Szuhay Péter (szerk.): Cigány Néprajzi Tanulmányok 16. Távolodó világaink. A"cigány-magyar együttélés"változatai (Budapest, 2013)
Nagy Pál: Cigány-magyar együttélés és az "érpataki modell"
404 Nagy Pál Cigányok Érpatakon Érpatakon cigányokról hatféle értelemben beszélhetünk: 1) Az egykori telepi cigányok és leszármazottaik, akik ma elszórtan élnek, a falu különböző részein. 2) A telepi cigányok közül véglegesen máshová költözött cigányok, akik az érpataki rokonaikkal eltérő mértékű kapcsolatban állnak. 3) Az egykori érpataki muzsikus cigányok, akik nem a telepen éltek és már elköltöztek a faluból. 4) Azok a cigány származású családok és vegyes házasságokban élők, akik a második világháború alatt és után költöztek a faluba. Nem a telepen éltek, és nem számítottak a cigányok sorába, illetve nem tudták róluk, hogy cigányok. 5) Az utóbbi 15-20 évben máshonnan ideköltözött cigányok. 6) Azok, akik nem születtek cigánynak, és nem is vallják magukat annak. Máshonnan kerültek ide a közelmúltban, de cigánynak tartják őket az életkörülményeik és előéletük alapján. A csoportosítás elsődlegesen az eligazodást és az értelmezést segíti, a határvonalak egy része valóságos, más része szimbolikus. A jelenbeli állapotok megértésének egyik kulcsmozzanata a határvonalak változásának történeti nyomon követése. A fő tendencia, különösen az utolsó néhány évben az a kettős érvényesség, hogy egyidejűleg létezik az elkülönülés kontúrjainak a kiélesedése, valamint a határvonalak és a cigánysághoz tartozás kritériumainak a relativizálódása. Ebből az aspektusból a történeti vizsgálódást a jelenlegi helyzet néprajzi és szociológiai szemléletű értelmezésével is ki kell egészíteni. A bevezetésben említett írott és szóbeli források alapján megállapítható, hogy az Érpatakon élő cigányok két rokonsági rendszert alkottak (1. csoport) Ezek differenciálódásával jöttek létre a ma legnépesebb rokonsági rendszerek, illetve azok is e kettő valamelyikébe tartoznak, akik elköltöztek (2. csoport). Az egyes rokonsági rendszerek erősödésében vagy gyengülésében meghatározó volt a házasodások és a költözések hatása. Az alábbi történeti elemzés e két rokonsági rendszer kialakulását és szétágazását követi nyomon. Az egyik rokonsági rendszert Fekete László és Orgován Erzsébet, a másikat pedig Bartók András és egy ismeretlen vezetéknevű cigány asszony „alapította”. Fekete László a családi emlékezet szerint székely katonaszökevény volt, aki Csorba Ignác nevű társával az 1848-49. évi szabadságharc idején leugrott egy szekérről. Az akkor 17-18 éves két fiatalember Magyarországra került és mindketten cigány nőkkel kerültek össze. Minden bizonnyal cigányoknál leltek menedékre a szökés után, a 19. századból bőségesen ismerünk példákat hasonlóra (Nagy P. 1998). Ha a történetnek ez a része valóságos, és nincs generációtévesztés, akkor Feketének és Csorbának még 60 éves koruk táján is születtek gyermekeik. Valamikor a 19. század végén Fekete László és Orgován Erzsébet a Nagycserkeszhez tartozó Alsóbadárról jöttek Érpatakra. Ezt a későbbi, máig élő rokonsági kapcsolatok megerősiteni látszanak. Feketének ekkor már Érpatakon élt a testvére, aki kovácsmester volt. A háztulajdonosok 1894. évi jegyzékében találunk is egy Fekete János nevű embert, de foglalkozása nincs megadva. Fekete László eredetileg a faluban lakott. Előbb a Malom soron (ma Táncsics u.), majd a Tót soron (ma Nyáry Pál u.). A családi hagyományból és az 1957-es felmérésből két gyermekükről tudunk, Jánosról és Györgyről, akik az anyjuk után kapták vezetéknevüket. Orgován János születési idejét nem ismerjük, 1957-ben már nem élt, felesége Balog Borbála, aki csak „nagycsecsű Borca néni”-ként él az emlékezetben, 1957-ben 70 éves volt. Orgován György 1892-ben született, Csorba Ignác lányát, Kóka Borbálát vette feleségül, az asszony szintén 1892-ben született. Orgován Jánosnak három, Orgován Györgynek hat gyermekéről tudunk.