Család és Iskola, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1964-05-01 / 5. szám
FELEKI LÁSZLÓVedagógiai túloldal — Hoztál intőt? — kérdezte az apa. — Hoztam — felelte a fiú. — Mennyit? — ötöt. Az apa bólintott. Uralkodik magán, gondoltam. A gyerek is nyugodtan állt, nem mentegetőzött. Apja fia. Végül a gyerek törte meg a csendet: — Apu, megyünk este cirkuszba? — Megyünk, fiacskám. — Kösz, apu, szia! Már menni akart, amikor az apja megállította. — Várjál — mondta mosolyogva. — Vagy ezt itthagynád? És egy tábla mogyorós tej csokoládét vett elő a fiókból. — Nesze, de ne egyszerre edd meg! — Úgyse! — kiáltott vidáman a gyerek és elviharzott. Nem szívesen szólok bele mások életébe, de egy fejcsóválást nem tudtam elnyomni. — Mondd — kérdeztem óvatosan — nem kényezteted el te egy kicsit ezt a gyereket? Az apa fürkészve nézett rám. — Hogy érted ezt? Kissé bátrabban folytattam: — Ne haragudj, de nagy marhaságot csinálsz. Meg akarod vigasztalni ezt a kis csibészt az intőkért? Mi lesz belőle, ha cirkuszt meg csokoládét kap ilyenkor? Egyszer még nagy böjtje lesz ennek a majomszeretetnek. Majd még mind a ketten keservesen megbánjátok az elmulasztott pofonokat. Az apa legyintett. — Ki van próbálva, nem ér semmit sem. Ide hallgass! Azelőtt én is, mint minden sablonos régimódi apa az egész világon, megvertem a fiút, ha rossz fát tett a tűzre. Nem mehetett moziba, cirkuszba, nem mehetett ki játszani, nem kapott süteményt, ha intőt hozott. Kitérdepeltettem, bezártam és olyan erkölcsi prédikációkat intéztem hozzá, hogy hozzájuk képest Kölcsey Parainesise merő pornográfia. Nem ért semmit, ő rosszalkodott, én pofoztam. Mi ennek a jövője, töprengtem. Egyre unalmasabbá vált a dolog, egyre kevésbé éreztem azt a friss szenzációt, amely a gyerek első megpofozásakor eltöltött. Ekkor határoztam el, hogy taktikát változtatok. Nem büntetek, hanem jutalmazok. Rossz voltál? Cukrot kapsz! Intőt hoztál? Elviszlek a cirkuszba. Minden betört ablakért egy tábla csokoládé. — Mit akartál ezzel elérni? — kérdeztem elképedve. — A lelkiismeretét akartam felébreszteni. Hogy szálljon magába. Hogy kezdjen el tűnődni, én ezt a sok jóságot nem érdemlem meg, hiszen rossz vagyok, de megpróbálom legalább utólag kiérdemelni ezt a sok jutalmat. Azt akartam, hogy a megbocsátás, a szelídség keltse fel a jobbik énjét. — És felkeltette? — Nem. Tudniillik minden gyerek szeret cirkuszba menni, szereti a csokoládét, a süteményt, s még sok minden mást, amivel elhalmoztam. A gyerek mindent elkövetett, hogy elnyerje szeretetem minden látható és ehető jelét. Nem hibáztathatom, hogy olyan eszközökkel, olyan tettekkel igyekezett mindezt elnyerni, amelyek megállták a tapasztalat vizsgáját. Ez a csőd, gondolod magadban, mert nem ismered az én fiam féktelen dacos természetét. A gyerek az évek folyamán érthetően megcsömörlött az olcsó sikerektől. Lázadó természetét egy ideig fékentartotta az édesség és a szórakozás, de aztán megunta, hogy minden tilos cselekedet nélkül élje le gyermekkora legszebb éveit. Át akart törni a konvenció, a legalitás korlátain, ki akarta tombolni engedetlen, zabolátlan hajlamait. Észrevettem például, hogy hazudik. Egy alkalommal azt hazudta, hogy három ablakot tört be. Megtudtam, hogy egyet sem tört be, de nem szóltam neki. Az iskolában is példásan viselkedett. Ennek ellenére, nem akarván lemaradni a jutalomról, különféle rablóhistóriákat talált ki. Titokban szorgalmasan kezdett tanulni, ma már ő az osztály legjobb tanulója, de ezt igyekszik eltitkolni előlem, én pedig úgy teszek, mintha nem tudnám. Mert azt akarom, hogy élelmes, furfangos, a jég hátán is megélő ember legyen belőle, nem is valami tutyimutyi legény. — És az intők? — kérdeztem csodálkozva. Az apa vidáman legyintett. — Ugyan! Ma délelőtt beszéltem az osztályfőnökével. Mindenből kitűnőre áll. Felvette az asztalról az intőt és diadalmasan meglobogtatta: — Ez a csibész még sokra fogja vinni. Ide nézz! Intőt hamisított magának. SZŰR-SZABÓ JÓZSEF rajza