Gyermekünk, 1971 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
DÉKÁNY VERONIKA matematika-fizika szakos tanár, matematika tagozatos osztályban tanít, s csaknem fél évtizede vezet matematikai szakkört. — Szakkörünk alapvető célkitűzése, hogy a rátermett és érdeklődő diákokat felkészítse az Arany Dániel matematikai versenyre. Azok a diákok, akiknek ez a tudományág a hobbyja, pihentető kikapcsolódásnak érzik a szakkört. A tagozatosok a heti tíz iskolai matematika órát toldják meg a szakkörrel. Az ő tudásuk, érdeklődésük hat az osztályra, a gyengébbeket is nagyobb szorgalomra, elmélyültebb foglalkozásra serkenti. A kevésbé tehetséges gyerekek számára pedig az ismétlések idején a tananyag áttekintésének és a hiányok pótlásának egyik jól bevált formája a szakköri foglalkozás. KARDOS ÉVA magyar-orosz szakos tanár filmesztétikai szakkört vezet. — A magyar irodalom és a művészettörténet oktatásában felbecsülhetetlen értékű ez a szakkör. Az ismereteket szórakozás közben gyűjtik itt a gyerekek. Sokféle tudnivalót foglalnak össze előadásaink, rendezvényeink. VÁRI JÁNOSNÉ öt osztályban tanít matematikát és a matematika-tanárok munkaközösségének vezetője. Éppen tíz esztendővel ezelőtt kezdett szakkört vezetni. — Bár a szakköröket általában színvonalas szakmai munka jellemzi, s tagjainak többsége a szaktárgyból az átlagosnál jobb eredményű, a szakkörösök mégsem alkotnak külön kasztot. Inkább az a tapasztalat, hogy az osztály átlageredménye is emelkedik. A szakkörön született apró felfedezésekről tovább gyűrűzik a vita az osztályban. SZENTES ERVIN biológiát és földrajzot tanít. Az iskolában bélyeggyűjtő szakkört vezet. — Az általános ismeretek bővítésében különleges szerepet tulajdonítok a szervezett bélyegszakköri munkának. Alig van a világon olyan jelentősebb esemény, amelyet meg nem örökítenének bélyegen. A földrajz tanulás és a bélyeggyűjtés összefüggéseinek taglalása már közhely. De szinte minden szaktárgy — irodalom, idegen nyelv, történelem, biológia, fizika, művészettörténet — anyagát érinti. Komoly szerepe van a rendszeresség beidegzésében, az esztétikai érzék fejlesztésében. A szülőktől azt kérjük, hogy ne idegenkedjenek a szakköröktől, hanem ha gyerekeik időbeosztása erre módot ad, inkább biztassák fiaikatlányaikat a szakkörök látogatására. Feljegyezte és fényképezte SZÉKELY TAMÁS RADIOS SZAKKÖR HELYTÖRTÉNETI SZAKKÖR BÉLYEGGYŰJTŐ SZAKKÖR