Cigányfúró, 1996. 1. szám, február

Judith Okely: Cigány nők

addig, míg törvényes házasságot nem kötnek. A hagyo­mány szerint a lányokat férjnél lévő asszonyok ellenőrzik. Ahogyan megfigyeltem, nem túl régen egy másik eljá­rást is bevezettek. „Nem jó dolog ezt házasság előtt csinálni. Ha egy fiúval kezdtem járni, és anyám megtudta, küldött egye­nesen a doktorhoz, kivizsgálásra... tőle kellett egy iga­zolást vinnem anyámnak. Ugyanezt csinálta a nővérem­mel is.” A házasság után a nőnek szexuálisan hűségesnek kell maradnia a férjéhez. Ahhoz, hogy jó hírét megőrizze, még attól is óvakodnia kell, hogy más férfival egyedül lássák, vagy a táborban beszélgessen vele, különben hűtlenség­gel vádolhatják. Tanúja voltam, mikor egy gazda férfi egy cigány asszonytól a férje után érdeklődött, aki nem volt otthon. A váratlan vendégnek kívül kellett maradnia, a nyitott ajtóhoz közel, de olyan távol az asszonytól és tőlem, amennyire csak lehetett. Hamar megjelent egy másik vándorcigány asszony. „Mi történik ott?” A feleség válaszolt: „Minden rendben, nem vagyok egyedül, ő is velem van” – célzott jelenlétemre jóhírének védelmében. Meg­felelő korú, az eseményeket mérlegelni tudó gyermek je­lenlétét is elfogadják ilyen célból. Az az ideális, ha egy asszonynak életében csak egy fér­je van, és elvárják, hogy ennek a férjnek engedelmesked­jen. Viselkedését, ruházatát bizonyos előírások betartásá­val kell megválasztania. Nagyon távol áll az ingatag csábítótól, hiszen rengeteg házimunkát kell végeznie. A feleség minél több gyereket hoz világra, annál nagyobb a társadalmi megbecsülése. Az élelemszerzés, a főzés és takarítás is az ő kötelessége. A cigány nőtől­­valószínűleg inkább a múltban, mint most, hiszen legtöbb családban a tradíció jelenti az eszményit) elvárják, hogy a táboron kí­vül dolgozzon fizetésesért. Sokra becsülik azt, aki minél több pénzt és értéket tud a gazdoktól szerezni. „A nagynénémnek egy halom olyan aranygyűrűje volt, amit a gazdoktól szerzett. Amikor vele voltam, mindig azt kérdezte: „Szeretnéd azt a ruhát, ami azon a nőn van? Ha akarod, a tiéd lesz.” És a hölgyet rábe­szélte, hogy adja oda. Vannak, akik a fülbevalójukat is odaadják. Persze, nem merik aztán férjüknek bevallani. A nénikém mondta: „Látod a fülében azt a fülbevalót? Megszerzem.” A rákövetkező héten már ő viselte.” Bár a cigány férfiak bizonyos veszélynek teszik ki ez­zel a nőket, azért mégsem csupán ők végzik a „külső” pénzszerzést, mivel a nők néhány esetben sokkal ered­ményesebbek a kéregetésben, mint a férfiak.A cigányok ilyen esetben kihasználják a többség közhelyes, cigány és nem cigány nőkről alkotott elképzeléseit. Mivel a domi­náns társadalomban a pénzkeresés főleg a férfiak dolga, ezért a cigány nő, ha kéreget, igyekszik pénzkereső­ és eltartó feladatát titkolni, ezért az egyedülálló, éhező fele­ség és anya szerepét ölti magára. A gazdák tudatlanságát kihasználva, így nagyobb haszonhoz juthat. Úgy tűnik, a múltban a nők nemcsak az élelemszer­zésért, hanem a többi ház körül szükséges dolog meg­szerzéséért is felelősek voltak. „Régen a nők keresték a pénzt. A férfiak egész nap a táborban ültek, csak a nők mentek el. A gazdák pénzt adnak a feleségüknek. Nem akarják, hogy dolgozzanak. Lehet, hogy ma már nálunk sincs egészen úgy, mint régen volt, de a feleségnek régen dolgoznia kellett. Különben megverték.” A férfiak a kocsit és a lovat gondozták. Napjainkban nagyon sok esetben nőtt a férfiak szerepe a munkameg­osztásban. A férfiak keresetük egy részét odaadják enni­valóra és egyéb szükségletekre, de ma is ugyanannyira fontos, hogy a nő el tudja tartani a családot, ha máskor nem, hát amikor szorult helyzetbe kerülnek. „Az utolsó ruhámat is eladnám, de a gyerekeimet nem akarom éhezni látni.” Hagyományosan tehát a cigány nőknek nap mint nap dolgozniuk kell a megélhetésért, és alig van lehetőségük tőkét szerezni. A rengeteg házimunkát szintén nekik kell elvégezniük. A cigány férfiak ezzel szemben a tőkéjüket lovakba, vadász- és versenykutyákba, kocsikba, utánfu­tókba és motorkerékpárokba fektetik. A nőknek nem – vagy csak ritkán – engedik meg, hogy ilyesmivel foglal­kozzanak, legfeljebb kis kutyákat tarthatnak, és lehetnek ékszereik. ELLENTÉTEK Van valami paradox a cigány nők szerepében. Saját tár­sadalmukban korlátozások hada érvényes rájuk. Elvárják, hogy férjükkel szemben engedelmesen, más férfiakkal szemben elővigyázatosan viselkedjenek. Mégis, minden nap ki kell menniük „ellenséges” területre, bekopogtatni ismeretlen emberekhez, új vásárlókkal felvenni a kapcso­latot, akiknek egy része lehet, hogy férfi. A pénzszerzés sikere azon is múlik, hogy mennyire kitartóak, társaságot kedvelők, és hogy mennyire kezdeményezőek. Erősza­kosnak kell lenniük – teljes ellentéteként annak a visel­kedésnek, amit a táborban megkövetelnek tőlük. Vannak azonban formális megkötések, amelyek a nők táboron kívüli munkáját szabályozzák. Ha bekopogtat valahova, és arra egy férfi válaszol, akkor az asszony a ház úrnőjét keresi. Ha az nem jelenik meg, a cigányasszony azonnal távozik. Az ilyen megkötések szolgáltathatnak magyarázatot az egyik férj ellentmondásos viselkedésére, aki egyrészt dicsérte felesége tudását („Mindent tud, amit csak a motorokról tudni kell.”), ugyanakkor lebeszélte arról, hogy megtanuljon vezetni. Ez utóbbi ugyanis ko­moly függetlenséggel ruházná fel. („Nem hagyom, hogy mindenfelé elmászkálj, tudni akarom, mikor hol vagy.”) A mechanikai tudás elfogadható mindaddig, míg a nők nem független helyváltoztatásra használják. Ha kéregetni men­nek, használják a tömegközlekedést, vagy menjenek gya­log. Természetesen egyetlen, a táboron kívülre vonatkozó szabály betartását sem lehet ellenőrizni, ha nem magától értetődően tartják be. A cigány nőknek nagyon fontos politikai szerepe is van: gyakran közvetítők. A férfiak sokkal sebezhetőbbek a gazda intézményekkel szemben: a férfit, és nem a fele­séget tartóztatják le, hallgatják ki, börtönzik be, és viszik katonának. Egy cigány férfi a háború ideje alatt női ruhában járt, így játszván ki a gazda ellenőrzést. Ez az egyszerű átváltozás majdhogynem csodálatos biztonságot nyújtott neki. A cigány nők jól felkészültek minden­fajta támadásra: „Mindig tartok otthon egy kis forró vizet a tűzhelyen. Csak annyi a dolgom, hogy rázúdítsam bármelyik férfira, aki valamivel próbálkozna.” Ha arra kerül a sor, fér­jeiket is megvédik. „Az egyik nap garverek (rendőrök) jelentek meg. John éppen akkor jött haza a munkából, én a teáját csinál­tam, fáradt volt. Azt mondták, hogy be kell vinniük az őrszobára. Kértem, hogy legalább a teáját hagy­­gya meg, de azt felelték, hogy nem lehet. Ez a gavver ott áll az útban, és azt mondtam neki: „Nesze a teád!”, és rá­

Next