A cigány népesség a gazdasági-társadalmi térszerkezetben: A cigány népesség a gazdasági-társadalmi térszerkezetben - Metséspontok (Pécs, 2011)
3. A cigány népesség története
3. A CIGÁNY NÉPESSÉG TÖRTÉNETE A következőkben vázlatosan áttekintjük a cigány népesség történetét. Elsősorban arra a kérdésre keressük a választ, hogy az őshazából az európai kontinens felé irányuló vándorlás során, majd Európa egyes térségeiben milyen társadalmi-gazdaságipolitikai környezetbe csöppentek bele a cigány csoportok. Ezen eltérő társadalmi közegek milyen feltételeket nyújtottak a közösség fennmaradásához, az egyes korszakokban milyen kihívásokkal kellett szembenézni a cigány csoportoknak, s hogy reagáltak e körülményekre? A cigányság története azt a következtetést engedi levonni, hogy igen alkalmazkodóképes népességről beszélünk, akik mindig is a társadalmak peremén léteztek, de a velük szembeni kihívásokra nagyfokú adaptációs képességgel reagáltak, s ennek köszönhetik fennmaradásukat. Mindig jól felismerték az adott társadalmi-gazdasági rend kínálta lehetőségeket, s ezeket a réseket kihasználva biztosították életfeltételeiket. A cigány népcsoport valószínűsíthető őshazájából, Észak-India területéről hosszú, évszázadokig tartó vándorlás után jutott el Európába, s Magyarországra. Az őshaza helyét mára összehasonlító nyelvészeti, antropológiai bizonyítékok támasztják alá. Először mintegy 200 éve merült fel a romani nyelv indiai eredetének feltételezése. Számos hasonlóságot sikerült ugyanis kimutatni a romani és néhány indiai nyelv szókészlete között (ilyen megfelelések az alapvető szókincs egysége, a nyelvtani szerkezet hasonlósága, a hangmegfelelés szabályszerűsége), amelyek alapján feltételezhető a közös eredet a szanszkrit, a hindi és romani nyelv között. Ezek alapján a romani nyelv - a különböző cigány csoportok által a nagyvilágban legáltalánosabban, bár földrajzilag különböző variánsokban beszélt nyelv - az indoeurópai nyelvcsalád indoárja nagycsoportjának indoárja alcsaládjába sorolható be. Az indoeurópai nyelvet beszélők egy része - nomád árja néptörzsek - az európai sztyeppéken való több száz éves vándorlás után kb. a Krisztus előtti 2. évezredben letelepedett az Indiai szubkontinens északi részén. Ettől kezdve a nyelvfejlődésnek az ún. archaikus korszakában a szanszkrit nyelvből kialakult a klasszikus szanszkrit (amely mesterségesen fenntartott nyelvvé vált). A középső korszakban (ie. VI. század körül) megfigyelhető a szanszkrit egyszerűsödése, a különféle népi variánsok, dialektusok átveszik a szanszkrit helyét a köznapi életben, majd az isz. I. évezred végén új indoárja modern nyelvek váltják fel ezeket. A nyelvészek szerint a romani is innen vált ki, de máig nem ismert, hogy pontosan melyik nyelvből. A XX. században két iskola alakult ki: Egyikük a dardikus (kasmíri) csoportból véli levezetni a nyelvet, vagy északnyugati eredetre (szindhi, nyugat-pandzsábi) gyanakszik, míg a másik elmélet inkább az indoárja nyelvek középső csoportjához (pandzsábi, radzsasztáni, gudzsaráti, nyugati hindi) rokonítja a romanit. Ez utóbbi iskola szerint a hindivel közösek a legkorábbi fejleményeik, a romani hasonlósága a karolikus és északnyugati nyelvekkel akkorról származik, mikor a középső területekről északnyugatra vándoroltak (ie. 250 előtt).