Criticai Lapok, 2007 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 3. szám
CRITICAI LAPOK MÚLTIDÉZŐ és gyakorlati tevékenységét. Ebben az időszakban kifejtett szerény rendezői munkássága értékelhetetlen, elméleti írásai pedig kimerülnek korábbi gondolatainak ismételgetésében, illetve a marxizmus tanításainak a színház területére való mechanikus adaptálásában. Legkedvesebb szerzőjének, Madáchnak a szavai rá is igazak: „a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt. ” Az intézeti időkben már szelíd és csendes volt. Amikor lehetett, jót is tett másokkal. Volt ígéretes tehetség, a hagyományos színházi kereteket feszegető, modernista irányzatokért lelkesedő ifjú lázadó, és volt a Sztanyiszlavszkij-rendszert dogmává merevítő kultúrbürokrata. Volt sikeres és volt felesleges. Balszerencséje, hogy egykori harcostársai közül néhányan még nála is jobban szerették a hatalmat. Pályájának utolsó szakaszában kialakult benne egy ösztönös védekezés a külvilággal szemben. Álmai, vágyai, rögeszméi világába menekült. Kudarcait egyre kevésbé élte át. Az új helyzetekben máris szőni kezdte nagyszabású terveit. És várta a csodát, a rehabilitálást, a megfelelő alkalmat a nagy visszatérésre. Amikor utoljára találkoztunk, már túl volt a nyugdíjazás kínos procedúráján. Az Intézet a feje tetején állt, mindenki síri hangulatban leste a fejleményeket. A folyosókon hegyekben álltak a Hont idejében készült kiadványok, köztük a remek Korszerű Színház sorozat kiselejtezett darabjai. Mindenki vihetett belőlük, amenynyit akart. Ami megmaradt, a MÉH-hez szállították. Én is válogattam a hiányzó példányokból. És akkor megjelent a bejárati ajtóban szép, hatalmas és okos német juhászkutyája kíséretében a frissen nyugdíjazott igazgató, Hontelvtárs. Úgy, ahogy tette azelőtt, minden áldott nap. Mosolyogva fogadta a köszönésemet, és bement a volt irodájába. Mondják, még sokáig bejárt, mintha mi sem történt volna. BALOGH GÉZA Felhasznált irodalom: Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon, Bp., 1933. Kárpáti Aurél: Örök Shakespeare, Bp., é.n. Lugosi Döme: A Szegedi Szabadtéri Játékok története, 1931-1937, Bp., 1938. Hont Ferenc: Az eltűnt magyar színjáték, Bp., 1940. Magyar színháztörténet, szerk.: Hont Ferenc, Bp., 1962. A magyar színházak műsora 1949-1969, Bp., 1970. Hont Ferenc: A cselekvés művészete, Bp., 1972. Bános Tibor: Újabb regény a pesti színházakról, Bp., 1983. Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája, Szeged, 2003. Lengyel György: A magyar színház monogámiája //., In: Színház, 2005. szeptember Magyar Színháztörténet 1920-1949, szerk.: Gajdó Tamás, Bp., é.n. Beregi Oszkár (1876-1965) nevét nem nagyon emlegetik manapság, noha egyike volt a magyar Reinhardt-színészeknek. A huszadik század elején, a Deutsches Theater legragyogóbb korszakában - többek között - Romeo, Lear, Faust szerepét játszotta a német fővárosban. A magyar színháztörténetben elsősorban Madách Imre Az ember tragédiája című művének Ádámjaként tartják számon. Magyar, osztrák, német, amerikai filmekben kisebb-nagyobb szerepeket formált meg; leghíresebb alakítását Fritz Lang 1933-ban készített filmje őrzi, a Dr. Mabuse végrendelete. Beregi Oszkár többször kényszerült emigrációba, s csak leánya, Beregi Lea és férje, Békássy István hazatelepülésével került ismét Magyarországra a korszakos jelentőségű művész felbecsülhetetlen értékű hagyatéka. Ennek csak egy része került az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába; jelentős kéziratok és tárgyak maradtak a házaspár leányfalui házában. Minden színháztörténész álma, hogy kiapadhatatlan forrásokban búvárkodjék. Nekem megadatott, hogy láthattam, kézbe vehettem, sőt le is másolhattam a Beregi-gyűjtemény néhány darabját. Békássy István és Beregi Lea halála után azonban szétszóródtak azok a dokumentumok, amelyek négy művész: Beregi Oszkár, Pataky Kálmán (Beregi Lea első férje), ifjabb Beregi Oszkár és Békássy István életművét reprezentálták. Ezt az alkalmat ragadom meg, hogy legalább leírjam, milyen kincsek lappanghatnak: a fényképek, újságcikkek, színlapok mellett például Isadora Duncan, Joseph Kainz, Darvas Lili, Max Reinhardt, Háy Gyula Beregi Oszkárhoz írott levelei. Annak az argentínai magyar színházi vállalkozásnak teljes dokumentációja, melyben ifjabb Beregi Oszkár a második világháború éveiben játszott. Békássy István New York-i Fészek Színházának (1940) fényképei. Gazdag könyvgyűjteményt örökölt a házaspár, melyben Tollas Tibor Bereginek dedikált Füveskert című verseskötetét éppen úgy meg lehetett találni, mint Isadora Duncan Életem című memoárjának német, francia, angol kiadásait. Tartalmazott ez a hagyaték néhány olyan darabot, amelyek a színháztörténet-írás egyik legfontosabb kérdésére, a forráselemzés nehézségeire is rávilágítottak. A legemlékezetesebb közülük Csathó Kálmán emlékirata, amely 1960-ban jelent meg. Beregi Oszkár tehát halála előtt még kezébe vehette. Az idős művész - ahogyan más művek esetében is - bejegyzéseivel minősítette az írás alkotóját. Természetesen ma már nem lehet eldönteni, hogy kinek működött jobban az emlékezete, Beregié-e vagy Csathóé; mindenesetre Beregi aránylag sok helyre bejegyezte, hogy az nem úgy volt. A bejegyzések legtöbbje egy-egy konkrét esemény elutasítására vonatkozik, imigyen, „hülye”. Máskor Beregi komolyan vette a történelmi pillanatot, azt, hogy neki megadatott, hogy korrigálja nekrológját, s ekkor beletoldott a szövegbe. Ezek a kiegészítések valódi csemegék. Herczeg Ferenc Árva László király című művének előadásáról, benne Beregi alakításáról Csathó ezt jegyezte fel: „Óriási sikere volt; közönségben, sajtóban, szakmában egyformán. De ez is csak növelte bűnlistáját irigyei szemében, akik azt képzelték, Beregi áll érvényesülésük útjában. Ezeknek, a színészi pozíciójára éhes, irigykedő, de nyomába sem érő »ébredő« kollégáinak sikerült ellene olyan hangulatot teremteniük, hogy kénytelen volt megválni a Nemzeti Színháztól [...]. Ellenségei [...] annyira felhecceltek ellene bizonyos, akkor nagy tömegek felett rendelkező, szélsőséges elemeket, hogy ezek a színházat szétszedéssel, Beregit magát agyonveréssel fenyegették meg, ha fel merjük léptetni. ” Csathó eljárása nem elég tisztességes, hiszen Beregi életének legnagyobb fordulópontjáról titkolózva, nevek nélkül írt, elhallgatta az Ébredő Magyarok Egyesületének nevét. Beregi ezen még nem háborodott fel, de azért beszúrta: „Hevesi mondását írták meg akkortájt nekem Bécsbe: »Ha ez a Bakó nem próbálja eljátszani Beregi szerepét, sohase sül ki róla, hogy milyen rossz színész.«” Beregi Oszkár regényes élete s ami belőle örökre kimarad... 34