Criticai Lapok, 1996 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

‘Mutató Tankred Dont: Merlin avagy a puszta ország - Új Színház (Tusnádi István) ............................................. 2 Trevor Griffiths: Komédiások - Komédium, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (Kállai Katalin) ............................................. 3 Shakespeare: A velencei kalmár - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Mikita Gábor) ............................................. 4 Katona József: Bánk bán - Kassai Thália Színház (Lakos Ildikó, Nánay István).............................. 5 Kertész Ákos: Egész évben karácsony - Budapesti Kamaraszínház (Kovács Dezső) ............................................. 6 Schwajda György: Miatyánk - Szolnoki Szigligeti Színház (Sándor L István) ........................................... 7 Parti Nagy Lajos: Mauzóleum - Kamra (Magyar Judit Katalin) .................................... 8 Tasnádi István: Bábelna - Szkéné Színház (Gahnai Katalin) ........................................... 9 Shakespeare: Szentivánéji álom - Düsseldorfer Schauspielhaus Európai Színházak Uniójának 4. fesztiválja - Bukarest (Darvas Nagy Adrienne) .................................. 10 Csehov: Sirály - Teatrul Mic, Bukarest (Kottűi Gábor) ............................................... 11 Csehov: lvanov - Pesti Színház (Tarján Tamás)............................................. 12 Szerb Antal: Utas és holdvilág - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Sándor L István) ........................................... 13 Harold Pinter: A gondnok - Merlin Színház - Szatmárnémeti Harag György Társulat (Urbán Balázs) ............................................. 13 Brecht Amerikában - Széljegyzetek James K. Lyon könyvéhez (Horni Katalin) ............................................. 14 Ödön von Horváth: Figaro válik - Thália Színház (Csizner Ildikó)............................................. 16 Barta Lajos: Szerelem - Radnóti Színház - Soproni Petőfi Színház (Gahnai Katalin) ........................................... 17 Nagy András: Alma - Thália Stúdió (Barabás Judit)............................................. 18 Richard Harris: Csupa balláb - József Attila Színház (Szántó Judit) ............................................... 18 Nyílt fórum Londonban (Cziráki Judit) ............................................... 19 Branching out ’96 ......................................... 20 Éves mutató 1995 ...........................................I-1V 'Értesítő Ezúton értesítünk mindenkit, akit illet, Iwgy lapunk telefonszáma és címe megváltozott. Új telefonszámunk: 215-68-28 Faxszámunk: 138-25-25 Postacímünk: 1088 Budapest, Múzeum u. 7. BOHÓCA VÉRBEN Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország Új Színház / /I 2 1981-es düsseldorfi ősbemutató /-M délután 2-től éjjel 11-ig tartott; az E-Uj Színház ban jóval később kezdő­dik az előadás (7-kor), és hamarabb van vége (1/2 11-kor). Kétszer másfél órában persze képtelenség előadni a többszáz oldalas szöve­get, így hát Duró Győző dramaturgnak rengeteget kellett húznia, hogy egy szab­ványos színházi este keretében be lehessen mutatni a drámamonstrumot. Kérdés, hogy egy ilyen mértékű beavatkozás meddig szá­míthat sűrítésnek, és mikortól zanzásítás. Ha az eredeti művet optimálisan kifejtett, szer­kesztett egésznek tekintjük, a harmadára hú­zott változat, új arányaival, hangsúlyaival, az eredeti drámából készült önálló adaptáci­ónak tekinthető. Mindenesetre egy ilyen ará­nyú sűrítésnél nehéz elkerülni, hogy a szö­vegváltozat zanzának tűnjék, vagy váloga­tott szemelvények gyűjteményének, főleg, ha a feldolgozás a teljesség igényével készül. Tankred Dorst darabjában a keresztény képzetekkel átitatott kelta mítoszvilág összes fontosabb motívuma megtalálható, s mivel az Új Színház szövegváltozata ezek közül egyik­ről sem kíván lemondani, a színpadon egy burjánzóén dús, több szálon futó, követhetet­lenül tempós eseménysor zajlik, melynek szinte minden epizódja egy-egy önálló dráma esélyét hordozza. Az Artus-Ginevra-Lance- lot szerelmi háromszög, az Artus-Mordrcd konfliktus, a Parzival-történet, Merlin és az Ördög harca mind-mind értékes drámai alapanyag, egy „szabványos színházi este" játékidejébe zsúfolva azonban mindez töredé­kes marad, és csupán utalásokban szerveződ­het egységes történetté. A néző egy idő után „leválik" a játékról, s függetlenül attól, hogy esetleges olvasmányélményeit mozgósítva képes-e beazonosítani a jeleneteket, érzelmi­leg képtelen követni az előadást. (Megkapó jelenet lehetne például Mordred fohásza a láthatatlanul közeledő angyalhoz -jó a vizu­ális megoldás, Mihályfi Balázs szuggesztív erővel adja elő a monológot -, csakhogy az előadás ezen pontján még fogalmunk sem le­het arról, hogy ki ez a fiatal férfi, akinek lázas tépelődését perceken át hallgatjuk.) A színész átél, a néző csöndben szemlélődik. Egy ideig van is mit né­zegetni, mivel Antal Csa­ba egy új nézőteret terve­zett a színpadra, látvány­ként pedig az üres nézőte­ret kínálta fel. A publikum a vasfüggöny felemelkedése után a színpadra épített emelvényről nézheti a kivi­lágított páholyokat, a hu­zattal letakart székeket. A kukucskálószínpadról kiku­kucskálunk oda, ahonnan kukucskálni szoktunk. Ez a térszervezés nem önkényes tervezői ötlet eredménye, a lovagtörténet bemutatásán túl ugyanis valóság és illúzió, egyéniség és szerep, sors és attrakció kettősségével foglal­kozik az előadás. A nézőtérről többször is be­keveredik a színpadra egy-egy „álnéző", hogy megakassza vagy éppen továbblendítse az előadást. Jellemző az is, hogy a kosztümös történet ellenpontjául néhány bohóctréfa szolgál. A Kerékasztal egy cirkuszi porond, a hősök között bohócok bukdácsolnak. ígéretes az előadás indítása, mikor Dengyel Iván (Bohóc) és Prókai Annamária (Óriásnő) egy mfíanyagkukával szerencsétlenkedve bo­hócszámként adja elő Merlin születését. Ké­sőbb aztán a két teátrális stílus (a cirkuszi és a színházi) fokozatosan egymásba olvad, vagy inkább hangsúlyait vesztve összema­szatolódik. A rendező, Hargitai Iván a feszí­tett ritmusú jelenetezés mellett vizuális meg­lepetésekkel igyekezett hatásossá tenni az el­őadást. Az Ördögöt játszó Horváth Virgil „járása" a zsinórpadlásról vezet a színpadra (lecsúszikegy sodronyon), máskora cirkusz­porond váratlanul megmozdul és körbefor­dul, az egyik kekeckedő nézőt villám sújtja agyon és elnyeli a föld, a páholyokban alulról megvilágított, mozdulatlan, kosztümös ala­kok suttogják szavaikat a mikroportba... Mi­kor gyilkosságra kerül sor (tehát elég gyak­ran), egy vörös folyadékkal teli zacskó eresz­kedik le a magasból, azt kaszabolják szét a színészek, hogy méterekre fröcsköljön a „vér". Ez a gesztus emlékezetünkbe idézheti Hargitai Kamrabeli vizsgarendezésének zá­róképét, Dantonék kivégzését. Úgy tűnik, ez az előadás is a kíméletlen történelmi szükség- szerűségekről, az emberi kapcsolatok sztereo­tip brutalitásáról beszél. Sajnos azonban en­nek teátrális megfogalmazása is sztereotip fordulatokban, közhelyszerű tételekben törté­nik, mintha már előbb meg lett volna a tanul­ság, amihez adalékokat kellett keresni. Amit látunk, az egy előadás vázlata, szinopszisz- szerű tömörséggel, igazi mélységek nélkül. A színészek (Holl István, László Zsolt, Szta- renki Pál és a többiek) keményen, nagy oda­adással dolgoznak, mintha különös jelentősé­ge lemre ennek a zavaros történetnek. Kár, hogy nem lehet hinni nekik. TASNÁDI ISTVÁN 2

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék