Szegő László (szerk.): Cigányok, honnét jöttek - merre tartanak? (Budapest, 1983)
Dr. Bencsik János: A cigányság népművészete
zonyos minimális túlnépesedésük következett be, amiért is tovább kellett vándorolniuk az előbb jövőknek, ha a vegetálás szintjén való megélhetésüket nem akarták veszélyeztetni. Visszatérve a cigány kézművesség kérdéseire, megállapítható, hogy a XIX. században a cigányság körében fokozatosan olyan foglalkozások terjedtek el, amelyek révén a csaknem teljesen önálló paraszti közösségek kiszolgálására törekedhettek. A falvak szerencsére ekkor nem rendelkeztek céhes iparral. A már lassan polgárosodó magyarországi állapotok közepette 1893-ban a következő ipari foglalkozásokat űzték a hazai cigányok: kovács 12 749 fő teknőcsináló 2 968 fő Ha ezt a kimutatást végigolvassuk, akkor könnyű megállapítanunk, hogy a legnépesebb (s egyben a legrangosabb!) foglalkozásnak a cigány kovács mestersége számított. Messze elmaradtak mögötte a többi foglalkozási ágak. Csaknem bizonyos, hogy ezt az értékrendet a társadalmi szükséglet alakította így. A kézműves cigányok termékeinek piacai a falvak voltak, megrendelőik és vásárlóik pedig azok a paraszti háztartások, amelyek maguk is kívül rekedtek a pénzgazdálkodás keretein. Ezért a cigányok munkáját terménnyel fizették meg, nemegyszer készétellel. Volt olyan eset is, hogy egy-egy cigány kovács jövedelme révén terményt kölcsönözhetett vagy adhatott el földművelő paraszti környezetének. Készítményeiket (a cigány kovácsok egy részének kivételével) ritkán szállították megrendelésre. Sokkal inkább házaltak portékáikkal. A házaló cigányok még a közelmúlt magyar falujának utcaképéhez is hozzátartoztak. Nem pénzért adták a holmijukat, hanem becserélték olyan árucikkre, amelyet haszonnal tovább 240