Álomtanya. Európai költők és írók művei cigányokról (Budapest, 1996)
Blaise Cendrars: Vérbosszú
hez, versengésekhez, meg mindenhez, amivel torkig vagyok. A törzs civakodásai: politika. Bevallom neked, hogy az sem érdekel jobban, és nem értek belőle semmit, hacsak azt nem, hogy ez is erőpróba. Mindig is így történt ez nálunk. Az elsőnek megérkező csapat csatarendbe állítja a szekereit, és várja az ellenséges csapatot, így van rendjén. Mezőn mérkőznek meg egymással, fedezetlenül, két sor ember, akik szemben állnak egymással és egymásra rontanak, késsel a kezükben. Az összecsapás után elkotródunk, magunkkal víve halottainkat és sebesültjeinket a csendőrség miatt. A mi cigány civakodásainkhoz senkinek semmi köze. És a Lehret talán éppen ezért a mi kedvelt csataterünk, lakatlan és tágas vidék, egyenes utakkal, melyek lehetővé teszik a gyors menekülést ilyen vagy olyan irányban, és egy egész földúthálózattal, mely a járhatatlan bozótot szövi át, hogy a csendőrséget tévútra lehessen vezetni. Ma már az autóval valószínűleg minden megváltozott. Tudom, hogy a nagy véres leszámolások Béarnban játszódnak le manapság. De ma már fütyülök rá. Micsoda marhaságokat csináltatnak az emberrel, amikor fiatal, mi, tizedes, biztosan te is torkig vagy vele, nem? Bevallom neked, hogy ha nem ismerlek meg, talán még mindig az utakon csatangolnék, »az utat járnám«, ahogy a mi embereink mondják, nem, semmi móka, el tudsz te képzelni engem, egy lakókocsi mögött lépegetve, az asszonyokkal, a klambókkal, a »kikészített« lovainkkal, és aztán mi még, talán hegedűvel a hónom alatt és szemembe lógó hajfürttel! Nos, a következő volt a helyzet. Előnyt szereztem. Állást foglaltam egy rekettyésben, tanulmányoztam és megállapítottam a leendő csatatér határát. Nagyszerű hely volt az egy kis völgy mélyén, teljesen kihalt és mindentől távol esett, de három szomszédos megye határának közelében feküdt, ami a menekülés és a csendőrök üldözése miatt 173