Criticai Lapok, 2020 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 1-2. szám

Nem biztos, hogy irodalmárok kapásból válaszolni tudnának a kér­désre, melyik volt az első magyar nyelvű dráma. Dömötör Adrienne „a kezdetek kezdetéhez” visszanyúló írása ebben segít eligazodni. A köztudatban az első jelentős magyar drámaként Katona József Bánk bánja él, az első kiemelkedő, máig ható drámai költeményként pedig Madách Imre műve, Az ember tragédiája, amelyet legutóbb Sardar Tagirovsky vitt színre nyáron a szentendrei Ferenczy Múzeumban. (Az előadásról 2019/11-es számunkban olvasható D. Magyari Imre írása.) A kazanyi születésű, orosz-tatár származású, kisgyermekkora óta Magyarországon élő rendezővel, aki Sepsiszentgyörgyön, Nagy­váradon és a Nemzeti Színházban dolgozott az elmúlt években többek közt, sikerekről és kudarcokról beszélgetett meglehetősen őszintén Cseh Andrea Izabella. Ádámok és Évák ünnepe a címe az eredetileg a Szolnoki Szigligeti Színházból indult, évente megrendezett eseménysorozatnak, amelynek házigazdája egy ideje a Nemzeti Színház. A „mára országos diákszínját­szó mozgalommá fejlődött” rendezvényről Gelesz Andrea számol be a résztvevők szemszögéből. Történelmi távlatból ez újdonsült, tematizált „mozgalomnál” jóval régebbi az Országos Diákszínjátszó Egyesület által évente szervezett Országos Diákszínjátszó Találkozó, amelyen a regionális elődöntők legjobbaknak bizonyult csoportjai vehetnek részt immár harmincegyedik alkalommal idén. Van azonban az egye­sületnek egy frissebb kezdeményezése is, a különböző fesztiválokon kiemelkedően szereplő diákszínjátszókat idén harmadszor összehívó Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amely más, ebben a szférában igen jelentősnek mondható, nagy hagyományú fesztiválokkal együtt - mint például a vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivál vagy a Soltis Lajos Színházi Találkozó - azt mutatja, igen sokfelé foglalkoznak az országban a személyiség, a kreativitás, az empátiás készség és tolerancia fejlesztésének eme élvezetes, közösségi formájával. Utóbbi két tulajdonság fejlesztése - úgy tűnik - a „felnőttvilágban” sem árt. Kitűnő matéria ehhez a Franciaországban élő román drámaíró, Mátéi Vi­niec Migránsosok című drámája, amelynek székelyudvarhelyi előadása több fesztivált megjárt, így a POSZT-ot és a MITEM-et is. Magam a Tomcsa Sándor színházban, eredeti helyszínén láttam először a produkciót, a Tomcsa Sándor Színház dráma elnevezésű kortárs drámafesztiválján, amely tematikája révén maga is az egymás iránti érdeklődés, nyitottság, elfogadás elkötelezettje, miként recenzensünk, D. Magyari Imre is, aki a gyulai összművészeti fesztiválon találkozott a művel. Vitniek egyébként ezt az interpretációt tartotta a legautenti­­kusabbnak - a szó szoros értelmében leborulva előttük köszönte meg annak idején a színészeknek. Az előítéletes gondolkodásról szól a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az Úr nevében című előadása is, a menekültügy mellett, illetve annak kapcsán érintve a vallási türelmetlenség problémáját s ezzel összefüg­gésben a nők helyzetét is - miként az Urbán Balázs írásából is kitűnik. Az egri Gárdonyi Géza Színház Blaskó Balázs rendezte Shaw-előadása, a Warrenné mestersége a látványból ítélve határozott ellenségképpel rendelkezik, ezt igazolja Turbuly Lilla értelmezése is. Alapmotívuma a bűnbakkeresés Gombrowicz Yvonne-jának is - a Maladype Balázs Zoltán rendezte előadásáról Csepeli György írása olvasható e számunkban. Az előítéletes szemlélet egyik ismérve a sztereotípiák alkalmazása - nem is nagyon tudnak másban gondolkodni A mélyben - ismertebb válto­zatában az Éjjeli menedékhely­­ szereplői, nem úgy az előadás egésze, mely inkább kérdez, mint állít. Az előítéletesség másik ellenszere, egyszersmind a gondolkodás éltető eleme a humor - Fried Ilona beszámolója szerint az olasz Ascanio Celestini is a humort, a viccet hívja segítségül azoknak a történelmi traumáknak a megidézéséhez, amelyeket nem könnyű ép ésszel felfogni. De közelíteni hozzájuk csakis azzal, ép ésszel érdemes. Ilyen traumákra utal Balogh Géza írása is, felidézve a Hamlet 1919-es kolozsvári búcsúelőadását s az utána következő történelmi eseményeket. Fittler Katalin Beethoven-maratonról szóló írása e szám kontextusában óhatatlanul az Örömódát juttatta eszébe e sorok írójának. SZŰCS KATALIN ÁGNES CRITICAI LAPOK - ESSZÉ Ha társaságban szóba kerül a kérdés, melyik az első magyar nyelvű dráma, a jelenlévők jó eséllyel Balassi Bálint környékén - azaz a XVI. század végén - kezdenek keresgélni, ha­nem még későbbi időket és szerzőket említenek. A bizonytalankodás leginkább talán annak köszönhető, hogy az irodalom- és színházkedvelők az első magyar nyelvű dráma kategóriájában eredeti magyar szövegek után kutatnak emlékezetükben, és azok közül is inkább olyan művekre gondolnak, amelyek *A cikk interneten az e-nyelvmagazin tudományos ismeretterjesztő portál Színház és nyelv című rovatában jelent meg: http://e-nyelvmagazin. hu/2019/04/25/magyar-dramak-a-regisegbol­­a-kezdetek­ kezdete­ akár ma is szerepel(hetné)nek a színházak repertoárján. A XVI. század második felében ugyanakkor már jó néhány magyar nyelvű drámai alkotás keletkezett, köztük a magyar drámatörténet számos jelentős művével, amelyek azonban sok tekintetben eltérnek mind a mai értelemben vett eredetiség, mind az általános felfogás szerinti színpadszerűség kritériumaitól. A korszak leghíresebb darabjai fordítá­­sok-adaptációk. Bornemisza Péter Magyar Electrájának már a címe is árulkodó, de Balassi nevezetes Szép magyar komédiája is átdolgozás: a költő egy olasz szerző pásztor­játékát adaptálta. Az ezekből az évtizedekből való legismertebb hazai iskoladráma, Szegedi Lőrinc Theophaniája szintén sorvezetőt követ, egy német egyetemi tanár hasonló című munkájának átültetéseként. Említhetjük továbbá a kor hitvitázó drá­mairodalmát - például a protestantizmus eszmerendszere mellett érvelő Sztárai Mi­­hály-műveket - éppúgy, mint az ismeretlen szerzőjű Komédia Balassi Menyhárt árulta­tásáról című szatírát (amely talán egy vallási tartalmú színdarab közjátékaként íródott). Mindegyik darab azt példázza: egy drámai mű a saját kora kánonjába illeszkedve nagyon is eltérhet a prototipikus színpadi alkotásról vallott kortársi elképzeléseinktől. Ez bizonyos tekintetben a legrégebbi magyar drámáról is elmondható, amely egy latin nyelvű munka átdolgozásaként született valamikor a XVI. század elején. MAGYAR DRÁMÁK A RÉGISÉGBŐL A kezdetek kezdete* PROLÓGUS

Next