Confessio, 1998 (22. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - MEDITÁCIÓ ÉS IMÁDSÁG - P. Tóth Béla: Ami felülről adatik
Meditáció és Imádság Ami felülről adatik Olvasandó: János ev. 19,1-12 „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.” (János ev. 19,11) Jézus szenvedéstörténetének van egy vonulata, amit így nevezhetünk: szemtől szembe találkozások. Azért adta Jézust az Atya a világnak, hogy amikor Ővele találkozunk, tisztába jöhessünk azzal, kik is vagyunk, és hol állunk. Ez történt, amikor hátratekintett Péterre a megcsúfolt Jézus, és találkozott a tekintetük. Péter Jézus szemében másnak látta meg magát, mint addig. Ilyen szemtől szembe találkozás az is, amikor Jézust a főpap vallatja, s egyik szolgája arcul üti. Senki nem utasítja rendre a túlbuzgó szolgát, vagyis mindenki egyetért azzal, amit tesz. A főpap, a legfőbb szellemi vezető, közvetlen fizikai erőszakot alkalmaz, és a Jézus szelídségével találja magát szemben. Elgondolkozhatna ezen. Íme, ott áll előtte a Szenvedő Igaz, ahogyan Ézsaiás próféta megírta, milyen az igazán izraelita. Kisebbségben, fegyvertelenül képviseli az igazságot az Úr (szenvedő) szolgájaként. Ilyen az igazi zsidó, ilyennek kellene lenni Isten gyermekeinek, hiszen izraelita azt jelenti: „Isten harcosa”, „Istenért harcoló”, aki megküzdi küzdelmét azért, hogy tudja, mit jelent Isten gyermekének lenni. Erről a fajta zsidóságról, erről a szellemi küldetésről szól az Ószövetség, nem pedig evilági hatalomról. A főpap ott áll tehát szemben a Szenvedő Igazzal, és rádöbbenhetne, hogy neki magának is ezen az úton kellene járnia. De elszalasztja a pillanatot, és nincs több lehetősége. Pilátus is szemtől szembe találkozik Jézussal, s ő is találkozhatna önmagával. De megmarad a nagy pillanatban, élete döntő pillanatában is - mert mindnyájunk életében vannak minősített pillanatok, amikor sok minden eldől, évekre, évtizedekre, sőt az örökkévalóságra nézve is — megmarad ebben a pillanatban is Pilátus egy szerepnek: prokurátor, a világhatalom helyi képviselője, helytartó. Ha egyik oldalról nézem, azt mondom: nagy ember. Ha az örökkévalóság felől nézem, akkor azt mondom: semmi. Semmi több, mint egy katona, semmi több, mint egy tisztviselő, akinek nincs más az életében, csak a rang — ez mindene, úgy mondanánk ma, hogy a karrier. Tudjuk, nem volt fényes pozíció, amit elért, hiszen Jeruzsálem egy parányi provincia fővárosa volt. Germániához, Britanniához, Hispániához képest alig valami a Római Birodalomban. Pilátus azonban még ezt a nem túl fényes karriert is olyan sokra becsüli, hogy odadobja érte az igazságot. Hiszen Jézus azt mondja neki, hogy „mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. " És Pilátus megrántja a vállát és azt mondja: „Micsoda az igazság?" Mintha azt mondaná: „Hagyjuk! Igazság? Metafizikai, filozófiai, teológiai kérdések? Kit érdekel ez! Pénz van, hatalom van, ez a döntő. " Ott áll vele szemben a testté lett Igazság, és mivel az „ igazán igazság" mindig bántja a bűnös embert - és ez a testté lett Igazság érzékenyen érintette a Pax Romana-t, ami a leigázottak csöndben maradása volt ezért haladéktalanul keresztre küldi azt, akit országháborítóként mutatnak be számára a nép vezetői. Ha meggondoljuk, mind a három találkozásban történik valami vertikális. Valami olyasmi, amiben az ég összekapcsolódik a földdel. De amíg Péter megrendül ebben a találkozásban és megújul, addig a főpap és Pilátus bezárják magukat, és az ő életükben marad minden a régiben. Íme, az elszalasztott kegyelmi pillanat, a meg nem értett, fel nem fogott, eljátszott lehetőség.