Cigányfúró, 1995. 5. szám, október

Ady Endre: A hering és a többi - Szerzőink - Szemelvények

Ady Endre A HERING ÉS A TÖBBI Az a fő, hogy beismerés legyen... Jönnek a jó hírek, van gyilkos csőstül, dolgoznak a csendőrök. Például igaz, hogy a csendőrök megvasalták az apró gyermekeket, a purdékat is. De talán az mégsem igaz, hogy az egyik purdénak eltávolították a szemét. Azt se akarjuk hinni, hogy külön besózták a heringet, melyre a vallomásra bírandó cigány két napig se kap egy korty vizet. Hasonlóképpen túlzásnak véljük azt is, hogy a cigánynak a csontját válogatás nélkül törik a csendőrök. Bizonyosan okkal-móddal törik. A térdét például, hiszen a cigány úgyse szokott térdelni. Az Egyesült Államok csinált egy indián territóriumot. Itt civilizálja a maga rézbőrű oláh cigányait. Ha vad marad, vigyáznak Sólyomszem úrra. Nem engedik Washington mellé, hogy az elnök lakásától pár kilométerre ölégessen. Ha gentleman lesz, akkor mehet, ahova akar. No, de mi ettől, egyelőre, ami a Szarvas-csárdát illeti, elkéstünk. Holott mi arra sem mernénk megesküdni, hogy csakugyan a cigányok gyilkoltak. A csendőrök, talán az ügyész urak is, ezt bizonyosra veszik. Éppen emiatt tartják iszonyú titokban a vizsgálat menetét. Nehogy az újságokba kerüljön valami pozitív, mert ezek az oláh cigányok olvassák a Times-ot, Tempst, Pressét és a Budapest­et állandóan. Antal István Carmelo Arden Quin Balázs Attila Balogh Attila Bódy Gábor Eörsi István Forgács Rezső Angus Fraser Györgydeák György Halas István F. Havas Gábor Krausz Tivadar Ladik Katalin Orsós Lajos J. M. Schwartz Tamás Amaryllis Várnagy Tibor Budapesti Napló, 1907. júl. 28.

Next