Cigányfúró, 1996. 2. szám, április
Szerzőink - Nyilatkozat
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány folyóiratunk támogatás iránti beadványát kategorikusan visszautasította, egyetértve az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat oda-be delegáltjának megalapozott, föntről szakosított szakvéleményével, miszerint folyóiratunk tartalmát a nép – jól ismert okok miatt – nem érti. Tisztelt Biróság! T. Esküdtszék! T. Nép! Alulírott vádlott azzal az alázatlan kéréssel fordulok a T. xxxxxx Hivatalokhoz, és a Néphivatalhoz juttatott részéhez, hogy néhai xxxxx Adi Bandy bűnözési hajlamáról közismert egykori kollégám hozzám érkezett leiratát xx szemük ügyére venni szíveskedjenek. NYILATKOZAT RÁDL ÖDÖN TÁMADÁSÁRA Dobjuk el a tollat, nem szabad nekünk írni. Méltatlan utódok, léha, magunkat istenítő, üres fejű Titán Lacik vagyunk. Korzódalnokok, kozmopolitáskodó nyeglék. Rádl Ödön mondta. A nagy tudású, nagy tekintélyű, a tiszteletre méltó Rádl Ödön. Agyunk, szívünk bénult beteg. Eszmék, ideálok űznek ki bennünket apró fehér házakból magas kőházak, kőszívű emberek közé, lángolva reménykedő olümposzi lázban dobtuk oda magunkat a teremtő vágy démonának. Csalogathatott a tűzhely melege, a nyugdíjadó békés filiszterség nyugalma, a biztos krajcár és a puha kenyér: eldobtunk mindent egy tollért, egy fantomért, egy adag morfiumért, s egy betöltetlen helyért valamelyik hidegvíz-gyógyintézetben... ...És eszmetűzben égve, alkotni, világítani vágyva bekerültünk ez eszméletlen, sivár, vegetáló, zagyva emberáradatba. ...És összetörtek itt bennünket. Kijózanítottak, megöltek. Aztán nem leltünk utat, éhesek is voltunk, dobtak elébünk egy falat száraz kenyeret. Evvel becsaltak bennünket. Olyan helyre, ahol a tollat sem vették el tőlünk. Így hívják: redakció... És itt beteg lelkünket tördeljük nap nap után s mindig egy napra szürke ólombetűkbe... Kaptunk egy kicsi száraz kenyeret, meg is puhíthatja, aki még tud sírni... Ám a démon még mindig kísért. Felkeres bennünket, elveszi álmainkat, sokunknak még a tüdejét is... A haza lelkesítsen dalra?... Verekedő parlament, kvótatárgyalások, sötét, de emóciótlan villogások, rengeteg önzés, sivárság mindenütt... A nép, a felséges, tiszta nép?... Kenyérért ordít, s most esküszik sorba-sorba a vörös zászló alá... Eszmék?... Hol az eszme, hol a tartalom? Ha kibotorkálunk a műhelyből, elvesztjük a száraz kenyeret is, s mégsem kap, nem kaphat a lelkünk tiszta, a régi nagyokhoz méltó impressziókat!... De a legvégső kétségbeesésünkben is volt reménykedésünk. És Rádl Ödön reánk taposott. Megvet, kigúnyol bennünket. Léhák, hetvenkedők, üresfejűek, kozmopolitáskodók, korzódalnokok vagyunk... El kellene dobnunk a tollat, de nem tesszük. A harc már így sem sokkal embertelenebb. Tápláljuk tovább a testet ölő lángot. Írunk tovább is. Írunk, még ha a Rádl Ödönök is állnak élénkbe... Mert szép dolog, isteni gyönyör lesz az utolsó józan percben átgondolni, hogy saját szívünk, életünk árán is eszmét akartunk lehelni egy eszméletlen korba, célt akartunk adni a céltalanságnak, halhatatlanságért harcoltunk száraz kenyér mellett, poéták maradtunk mind a halálig. Hogy a tömeg észre sem vett, aki meg észrevett: megrúgott bennünket – fog-e fájni akkor? Antal István Balogh Attila Bodor Béla Endrődi Szabó Ernő Fésős András Györgydeák György Halas István Josef Koudelka Kántor Zsolt Ladik Katalin Lévay Jenő Neményi Zsolt Noszkai Gábor Petri György Podmaniczky Szilárd Joshua Starr Michael Stewart Tandori Dezső