Cigányfúró, 1994. 3. szám, október

Horn Gyula levele - Ady Endre: A márciusi vénekhez

KEDVES KOLLEGÁK! Mint tudjátok, augusztus 3-án önálló Roma nap volt a televízóban, amit Szerkesztőségünk a Patria Magazin szervezett. A Roma nap egyik, talán legfontosabb eseményének tartjuk, hogy Horn Gyula miniszterelnök – miniszterelnökök között elsőként – levelet intézett a magyarországi romákhoz, illetve szervezeteikhez. Úgy gondoljuk, az esemény van olyan fontos, hogy minél szélesebb nyilvánosságot érdemel, éppen ezért a levél másolatát szívesen rendelkezésetekre bocsátjuk esetleges közlésre. Munkátokhoz sok sikert, minden jót kívánva üdvözlünk Benneteket, Budapest, 1994. augusztus 25. Patria Magazin szerkesztősége A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MINISZTERELNÖKE Tisztelt Magyarországi Cigány Szervezetek! Tisztelt Polgártársaink! Fél évszázad elteltével poklokat idézünk ezen a nyáron. Poklokat, ahol úgy égették el az embereket, mint lángban a szalmát. Volt, akadt a történelemben egy ideológia, s ez mint a járvány mételyezte meg az emberek millióit, amely azt hir­dette: más embermilliók elpusztítása után eljön az árják, az egyformák, az azonosak szőke és kékszemű világa. S mi ma­radt a véres gyilkosságok után? Lerombolt országok, gyász, szenvedés, gyűlölködés, nehezen gyógyuló sebek. A nácizmus, a fasizmus gyalázatára emlékezünk ötven év múltán. Azokra a cigány származású polgártársainkra, akiket közvetlenül a magyar zsidóság deportálása és elpusztítása után mint a kutyákat fogdostak össze, s mint a birkákat terel­tek a gázkamrák felé. A számok itt semmit nem mondanak. Tízezer és százezer, félmillió és egyetlenegy megfontoltan elpusztított áldozat azonosan fájdalmas mindazoknak, akik Európát éppen hogy sokszínűségében, a megannyi másság eleven csillogásában és egymásra hatásában szeretik, becsü­lik. A nagy vándornépek egyike, a cigányság, évszázadok óta él együtt a magyarsággal. Két kezük fáradságos munkája éppúgy rányomta erre az országra a maga sajátos bélyegét, mint ahogy lelkünkben kitörölhetetlenül ott élnek dalaik, s művészetük – miként Bartók Béla is vallotta – megterméke­nyítette a Kárpát-medencére olyannyira jellemző alkotó szellemet. Éppen ezért, mint a magyar kormány elnöke, a legutóbbi választásokon győztes koalíció nevében is, rend­kívül fontosnak tartom aláhúzni: a magyarországi cigányok igenis ennek a hazának gyermekei, nem befogadott, hanem jogokkal született polgárok, minden megkülönböztető jelző nélkül, akiknek a kötelezettségei sem térnek el más polgárok államépítő kötelmeitől. Ötven éve vészkorszakot élt a magyarországi cigányság is. A náci fajelmélettől fellelkesített honi rasszisták, a nyilas és a szadista csendőrök tetteit nem felejtjük, nem felejthetjük. Miként a tanulságokat és a ránk háruló történelmi felelős­séget sem. Ezt a felelősséget úgy fogjuk fel, ahogy azt min­den szabad, demokratikus nép értemezi a világban: nem en­gedünk teret a hátrányos megkülönböztetésnek, még csak kiskaput sem nyitunk a kirekesztésnek. Örülünk a magyar nép józanságának, amelyről a választások is tanúbizonyságot tettek, miszerint a lakosság túlnyomó többsége irtózik a csen­dőrtalálkozóktól, a bakancsos osztagosoktól, a nyilas ran­dalírozásokra emlékeztető gyűlésektől, a főúri és nagyúri kasztok feltámadásától, az átléphetetlen osztályfalakat emelő politikától. Mert mindezeknek a folytatása éppen az, amiért még ma is szégyenkezünk és gyászolunk. Ám e szomorú órán sem hiányozhat a határozott szó: nem lehet más a tisztesség feladata, minthogy kijelentsük: ebben az országban felemelt fejjel járhat minden állampolgár, büszkén múltjára, kultú­rájára, vallására, származására. A pillanat aligha alkalmas arra, hogy áttekintsük a ma­gyarországi cigányság társadalmi és gazdasági helyzetét, ele­mezzük a felgyülemlett belső és külső konfliktusok sokasá­gát, s hibátlan megoldást találjunk az ezernyi problémára. Azt azonban elmondhatom, nem vagyunk érzéketlenek a magyar cigányság sorsát és jövőjét illetően. Folyamatos párbeszédre készülünk a kölcsönös érdekek és az azonos célok jegyében. Ha pedig megértést és türelmet kérünk, az nem a cigányügy elodázását jelenti, hanem éppen ellenkezőleg. Arra törek­szünk, hogy a progresszió érdekében megértsük és tisztán lás­suk a közösség minden rétegének gondját, s ennek tudatában keressük a továbblépés lehetőségét. A cigányság fél évszázados vészkorszakára is emlékezve írom mindezt, amikor a bűntelen és együttérző utódok nevé­ben megkövetem az ötven évvel ezelőtti bűnökért a magyar­országi cigányságot. Kérem, ne feledjék: közös hazában é­lünk, közös sorssal és közös felelősséggel jövőnkért. Budapest, 1994. augusztus 3. Üdvözlettel: (Dr. Horn Gyula) 2

Next