Domán Imre: A szarvasi cigányok (Szarvas, 1984)
A cigány nyelv
egy esetben együtt laknak a szlovák anyanyelven sokat beszélő anyóssal, apóssal. A magyar cigányok sem barátkoznak meg a szlovák nyelvvel, igaz, ők már cigányul sem tudnak, pedig, mint az oláhcigány kisgyermekek példája is mutatja, jó nyelvérzékük van. Gyakorlatilag az iskolába „menő” hatéves gyermek már beszéli a „cigányt és a magyart”, de hároméves kortól óvodába kellene járniuk, hogy ne legyen a felzárkóztatásnál probléma. Gyakran hallgattam, hogyan vitáznak a szarvasi oláhcigányok a rokoni kapcsolat révén más településekről idekerült oláhcigány családokkal. Tíz év után is kifejezést adnak „igazuknak”. Mindkét fél a maga dialektusát tartja helyesnek. A salgótarjáni, pétervásári házastárssal - akik az ottani kiejtést használják - éppen ezért szívesebben beszélnek magyarul. A szarvasi oláhcigányok saját véleményük szerint tisztán beszélik a nyelvüket, nem hadarnak. Mint mondogatják: „Nincs gombóc a szánkban”. Meglepődve tapasztaltam, hogy igen egyszerű lovári szavakat Szarvason nem ismernek. Soha nem hallották a következőket: dirakh, ami cipőt, lavuta, ami hegedűt, pékényca, ami ürgét jelent. A továbbiakban fonetikusan tüntetem fel a szavakat, kifejezéseket. A szarvasi kiejtésre jellemző, hogy soha nem ejtenek e-t, csak é-t. Talán egyetlen kivétel a kraj (király), ami itt krej, de így is ejtik. Például ákhárel (hív) itt ákhárél, arakhel (talál) itt árákból. A „naisz tuke” (köszönöm neked) itt náisz tűké. A ty-t cs-nek ejtik. A butyit (munka) itt bucsinak, a tyiró (tiéd) itt csirónak, a girtyánót (torok), itt gircsánónak, a rátyit (este) itt rácsinak, a retyiját (pálinka) itt récsijának ejtik ki. Minden törzs és nemzetség kiejtésében vannak árnyalati különbségek. Egy-egy szót sokszor másként ejt ki a Rostás-család (vallomásuk értelmében Másári törzs), mint a Mohácsi-család (a családi hagyomány után Dudumestye nemzetség). Szinte ahány család, annyiféle kiejtéssel találkozunk ugyanazon szó esetében is. Noha ioo