Család és Iskola, 1965 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1965-03-01 / 3. szám

A HARMADIK lapon viszont rendkívül karakteres idős emberek vannak. Sakktáblaszerűen elhe­lyezve, kilencen. Baloldalt felül kockás táskával és tejeskannával bevásárolni in­dul egy anyóka. Behányja a sze­mét, hosszú szempillája mint egy kisleányé, édesen álmodozva mo­solyog. Szomszédnője, a padon ülő asz­­szony, a vidám hétköznapiasságot képviseli. Levelet olvasott szem­üveggel, közben észrevett valakit, valami érdekeset és mulatságosat, letette a levelet, homlokára tolja a szemüvegét és mosolyog széle­sen. Jobboldalt legalul, ez egy gya­nús ember, ki tudja miféle, mici­­sapkás kalózbajuszú. A kezében meg a pányva? Csak nem a sin­tér? Lehet is, mert baloldalt leg­alul kutyás emberke jön, torzon­­borz szakállú, roppant szemüveg­gel, mai Szókrátész. És nem köt­het bele a sintér, mert feketecipős kutyáját rendesen vezeti, pórázon. A középen padon ülő költői lelkű dániai utazóval pedig egyenesen elképzelhetetlen, hogy kikezdene. Az ő kutyájának a póráza ugyan csak a karfára van vetve. De ez a kutya nagyon tiszta és rendes. Rö­vidszőrű. Meglátszik, hogy faj­kutya, nem olyan sundri-bundri eb, mint a Szókratészé. A dánnak vékony divatos nyakkendője van, kézelőjén mandzsettagomb, térdén viszont meglepő módon cowboy­­kalap. Rövidlátó és bizonyára kék és kissé bandzsa szemével az őszi napfénybe pillant. Ezen a rajzon, ezen a papíron középen mindenki padon ül. A legeslegközepén egy tanítónéni, gombos cipőben, keblén virág, ol­vassa a MAGYAR NEMZET-et. Vasárnapi szám, őróla is szó van benne, meg is jelent a képe, jubi­leuma alkalmából. Most nem azt nézi, a kép felénk van fordítva. Nem is olvassa az újságot, mert meglátott egy ritka bogarat a fű­ben. Természetrajz tanárnő. Mire mi is oda nézünk, a bogár már el­repült. Hiába tartja úgy az újságot, a szakállas bácsi, aki tőle jobbra is balra is le van rajzolva, nem fogja megnézni a képét. Ez egy olyan csodálatos furcsa bácsi, min­den környéken lakik ilyen. Sok­­eső­ verte kalapja van, füle mellett göndörödő nagy haja, s bajusza­­szakálla. Bő nadrágja, és amint láthatjuk jobbfelől, ez a nadrág egy igen jó szíjjal van megszorít­va. Balfelől még nem látszik ez az öv, elfedi a kabátkája, amit azért vett fel, mert hűvös harmatos reg­gel indult a rétre füveket szedni. Jobbfelől már jön hazafelé a me­legben, hozza a füveket egy kis edényben. Hazaviszi takarmány­nak, mert nyulakat tenyészt az unokájával. A kabátja a nadrágja tágas farzsebébe van gyömöszköl­­ve, az persze felőlünk nézve nem látszik. Menet a füves edényke volt ebben a farzsebben. Szinte megfeledkeztünk arról a szorgalmas néniről, aki a rajz jobb felső sarkában kötöget. Nővére a tanító néninek, ugyanolyan a sze­me, egyforma szeme van a két nővérnek. Ez a néni az unokájá­nak köt valamit és nem törődik a többi öreggel, azért is van hogy ilyen sokára vettük észre. Nagyon jóságos nagymama, mint egy mo­hos erdei kő, különös, titokzatos, de nem hívogató ... inkább távo­lodik. Megfoghatatlan, ülnek, sétálnak az öregek a fe­hér papíron, a fehér slapíron a pa­pír fehérségének szelíd őszi fénye süt. K. G. GÁRDONYI LÁSZLÓ, KÜRTHY HANNA ENKELHARDT NÁDIN rajza 25

Next