Cikádor, 1993 (3. évfolyam, 1-17. szám)

1993-08-04 / 16. szám

Cikádor 3 1993. augusztus 4. Elkopott a szavazógép Hiányoznak (?) a képviselők Foglalkoztat már egy ideje a gondolat, hogy számba kellene venni, mekkora ér­deklődést tanúsítanak az önkormányzati képviselők a testületi ülések iránt. A cikket egy másik lapba szántam (bizonyára töb­ben kitalálják, hogy a Jövő(ü)nkbe, de an­nak csak későbbre tervezzük megjelenését). A téma mielőbbi feldolgo­zását ösztönzi az az apropó is, hogy már­cius 24-e után július 28-án ebben az évben már másodszor volt határozatképtelen a képviselő-testület a képviselők nagyszá­mú távolmaradása miatt. Elöljáróban szeretném leszögezni, nem az a célom, hogy bárkit is pellengérre állítsak. Igazságtalan is volna, hiszen Bá­­taszéken az önkormányzati képviselők el­lenszolgáltatás nélkül, a szabadidejük, vagy éppen munkaidejük rovására foglal­koznak községünk ügyeivel. Másrészt, ahogy a táblázat bizonyítja, magam sem vettem részt mind az 55, illetve 57 ülésen. A statisztika mégis alkalmas néhány kö­vetkeztetés levonására. Az adatok ismeretében talán nem erő­szakolt a megállapítás, hogy a képviselők érdeklődése az idő múlásával csökken. Lanyhul tehát a lelkesedés. Megnyugtat, hogy a számok is ezt bizonyítják, mert a testületi ülések hangulatából ezt a követ­keztetést vontam le. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy az első két évben minden várakozást felülmúlóan sokat ülé­seztünk. A képviselők többsége nem erre számított. Ezt bizonyítják az elégedetlen­kedő hangok és a sokkal kisebb nyilvános­ságot kapó bizottsági ülések szerény látogatottsága. Ez utóbbi mutatja legjob­ban a testületet alkotó képviselők alkal­matlanságát (kivételek itt is vannak) arra, hogy éljenek az önkormányzati törvény által biztosította jogaikkal. A törvény ugyan a képvielő-testületre testál jogosít­ványokat, de lehetővé teszi, hogy abból átengedjen a bizottságoknak. Ugyan létez­nek nálunk is bizottságok, de ezeket in­kább a kényszer hozza olykor működésbe, nem pedig a tagok aktivitása. Márpedig aligha működhetnek ott a bizottságok, ahol a képviselő-testületi ülések száma messze meghaladja a bizottsági ülésekét. (Itt elnézést kérek a szociális bizottság se­gélyeket elbíráló tagjaitól, akik tekintélyes időt üléseznek, de mindez nem mond el­lent állításaimnak.­ A feladatukat jól ellátó önkormányzati bizottságoknak elsősorban az volna a dolguk, hogy előkészítsék a testületi ülések egy-egy napirendi pontjá­nak témáját. Ezen felül pedig hosszútávú elképzeléseket alkossanak a bizottság ha­táskörébe eső testületekről. Nem szeretnék túl nagy kitérőt tenni a bizottsági munka elemzésének irányába, de hangsúlyozom: a testület működési za­varai leginkább ezen a területen érhetők tetten. Ebbe a szerepbe senki sem kénysze­­rített bele bennünket, kényelmességből választottuk a reprezentatív képviselői stá­tuszt. Ennek a helyzetnek az elfogadását jelzi a képviselői tiszteletdíjak többség ál­tali visszautasítása is. A testületi tagok ez­zel elismerték, hogy az eddiginél több feladatot nem óhajtanak vállalni, ezért a munkáért viszont nem érdemelnek pénzt. A képviselő-testület tehát — bár még mindig döntések sokaságát hozza — való­jában lemondott az önkormányzat életé­nek alakításáról. Ezt a magára vállalt „reprezentatív” szerepet pedig idővel meg lehet unni. Bizonyság erre, hogy az 1991- es és 1992-es 21-21 testületi ülés után az idénre tervezett 12 is nehezen akar össze­jönni. Az sem kizárt, hogy a kifáradás egyik oka a személyes ellentétekben keresendő. Ennek ugyan éppen az utóbbi időben egyre kevesebb a jele, de ez nem a konfliktusok feloldásával, hanem a beletörődéssel ma­gyarázható. Az ellentétek a régiek, csupán az „értelmetlen vitatkozni” felismerése fe­di el őket. Nem lehet senki számára kelle­mes ellenséges közegben ténykedni. Tetejében az eluralkodott beletörődés el­viselhetőbbé teheti a kívülálló számára az üléseket, de nem valószínű, hogy serkenti a tenniakarást a képviselőkben. Bár a képviselők alkalmatlanságáról, érdektelenségéről írtam az előzőekben, most mégis részben szeretném felmenteni a testület tagjait. Amikor a jelenlegi kép­viselők elfogadták 1990-ben az önkor­mányzati választásra a jelölést, még jószerével törvény sem volt, amely szabá­lyozza ezt a tevékenységet. Senki sem tud­hatta előre, hogy pontosan mit vállal. Hogy mégis miért vállalkoztak (vállalkoz­tunk) erre a feladatra? Motiválhatott a becsvágy, a tenniakarás, a félelem attól, hogy teljesen alkalmatlanok kerülnek eb­be a szerepbe. Szerencsére jövőre már fel­készültebbek lesznek a jelöltek és a válasz­tók is. Reméljük, hogy azok, akiknek egy­re terhesebb a képviselői munka, többre pedig kedvükből vagy idejükből semmi szín alatt nem telik, képesek lesznek ezt bevallani, és visszautasítják az újabb jelö­lést. Még legalább egy tanulsága van az egyre fenyegetőbben jelentkező határozat­­képtelenségnek. A statisztika azt igazolja, hogy a képviselők az utóbbi néhány kirívó példát leszámítva lelkiismeretesen eljártak az ülésekre. Ennek ellenére minden alka­lommal fenyegetett annak a réme, hogy bár összegyűltünk, mégis a legfontosabb ügyekben nem tudunk határozatot hozni. Törvény szerint ugyan nyolcan már hatá­rozatképesek vagyunk, de valójában, ha nem jövünk össze tizen (a polgármesterrel együtt), akkor akár haza is mehetünk, hi­szen az ügyek jelentős része minősített többséget igényel a szavazásnál, ami ese­tünkben 10 képviselő egyhangú állásfog­lalását jelenti. Gyakorlatilag tehát a határozatképességünk 10 főnél kezdődik. Ilyen esetben aztán egyetlen tartózkodás megtorpedózhat egy határozatot. Nem szeretném azt állítani, hogy a hiba a törvényben meg a mi szervezeti és mű­ködési szabályzatunkban keresendő, és ha azt megfelelően módosítanánk, akkor a képviselők akár otthon is maradhatnának. A működőképességünk fenntartása érde­­­­kében azonban nem ártana az SZMSZ-t átalakítani. Az ésszerűség határáig csök­kenteni kellene a minősített többséget igénylő határozatok körét. És nincs értel­me tovább kitartani annál a magas arány­nál, amit magunknak megszabtunk a minősített többséghez. A törvény ugyanis nem ír elő ilyen erős minősített többséget. írtam egyszer egy cikket a Cikádorban „Kié a hatalom?” címmel. Abban arra buz­dítottam a képviselő-testületet, hogy küzd­jön az őt megillető hatalomért a hivatallal (ide értve a polgármestert és a jegyzőt is) szemben. Ez a dilemma már régen elavult. Most ott tartunk, hogy a polgármester és a jegyző próbálja működésben tartani a „szavazógépet”. Pedig bő egy év még hát­ravan. Puskás Imre önkormányzati képviselő

Next