Kalla Éva - Soproni Ágnes: "Írják le a sóhajtásomat!"Milyen lehet cigánynak lenni? Interjúk (Budapest, 1997)

Lengyel László

ráadásul demoralizáló hatású, nem lenne több értelme, hogy például az állami tula­jdonú olcsó kis házakat - háztájival - odaadnák a cigá­nyoknak, és vetőmagra, jószágra, gépre adnának pénzt, mert talán ebből jól-rosszul, de meg tudnának élni. Van rá példa! Ez a probléma nem csak a cigányoké, hanem, ha úgy tetszik, a sze­gény magyaroké is, hiszen a mezőgazdaságban pillanatnyilag a föld­törvény és az agrárberuházások bizonytalansága miatt senki se kap hitelt. Jelentős költségvetési forrás nincs. Nem is kívánnak többlet­adót elvonni erre a célra. Egyébként feltehetően a nem cigány lakos­ság, akitől ezt az adót elvonhatnák, hevesen tiltakozna. Az a cigányság tragédiája, hogy az olyan övezetekben indul meg a gettósodás, ahol a nem cigány lakosságot is éppúgy sújtják a nehéz­ségek. A gettósodásnak éppen az a jelentősége, hogy az elszegé­­nyedők azt a falut kapják meg, ahonnan már mindenki elment! Buda­pesten a lepusztult házakba költöznek, ahol nincs pénz a felújításra. Én erről a kiúttalanságról beszélek. Magyarországon is, ha beköltöz­nek a cigányok a falu egyik utcájába, akkor az az utca hirtelen cigá­nyutcává változik, a cigányutcában leesnek az ingatlanárak, akkor pedig menekül, aki teheti. És én csak azt mondom, hogy a politika pillanatnyilag nem akarja a választóit elriasztani. Nem kívánja rábeszélni őket, adózzatok töb­bet, mert még a magyar szegényekért sem csinálja, nemhogy a ci­gány szegények javára... A cigányok ebből a szempontból nem ugyanolyan magyarok? De, ilyen értelemben ugyanazt mondtam. Jellemző egyébként, hogy a szegény magyarok jelentős részét cigányozzák, tehát, aki sze­gény, az automatikusan cigánnyá válik, ami szintén jellegzetes prob­lémája ennek az egész kérdésnek. Úgy érzi, ugyanaz a kiközösítettség lesz a sorsa, mint a cigányok­nak? Úgy. A politika is és a társadalmak is a számkivetés eszközével jobban el tudják határolni magukat, mintha bármilyen segítséget nyújtanak, vagy kapcsolatot teremtenek, tehát inkább elvágják az összes kapcsolatot. Sajnos erre a fejlett társadalmak is így reagálnak. Franciaországban az arab negyedeket ürítik ki, és veszik körbe eset- 167

Next