Confessio, 1990 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 1. szám - TANÚSÁG - Lengyel András: Egy elfelejtett "szegedi fiatal", Ádám László

68 UGRIN ARANKA szenvedélyes cikkei, szembesült a nemzetiségi kérdéssel, és kiadta Emelt fővel című szociográfiáját a Magyarország felfedezése sorozatban. Néhány dél-dunántúli falu lakosságának összetételét, történetét vizsgálva a magyaror­szági nemzetiségi viszonyokról é­s részben a környező országok nemzetiségi politikájá­ról — festett tablót. A mű nagy feltűnést keltett: kiemelkedett az idézett „kényes” dokumentumok sokaságával, a következetesen végigvitt gondolatokkal és a nyílt, egye­nes beszéddel. Katartikus erejű leírásokban és mélyinterjúkban tárta fel a bukovinai székelység kálváriáját, szólt a felvidéki magyarság erőszakos és megalázó kitelepítéséről, a baranyai svábok kollektív, és ezért is szégyenletes megbélyegzéséről, és sorolta a rendszer bűneit a kuláküldözéstől, padlássöpréstől, téeszfesítéstől a vallásüldözésig. A könyv és a megjelenését követő számtalan író-olvasó találkozó erjesztő ereje szinte fölmérhetetlen. Ne feledjük, 1983-ban jelent meg, mikor a hivatalos politika nem beszélt Erdélyről és Felvidékről, sőt tiltotta e gondok említését is! A hatalom lapított az igazmondás helyett, a jószándékot pedig mellőzéssel, gyakran szilenciummal büntette. Albert Gábor fejlődésében egyenes út vezetett tehát az imént idézett 1986-os írószövet­ségi felszólalásáig, mely a már sistergő bomba erejével robbant. Domokos Mátyás egy rádióinterjújában Albert Gábor szellemi elkötelezettségéről szólva így fogalmazott: „beszéde a közelmúlt történelmének része lett”. Ezt a prédikátori magasságban szárnyaló írást olvashatjuk Szétszóratás után (1989) című kötetében is, mely az eddigi tanulmány- és esszéírói életmű összefoglalása. Kitűnő regényeket, novellákat, továbbgondolásra serkentő tanulmányokat és esszéket köszönhetünk Albert Gábornak, és még azt is, hogy a Magyar Protestáns Közművelődé­si Egyesület megalakításában oroszlánrészt vállalt. Önző módon is csak azt kívánhatjuk, mindnyájunk javára őrizze meg lendületét, és legyen kisugárzó, „ragályos” ereje a további munkához. LENGYEL ANDRÁS Egy elfelejtett „szegedi fiatal”, Ádám László Nincs évfordulója, de szólni kell róla. Egy jelentékeny történelmi generáció tagja. 1911. szeptember 29-én született Mezőtúron. Családja sorsában az 1867 utáni parasztság egyik fontos vonulatának sorsa mutatkozik meg. Apai nagyapja módos parasztgazda volt, aki fiát - Ádám László apját - „kitaníttatta”, az érettségi azonban - reményeik­kel ellentétben — már nem volt elég egy életre. A háborút megjárt tisztviselő 1919 után visszakényszerült a földhöz, gazdálkodni. A cseperedő Ádám László így maga is a paraszti munkába nevelődött bele. Minden korához „illő” munkában részt kellett vállal­nia — a kiskanász feladatától a részesaratóéig. Bár a család őt is megpróbálta — és sikerrel — kitaníttatni, de „úriemberré” válása nem lett zavartalan. A paraszti élet belülről való, közvetlen ismerete — tán akaratlanul is — egy életre fogékonnyá tette a szociális kérdések iránt. S Szegeden, ahová egyetemi tanulmányai végett érkezett, szinte törvényszerűen el is jutott a Szegedi Fiatalokhoz. Nem szokás tudni - a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumáról szólva mindig 15 tagról esik szó -, de tény: ő volt a kollégium 16. tagja. Sőt, különböző formában a mozgalomnak szinte a kezdetektől egyik fontos embere volt, s csak az utókor igazságtalansága, hogy munkájáról, szerepéről, de még „Markell”-tagságáról is mindenki megfeledkezett. A gazdasági válság előestéjén, 1929 őszén érkezett Szegedre. A jogi kar hallgatója lett. Az egyetemen kitűnő társaságba került. Ekkor kezdte ott tanulmányait többek közt Bibó

Next