Szegő László (szerk.): Cigányok, honnét jöttek - merre tartanak? (Budapest, 1983)
Farkas Pál: Cigány szokások
FARKAS PÁL Cigány szokások Valamikor kompániákban éltek a cigányok. A vajda sátrában gyűlt össze a vének serege, hogy törvényt hozzon és ítélkezzen. Például ha egy fiúnak megtetszett egy asszony, és azzal kapcsolatot teremtett, ez az asszony részéről megbocsáthatatlan bűnnek számított. Levágták érte a haját, sokszor az orra hegyét is. Megbocsátható bűnnek számított viszont, ha egy lány szökött el a szerelmesével. Akkor utólag - mit volt mit tenni - beleegyeztek a szülők is. A különböző fajta cigányoknál különféle szokások alakultak ki. Például a lókereskedőknél, ha a lóval kapcsolatban az egyik fél becsapta a másikat. Mondjuk, az eladó nem mondta meg a vevőnek, hogy kehes a ló. Akkor utólag összeültek az öregek, és kötelezték az eladót az értékkülönbözet visszafizetésére. Az öregek tanácsában a vajda szava volt a végső és megmásíthatatlan. Igaz, hogy vajdának azt választották meg, aki a legbölcsebb és legokosabb volt az egész kompániában. Mert nem lehetett egyik féllel szemben sem elfogult. A lánykéretés nem akkor történt, amikor a lány először szólt volna a szüleinek arról, hogy férjhez akar menni. Már kicsi korukban egymásnak szánták a fiatalokat a szülők, és úgy is nőttek föl, hogy hol az egyik szülőnél, hol a másiknál voltak a gyerekek meghatározott időközönként, hogy összeszokjanak, megszeressék egymást már kiskorukban. Nagy ritkán megtörtént az is, hogy a vajda annyira megkedvelte az egybekelő fiatalokat, hogy elküldte nekik a buchumáját (fatuskóját). Tudniillik minden sátorban égett télen a tűz. A sátor teteje nyitott volt, középen egy mélyedésben égett-parázslott a tuskó, amit külön szekéren szállított minden kompánia. Ha kellett, évekig szárították, hogy minél jobban izzon. Ha a vajda elküldte valakinek a tuskóját, az nagy megtiszteltetésnek számított. 123