Chicago És Környéke, 1989 (84. évfolyam, 5-49. szám)

1989-10-14 / 41. szám

KGST: Az ostromlott vár kiutat keres (Barry Newman WSTJ) Két évtizeddel ezelőtt amikor az Európai Kö­zösség nekigyürkőzött annak, hogy a Nyugat gaz­dasági tömörüléssé alakuljon, a KGST kijelentet­te, hogy akkor ő is ugyanazt teszi, gazdasági tömb lesz a Keleten. ígéretét, habár másként, de beváltotta, tömb lett, de a kereskedés útjában, a Kelet kereskedését akadályozva. Mihail Gorbacsov beszélhet Strassbourgban az Uraltól az Atlanti Óceánig terjedő hatalmas térségről és George Bush beszélhet Párizsban a reform-kommunisták­nak nyújtandó gazdasági segélyre, de 40 éves Ke­let-Nyugati különválás után Hideg Háború ide, vagy oda, a KGST okozta kalamajka felszámolá­sához legalább újabb negyven esztendő lesz szük­séges. A KGST sztálini örökség A KGST 1949-ben született azzal a rendeltetés­sel, hogy a Marshall Tervre a Kelet válasza legyen. Igazi rendeltetése az volt, hogy Európa hat leszakí­tott országát elválassza hagyományos kereskedel­mi partnerétől, a Nyugattól és a Szovjet Biroda­lomhoz láncolja őket. A kolonializmust a feje tetejére állítva, Moszkva olajjal és érccel tömte őket és kész gyártmá­nyaikat szállította haza tőlük. Ez a rendszer pompásan működött, szovjet érdekek kiszolgálásá­ban! Paul Marer a keleti szocialista országok szakértőjének becslése szerint a Szovjetunió az 1950-es években 14 milliárd dollárt szedett ki Ke­­let-Európából, ugyanannyit amennyit az USA adott Nyugat-Európának újjáépítésére. Moszkva parancsának engedelmeskedve Kelet- Európa felépítette a nehézipart és azóta is nyeli annak füstjét. Mert a szovjet nyersanyag olcsó volt, megtanulták a pazarlás mesterségét. És mert a szovjet életszint primitív volt, hozzászok­tak a vacak áruk gyártásához, aminek nem volt igazi ára és a pénz amit kaptak érte nem ren­delkezett igazi értékkel. A KGST kezdetleges áru­inak csereberéjének szintje alacsonyabb volt mint a XIII. század nomádjainak kereskedése. És ez így megy a mai napig, lett mondani és azóta nem tűzték ki egy újabb találkozó időpontját. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a KGST bürokráciája tétlen lenne, vidá­man folytatják mesterségüket, a kereskedelem akadályozását! Minden évben cserekereskedelem ezreit dolgoz­zák ki, különböző árucikkek komplikált és külön­böző árlistáját állítják össze, ezt átszámítják ru­belre, ami semmire sem használható. A Szovjetunió pedig tovább szállítja Keletre az olajat, amit sokkal szívesebben helyeznek el a Nyu­gaton. És a kelet-európai gyárak pöfékelnek, gyártják a silány árut, ami senkinek sem kell, csak az oroszokra tudják rásózni. Amitől mindenki irtózik az a plusz a kereskedelmi mérlegben A képzeletnek ebben a világban a plusz bünte­tésnek számít. 1986-ban a Szovjetunió négy mil­liárd dollár pluszt mutatott fel Kelet-Európával szemben, de az olajárak zuhanása után fordult a helyzet, a kelet-európaiak folytatták ugyanazt a csereberét, de jóval alacsonyabban számított olaj­árakon, így történt, hogy 1988-ban ők mutattak fel négy milliárd dollár pluszt. Ezt az oroszok az átru­házható rubellel rendezték, ami semmire sem használható, így történt, hogy Kelet-Európa plusz­­szó ajándék volt a Szovjetunió számára, a pe­resztrojka finanszírozására. A vámkorlátok a KGST-n belül is léteznek, de itt nem a behozatalt, hanem a kivitelt akadályozzák a vámsorompók. Ez a kiferdített logika február­ban azokat büntette, akik a KGST-n belül ésszerű­en viselkednek, a csempészeket, a feketézőket és a turistákat. A megkönnyített utazás lengyel nomádokat sza­badított a Szovjetunióra ezek 1988 első tíz hó­napjában 50.000 mosógépet, 200.000 jégszekrényt és 400.000 tévé­készüléket vásároltak fel. Az oro­szok megharagudnak, betiltották ezeknek a cikkek­nek a kivitelét. Gyerekcipőt, kávét és kaviárt dob­tak a piacra. A csehszlovákok, a magyarok és a ke­let-németek követték a példát és leengedték a vám­sorompókat és a határőrök összevertek néhány lengyel turistát. Az azonnali következmény, Ukrajna áruházait elárasztották a Dnieper mosógéppel és túl a len­gyel határon, Bialystok városában szegényessé vált a piac, orosz csokoládét árultak, halsütőva­sat, keletnémet horgászbotot, csehszlovák szőnye­get és török tűzoltó berendezést. Amivel én most foglalkozok, mondta az egyik árus akinek minden ujján gyűrű villogott, és nya­kába ékszeres tarisznya lógott, az kizárólag az arany. Ez a piac még mindig jobban működik mint a KGST, kuncogott az egyik lengyel. A KGST dionoszaurusz, amely túlélte idejét és keresi helyét Közben azonban történt valami, Sztálin herme­tikusan elzárt világának fedele felpattant. Új ura Gorbacsov, jól tudta, hogy országa a kapi­talizmustól elvágva nem képes a túlélésre, ezért megnyitotta az utat a Nyugat felé. Azt sem bán­ja ha csatlósai megismerkednek a nyugati atya­fiakkal. Most amikor a KGST kopogtatott a Nyugat kapuján, barátságos felnyitásra és fogadtatásra nem számíthat mindaddig, amíg nem tud felmutat­ni tisztességes árut. Ez pedig nem fog bekövet­kezni mindaddig, amíg a KGST maga át nem alakul normális piaccá. A legmohóbb reformátorok, a magyarok és a len­gyelek számára a KGST megreformálása még sa­ját rombadőlt államgazdaságaik újjáépítésénél is nehezebb feladat lesz. A szervezet ugyanis közös megegyezésen alapszik és a tagság nagyobbik fele, Kelet-Németország, Csehszlovákia, Bulgária és Románia továbbra is a központi tervezést vallja, akárcsak Mongólia, Vietnam és Kuba, amelyek szintén tagállamok, és nem hajlandóak előrehalad­ni. A magyarok és a lengyelek most a kilépést emlegetik, avagy a KGST megosztását különbö­ző táborokra és piacokra. Meglehet, hogy Mihail Gorbacsov rokonszenvezik velük, de ahhoz nem já­rulhat hozzá, hogy a KGST felbomlásával saját birodalmának szétbomlását siettesse, egy olyan pillanatban, amikor Kelet-Európa munkásaitól azt várja, hogy segítsék a peresztrojka költségeinek előteremtését. Simai Mihály magyar közgazdász szerint a a mában keresi a helyét, ahol nincs szükség di­­­noszauruszokra. Lengyel kollégája aki a Nyugat­tal való kereskedelmet ellenőrzi, „elérkeztünk a ponthoz, amikor a külkereskedelem élet és halál kérdése. A KGST nyűg és nem kapu a Nyugat fe­lé. A kilépést latolgatjuk.” Kelet-Németország ezt egészen másként látja Karl Heinz Stiemerling, a szocialista közgazda­ságtan professzora szerint „szükséges egy erős fal,­­ amely a mi államgazdaságunkat elválasztja az övéktől! Védeni kell magunkat a világpiac destruk­tív hatása ellen. Nem kockáztathatjuk szocialista eredményeinket! ” Az oroszok erre igenis hajlandóak. Mr. Gorba­csov vágyódó pillantásokat vet a Nyugatra, nosz­talgikusan emlegeti a „közös európai otthont” az azonban egyáltalában nem biztos, hogy hajlandó lenne arról lemondani, hogy ott ő legyen az űr. A­­ szolidaritás kétkedő szociológusa Jadwiga Stanisz­­kis szerint igazi szándéka valami egészen más: „A rezsim leghőbb vágya a birodalom egyben­­tartása, szétesésének megakadályozása. Az oro­szok hajlandóak arra, hogy mindent feladjanak, egy valaminek kivételével: arra nem hajlandóak, hogy bennünket szabadon bocsássanak! A tagállamok széthúzása akkora, hogy legutol­jára tervezett ülésüket az utolsó pillanatban le kel­ A KGST bürokraták közben új teóriákat gyártanak Kidolgozták a Nemzetközi Szocialista Munka­­megosztás közös tervét, a románok 1964-es ötletét, ezúttal is az Európai Közösséget a közös piacot majmolva. Simai professzor szerint azonban ez is hatástalan marad majd, mert hogyan lehetne meg­teremteni a közös piacot ott ahol a piac nem lé­tezik? Az egyik válasz a rubel, a forint és a zlotyi átalakítása dollárra. Ezt használják a szov­jetek és a magyarok kereskedelmük egyharmadá­­nak finanszírozására. Tavaly az összes KGST ál­lam az egyetlen Romániát leszámítva nagyköve­teit küldött az Európai Közösséghez Brüsszelbe és külön megállapodásokat kötött Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal, valamint a Szovjetunióval. A KGST reformátorok fellelkesültek, fordult az áradat, Magyarország nyugati kivitele 20%-al nö­vekedett, a Szovjetunió most annyit szállít Nyugat­ra, mint amennyit Keletre küld. A magyarok lengyel sonkát árulnak Singapore­­ban, komputert vesznek és adnak el odahaza, ru­hát vesznek és adnak el Lengyelországban, a len­gyelek szovjet ágyneműt árulnak Hollandiában, komputert vesznek és adnak el a szovjeteknek, zongorát vesznek érte és adnak el a lengyeleknek, de az Európai Közösség a KGST nem még mindig kevesebbet szállít mint amennyit Svájcba küld. Fundamentalisták Habsburg Ottó ]N­­emcsak az iszlám­mal, de más vallásos és fél-vallásos közösségek­kel kapcsolatban, ame­lyek szerepet játszanak a világpolitikában, az utóbbi években felme­rült a „fundamentalis­ta” kifejezés. Érdekes erre nézve megjegyezni, hogy a gyakorlatban senki sem kísérelte meg ennek a szónak a pontos értelmezését. Egy azon­ban bizonyos: a kifeje­zést kimondottan barát­ságtalanul értelmezik. A „fundamentalista” ve­szélyes, türelmetlen és gonosz egyéniség. A fogalmat alkalmaz­zák mindenekelőtt arra a mozgalomra, amely­nek az élén Khomeini ajatollah állott. Ebben rejlik az első nagy félre­értés. A közel-keleti va­ló helyzet ismeretének hiányában ugyanis Kho­­meinit az iszlámmal, il­letve ennek a vallási kö­zösségnek a hívőivel azonosítják. Ezért felté­telezik, hogy az általa el­követett megmagyaráz­hatatlan gonosztettek vallási meggyőződésé­nek következményei vol­tak. Közben elfelejtik, hogy az iszlámban nagy különbségek vannak a különböző csoportok és szekták között. A nagy többség szunnita és a síiták kisebbségben van­nak. Alig tudja valaki, hogy a szunniták lenézik a síitákat, illetve veszé­lyes embereknek tartják őket. Sia hívei egyéb­ként eretnekek, vagyis olyan emberek, akiknek hite nem egyezik a Pró­féta alapigazságaival. Áll ez mindenekelőtt ar­ra a feltevésre, hogy van egy tizenkettedik kalifa, aki újra meg fog jelenni, hogy felállítsa földün­kön Isten országát. Nálunk Nyugaton nem ismerik fel ezt a nagy különbséget és ezért mindig Khomeini példá­ját alkalmazzák a moha­medánok nagy többsé­gére, annak ellenére, hogy az ajatollah tipi­kus túlzó síita volt. Mi­vel őt külső megnyilvá­nulásai alapján mélyen vallásosnak tartották, Y,, fundamentalistának” nevezték el és ezt a kife­jezést kiterjesztették minden mohamedán megmozdulásra, amely­nek legtöbbször látvá­nyos vallásos jellege van. Az összehasonlítás tehát így nyilvánul meg: „mivel Khomeini felte­hetően mélyen vallásos ember, aki súlyos go­nosztetteket követett el, minden hívő mohame­dán közveszélyes”. Közben elfelejtenek egy tényt: az igazhívők rendesen erkölcsös em­berek. Ennek folytán semmi esetre sem lehet­nek olyan veszélyesek, mint azok, akik saját fel­fogásukon kívül nem is­mernek el maguk fölött semmiféle törvényt. Az igazi veszélyt az embe­riség számára jóformán sohasem azok jelentik, akik hisznek a termé­szetfölöttiben, hanem a túlzó ateista mozgal­mak. Korunk szörnyei, a Ceausesescuk, a Pol Pot­ok, vagy a Kim I­­­Sungok, feltétlenül ate­isták és marxisták, akik tanaikat pontosan át­gondolták és azt tartják magukról, hogy a jó és a rossz fölött állanak. Két­ségtelen, hogy Khomei­ni nem tartozik korunk lélekemelő személyi­ségei közé. Mégis el kell ismernünk, hogy bizo­nyos területeken ő is ál­lított fel korlátokat, amelyeken nem ment túl. Nem sokan tudják például, hogy a Korán szigorú értelmezése sze­rint, a Khomeini rezsim legtöbb emigrációban élő ellenfelének vagyo­nát meghagyta és nyug­díjukat folyósította. Ez sohasem történhetett volna meg egy marxista uralom esetében. Mai világunkban azt látjuk, hogy a nagy el­lentét az ateizmus és a hit között nyilvánul meg. Ezért alapvetően megál­lapíthatjuk, hogy — álta­lában véve, — erősebb az, ami a vallásos embe­reket egybeköti, mint ami szétválasztja őket. Az igazi ellenfél a tota­litárius hitetlenség, amely kéz-a­ kézben jár a kötetlen erkölcstelen­séggel. A „fundamentalista” szó értelme, amelyet az iszlámból vettek át, a valóságban arra szolgál, hogy azzal megkülön­böztetést alkalmazza­nak az igazán vallásos emberekkel szemben. Ez vonatkozik egyéb­ként a keresztény val­lásokra is, különösen azokra, amelyek erősen ragaszkodnak hitükhöz. Ezen a téren tudatos zűrzavart keltenek, ami lehetővé teszi politikai akciók kezdeményezé­sét anélkül, hogy a val­lásüldözés vádjának ten­nék ki magukat. Nem tesznek többé különb­séget a vallásos és a fun­damentalista fogalom között és mivel az utób­bit nem lehet pontosan körülírni, lehetőség nyí­lik arra, hogy minden olyan emberrel szem­ben, aki nem illik kapta­fájukra, előítéletet al­kalmazzanak. Manapság nem egy ilyen gyilkos kitételt használnak, amellyel le lehet döfni az ellenfelet anélkül, hogy bármit bi­zonyítani kellene. Jel­lemző erre például a , ,fa­­sisztoid” fogalom, ame­lyet ugyancsak korlátla­nul lehet nyújtani. E sorok írójának nem­rég jellemző élményben volt része ezen a téren. A német televízió egyik interjúvolója megkísé­relte, hogy az extermiz­mus közelében szorítsa az­által, hogy „fasoszto­­idokként” írta le azokat az embereket, akik to­vábbra is a német al­kotmánynak az újra­egyesítésre vonatkozó alaptétele mellett áll­nak. A hit kérdéseiben hasonló jelenségnek va­gyunk tanúi. Az utóbbi időben előszeretettel azokat a katolikus erő­ket bélyegzik „funda­mentalistáknak”, bele­értve néhány újonnan kinevezett püspököt és segédpüspököt, akik kü­lönösen tevékenyek a hit szolgálatában. Ez az el­járásuk még csak most vette kezdetét, de a jövő­re nézve nem szabad ve­szélyét könnyen venni. Ha nem állunk ellen a kezdetnek, a folyamat addig megy majd, hogy mindazokat, akik hitü­ket nyíltan megvallják megkülönböztetésnek teszik ki. Nem ismételhetjük el elégszer, hogy a béke és a biztonság mindenek­előtt a nyelvhasználat egyöntetűségének függ­vénye. Régi igazság, hogy a félreérthető szer­ződések értelmezésé­ben az erősebbek akara­ta érvényesül. A világos és tiszta fogalmazás a gyengék védelmét szol­gálja. Ezért alapvető fontossággal bír, hogy görcsösen ragaszkod­junk a szavak helyes ér­telmezéséhez. Ez lenne egyik legfontosabb fel­adata azoknak, akiknek abban a nagy megtisz­teltetésben van részük, hogy a hírközlő eszközök által tájékoztassák az embereket arról ami a világban történik. Szlovénia megszavazta, hogy joga van elválni Jugoszláviától, ha úgy kívánja Vajon egy nemzet ön­rendelkezési jogát csu­pán egyszer, egyetlen al­kalommal gyakorolhat­ja-e? Avagy jogosult an­nak állandó gyakorlásá­hoz? Vajon egy állam­­szövetségnek vannak-e olyan jogai, amelyeken még népeinek akarata sem változtathat? Lehet-e egy államszö­vetségre más hangot kényszeríteni, mint azt amit népe hallott? Ezek a látszólag teore­tikus kérdések, amelyek a politikai tudományok mezejére tartoznak, Szlovéniával kapcsolat­ban merültek fel a múlt héten Jugoszláviában. A szlovén parlament óriá­si többséggel megszava­zott egy alkotmány­mó­dosító sorozatot. Közöt­tük a legvitatottabb ki­mondotta, hogy a Szlo­vén Köztársaságnak, amennyiben lakói ezt kí­vánnák, joga van arra, hogy népszavazást tart­son és amennyiben népe ezt kívánná, kiválhasson a jugoszláv államkö­zösségből. A szavazás előtt Szer­biában, a Vajdaságban, Bosznia-Hercegoviná­ban, vad tüntetéseket rendeztek a szlovének ellen. A szövetségi kor­mány is többízben előze­tesen követelte, hogy a szlovének ne szavazzák meg „ezt az alkotmány­­sértő módosítást”. Szlovénia ennek elle­nére megszavazta a so­rozatot. És eddig leg­alább is semmi sem tör­tént, nem vonult be a ju­goszláv hadsereg, nem léptek fel a szerbek, mindössze csak tüntet­tek, mint a szavazás előtt. A Magyar Kommunista Párt felsorakozik Pozsgay Imre mögött A Magyar Nemzet jelentése szerint az MSZMP, amely alatt a magyar kommunista párt értendő, szeptem­ber 26-i ülésén Fejti György a központi bi­zottság titkára kijelen­tette, a pártnak szellemi reformpárttá kell átala­kulnia. A köztársasági elnök küszöbönálló meg­választása döntő hatás­sal lehet a képviselő­­választásokat követő ko­alíciós időszakra. Ezért a pártnak „sziklaszilár­­dan fel kell sorakoznia Pozsgay Imre mögött, mert személyében jó esélye van arra, hogy je­löltje ebbe a kulcsfontos­ságú pozícióba kerül­jön.” A továbbiakban a köz­ponti bizottság titkára rámutatott arra, hogy az ország válságos helyze­tét a párt nem tudja egyedül megoldani, ezért van szükség a ko­alícióra. Hangsúlyozta, hogy a párt elvesztette a bizalmat, de az ellenzék sem nyerte el azt. Nem akarja lebecsülni a Ma­gyar Demokrata Fórum erejét, de a 70%-os nye­reséget a legutolsó kép­viselőválasztáson nem a Fórum nyerte meg, ha­nem a párt vesztette el — mondta befejezésül Fejti György a KB tit­kára. 3. oldal A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének határozata A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, röviden MHBK az idén Clevelandban tartotta három napos értekezletét. Jelen voltak, a főcsoportve­zetőkön kívül, a M. K. Csendőr Bajtársi Közösség vezetője, a Hadak Útja szerkesztője és számos US-beli és kanadai csoportvezető. Európából meg­jelent a franciaországi csoportvezető és felhatal­mazás alapján képviseltették magukat a brazíliai és argentínai csoportvezetők, továbbá Ausztráliá­ból az adelaidei, melbournei és sydneyi főcsoport­vezetők. Nyilatkozat — A MHBK ma is a Haza felszabadításáért és függetlenségéért küz­dő, harcos szellemű, nemzeti és kommunista­ellenes világnézeti ala­pon álló mozgalom, amely a volt magyar fegyveres erők önként csatlakozó tagjain kívül felölel minden férfit és nőt, aki mozgalmunk célkitűzéseit magukévá teszik és azok előmozdí­tásában részt vesznek. — A MGBK minden erejével támogatja a vi­lágháborús hősi halottak tiszteletére emlékmű­vek felállítását Magyar­­országon. — Az értekezlet kö­szöni más egyesületek támogatását az MHBK ez irányú tevékenységé­hez. Kéri az esetleg még nem támogató egyesüle­tek bekapcsolódását. — Az értekezlet ma még nem lát semmi sar­kalatos változást az ott­honi politikai vezetés­ben. A szovjet által irá­nyított politikai vezetés az országot a teljes gaz­dasági csőd felé viszi. Az úgynevezett reform­kommunisták csak olyan és annyi enged­ményt tesznek az ellen­állók nyomására, amennyit ők céljaiknak megfelelőnek látnak.­­ Az értekezlet úgy látja, hogy bár történ­tek bizonyos változások, de a végleges megoldás nem érhető el az alábbi követelések teljesítése nélkül: 1. A szovjet megszálló hadsereg teljes kivoná­sa, 2. A munkásőrség fel­oszlatása, 3. Szabad választások tartása külföldi megfi­gyelők jelenlétében. — Az MHBK-nak azt elősegíteni, hogy az ott­honi ellenállók egysé­ges koalícióba tömörül­jenek. — Az értekezlet köve­teli a bürokrácia és erő­szak-apparátus felszá­molását, támogat min­den olyan hazai csopor­tosulást, mely a magyar nép szabadságát és a nemzet önrendelkezési jogának helyreállítását szorgalmazza.­­ Az értekezlet to­vábbra is kéri az ott­hont és az emigráció magyarságát, hogy Er­dély, a Felvidék és a Délvidék magyarságát törekvéseikben támo­gassa és segítse. — Az értekezlet fel­szólítja a szabad világ magyarságát, hogy az emberi jogok védelme alapján követeljék a galtai egyezmény felül­vizsgálását. — Az értekezlet szük­ségesnek látja a nyuga­ti kormányok és a köz­vélemény felé irányuló felvilágosító munka to­vábbfolytatását más egyesületekkel karölt­ve.­­ Az értekezlet tisz­tában van azzal, hogy a magyar nép jövőjéről el­sősorban a hazában élőknek van joguk dön­teni.

Next