Állami tanítónő képző, Cinkota, 1932
I. A modern történettudomány és tanításának szempontjai. Ha végigtekintünk az emberiség ismert, évezredekre visszanyúló életén, látjuk, hogy az nem egyéb, mint a változásnak pillanatnyi szünetet nem tartó, egymásba áramló folyamata. Az egyéni, társadalmi, erkölcsi, vallási, politikai gazdasági, kulturális stb. létmegnyilvánulásoknak filmszerű gyorsasággal lepergő egymásutánja, az életnek egyre komplikáltabb, mindjobban a lélek mélyéről fakadó életformáit tárja elénk. Ezeknek ismertetésével, mindenoldalú megvilágításával, a belőlük származó ható erőknek, mint jelenünket, jövőnket irányító — esetleg determináló — tényezőknek hatásával foglalkozik a történettudomány. A történet tehát az életet tanítja, az életre nevel. Éppen ezért alkalmazkodnia kell az élethez. Össze kell vele hangolnia haladásának lassú lépteit, de száguldó tempójában is követnie kell. Az utóbbi, súlyos feladatot különösen korunk rótja rá a történettudományra, amikor nagy, súlyos problémák megoldása elé állítja. A véres forradalmakon, világégésen, igazságtalan békekötéseken keresztülesett mai nemzedék nem bízik már a régi értékrendszerekben s csalódásában vágyakozva gondol egy boldog, életképes, az egyén és haza érdekeit jobban biztosító államberendezkedés formájára. Sóvár szemmel fordul a múlthoz, amelytől okulást, példát, vigaszt vár. S bár még a tömegek lelkét korunk két bálványa : a technika és sportszerűség uralja, de tudat alatt ott szunnyad már a vágy mindenkiben új életcélok kitűzése, új életideálok felállítása és megvalósítása után. A történet, a tudományok őrhelyén állva, megérezte a lelkek szükségérzetének e végzetesen fontos pillanatát s igyekszik teljesíteni magasztos hivatását. Ezt bizonyítja korunk történetírodalmának szokatlan gazdagsága s az elkészült művek nagy tudományos értéke.