Criticai Lapok, 1995 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

CSEHOV ÉS KROETZ Mutató O’Neill: Utazás az éjszakába - Pesti Színház, Veszprémi Petőli Színház (Csáki Judit)................................................ 2 Arthur Miller: Az utolsó jenki - Debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínháza (Drnay Nagy Adrienné) .................................. 3 Nell Dunn: Gőzben - Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió (Szántó Judit)................................................ 4 Neil Simon: A nagymama soha - Karinthy Színház (Kállai Katalin) ........................................... 4 Groteszk, akár az elet (Szitányi György) ........................................... 5 Tom Stoppard: Rosencrantz_ és Guildenstern halott - Kolozsvári Állami Magyar Színház (D.N.A.)..................................................... 6 Boris Vian: Birodalomépítók, avagy a Schmiirz - Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (Gerald László) ............................................. 6 Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Magyar Judit Katalin) .................................... 7 Shakespeare: Szcntivánéji álom - Csányi János és a Merlin produkciója (Gabnai Katalin) ........................................... 8 Carlo Goldoni: A kávéház - Kaposvári Csiky Gergely Színház (StuberAndrea) ........................................... 9 Moliére: A fösvény - Katona József Színház (G.K) ....................................................... 10 Gogol: Háztűznéző - Radnóti Színház (Barabás Judit) ............................................. 10 Csehov: Három nővér - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Csizner Ildikó, Budai Katalin) ........................ 11 Brecht: Jó embert keresünk - Új Színház (Tatján Tamás) ............................................. 13 Bállá Zsófia: Triangulum - Kecskeméti Ciróka Bábszínház Szent Miklós csodája - Budapest Bábszínház (Nánay István) ............................................. 14 Napközei, A sátán bálja - Közép-Európa Táncszínház (Dömötör Adrienne) ...................................... 14 A sátán bálja - Közép-Európa Táncszínház (Sediánszky Nóra) ........................................ 15 Kesclyűhegv - Veszprémi Petőfi Színház (N. I.).......................................................... 16 O’Neill: Utazás az éjszakába Pesti Színház Veszprémi Petőfi Színház / /I lighanem merő véletlen, hogy egy­Zi szerre két helyen is bemutatták Eu- E-gene O'Neill Utazás az éjszaká­ba című drámáját; a mű ugyanis nincs „a levegőben". Vagy éppen mindig ott van, kü­lönösen akkor, ha egy rendező úgy véli, meg­felelő színésznőt talált Mary Tyrone szerepé­re. Hagyományosan ez szokott a legfőbb szempont lenni. Maga a mű az amerikai drámairodalom heroikus kezdeti szakaszának tipikus darabja; felszíne amerikai miliő - természetesen egy ír bevándorló család élete mélyén azonban ott munkál az egész európai drámai és kultu­rális tradíció, a görögöktől Freudig. Ez utób­biból - mely persze nemcsak ezt a drámát, nem is csak O'Neillt, hanem Tennessee Wil­liams és Arthur Miller sok művét is jellemzi - számos következmény adódik nemcsak erre a konkrét műre, hanem az amerikai dráma őstörténetére nézvést is. E következmények részletezésére egy kri­tika terjedelme semmiképpen sem elegendő; annak felemlítését viszont akár kifejletlenül is fontosnak gondolom, hogy e lassanként ka­nonizálódó életművek alapos felülvizsgálatra szorulnak, egyenként, drámánként akár. Nemcsak azért, mert a drámaíró-trió tagjai legfeljebb abban hasonlítanak egymásra, hogy mindhárman a „virtigli" amerikai drá­ma megteremtésére, sőt, az európaihoz való felzárkóztatására törekedtek, seza művekben is látható; tehetségük mértéke és típusa igen­igen eltér egymástól, miközben erről a konti­nensről, ebből az országból alig látszik ilyes különbség köztük. (Hozzá kell tennem, hogy erről leginkább az a sajátos megkésettség és a nyomában támadt üdvrivalgás tehet, amellyel valamikor a hatvanas években még­iscsak megérkeztek a magyar színpadokra.) A Hosszú út az éjszakába bármely olva­satban az élet elviselhetetlenségének és elvi- selendőségének a drámája, családi körben áb­rázolva. E tekintetben tehát nincs, alig is le­hetne különbség a Pesti színházi és a veszp­rémi előadás között. Ez az üzenet azonban minden ízében másként fogalmazódik meg itt és ott. A Pesti Színházi«;/j az ilyenfajta dráma­játszásnak (az amerikaiaknak is) hagyomá­nya van; biztos alapra, a lélektani realizmus­ra támaszkodva eleve garantált bizonyos si­ker. O'Neill helyzetei, figurái „passzolnak" Horvai István rendezői világához - ilyen­formán az előadás ugyan némiképp Csehov- ban van tartva, de abban jól. Lassan és ko­mótosan áll össze az elviselhetetlenség, a csa­ládi pokol, az egyéni és kollektív életcsődök tablója, melyben helye van azért azoknak a mindennapi életet kísérő apró gesztusoknak, amelyek mégiscsak elviselhetővé teszik az egészet. Annyira csak, mint egy életfogytig- lant, mint egy büntetést, mint egy megsem­misülést - de mégis. Horvai azzal, hogy aprólékos és lassú játékot diktál, furcsamód vissza­vesz a sorstragédiák görögös karakteré­ből. Fehér Miklós díszlete például élet­tér, melyben jönni- menni, tenni-venni- létezni lehet, bár­mennyit szidják a szereplők. Van villany - ha arra, hogy leoltsák, hogy sötét legyen, fél­homály, hát arra, de van; van kert a háttér­ben, ahol süt a nap, ahonnan felszáll a köd. S ha tetszik, ez a finom anyagból szőtt komp­lex tragédia elviselhetetlenebb a maga finom­ságában, éppen, mert nem mellbevágó, ha­nem lassan fojtó. A színészek a játékstílust tekintve kézen­fekvőén teszik a dolgukat. Tordy Géza ala­kítása az apa, James Tyrone szerepében ugyan alig-alig különbözik Az ügynök ha­lála vagy a Pillantás a hídról főszerepeiben nyújtott játékától; de alighanem a többi sze­repformálásától is. Tordy most már elsősor­ban is illusztratív eszközökkel dolgozik, s bár szándéka szerint alighanem élni véli ezeket az alakokat, az érzelmeikre refrénszerűen hívja elő ugyanazokat a gesztusokat, megszó­lalásokat. S ezek rendre „lekísérik" a szöve­get. Nagymonológjában viszont váratlanul reflektált lesz a játéka: nemcsak saját tragé­diáját, de annak tanulságát, morális ítéletét is eljátssza. A két fiúé voltaképpen hálátlan szerep. Tüdőbajosnak lenni egy hosszúi előadáson át- legalábbis megnehezíti, hogy ezen kívül bármi megjelenjék egy figurából. Alföldi Róbert szerencsére visszafogott tüdőbajos, ezért aztán képes felmutatni valamit Ed­mund - rendszerint ki- és eljátszatlan - már- már áldozat jellegéből. Azt nevezetesen, hogy az ő születésének pillanatához kötődvén töb­bek tragédiája, van benne valami az eredendő bűn megképződéséből, miközben ártatlan. Rudolf Péter Ja mese meglehetősen színte­len, míg a neki jutó nagymonológhoz nem .érünk; az apa akaratával felérő, esetenként ellene feszülő másik, saját akaratot nem játssza el. Hernádi Judit hangsúlyozottan idősebbé tétetett - szöveg van rá, s Horvainál ilyen­formán ez kötelező. Elénk és fiatal tekintete a hangsúlyos pillanatokban ugyan árnyalatot vált, de többnyire azt sugallja: a betegségek­ből itt semmi nem igaz. Még a szenvedélybe­tegség sem betegség - csak szenvedély: Mary szeret morfinista lenni. Bűntudata és lelki- ismeret-furdalása nem abból fakad, hogy „tönkretesz” egy családot, mely tönkretette őt; talán inkább azon egyszerű okból, hogy minduntalan hazugságokra kényszerítik. Veszprém ben a Szigethy Gábor ren­dezte előadásnak akkor van vége, amikor a Pesti Színházban a szünet. E sorok írója haj­lamos arra, hogy az ilyesmit önmagában is erénynek tekintse; most mégsem ekként, ha­nem azért említem, hogy jelezzem: alaposan meghúzták a drámát. Miként Perlaki Ró­2

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék