Cigányfúró, 1997. 6. szám, december

Rüdiger Vossen: Elűzetések és üldöztetések a XIX. századig

Rüdiger Vossen ELŰZETESEK ÉS ÜLDÖZTETÉSEK A XIX. SZÁZADIG „A szegény cigányok csak élni akartak” (egy halálra ítélt cigány vallomása a XIX. sz.-ból) Az őshonos lakosság által kitaszított cigánycsopor­tokkal szemben mindinkább erősödő ellenőrzések első jeleinél az államhatalom egyre drasztikusabb esz­közökkel lépett föl a nemkívánatos idegenekkel szem­ben. 1422-ben az exkommunikációval való fenyegetett­ség (az egyházból való kizárás), az 1427-ben végrehaj­tott exkommunikációk, a városokba való belépés meg­tagadása, illetve a városokból, mind gyakoribb, fegyverrel való kiűzetések sújtották őket. A nagyobb arányú cigányüldözések kezdetét a brandenburgi Albrecht Achill 1482 január 15-i hatá­rozata jelenti, amelyben – büntetés terhe alatt – tiltja fennhatósági területén belül cigányok tartózkodását. A cigányokkal szembeni legkeményebb és legsú­lyosabb következményekkel járó vád az volt, hogy ők a törökök megbízásából a keresztény országokban kémkednek. A XIV. és a XV. században az Oszmán Birodalom folyamatosan terjeszkedett. 1453-ban II. Mehmed leigázza Konstantinápolyt, véget vetve ezzel a Bizánci Birodalom uralmának. 1469-ben elfoglalják Szerbiát, 1463-ban Boszniát, 1464-ben Havasalföldet, 1466-ban Albániát, majd 1483-ban Hercegovinát. Kemény har­cok során kiszakítják a Velencei Köztársaságból Lepan­to és Modon városát (ezzel együtt Kis-Egyiptomot, a cigányok „őshazáját” is), megerősítvén így a Földközi tenger keleti része fölötti hatalmukat. Ebben a fenyegető helyzetben ült össze 1496 és 1497-ben Lindauban a parlament, ahol többek között Zsigmond császár a cigányoknak adott menlevelét helyezték hatályon kívül. Kémeknek kiáltották ki őket, ezzel törvényen kívülivé, büntetés nélkül szabadon üldözhetővé váltak. A szabadon üldözhető, a német nyelvben „szabad mint a madár”­fogalom az úgy­nevezett „cigányszabadság” tökéletes ellentétének bizonyult. Eredeti, XV. századi jelentése: „szolgála­toktól mentes”, „szabad, mint a madár” , a XVI. szá­zadtól „a madarak martalékául – mint egy akasztott ember – odavetett” jelentéstartalommá alakult át. A tökéletes jogfosztottság és kiközösítés állapota sújtot­ta ezeket az embereket. A kiközösítés a világi közösség­ből való teljes kitaszítottságot jelentette, mely szerint üldöztetésnek, kínzásoknak, elzárásnak és megöle­téseknek váltak szabad prédáivá. A birodalmi, vagy városi kiközösítés a lázadásért járó világi büntetés volt, melyhez még az egyházakból való kitagadás is járulhatott. Ezen határozatok önkényes volta és tarthatatlansá­ga már abban is megmutatkozik, hogy a cigányok éppen a törökök elől menekültek Délkelet-Európából, és éppen a török balkáni hódításai következtében vált az „utolsó” hazájukba való visszatérés teljességgel lehetetlenné. Az európai cigányság számára ezzel megkezdődik az elnyomatásnak és üldöztetésnek az az időszaka – egy népirtás –, amely egészen a Harma­dik Birodalomig tartott, amikor a nácik totális eltör­lésükkel próbálkoztak. A cigányüldözések egész Európára kiterjedtek – legkeményebbek és „legsikeresebbek” azonban Né­metországban voltak –, mint ahogy a zsidóüldözések és az ugyanebben az időszakban, vagyis a XV. és XVIII. század között lezajlott boszorkányüldözések is. 1. CIGÁNYÜLDÖZÉSEK NÉMETORSZÁGBAN ÉS NYUGAT-EURÓPÁBAN Az angol történész, Scott Macfie szerint 1500 és 1800 között egyedül Németországban 148 cigányellenes határozat született. A következőkben csupán azon ren­deleteket említjük, amelyek a legmeghatározóbbak, cigányokra nézve következményeik a leginkább ter­hesek. Az egyes Nyugat-Európai országok rendelkezéseit összehasonlításképp összevetjük, a jobb áttekint­hetőség kedvéért táblázatba foglalva.

Next