Gyermekünk, 1971 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
nincs a zsúfolt intézményekben a korszerű nevelésre. Alig van olyan párt vagy szervezet a Német Szövetségi Köztársaságban, amely ne tárta volna álláspontját az iskolaelőkészítésről a közvélemény elé, különféle kísérleti jellegű csoportokat szerveznek saját párthíveiknek, a befolyásuk alatt álló iskolák vagy óvodák mellett, ahol 50—200 márka tandíj fejében hetenként tizenkét órában foglalkoznak szakemberek a gyerekekkel. A hannoveri nevelési kongreszszus szenvedélyes vitákat kavart, amelyek tovább gyűrűznek, most már nemcsak a Német Szövetségi Köztársaságban, hanem világszerte. Néhány ott elhangzott jellegzetes állásfoglalást és példát érdemes megismerni. MAJDNEM MINDEN SZABAD A szabad nevelés elvét valló svájci Waldorf-iskolák képviselője szerint a kisgyerek egészséges fejlődésének alapfeltétele, hogy őt mindenkor szeretetteljes szülői gondoskodás vegye körül. Valóságos tulajdonságaiért szeresse a környezete, akár szép, akár csúnya, akár tehetséges, akár butácska — ő az és lehessen önmaga. Az oktató-nevelő munka alapja a Waldorf-iskola hívei szerint a művészi élmény, amit a természetből, a környezetéből merít a gyerek. Másfelől ő maga is művész, alkotó, minthogy fest, rajzol, táncol, énekel , játszik. Az angliai Summerhill-internátus kiváló vezetője A. S. Neill teljesen elveti a tekintély elvét és ezzel megszünteti a gyerekek függőségét a felnőttektől. Itt semmire sem kényszerítik a gyerekeket, önkéntes az oktatásban való részvétel, nem kötelező a házimunka, nincsenek vizsgák. Mindenféle papír és festék hever kezük ügyében, barkácsoláshoz való lim lom, nyersanyagok, szerszámok, hogy kedvet szítsanak az alkotó munkára. Vannak barkácsműhelyek, sportpályák, melegházak és tantermek. Ha egy gyereknek akár egész nap játszani van kedve , megteheti. A tanulás, a játék, s a munka is csak belső érdeklődésből táplálkozhat, erőltetni nem szabad. De van határa is a szabadságnak. Az osztályteremben például nem trombitálhat, ott nem zavarhatja a többieket. A tanító dolga, hogy kedvet csináljon a munkához és bizonyos mederbe terelje azt. A nevelők nem feljebbvalói, hanem barátai a gyerekeknek. A módszer kiválónak tűnik, ám a Summerhill internátus mindössze ötven gyereket tud befogadni és a hozzá hasonlók sem népesebbek. NINCS TITOK Pedagógiai módszereikben is szélsőséges nézeteket vallanak az anarchista politikai csoportok. A politikai nevelést helyezik előtérbe és mindenféle tekintély felszámolását sürgetik. Vietnamot játszanak például a gyerekekkel, repülőtámadást és háborút, harci jelszavakból raknak össze mondókákat. Sztrájkról, gyárról, lakásuzsoráról mesélnek a kicsiknek. Nem csukják be a szülők a hálószoba ajtaját, az élet minden területét nyitva hagyják a gyerek előtt. Apák és anyák működnek ezekben a napközikben — többségükben anyagilag független értelmiségiek — akik rengeteg időt és pénzt áldozva gyakran egész napjukat a gyerekek között töltik és esténként a többi szülővel vitatják meg önvizsgálattal egybekötve nézeteiket. A Nyugat-Berlinben működő John F. Kennedy iskola előkészítő osztályában a nevelők szinte a detektívek szívósságával vetik magukat a gyerekek érdeklődése után. Ha kíváncsi a gyerek arra, hogy hogyan kerül a tej a zacskóba, kiviszik őket a tejgazdaságba, ahol mindent töviről-hegyire megnézhetnek. Az ötévesek csoportja eleven pólyást dajkál, így élik át, hogy milyen kicsik és védtelenek voltak maguk is egyszer, s hogy most már mennyivel nagyobbak és okosabbak. ÚJ IPINUYilK Az iskolaelőkészítés témájának szakirodalma rövid idő alatt egész heggyé növekedett. A folyóiratok és szakkönyvek mindenféle játékokat, betűszekrényeket, tanulógépeket ajánlanak — valóságos új iparág fejlődik ki hatásukra. Elkészült például egy gramafonlemez szülők számára, akik vonakodnak attól, hogy maguk oldják meg a nemi felvilágosítást. Az állami oktatásügyi szervek fő gondja az iskolaelőkészítés megszervezése: tartozzon-e az óvodához a 3—4 évesek előkészítése, vagy az iskolában legyen ilyen tanfolyam csak az 5 éveseknek, legyen egységes, mindkét intézménytől függetlenül, a 3—6 évesek számára. A módszerekről vallott nézetek eltérőek, olykor hevesen ütköznek. Az azonban már bizonyos, hogy a hagyományos óvodai eljárások tarthatatlanok: minden hiábavaló, ha a gyerek kérdéseire nem a tapasztalás ad választ, hanem csak, vagy főként szavakba foglalt „kioktatásban” részesül. Az általános zsúfoltság miatt az óvodákban nevelés helyett parancsolgatással, büntetésekkel fegyelmeznek. A gyerekek természetes mozgási, közlési, kérdezési vágyát visszaszorítják. Az akceleráció — a fejlődés felgyorsulása — és a technikai fejlődés újra és újra felveti az oktatás, a nevelés megreformálását. A siker előfeltétele, hogy a gyerekek más felkészültséggel lássanak hozzá az immár ijesztő méretűvé növekvő ismeretanyag elsajátításához. A hogyan kérdésében a különféle próbálkozások vitathatóak és vitatottak. A hannoveri kongreszszus nem teremtett egységes állásfoglalást. KUN ANNA