Az erdélyi czigány népköltészet (Budapest, 1885)
Bevezetés
I S MIANKIM IXHSULAI NYOMULJA. BEVEZETES. Aligha van még Európában a népdal-költészetre nézve oly termékeny föld, mint Erdély, hol többrendbeli, úgy származásra, mint szokásra nézve, egymástól különböző nemzetek laknak, s valóban Erdély népeire ez irányban is reá illik az, mit egy Idres népphysiologus és testhotikus mondott, hogy itt, úgyszólva, keleti és nyugati műveltség kezet nyújtanak egymásnak. Erdély lakóinak népköltési termékei a világirodalom történelmére nézve fölötte érdekesek, és a magok nemében a világirodalom összes idevágó termékeivel versenyeznek. Az erdélyi népköltészet annyival is értékesebb, mivel két egymástól független irányt találunk benne; az egyik ragaszkodás a régihez, hagyományoshoz, úgy erkölcsben, mint szokásban, s ez ép a dalban is kifejezést nyer; a másik irány az új fogalmak felvétele a költészetbe és azoknak rendkívüli finom érzéssel a nép eszmeköréhez való alkalmazása; az egyik sólet mozdu* 1*