Varga Ilona: Hanglenyomatok (Piliscsaba, 2004)
Cigány körülállók
Varga Itózsó megyei Tanács népművészeti osztályára kerültek. Az első kiállításom Magyarmecskén, 1974- ben nyílt meg, ahol neves festőművészek bírálták el a képeimet. Örülök, hogy az emberek elfogadják ezeket a festményeket. Mára már több mint száz kiállításom volt, képeim külföldre is eljutottak. Nagy örömmel fogadtam mindazt, hogy az egész ország népe, a társadalom befogadott és elismerte a munkásságomat. Most már, így mondva, külföldeken is voltam és még fogok is járni. - Jelenleg hol tekinthetők meg alkotásai? -A Baranya megyei Tájházban, Lúzsokon egy állandó kiállításon szerepelnek a képeim, de Ausztriában egy Grazi kiállításon is van anyagom. - Mit érez, amikor kezébe veheti az ecsetet? - Hatvankét éves vagyok, ma már nyugdíjas. Kultikus ember voltam. Bárhogy fáradtam is el, ha festhettem vagy rajzolhattam, mindig megkönnyebbültem. - Hogyan választja ki a megfesteni való témákat? - Ami nekem megtetszik, és mond valamit (akár egy arcképben is), az ragad meg engem. A kifejezések, vagy az, hogy mit lehet leolvasni arról a tájról. Én, kérem szépen - ahogy mondtam is már-, a cigányság életmozzanataiból szeretek festeni. Ez érdekel engem. Gyerekkorom óta erről rajzolok, festek. Akkor még nem tudtam, hogy ennek ilyen súlya, ilyen értéke van, hogy mindez az országnak óriási kincsévé fog válni. Ennek tudok örülni. Sajnos azzal nem tudok dicsekedni, hogy meg is tudok élni belőle. (Cigányfélóra, 1995. június 23.) Cigány körülállók Varga László egyike a cigány képzőművészek ifjabb nemzedékéhez tartozó alkotóknak. Csengerben született 1963-ban. Neve mára egyre ismerősebben csenghet a tárlatlátogatók számára is. - Mikor vett először ecsetet a kezébe? Hogy jutott el a képzőművészetig? - A tanulmányaim mellett tulajdonképpen mindig is festettem, egészen kisgyerekkorom óta. Hála Istennek, a szüleim is odafigyeltek erre a tehetségemre. Mikor a szakközépiskolába Nyíregyházára kerültem (a nyolc általánost Csengerben végeztem, autószerelő szakmunkásvizsgát és érettségit tettem, akkor segítettek abban, hogy a kollégiumból elengedjenek egy képzőművészeti önképzőkörbe. A nyíregyházi tanárképző főiskola rajz tanszékén dolgozott Berecz András tanár úr, aki ezt a magán-önképzőkört vezette. Őrá nagyon szívesen emlékszem, nagyon sokat tanultam tőle. Az utolsó évben Horváth Sándor festőművész is tanított minket. Kettejük közül ő korrigált pontosabban. Nagyon humánus, nagyon jó tanár volt, nem nyúlt bele úgy mélyen a dolgokba, csak az anatómiai és főleg a rajzi részt javította. Nem feltétlenül kiállításra készültek a munkák. Nekem az az elgondolásom, hogy nem mindig a szereplési vágy a fontos. - Ön, ugye cigány ember? 227