Confessio, 2003 (27. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 1. szám - SZÉPMÍVESSÉG - Rába György: Madarak rokona - Laczkó András: Bertha Zoltán iskolái

BERTHA ZOLTÁN ISKOLÁI 79 céjével, kőkeretes ablakaival, alacsony és díszesre faragott faajtóival várszerű, erődítmény­szerű épületként hatott - s természetesen műemléknek számított. Ebben a XVIII. századi házban működött a XIX. század első felében a pataki főiskola nyomdája, s itt lakott Kövy Sándor jogászprofesszor, aki Kossuth Lajos és nemzedéktársai nagy tanítómestere volt. (Mindezt emléktábla is jelzi a kapu mellett.) Később, a huszadik század derekán az Ablonczy-család élt benne (gyermekként a neves színikritikus, aki a kilencvenes években a Nemzeti Színház igazgatója lett: Ablonczy László), majd a mi családunk költözött ide. Édesapám egy Tisza-vidéki, poroszlói hatgyermekes tanító fiaként került a mezőtúri refor­mátus gimnáziumba, majd a teológiát Patakon végezte, azután két esztendeig segédlelkész volt Amerikában (Pittsburgh-ben) - jó barátságban például az irodalmár-filozófus Vatai Lászlóval, a nevezetes Dosztojevszkij- és Ady-könyvek szerzőjével —, s aztán a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen elvégezvén a magyar, angol és latin szakokat Patakra került a gimnáziumba tanítani. Még előtte irodalomtörténetből doktorált (Justh Zsigmondról szóló könyvét ma is idézik a kutatók), s 1941-ben kezdte tanári pályáját. Amikor az ötvenes években államosították az iskolát - vagyis az ateista, kommunista és nemzetellenes diktatú­ra minden módon próbálta szétverni a magyar művelődés hagyományos fellegvárait­­, a ki­váló teológiai professzorokat, a többdiplomás „paptanárokat” mintegy száműzték Patakról, s máshová helyezték. Édesapámat szerencsére néhány év múlva visszahívták (Sátoraljaúj­helyről) a gimnáziumba, s innen ment nyugdíjba. Neveltetésem első és fő színhelye tehát a lakásunk volt, amelyben szüleim könyvtára, a ma már múzeumba illő faragott bútorok, a zongora s az egyéb muzeális értékű tárgyak, valamint a festmények a falon (családunkról, a hegyaljai tájakról, majd jelképes motívu­mokban kifejezett személyes és közösségi sorskérdésekről) — mind-mind olyan történel­mi, erkölcsi és spirituális értékjelentéseket sugároztak, amelyeknek életre szólóan eliga­zító és megvilágító igazságérvénye mindmáig elkísért. A képek édesapám alkotásai vol­tak, aki már évtizedekkel ezelőtt — a Művészeti Alap tagjaként — elismert festőművész is lett, s Budapesttől Győrig, Miskolctól Debrecenig, Szegedtől Tokajig az ország minden táján állították ki műveit, s külföldön is több helyütt. Táj-, arc- és életképektől csendéle­tekig, expresszionisztikus látomásoktól modern szimbolikus kompozíciókig számtalan műfaj változatban örökített meg természeti szépségeket és egyetemes emberi érzelmeket, élményeket­­ illetve a szülőhaza, a nemzeti kultúra nagy tanulságaihoz kapcsolódó gon­dolatokat. Művészet, tudomány, vallás - s a mindezt átható lelkiismeret, hivatástudat (a diákdolgozatok legapróbb vesszőhibáinak éjszakákba nyúló javításában is megnyilvánuló kötelességérzet), a puritán tisztesség és hajlíthatatlan becsület, polihisztori és világszem­léleti, morális példaadást jelentett a diákgenerációk sokasága számára (s nemcsak ne­kem), s így emlegetik ma is művész-tanár, tudós-tanár, lelkész-tanár édesapámat a jellegmeghatározó nagy­pataki tanáregyéniségek sorában. Az antik-latinos, keresztyén­biblikus, népi-folklorisztikus és nemzeti-magyarságtudatos kultúrdimenziók teljessége, vagyis az európai és a magyar műveltség tág köreinek arányai engem mint gyermeket természetesen csak hangulatként és atmoszféraként érintettek, de később ennek is - s nemcsak a szoros értelemben vett tudástartalmak perspektíváinak - varázslatosan kibon­takozott az elkötelező tudatosíthatósága. Mert maga az a légkör, amelyben a lehető leg­természetesebben tartozik, fonódik össze profán hétköznapiság, mindennapi küzdelmes élet, a szegénységgel birkózó életvitel és folyamatos szellemi cselekvés, gyakorlatias egyszerűség és kulturális magasrendűség, önmagában példa és tanítás. Hogy élet és kul­túra egészséges szimbiózisában nem válhat szét köznapi felelősség és elvont intellektua­­lizmus, szolgálat és minőség. Kisfiúként is azt tapasztalhattam, hogy a mindnyájunk részvételével történő szénbehordás, fáskamrai favágás, s más házi és kerti munkák után vagy mellett kiállításokra, hangversenyekre mehettem, mindenféle programokra vittek.

Next