, vitatkozó, ellen­szenves és kihívóan krakéler természetem van!” Megáll az ész, ilyet állítani rólam. Hiszen teljesen elfogulatlan véleményem szerint, a szerénység, hevesség, gyengédség, türelem és emberszeretet iskolapéldája vagyok! A pszichológusok véleményével ellentétben az amerikaiak túlköltekezésének legfőbb oka a nem­zeti tradíció! Ne tessék nevetni kérem, hogy: — Hihihi... höhöhö... Sok őrültséget olvastam már ettől az ütődött alaktól, de ez mindenen túltesz! Igenis a nemzeti tradíció okozza a túlköltekezést és az anyagi felelőtlenséget, mert a jónép csak ré­gi elnökeik példáját követi! Íme a bizonyíték: Ulyses S. Grant,­­ elnöksége után totális anyagi csődbe jutott. A tőzsde vállalata megbukott és ő ugyan nem került börtönbe, de a partnere tíz évet kapott a 16 millió dollár elsinkófálása miatt. Ami­kor rákban meghalt, Mark Twain megírta a volt el­nök életrajzát és a közel félmillió dolláros honorá­riumát nagylelkűen Grant nyomorgó családjának adta. Abe Lincolnnak lovát, nyergét és lószerszámát elárverezték, mert nem tudta kifizetni 58!! dolláros tartozását. A barátai fizették ki végül az adósságát, hogy megtarthassa a lovát. Amerika negyedik elnöke — James Madison — a Fehér Ház utáni években nyomorgott és soha vissza nem fizetett kölcsönökből élt. Utódjának — James Monroenak — 3,500 holdas virginiai birtokát elárvereztették a hitelezői, mert csak így tudták visszakapni pénzük kis töredékét. Amikor Andrew Jackson meghalt, 26,000 dollár adóssága volt. Ez az összeg ma 2 1­ 2 millió dollár­nak felelne meg! A mai amerikai elnökök valószínűleg azért kap­nak olyan magas nyugdíjat, melyből fényűző kö­rülmények között élhetnek, hogy ne juthassanak elődeik sorsára. Sorolhattam volna még a botrányos anyagi hely­zetben lévő volt amerikai elnököket. Azt hiszem azonban, hogy az említett példákkal is igazoltam állításom. Miszerint: Az amerikai nép tradíció tisz­teletből — és volt elnökeik példáját követve, — költ többet, mint amit megengedhet magának! Nem akarok hencegni, de a túlköltekezés terén felveszem a versenyt bármelyik Amerikában szü­letett polgártársammal. Ezen a téren rendkívül nagy hazafi vagyok! Új Fatima-i csoda „Kelj fel és járj” — idézte Jézus Lázárhoz intézett szavait a por­tugál televízió Fatimá­ból közvetített adásá­ban a műsorvezető pap — és csoda történt. A 44 esztendős Maria Si­­mao — hat gyermek anyja — négy esztendő­vel ezelőtti baleset kö­vetkeztében megbénult, csípőbántalmait az or­vosok gyógyíthatatlan­nak minősítették, az asz­­szony tolókocsiba kény­szerült. Most, a fatimai Mária-jelenés 70-ik év­fordulója alkalmából közvetített szentmisét a televízió előtt ülve néz­te végig az asszony és amikor az imák után el­hangzott a „kelj fel és járj” felszólítás, Maria Simao hirtelen erőt ér­zett a testében, kikelt a tolócsiból és kiáltására a konyhából besiető fér­je és fiai szeme láttá­­ra már néhány lépést tett a lakásban. 9. oldal Eszterhás István: Atlanti szaletli Regény, 319 oldal. Mi, száműzött magyarok, szaletliépítő népek hogyan rendeztünk szabadságharcos emlékünnepet az Atlanti Óceán partján. Ára: $10.00 Megrendelhető: Eszterhás István, 2602 Queenston Road, Cleveland Heights, Ohio 44118 Telefon: 1-216-321-1701. Dr. Ispánki Béla két hercegprí­más: Serédi Jusztinián és Mind­­szenty József személyes szolgá­latra beosztott papja az újabb­­kori magyar történelem egyik leg­sötétebb fejezetének, a szemta­nú által lejegyzett eseményeit ír­ja le ..Az évszázad perek című könyvében. A 768 oldalas dokumentum — eddig nyilvánosságra nem került adataival — nagy segítséget je­lent az igazságot kereső olvasó­nak. A könyv olvasása közben felme­rül a kérdés: mikor kerül sor vég­re az ún. kirakatperekben elítél­tek rehabilitására? 1962. augusztus 16-án, a ma­gyar kommunista párt határoza­tot hozott, amelyben beismerte, hogy ezek a perek nélkülöztek minden valóságos jogi alapot és semmisnek mondotta ki a tör­vénysértő pereket. Rajk Lászlót és társait rehabilitálta, de mi lesz a nem kommunistákkal? Erről nem beszél a pártnak ez a le­leplező határozata. ispÁnki Mia AZ ÉVSZÁZAD PERE ISPÁNKI BÉLA­É AZ ÉVSZÁZAD­b a­­ MEGSZÓLAL A TANÚ­­ MINDSZENTY KIRAKAT-PER ISMERETLEN ADATAI VOROSVA’RY PUBLISHING CT LTD TORONTO CANADA A könyv ára vászonkötésben, ízléses kiállításban $25.00 + posta és csoma­golási költségre $3.00. Megrendelhető a Kanadai Magyarság könyvosztályán: 412 Bloor St., West, Toronto, Ont. M5S 1X5, Canada.

Next