Hegedűs Sándor: Cigányábrázolás a magyar költészetben (Piliscsaba, 2000)
A muzsikus cigány
A muzsikus cigány „Ha vérezte bánattüske, Hegedűszó bekötözte; Ha üres volt a kis kamra, Négy húr volt az aranymama... ” - írta Rudnyánszky Gyula (1858-1913) a Cigánysátorban az egyik cigány rajkó, Pörge Ferkó mesterségéről, a zenészkedésről. A leginkább és leghamarabb a muzsikus cigányok tudták a magyarsággal elfogadtatni magukat. Vigasztalójuk, a mulatságban társuk, könnyes szerelmi vallomásaikban kísérőjük volt a cigánybanda. Jó néhány évszázad telt el így, s ezalatt maga a cigány szó a zenész, a muzsikus egyik szinonimája lett. Zene és cigány egyet jelentett. Számos költeményben történik néhány soros említés a talpalávalót szolgáltató hangászokról. A következő - teljesség igénye nélkül válogatott - idézetek nem hordoznak komoly tartalmi mondandót, mélyen szántó gondolatokat, de jól tükrözik azt a hangulatot, amelyet a cigányok muzsikájukkal képesek voltak megteremteni, ugyanakkor a táncbeli táncszók bemutatják a mulatozók és a cigány bensőséges viszonyát is. „Ne ríkasd azt a hegedűt, Coki cimbalom, Hisz ez nem temetés, de lakodalom! Nosza, mondsza: Hajlonca!... ” „ Kurjongatós lagzit tartunk hevenyében, Nem lesz kalácsosabb az Ipoly mentében. Míg csak el nem fárad Csácsó hegedűje, Három a tánc, hangzik kívülre, belülre..." - írta Lisznyai Kálmán (1823-1863) a Palócnóták XI., illetve LVII. darabjában. Ennél rövidebb és hosszabb utalásokkal is találkozhatunk. „Hívjátok át Csicserit, Hadd szóljon a muzsika... ” Szelestey László (1821-1875): Ki a legény? „ Rajta cigány, rajta vén mihaszna, Fejedelmi borravalót kapsz ma!... ” Lévay József (1825-1918): Fecske cigány „ Öreg Darum, az áldódat! Ne tedd le még a vonódat, Az a daru hadd röpüljön, Szépen szóljon, énekeljen, 104