Cigányfúró, 1997. 6. szám, december
Rüdiger Vossen: Elűzetések és üldöztetések a XIX. századig
Rüdiger Vossen ELŰZETESEK ÉS ÜLDÖZTETÉSEK A XIX. SZÁZADIG „A szegény cigányok csak élni akartak” (egy halálra ítélt cigány vallomása a XIX. sz.-ból) Az őshonos lakosság által kitaszított cigánycsoportokkal szemben mindinkább erősödő ellenőrzések első jeleinél az államhatalom egyre drasztikusabb eszközökkel lépett föl a nemkívánatos idegenekkel szemben. 1422-ben az exkommunikációval való fenyegetettség (az egyházból való kizárás), az 1427-ben végrehajtott exkommunikációk, a városokba való belépés megtagadása, illetve a városokból, mind gyakoribb, fegyverrel való kiűzetések sújtották őket. A nagyobb arányú cigányüldözések kezdetét a brandenburgi Albrecht Achill 1482 január 15-i határozata jelenti, amelyben – büntetés terhe alatt – tiltja fennhatósági területén belül cigányok tartózkodását. A cigányokkal szembeni legkeményebb és legsúlyosabb következményekkel járó vád az volt, hogy ők a törökök megbízásából a keresztény országokban kémkednek. A XIV. és a XV. században az Oszmán Birodalom folyamatosan terjeszkedett. 1453-ban II. Mehmed leigázza Konstantinápolyt, véget vetve ezzel a Bizánci Birodalom uralmának. 1469-ben elfoglalják Szerbiát, 1463-ban Boszniát, 1464-ben Havasalföldet, 1466-ban Albániát, majd 1483-ban Hercegovinát. Kemény harcok során kiszakítják a Velencei Köztársaságból Lepanto és Modon városát (ezzel együtt Kis-Egyiptomot, a cigányok „őshazáját” is), megerősítvén így a Földközi tenger keleti része fölötti hatalmukat. Ebben a fenyegető helyzetben ült össze 1496 és 1497-ben Lindauban a parlament, ahol többek között Zsigmond császár a cigányoknak adott menlevelét helyezték hatályon kívül. Kémeknek kiáltották ki őket, ezzel törvényen kívülivé, büntetés nélkül szabadon üldözhetővé váltak. A szabadon üldözhető, a német nyelvben „szabad mint a madár”fogalom az úgynevezett „cigányszabadság” tökéletes ellentétének bizonyult. Eredeti, XV. századi jelentése: „szolgálatoktól mentes”, „szabad, mint a madár” , a XVI. századtól „a madarak martalékául – mint egy akasztott ember – odavetett” jelentéstartalommá alakult át. A tökéletes jogfosztottság és kiközösítés állapota sújtotta ezeket az embereket. A kiközösítés a világi közösségből való teljes kitaszítottságot jelentette, mely szerint üldöztetésnek, kínzásoknak, elzárásnak és megöletéseknek váltak szabad prédáivá. A birodalmi, vagy városi kiközösítés a lázadásért járó világi büntetés volt, melyhez még az egyházakból való kitagadás is járulhatott. Ezen határozatok önkényes volta és tarthatatlansága már abban is megmutatkozik, hogy a cigányok éppen a törökök elől menekültek Délkelet-Európából, és éppen a török balkáni hódításai következtében vált az „utolsó” hazájukba való visszatérés teljességgel lehetetlenné. Az európai cigányság számára ezzel megkezdődik az elnyomatásnak és üldöztetésnek az az időszaka – egy népirtás –, amely egészen a Harmadik Birodalomig tartott, amikor a nácik totális eltörlésükkel próbálkoztak. A cigányüldözések egész Európára kiterjedtek – legkeményebbek és „legsikeresebbek” azonban Németországban voltak –, mint ahogy a zsidóüldözések és az ugyanebben az időszakban, vagyis a XV. és XVIII. század között lezajlott boszorkányüldözések is. 1. CIGÁNYÜLDÖZÉSEK NÉMETORSZÁGBAN ÉS NYUGAT-EURÓPÁBAN Az angol történész, Scott Macfie szerint 1500 és 1800 között egyedül Németországban 148 cigányellenes határozat született. A következőkben csupán azon rendeleteket említjük, amelyek a legmeghatározóbbak, cigányokra nézve következményeik a leginkább terhesek. Az egyes Nyugat-Európai országok rendelkezéseit összehasonlításképp összevetjük, a jobb áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglalva.