Szegő László (szerk.): Cigányok, honnét jöttek - merre tartanak? (Budapest, 1983)

Szegő László: A cigány nyelv

SZEGŐ LÁSZLÓ A cigány nyelv Az önálló cigány szellemi kincs egyik legizgalmasabb, s minden­képpen a legtöbb - nemegyszer késhegyig menő - vitára alkal­mat adó területe a cigány nyelvvel, a cigányok nyelvhasználatá­val összefüggő kérdésekkel kapcsolatos. E sorok írója nap mint nap részt vesz maga is e vitákban, törekszik rá (néha sikerrel, máskor eredménytelenül), hogy a józan és mindennemű előíté­lettől mentes tudomány fényében láttassa a cigány nyelv nagy­ságát és jogait, amelyek egyenlők a Földkerekség valamennyi más nyelvéével: igaz, nem többek, de nem is kevesebbek azoké­­inál. A jószándékú indulat sarkallta alkalmasinti elfogultságáért mindenesetre az olvasó szíves elnézését kéri. Minthogy a cigány nyelvről - akárcsak a világ bármely más nyelvéről - még merőben az ismeretterjesztés színvonalán is kö­tetek százait lehetne írni, e szűk helyen a kérdésnek néhány, ta­lán nem is legfontosabb, de föltétlenül a legérdekesebbnek tűnő vetületével foglalkozunk csupán. A cigány nyelv eredetének problematikáját itt részletesen nem érintjük (kötetünk más helyén amúgy is szó esik róla), ehelyütt csak arról teszünk említést, hogy a napjainkban világszerte köz­ismert adat - hogy tudniillik a cigány nyelv, akár a cigány nép maga is, Indiából származik, nagyfokú pontosításra szorul. Mert ámbár tény, hogy a mai cigány nyelv alapszókincsének jelentős része többé-kevésbé egybevág a napjainkban India északnyuga­ti részén (főként Punjab államban) beszélt ind nyelvek alapszó­­kincsével, tény az is, hogy bizonyos, jelentésüket tekintve ugyancsak mindenképpen az alapvető szókészletbe tartozó ci­gány szavak (például a virág jelentésű luludyi) nem ind, hanem annál sokkalta nyugatibb (esetünkben görög, vö. lug női) erede­tűek. Említésre méltó egyébként, hogy egyik jelentős nyelvészeti 58

Next