Criticai Lapok, 2009 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

SZÍNHÁZ - CRITICAI LAPOK - TÖBB SZÓLAMBAN ROKONSZENVES ZŰRZAVAR Shakespeare: Hamlet Amíg a Bárka és a Tim Carroll alapította Factory Theatre társulata „közös” Hamlet­­előadásának kezdetére várakoztam, az egyik szomszédom a sorban azzal dicsekedett, hogy ötször nézte meg a Bárka műsorán két évig szereplő előadást. Bár ehhez képest csak szerény két alkalommal voltam részese e nem mindennapi színházi élménynek, a The Factory London Bárka Színház hallottak eszembe juttatták az előadás ak­kori, sajátos légkörét. Felidéztem magamban egyrészt a szoros együttműködést lelkesen akaró és üdvözlő, ám az előadás egészét hogy amikor Claudius 1 vadul csókolózik Gertrud 1-gyel, ám Gertrud 2 elzárkózik Claudius 2 hasonló szándékú közeledésétől, válaszképpen Claudius 2 is Gertrud 1-re veti magát. Ám mintha mindenki szükségét érezte volna, hogy továbbvigye az ötletet, rövidesen meglehetősen hosszúra nyúló, s kiszámítható volta miatt rekeszizmokat már nemigen mozgató össznépi csókolózás alakult ki a színen.) A kettőzött figurák közül igazából csak a Claudiusok tudtak mit kezdeni magukkal; az ő játékukból némi jóindulattal ki lehetett olvasni a figura kettősségének színpadi leké­pezését. A többiek viszont vagy fordították egymást (ugyanazokat a sorokat így kétszer elmondva), vagy méltánylandó figyelemmel, ám viszonylag kevés sikerrel próbáltak egy­másból építkezni (a megőrülő Ophelia-duó közös éneklése akár igazán erős pillanat is lehetett volna, ha sikerül hirtelen olyan dalt találni, amit a két színésznő közösen el tud énekelni, s a néző számára is bír némi jelentéssel - persze ez az, amin akár néhány órás előzetes próba, közös gondolkodás is segíthetett volna), vagy egyszerűen csak a megtöbbszöröződésben rejlő humorforrás kihasználására törekedtek. Kardos Róbert pedig mintha azt tette volna fel magában (bár nem biztos, hogy ez tudatos igyekezet volt), hogy kissé száraz angol kollégáját egy viccesebb Hamlettel ellensúlyozza, ám az eltérő szerepfelfogások kontrasztja önma­gában még semmilyen sajátos Hamlet-képet nem rajzolt ki. Az utolsó felvonásra az alakmások többsége eltűnt, s a korábbiakhoz képest igen gyorsan és relatíve visszafogottan lepergett a záró szakasz. Igaz, ekkor már igen későre járt: a gyakorlatilag szünet nélkül játszott előadás (a harmadik felvonás után lemehettünk ugyan a büfébe, de miközben ettünk-ittunk, eljátszották nekünk a negyediket is) jóval fél tizenegy után ért véget. Az, hogy ebben a részben néhány gégét leszámítva volta­képpen nem történt semmi (vagyis sem a Hamlet-kép nem állt össze, sem a bosszú érvényességére nem kérdezett rá senki, de még Fortinbrasról sem derült ki, hogy ő voltaképpen kicsoda), szimptomatikusnak érződik: itt tényleg nem Hamletet játszottak, hanem két társulat ismerkedett, barátkozott egymással, s e folyamatba megpróbálták a nézőket is bevonni. Utóbbi törekvés vi­szonylag kevés eredménnyel járt, sőt, így utólag, az egykori bárkás előadás nimbuszát is megtépázta valamelyest. URBÁN BALÁZS

Next